A Borrajongó

Száraz szamó maraton

2014. február 24. 06:00 - akov

Tragédia. Kereskedelmi öngyilkosság. Oxidált szar. Sherry. Merénylet. Hiba a mátrixban. A ma borfogyasztója kábé ezekkel a válogatott szitkokkal menekül, amikor száraz szamorodnival kínálják. Tagadhatatlan tény, hogy ha a reduktív fehérbor a skála egyik széle, akkor a száraz szamorodnit csakis a vörösingesek képviselhetik. Igen, valahol ott balra hátul, a Holdban. Annyira távol van egymástól a két borstílus, ami egy reduktív boron szocializálódott egyednek szinte feldolgozhatatlan. A másfelé fújó kulturális áramlatokkal pedig egyre kevesebben vizelnek szembe, ezért manapság száraz szamorodni sem igen készül. A kóstolóval azt próbáltuk megvizsgálni, hogy hol tart most ez a lesajnált száraz szamorodni műfaj. És a mából kitekintve, vajon van-e miért lelkesedni?

szamosor2.jpg

Mikor tavaly decemberben Samuel Tinonnál és a Dereszlánál jártam, bizony találkoztam pár szép száraz szamorodnival. Fel is keltette a dolog az érdeklődésemet. Ma már annyira távoli ez az avíttnak tűnő borstílus, hogy nem is értjük – vagy nem is akarjuk érteni – miért volt ez a bor annyira fontos a régieknek. Marha nehéz elkészíteni. Rengeteg a hibalehetőség, a darabban tartás és a hártya alatt való érlelés miatt óriási a veszteség. Szóval csak a vesződség van vele. Először herkulesi vállalkozásnak tűnt egy kimerítő száraz szamorodni kóstoló megszervezése. Elképzeltem, ahogy a három-négy elvakult elvtárssal körbeülünk kb. ugyanennyi palackot. Szerencsére óriásit csalódtam. Végül nyolcan gyűltünk össze, hogy a kereskedelemből, a pincészetektől, illetve saját archívumokból összegereblyézett tételeket megkóstoljuk. Elöljáróban csak annyit: meglepődtünk.

A kóstolón Furmintfan és jómagam vettünk részt, így jegyzeteinket négykezesben olvashatjátok. A legtöbb borról nem tudunk technikai részleteket, ami van, azt megadtuk. A tapasztalatok szerint a legjobb száraz szamorodni részleges darabban tartással, hártya alatt érlelődik, amely az izgalmasan diós aromákat (ld. sotolon nevű vegyület) létrehozza. Azonban nem minden szamorodni készül ilyen módon, ezért számtalan stílus és értelmezés létezhet. Nézzük:

Breitenbach 2009

Még nincs forgalomban.

(akov) Nem túl koros, viszonylag egyszerű illat, öreg fával, virággal. Jó sav, szép sósság, zárt gyümölcsösség, fiatalos egyszerűség, töppedő szőlő, barack, kevés szamorodni karakter. Az utóíz keserű és gyógyszeres. Zavaró maradékcukor, a szellőzést követően kellemetlen öreg hordós aromák szabadulnak fel. 4p

(furmintfan) Visszafogott illat, kis kenyérhéj, érett barack. Elég frissnek, kissé nyersnek hat, szőlős, citrusos ízzel, kevés almával, kis maradékcukorral. Arányai rendben vannak, de még nagyon fiatal, picit nyers. 5p

Sárga Borház 2009 (Disznókő)

Hártya alatt volt. 12,0%. 1.500Ft

(akov) Nagyon finom illat, szép diós aromával, amely a hártyás érlelés bizonyítéka. Finoman sós, kellemesen citrusos savval, dióval, fűszerekkel és arányos botrytiszes jegyekkel. Elég fókuszált, középen lédús gyümölcsökkel. Egyetlen hibája, hogy picit vékonyka, de az árcédula bőven kompenzál mindent. 5p+

