Miközben a bikavér-szkepticizmus – legyen az szekszárdi vagy egri, ebből a nézőpontból teljesen mindegy – minimum a reneszánszát éli, némi önismétléssel ugyan, de megjegyezném, hogy vannak, akik nemcsak üres szólamok, hanem tettek és teli palackok mentén gondolkodnak a szabványosított borvidéki házasításban. Lőrincz György pedig szintet lépve gyakorlatilag bikavéralapra építi a vörös St. Andrea-térfelet, amit én egyrészt a remény üzenetének értelmezek, másrészt azt merem vélelmezni, hogy Eger szerinte van olyan jó, hogy fajtaközileg mutassa meg a termőhelyi adottságokat, amennyiben a kivitelezés alapos, megfelelő. Persze a választás ízlés szerint adott, miszerint borvidéket, vagy adott esetben fajtát szeretnénk inni, nincs olyan kompetenciám ugyanis, hogy meg tudjam ítélni, melyiknek van nagyobb létjogosultsága, és miért. Azt viszont célszerűnek tartom, hogy időnként megszondázzam a bikakínálatot, elsősorban kalibrálási és tisztánlátási célból, úgyhogy a múlt héten több napon keresztül, párhuzamosan kóstoltam az Áldás és a Hangács aktuális évjáratát, hogy végül elő tudjak hozakodni a saját nagyvonalú konklúziómmal. Magam sem gondoltam, hogy igen komoly fába vágom a fejszémet.
A helyzet az, hogyha a mezei fogyasztók egyszerű, de érthető lendületével nekiugrottam volna szólóban az egri bikáknak, akkor azok kiütéses győzelmet aratnak, én meg most vagy hallgatnék, vagy értetlenül rónám fel nekik minden kezdeti hiányosságukat, vélt és valós gyengeségüket. A háromnapos kihallgatásnak köszönhetően viszont nem tudok ilyen szélsőségesen fogalmazni, a helyzet ugyanis sokkal árnyaltabb, színesebb és izgalmasabb lett. Ez persze nem azt jelenti, hogy elmozdultam volna az álláspontomról, miszerint egy bornak aznap, akkor, ott és úgy kell jónak lennie, és nem harmadnaposan, mert akkor már a kutyát sem érdekli. Ettől még nyugodtan állíthatom, és állítom is: bikák vérét inni izgalmas dolog, meggyőződéstől és szinttől függetlenül. Egyéb konzekvenciák levonásától viszont most tartózkodnék.
St. Andrea Áldás Egri Bikavér 2012
Szálkásan indít, és ezt nem a feszességére értem: ha rápörgünk, és lendületből próbáljuk belőle előhívni rejtett erényeit, akkor egyrészt elzsibbad a csuklónk, másrészt csak szegről-végről dohos fát, valamint egy minimális éretlen piros gyümölcsöt találunk. A korty közepesen üres, és bár tannintalannak azért nem mondanám, de elsősorban a nyers-zöld savakra próbál építkezni, amelyek a hosszúsági kritériumoknak ugyan eleget tesznek, de csiszoltságból elégtelenre vizsgának. Kócos, fésületlen, ugyanakkor feszes és tipikus – szól az elsőnapos konklúzió, s így megállunk a négypontos szintnél. Másod- és harmadnap már sokkal rendezettebb arcát mutatta: a hordóhangerőt letekerte az oxigén, a gyümölcsök is előrébb kerültek, az éretlenség fűszerekké szelídült. Komplexitást tekintve nem lépett előrébb, de megőrizte a borvidéki identitását, hordóráncai kisimultak, gyümölcsösebb, finomabb lett. Az biztos, hogy célszerű hidegen fogyasztani, a jövőjével kapcsolatban viszont nem kezdenék találgatásokba. Kompenzálatlan 5 pont, ugyanakkor némi nyitottságot igényel. (3250 Ft, Bortársaság)
St. Andrea Hangács Egri Bikavér Superior 2011
Sűrű anyag, alig mérhető az Áldáshoz, de a határozott brett és a magasabb illó nem azok az erények, amiért kezdéskor lelkesedni szokás. Mivel az amúgy is extrém alapot nem kevés hordó fejeli meg, kezdetben esélytelennek tűnt a gyümölcsök utáni vadászat. Bár nem könnyű, de célszerű némi kedvet spórolni az orrpróba után a kortyra is: ízes, sokszínű, rétegzett és komplex, hogy elsüssek minden ideillő jelzőt. Nem a világraszóló gyümölcsössége és vitalitása miatt lesz kiemelkedő, de a sűrű-sós korty sokszínűsége, elképesztő hosszúsága és feszes arányai kárpótolnak néhány botlásért. Sajnálatos viszont, hogy az állatok kiűzésére két nap sem elegendő, bár a másnapi tendencia mutatott okot némi reményre, úgyhogy optimistán ugrottam neki a harmadnapos maradéknak. Akkor mutatta a legszebb arcát. Sokszínű és izgalmas bor, de türelmet és toleranciát igényel. Bár a brett legjobb tudásom szerint nem írható felül az idővel, de csiszolódhat még az évek során. Ez még a pálya eleje, a 6 pont is ennek szól. (5500 Ft, Bortásaság)