A Borrajongó

Soproni merlot kvartett

2014. október 29. 06:00 - furmintfan

Sopron és a merlot? Ha borról van szó, Sopront általában a kékfrankossal szokás egy lapon emlegetni, a merlot pedig a neki kedvező termőhelyek nagy részén is jelentőségben legtöbbször minimum második helyre szorul a kékszőlő-fajták között a cabernet sauvignon, a syrah, vagy éppen valamelyik helyi fajta mögött (vagy többnyire ezekkel összeházasítva jelenik meg). Nincs ez másképpen Magyarországon sem, és ezzel igazából nincs is baj. Sopronnak ott a kékfrankos, Egernek a bikavér, Szekszárdnak a bikavér és a kadarka, Villánynak pedig újabban a cabernet franc, de a merlot minimum kiegészítő fajtaként megtalálható szinte minden jelentősebb, vörösbor-termelő vidékünkön. Sokan egyébként is unalmas fajtának találják, akár a tankönyvi leírások szerint jellemzően kevésbé izgalmas aromakészlete miatt.

Eddigi tapasztalataim alapján úgy tűnik, hogy a kékfrankos mellett a merlot is képes Sopronban korrekt, sőt, izgalmas borokat adni. Számomra a hűvősebb klímának köszönhetően – optimális esetben – inkább savakra, mint tanninokra építő szerkezet, kisebb test és a lekvárokat nélkülöző, hűvősebb karakterű, fűszeres aromatika általában vonzóbbnak hat, mint sok mediterrán hangulatú dél-pannon nagyágyú jellemző paraméterei. Ez persze már ízlés dolga, és nem is azt akarom ezzel mondani, hogy ne készülnének Villányban vagy Szekszárdon is szép merlot-k… na de kanyarodjunk vissza Sopronba.

 merlot0.jpg

Nem mondhatnám, hogy a merlot-s palackok sorakoznának itthon tucatszámra, de azért akad néhány, és mint kiderült, a legtöbb közülük soproni. Ungert-vel és egy harmadik kóstolótárssal így aztán négy 2011-es soproni merlot-t állítottunk csatasorba a múlt héten a portugieserek kivesézése után. Következzen hát a szokásos négykezes jegyzet. (Sajnos az egyik bor dugósnak bizonyult, másnap így a cserepalackot már csak egymagamban kóstoltam.)

 merlot5.jpg

Pfneiszl „Klasszikus” Merlot 2011 (már a 2013-as évjárat kapható – kb. 1600 Ft, Monarchiaborok, hiperek)

Egyszerű, mint a faék, ugyanakkor a saját korlátai között értelmezve dicséretesen fajtajelleges. Kár, hogy megfőttek a gyümölcsei: egyszerre jön belőle a szilva, az erdei gyümölcsös sztenderd, valamint egy minimális hordó is. A korty laza szövésű, a szorzótáblán nem jut tovább az egyszer egynél, de az ügyesen kimért minimál-arányai mellett még a hajszálnyi olajossága is elnézhető. Rövid, hamar eltűnik, így nagyjából büntetlenül vedelhető pohárszámra. Vigyázat, kis mennyiségű oxigénnel savanyú káposztával bővül az aromakészlete, s ez értelemszerűen nem válik előnyére. A lendületből ivók 4 pontos bora. (ungert)

Színe elég érdekes: a mag még bíboros frissességet sugall, a szélébe viszont már belekapott a gránátos érettség. Illatában főttes állagú piros bogyós gyümölcsök, cseresznye és szilva mellett kevés grillázs tűnik fel, majd levegőzve egy kevés káposztásság is megjelenik, de szerencsére nem veszi át teljesen az uralmat. Kóstolva, könnyed, már-már hígnak modható, de a kategóriáján belül arányos, jól iható. Ízében piros bogyós gyümölcsöket találunk, minimális joghurtos beütéssel. Enyhén édeskés, nem csodélkoznék, ha maradt volna benne 3-4 g/l cukor. A hátcímke tanúsága szerint is korrekt ivóbornak szánták, és ezt a küldetést maradéktalanul teljesíti. 4p (furmintfan)

 merlot3.jpg

Garger Vaskeresztesi Merlot Válogatás 2011 (2690 Ft – Monarchiaborok)

Én ugyan nem értek a termőhelyi jegyek ízekre szedéséhez, de itt határozottan befigyel valami Sopron-azonosság, absztraháljuk azt éppen sós-köves fűszerességgé, vagy éppen sűrű-bőrös, ujjhegynyi illóssággal színesített alapokká, nekem ugyan mindegy. Egy a lényeg: orrban gazdag és sokszínű, a málnaszörpös villanásokat ügyesen kompenzálja a kellő mennyiségű fűszer és az elegáns hordó. A korty kategórián belüli aranymetszés: semmi sem sok, semmi sem lóg túl a határokon, szép a tannin, elég a sav is, a hosszal sem igazán lehet kötekedni. Világraszóló komplexitás nincsen benne, és a szesz is lehetne moderáltabb ott a végén, de kötekedés helyett célszerűbb inkább meginni. Az 5 pontos szegmens felső határait súrolja. (ungert)