(furmintfan) Almás, almahéjas illat, kevés füsttel. Savai lendületesek, élénkek, hosszan tartanak. A test közepesnél talán kisebb, a műfaj keretein belül könnyednek, kifejezetten jól ihatónak mondható. Ízében barna alma, kis dió és sok citrus. 5p+

Dereszla 2008

13,5%. 3.000Ft (pincétől)

Ezt a bort kóstolgattuk, kóstolgattuk, de valahogy csak nem akart az igazi lenni. Pedig két hónapja kóstoltam a pincészetnél, akkor nagyon jónak tűnt. Nekem egyértelműen palackhibának tűnik. Az oxidációra tenném a tétet.

Samuel Tinon 2007

13,8%. 9.000Ft

(akov) Világos szín. Rendkívül finom illat, erőteljesen diós szamorodni karakter, szép botrytiszes jegyek, aszalt barack, plusz emelkedett illó. Testes, tiszta, remekül viszi a lendületes sav. Kellemes dió, sósság, citrusos gyümölcsösség, friss és érett jegyek egyaránt. Egy pici édesség színezi, egy kevés tannin domborítja és készíti elő a szép hosszú lecsengést. Rétegzett bor, amelyet egyértelműen egy kifinomult kéz készített. 7p+

(furmintfan) Kissé lakkos illat, bakelittel, fűszerekkel, botrytiszes aromákkal, barackkal, almával. Remek savak, olajos konzisztencia, telt, de nem nehézkes korty, enyhe édességérzettel. Nagyon gazdag íz, sok fűszer, alma, barack, citrusok, dió, finom sósság. Csiszolt stílusú, nem mindennapi bor. 7p

szamosor1.jpg

Puklus Szentkereszt Dűlő 2005

15,5%. 2.000Ft (Tesco akcióból)

(akov) Mézes, aszús illat, édes bor érzetét kelti. Egyébként tiszta, dohány és öreg fa színezi. Testes, édes szinte, citromosan csípős savval, dióval, sok aszús, aszalt gyümölcsös és mazsolás jeggyel. Kellemes sósság, terhes beltartalom, nagyon magas alkohol. Amolyan leerjedt három puttonyos aszú ez. 5p-

(furmintfan) Barna almás, karamelles, diós illat kis fával. Kesernyés, diós, fás íz, magas, az egyensúlyt borító alkohollal, erős hordóhatással. 5p-

Erzsébet Pince 2004

13,5%. 3.300Ft (pincétől)

(akov) Kis tejszín, citrus, édes gyümölcsök, alma, hideg tea, oxidáció. És ez még csak az illat. Testes, rusztikus savú, héjasan tanninos és gyógyszeresen keserű. Van benne gyümölcs is, mazsola is, de itt-ott az üresség árnyéka vetül rá. Édes boros érzet, zárásnak pedig nagyon sok kesernye. 4p

(furmintfan) Kissé édeskés illat fogad a pohárba szagolva, tejkaramellával, almával, pici neutrális gyümölcsösséggel és némi öreg bútorral. Savai élénkek, de a korty kissé hígnak tűnik az eddigi borokhoz képest. Ízében citrusok, narancs, kis kesernye. 4p+

Disznókő 2003

Hártya alatt volt, még talán Berecz Stéphanie keze munkáját is dicséri. A Disznókőnél egyébként a száraz szamónak külön pincéje van, ahol senki és semmi nem zavarja a szamorodoni-ökoszisztémát. Ebből vagy húszezer palack készült, ma is van még belőle bőven. 14,0%. 3.000Ft

(akov) Kellemes illat, finom virágokkal, szerethető fahatással, vaníliás színezettel. Tiszta, szinte kortalan illat, aszaltakkal, arányosan kimunkált dióval. Testes, teljesen száraz (végre), lendületesen sok, de kiváló érzetű savval. Szép zamatok, dióval, gyümölcsökkel, profin használt hordóval, tagadhatatlan fino sherry-s karakterrel. Fókuszált és hosszú, szinte kortalan tétel. Nagyon tetszett. Másnap, behűtve, spanyol tortilla és olajbogyó mellett iszonyatosat domborít. 7p

(furmintfan) Érett illata gombával nyit, majd narancshéj, alma, narancs, fűszerek következnek. A savak érettek, de élénkek, csiszoltak, hosszan kitartanak. Almás, narancshéjas, fűszeres, diós, ásványos íz, hosszú lecsengéssel. 6p

Roy Mathias 2002

A fene tudja mi ez, a Pajzos-Megyernél palackozták. 13,0%

(akov) Öreg lambériára emlékeztető lakkos-illós, kivénhedt illat. Közepes test, kiüresedett, minimális kis dióval, de olyan semmilyen összességében.

(furmintfan) Élvezhetetlenül illós, lakkos, öreg bútoros, almás illat és íz, viszonylag tompa savak.

Máté Zoltán 2001 (Fanni Kertje Örökség)

Korán elhunyt bortermelő öröksége. Legalább öt év hordós érlelés, nagyon öreg, de jó állapotú hordókban. Még nincs kereskedelmi forgalomban. 15,0%

(akov) Kellemetlen illattal kezd, de kiszellőzik. Nem túl rétegzett, gyümölcs és botrytisz érezhető. Elég testes, citrusos savval, egy kevés cukorral, hideg teás érzettel, emelkedett alkohollal. 5p

(furmintfan) Gombás, vaníliás, fás illat és íz. Szájban érezhető még egy kis barack, alma, almahéj. Közepesnél teltebb, és az alkohol is emelkedett. 5p+

Dereszla 2000

12,5%. 3.000Ft (a pincétől kaptam ajándékba)

(akov) Világos szín. Meleg illat, édes gyümölcsökkel, virágokkal, fenyőgyantára és gyógynövényekre emlékeztető jegyekkel. Testes, masszív sava van, de tudja tartani a lépést. Szép érési aromák, narancshéj, barackra építő, de rendesen hangsúlyos gyümölcsösség, egyértelműen friss fás jegyek. Kevés cukor színezi. Jó egyensúly, fókusz, hosszú lecsengés. Remek bor. 7p

(furmintfan) Összetett illat, kis mézeskalácsos fűszeresség, gyógynövények, kis gyanta, némi pirítós, majd a szárazpróbánál pörkölt olajos magvak is feltűnnek. Csiszolt, elegáns szerkezet, selymes és egy percig sem nehézkes korty, sok gyümölccsel és a hordó fűszereivel: őszi- és sárgabarack, alma, körte, sok vanília, édesfűszerek, a lecsengésben kevés dohány és olajos magvak. 7p

dereszla2000.jpg

Hattyús 2000 (Disznókő)

Már vélhetően game over ennek a bornak, de azért megnéztük. 13,0%

(akov) Sötét szín. Oxidáció tagadhatatlan jegyei, jó sok savval, aldehides és diós rendesen. Nem sok élvezet van benne.

(furmintfan) Az eddigieknél sötétebb szín már sejteti, hogy előrehaladottabb állapotban lévő borral van dolgunk. Állott étcsokoládés illat, kevés barna almával. Barna almás, ásványos íz, talán csipetnyi dohosság. Csúcsán bőven túl van.

Terjék Hárslevelű 2001

Még a profik közül is kevesen ismerik Tokaj igaz Che Guevaráját, Terjék Lajost. Röviden csak annyit, hogy utolsóként még szeszeléssel készítik aszúikat és minden a végtelenségig van hordóban. Aki hosszabban kíváncsi a Terjék-jelenségre, olvassa el Szomjas Gödény „Haragban a világgal” c. igen kiváló írását.