Soprontól jó 50 km-re célre járunk, Szombathely szomszédságában, az osztrák határnál. Itt található a Vashegy, a magyar oldalán Vaskeresztes (vicces nevű települések kedvelőinek: itt van a szomszédban Pornóapáti is, de vizsgálódásunk szempontjából ez igazából mindegy), a határ túlsó oldalán pedig Eisenberg és Deutschschützen.
Hűvös karakterű, inkább a termőhelyre, mint a fajtára jellemző, rétegzett illat: erdei gyümölcsök, szeder, menta, zöldfűszerek, vanília, kis bőr és egy leheletnyi illó. Szájban sem okoz csalódást: jó savak vezetik a kortyot, a hűvös mentás-zöldfűszeres-erdei gyümölcsös aromatika kevés csokoládéval gazdagodik. A tannin egy kicsit lehetne kedvesebb, a szesz pedig kevesebb, de összességében véve kellően izgalmas és jól elkészített bor. 5p+ (furmintfan)

 merlot2.jpg

Luka Pincészet Madárlátta Merlot 2011 (a 2012-es évjárat kapható, 4700 Ft – Bortársaság)

Ha látta madár, ha nem, ez bizony egy klasszisgyanús merlot, még ha – a teljes Luka-szortimenttel együtt – túl is van árazva. A bontáskor rendbontó istállót nem fénysebességgel ugyan, de kitakarítja az oxigén, utána csak gyümölcs marad. Rengeteg, értelemszerűen a piros spektrumból, se túléretten, se nyersen. A soproni tipikusság emlegetése sem lehet indokolatlan. A nem különösebben luxus illat után a korty viszonylagos meglepetés: rendezett, egyensúlyos, gazdag és sokszínű. Szép az íve, rendezett a közepes mennyiségű tannin, a sav ügyesen tartja egészen a végéig – és még a síron túl is –, hogy a vonzó fűszerességet már ne is említsem. Izgalmas és élvezetes, párját ritkító merlot-élmény a közelmúltból. Több pillanata is volt, mikor megugrotta a 7 pontos lécet – ezúttal felfelé szeretnék kerekíteni. (ungert)

Enyhe animalitással nyit, majd jön egy kis tejszín, utána azonban helyrekerül a világ rendje: jönnek a piros bogyós gyümölcsök és egy nagyon kevés vanília. Kóstolva már az elejétől fogva kellemes az élmény: csiszolt savak, selymes korty, sima tannin, beleköthetetlen egyensúly. Minden a helyén, semmi nem tolakodik indokolatlanul előtérbe. A piros bogyós gyümölcsöket finom fűszeresség színezi ízképében. A magasabb pontszámhoz nekem hiányzott még egy kis komplexitás, de a 6 pont csont nélkül megvan. (furmintfan)

merlot4.jpg

Weninger Merlot 2011 (2950 Ft – Bortársaság)

Az egyetlen palackos készletünket az úgynevezett tankönyvi-penetráns dugósság vitte el, nagy kár érte. Aznapi csere a nemzeti ünnep miatt értelemszerűen kivitelezhetetlen volt, a másnapi visszakóstolásnak pedig – sajnálatos módon – már nem lehettem szem- és szájtanúja. (ungert)

A palackcsere utáni visszakóstolásra tehát egyedül maradtam. Meglehetősen megosztó bornak bizonyult ez a merlot a blogoszférában, és első nap én sem tudtam igazán zöld ágra vergődni vele, szeretni legalábbis biztosan nem... második napra azért tisztult a kép. 
Nem túl biztatóan, sőt mondjuk ki, bizonytalanul nyit az illat, kis animalitással és illóval, amely szellőzéssel tisztul (másnapra csak minimális illó marad), és elsősorban gyümölcsös (erdei gyümölcsök, málna, szeder), valamint a háttérben fűszeres, füstölős, földes, jegyek tűnnek fel. Meglepően könnyedre hangolt, áttetsző struktúra, puha tapintású, de a szerkezetnek kellő feszességet biztosító savak, érintésnyi, sima tannin. Ízre nem különösebben intenzív, de mégis gazdagnak mondható, szedres, áfonyás, feketecseresznyés, fűszeres, földes, füstölős, jegyek elegye. Második napra sokkal tisztább képet mutat, így első nap inkább 5p, második nap 6p. (furmintfan)

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr666831933

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.10.29. 08:08:06

Talán a 2006-os Luka merlot volt nagyon jó, aztán éveken keresztül csak az árcédulák magaslottak ki...

ungert (törölt) · http://borrajongo.blog.hu 2014.10.29. 10:44:01

@Hepci: Azt sajnos nem kóstoltam, viszont a '11-es most nagyon betalált.

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2014.10.29. 16:40:00

@ungert: 17-18 euróért már illik betalálni. :-)

kunci · http://www.borfoldrajz.blogspot.hu/ 2014.10.29. 21:14:57

Az egyik Soproni társukhoz, ami talán még nincs is igazából forgalomba a 2011-es Ráspihoz tudnék hozzászolni. Ott voltam a júniusi palackozásán ami azóta már magára talált.
Szépen stuktúrált lendületes tipikus Merlot vagyis szilvás animális megyes jegyekkel bíró bor. Messze van még a csúcsától. Nagyon jól össze van rakva, se nem nehéz, se nem kössnyű azért a délebbi társaival összevetve kicsit vékonynak találtam. A ti értékrendetekkel úgy 6 6+-ra tenném. Csak az ára hibádzik!
A pincében 10000 Ft körül kérnek egy palackért!
Ennyibe kerülne a biodinamizmus?

akov · http://borrajongo.blog.hu 2014.10.30. 08:34:26

@kunci: az animalitás biztosan nem merlot fajtajegy. Inkább technológiai hiba. Ráspi utóbbi időszakban csínján bánik a kénnel és néha rosszul csinálja.

ungert (törölt) · http://borrajongo.blog.hu 2014.10.30. 21:14:42

@Takács Kr.: Hát igen, ebben azt hiszem, hogy igazad van. : )
süti beállítások módosítása