(akov) Nehéz illat, benne sok botrytisz, virág, narancshéj, aszalt gyümölcsök, fűszerek, öreg fa. Testes, nagyon sok citromos savval. Elég tiszta, sós, alkoholos, aszalt gyümölcsös, fűszeres. Nehézkes, öreg bútoros, darabosan rusztikus, kis üresedéssel és kesernyés gyógyszerességgel a végén. 4p

(furmintfan) Sötét, erősen barnába hajló szín. Illatban almahéj, barackhéj, lakk, gyanta és öreg bútorok. Kóstolva erősen cseres, emelkedett alkohollal, bútoros-lakkos ízzel. 4p

Fanni Kertje Örökség (Máté Zoltán) 1999

Ez már kereskedelmi forgalomban van. Kb. 300 palack van még belőle. 13,0%. 4.500Ft

(akov) Szép tiszta illat, kandírozott gyümölcsökkel, narancshéjjal, kellemes öreg fával, dióval, virágokkal, aszalt fehér húsú gyümölcsökkel. Testes, diós, remek savval, életteli citrusokkal, mazsolával, fűszerekkel, jó adag botrytisszel. Remek vezetésű, intenzív korty, hosszú lecsengés. Nagyon tetszik. 7p

(furmintfan) Érett, gombás, dohányos, sós, fás illat. Kóstolva citrusos, almás, ásványos, fás, csipetnyi édességérzettel, naranccsal, sárgabarackkal, dióval. Jól tartja magát. 6p

fanni1999.jpg

Gróf Degenfeld 1999

Még Bárdos Sarolta készítette a bort. 14,5%. 7.500Ft (pincétől)

(akov) Sötétedő szín. Édeskés, tiszta illat, de nem öreg még, virággal, mazsolával, narancslekvárral. Testes, nagy beltartalommal, sok aszalt sárgabarackos, mazsolás aromával, rettentő sok, citromos savval, fűszerkavalkáddal. Kellemes sósság, zöldfűszerek, gyógynövények. Inkább aszúra emlékeztető tétel, édes gyümölcsös villanásokkal. Egy adag tannin jön a végére és persze a sok szesz, de a hosszú lecsengés kárpótol. 6p+

(furmintfan) Aranyba hajló szín, dohány, kis fa, botrytiszes jegyek, sárgabarack. Érett savai még mindig remekül tartják magukat, az alkohol melegít, a test közepesnél nagyobb. Ízében érett citrusok, sárgabarack, vanília, kis fa, pirítós. Szintén jó formában van, és másnap visszakóstolva kicsit még jobban is tetszett. 6p+

Terjék 1996

(akov) Sötétebb. Lakkos-illós, erősen öreg bútoros, krumplis-gyökeres, narancshéjas. Rettentő sokat lehetett hordóban. Testes, sós, nagyon tartalmas, szintúgy hangsúlyos öreg bútoros vonallal. Sok-sok citromos sav, talán öregebb, mint kellene, de nincs sok baja. Túlzó illó. 5p

(furmintfan) Illatában alma, almahéj, némi sárgabarack, fa, földesség és egy kis illó. Kóstolva ez is egyben van, bár elég cseres. A sárgabarack, a földesség, az alma és az almahéj ízben is jön, kis fémességgel. 5p

Árvay 1996

14,6%. 4.000Ft

(akov) Elég sötét szín. Fűszeres, dohányos, narancslekváros, mazsolás illat, sok érettséget mutat, de tiszta és kellemes. Testes, kóstolva is sok érettséggel, virágos hangulattal, sok-sok savval, fűszerekkel, egy kevés nagymami kredence hangulattal. Dohány, aszalt gyümölcsök, magas alkohol. Megsüvegelendő kor, és még őrizgetni is lehet, sok baja nem lesz. 5/6p

(furmintfan) Sötét, barnába hajló szín. Lassan szellőzik ki, majd fűszeres, dohányos, gombás, konyakmeggyes jegyeket mutat. Érett savak, kissé magas alkohol, közepesnél talán kicsit teltebb. A csúcsán már biztosan túl van, de még áll. Kóstolva is van benne egy konyakmeggyre emlékeztető jegy, sárgabarackkal, kenyérhéjjal. 5p+

Végül ráadásnak:

Samuel Tinon Édes Szamorodni 2001 (bónusz)

(akov) Sötét szín. Szép érett és tiszta illat, narancslekvárral, dohánnyal, mézzel. Kóstolva is hasonló, kellemes fűszeresség, érlelt méz, jó sav, szép lecsengés. 6p+

(furmintfan) Nagyon sűrű, sötét színű bor. Illatában dohány, aszalt kajszi, kis csokoládé, és némi öreg bútoros beütés. Kóstolva is nagyon sűrű, telt, koncentrált, aszalt kajszis, fűszeres, csokoládés ízzel. 6p+

Jó kis sor volt, igen kiterjedt merítéssel. A tanulságokat röviden összefoglalom:

1. Nem minden száraz szamorodni készül részleges darabban tartással és hártya alatti érleléssel. Ezek talán kevésbé izgalmasak.

2. Sok száraz szamorodni inkább egy „leerjedt” édes szamorodni vagy három puttonyos aszú. Ilyenkor nagyon sok az édes gyümölcsös jegy, lehet egy kis maradékcukor benne és általában az alkohol is nagyon magas.

3. A száraz szamorodni talán a legjobban eltartható magyar bor. Szerencsés esetben meg sem mozdul tíz évig. Az alsóbb kategóriás tételek is könnyen kibírhatnak egy évtizedet.

4. A sherry világbeli pozíciója alapján a száraz szamorodni egy nagyon komoly gasztronómiai lehetőség. Ehhez pedig, kedves elvtársak, jelenleg nem nagyon van konyhánk. Vagy ha van, tessenek megmutatni. Itt egy újabb feladat a csúcsgasztrónak.

(A Disznókő és Fanni Kertje borokat a két pincészet kóstolón is jelen lévő képviselője, Lesti Zoltán és Petzold Attila bocsátották társaságunk rendelkezésére. Köszönjük!)

12 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr535826703

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

terroir 2014.02.24. 08:55:07

Szép sor, egyet-kettőt már sikert belőle kóstolni. Mivel a magyar fehérekhez képest kifejezetten időtálló, nem bánnám, ha jobban elterjedne a pincészetek szortimentjében.

kegyetlenkirály 2014.02.24. 10:29:24

Hiánypotló cikk volt !
Más : Miért kell reklámot csinálni a borhamisításnak ?

akov · http://borrajongo.blog.hu 2014.02.24. 11:36:47

@terroir: sajnos egyre kevesebb van, amin nem nagyon lehet segiteni.

@kegyetlenkirály: borhamisitas? Hogy erted ezt?

Daeril 2014.02.24. 11:39:16

A hártya alatt érlelt Fino Sherrykről azt mondják a legjobbak a palckozósorról leemelve, és maximum 1 évet bírnak palackban. A jó száraz szamorodnira ez nem vonatkozik? A postban eltarthatóságról írtok.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2014.02.24. 11:59:41

@Daeril: a fino nem sokaig tarthato el, max. az en rama manzanilla, ami tovabb eltarthato:

borrajongo.blog.hu/2013/05/06/sherry_az_oxidacio_muveszete_vi_resz

A kerdes egyebkent remek, abszolut jogos. Nos a fino konnyed, elegans borbol keszul. A szamorodni meg brutal alapborbol. Nagy extrakt, sok-sok sav, es tannin is van altalaban. Minden bizonnyal a nem ritkan 8g/l sav segit a legjobban. A botryiszes szaraz borok pluszban mindig sokat kibirnak a palackban. Szerintem ez igy egyutt teszi hosszu eletuve a szaraz szamokat.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2014.02.24. 12:11:23

@akov: "borhamisitas? Hogy erted ezt?"
Szerintem Kegyetlenkirály a 2. számú következtetésre utalt.

@Daeril: A szamorodnikra is jellemző a piacra kerülés előtti hosszú palackos érlelés, de a fenti borleírások is igazolják, hogy a jó minőségű szamorodni esetében határozottan hosszaú ideig eltartható borról van szó.

rszabi · http://borrajongo.blog.hu/ 2014.02.24. 14:38:53

Ha a száraz szamorodniknál, el tudod fogadni, sőt élvezed az intenzív botritiszes jelenlétet, a magas extraktot és az alkoholt, akkor miért hozod fel ellenérvként, sok más nem ebbe a kategóriába tartozó (fél)száraz fehérbornál, ha érezhető benne a botritisz. Vagy itt is elfedi a fajta/termőhely jellegzetességeit, csak nem számít, mert mást vársz ettől a típusú bortól?

akov · http://borrajongo.blog.hu 2014.02.24. 15:19:05

@rszabi: A kérdés jó.

1. A jó száraz szamorodninak alacsony az alkoholtartalma, mint a fenti tételeknél is érzékeltettem. Ld. pl. Disznókő. Mondjuk max. 13%. Ez főként annak köszönhető, hogy a hosszas hordós érlelésnél sok alkohol "elmegy".

2. A legjobb tételek - szintén a hosszas érlelésnek köszönhetően - abszolút nem hozták azt a glicerines hömpölygést, mint sok botrytiszes, erősen terméskorlátozott anyagból készülő "száraz" fehérbor.

3. A jó szamorodni száraz. Aligha tartalmaz 6-8g/l cukrot, mint sok kései szüretes "száraz" fehér. Továbbá nem mézes és az érlelés során a botrytisz karakter is más irányt vesz.

A Disznókő pl. kifejezetten könnyed és nagyon fino-s világú.

Nekem - megmondom őszintén - eszembe sem jutottak a kései szüretes száraz botrytiszes borok ezekről.

rszabi · http://borrajongo.blog.hu/ 2014.02.24. 15:24:36

@akov: Köszönöm, így már értem. A BT-ben kapható 2006-os Hétszőlőről tudsz valamit, hogy milyen?

akov · http://borrajongo.blog.hu 2014.02.24. 15:34:36

@rszabi: Sajnos nem tudom, bevehettük volna a sorba, de akkor mit kóstolunk legközelebb? :D

hegyaljai 2014.02.24. 21:03:48

Örülök, hogy közzé tettétek!
Javaslom, hogy legközelebb a következőket is nézzétek meg: Bodnár Pince Sátoraljaújhely, Babits Pince Szegi, Sajgó Pince Tolcsva, Páll Pince Tarcal.
A száraz szamorodni valóban nehéz műfaj, és a bor megmondó emberei mindent megtettek azért, hogy ne legyen divatos. Valósággal kihalásra ítélt állatfajta lett belőle.
Szerintem a száraz szamorodni nem alkoholtúlsúlyos, de nem lehet annyira glicerines, mint egy aszú. Az oxidációját meghatározó hatások közül kerülni kell a barnatörés hatását, mert sajnos sokan ebben nem tesznek különbséget. Az oxidáció részben a hordó fáján keresztül, részben a hártya alatt történik, de nem szabad magas hőmérsékleten érlelni, mert akkor nem lesz harmonikus. Ez egy kicsit hasonló játék, mint a vörösborok csersavánál, hogy kell a bogyó héjából és a fából is. Fontos a határozott savérzet mellett az alacsony pH. 3,1-es érték felett tényleg hasonlít a sherry-re. Igazi aperitív italként is fontos a sav. Az íz jellemzésénél én a diót hangsúlyoznám, azt az olajos de nem keserű állapotot, amikor a magról még lelehet húzni a hártyát. A bor intenzíven kell, hogy érződjön nem csak a szájpadláson, hanem a nyelv alatt és a fogínyen kívül is.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2014.02.24. 21:27:48

@hegyaljai: Kedves Hegyaljai! Koszonet az ertekes informacioert! Ha lesz legkozelebb, mindenkeppen szamitasba vesszuk az ajanlasod.
süti beállítások módosítása