A Borrajongó

Burgundi áttörés a Veritasban

2014. január 22. 06:00 - akov

A minap a Veritas-tól egy igen megtisztelő és kellemesnek ígérkező meghívást kaptam. A jól ismert kereskedés prémium burgundi borok nehéz fájába vágja most fejszéjét. Ennek alkalmából a forgalmazásra kiszemelt tételeket egy exkluzív kóstoló keretében mutatták be, amely főként a csúcséttermek sommelier-it célozta. Miközben az urak szakmailag vizslattak-mustráltak, én a blogszféra gondtalanságát képviselhettem. A szlovák forgalmazón keresztül érkező burgundikat egy felvidéki magyar sommelier válogatta, aki hosszú időt töltött el sokcsillagos óceánjárók pohárnoki állásában. A posztban ismertetett borok első körben elit éttermek és szállodák számára lesznek hozzáférhetőek, de a várhatóan a kiskereskedelemben is megjelennek majd.

lambrays.jpg

A borokat termelőnként csoportosítottam, röviden ismertetve az egyes birtokok profilját. A feltüntetett árak bruttó kiskereskedelmi árként értendőek.

Etienne Sauzet

A pincészet Puligny-Montrachet-ben található, nagy név, tíz hektárt valamivel meghaladó birtokméret. 2006 óta organikusak, 2010-ben pedig a biodinamika mellett tették le a voksot. Többek között 1er, illetve Grand Cru minősítésű területeik Puligny-Montrachet és Chassagne-Montrachet körül helyezkednek el. Csak chardonnay van a kalapban, az éves termelés 85.000 palack körül alakulgat.

Puligny-Montrachet 2011

Kevés gyümölcsre épülő, inkább az elegánsan és ízlésesen füstös és vaníliás hordó vezeti az illatot. Testes, lendületes sav, kiemelkedő hordókezelés, vonzó fűszeresség, citrusos és nyári almás gyümölcsösség. Remek fókusz és tisztaság, kiváló állagú savak. Talán nem a legnyíltabb állapotában van, de így is szép. 13,0%. 34.980Ft. 7p+ (Cellar Tracker 89, Tim Atkin 92, Stephen Tanzer 87-90, Jancis Robinson 16)

Puligny-Montrachet 1er Cru Les Perrières 2011

Gazdag illat, jó adag, de klasszis minőségű fával, édes vajassággal, amelyek citrussal és virággal, valamint egy csipet zöldességgel egészülnek ki. Kóstolva sem lehet panasz, komplex, rétegzett, lendületesen magas, de elképesztően precíz vezetésű savakkal, füsttel, sóssággal, savanyú gyümölcsökkel. Remek fa, kiváló egység. A kóstoló legjobb bora. 13,5%. 53.815Ft. 8p (TA 93, ST 90-93, JR 17.5, CT 92)

Domaine des Beaumont

Viszonylag fiatal birtok, sokféle termőhelyről származó borral, Burgundia szinten mindenképpen a szerényebb árazású borokat képviselik. Thierry Beaumont 1991-ben vette át a birtokot és 1999-ben kezdett palackozni. A Morey-Saint-Denis-ben található pince Gevrey-Chambertin és Chambolle-Musigny-ban rendelkezik még ültetvényekkel.

Morey-Saint-Denis Blanc 2011

Gazdag illat, egyértelmű cideres-almás oxidációra utaló jegyekkel, édeskés vaníliával. Ezen belül is érdekes és izgalmas. Kóstolva is érezhető a cideresség, érettnek hat a bor, finom citrusokkal, savanyú gyümölcsökkel, fűszerrel és némi sóssággal. Profi fa, jó sav és közepesnél hosszabb lecsengés. 13,0%. 16.860Ft. 6p

Chambolle-Musigny Les Chardannes 2011

Nagyon szép és vonzó illat, érett cseresznyével, fekete földdel, beépített fával. Testes, finoman piros bogyós, a kelleténél picit több, a savanyú felé hajló savval. Van benne egy enyhén zavaró kis krumplis aroma. Jó állagú poros tannin, a közepesnél hosszabb lecsengés. 13,0%. 14.495Ft. 6p+

Gevrey-Chambertin Vieilles Vignes 2010

Öreg tőkék. A sok fa ellenére is vonzó az illat, szép piros gyümölcsökkel és érettséggel. A krumplis-földes vonal itt is képviselteti magát. Testes, vibrálóan sok savval, szép intenzitással, finom cseresznyével és ribizlivel. Elegáns, szép vezetésű korty, közepes tannin, kiváló gyümölcsösség. A túlzó mennyiségű sav miatt nem élvezhető felhőtlenül. 13,0%. 13.310Ft. 6p+

Gevrey-Chambertin 1er Cru Les Cherbaudes 2010

Remek, mélységeket kínáló illat, vadító fűszerességgel. A közepesnél testesebb, intenzív, lendületes, élettel teli, fűszeres, medvecukros. A tannin elég sok, hosszan felrakódik, de ez sem befolyásolja a tartalmas hosszúságot. Tetszik. 13,5%. 21.185Ft. 7p

beaumont2.jpg

Charmes Chambertin Grand Cru 2010

Zavarba ejtően vonzó illat, csak élvezem, felesleges volna egy hevenyészett WSET-elemzéssel elrontani. Nagyon intenzív, nagyon jó szerkezetű savval, finom egyensúllyal és mesteri gyümölcskarakterrel. A közepesnél több, poros állagú tannin pont elegendő. Hosszú, elegáns és kimért. 14%. 32.410Ft. 7/8p

Domaine Jean Grivot

Nagy név, ötödik generációs bortermelő család Vosne-Romanée-ból. 15 hektár területen gazdálkodnak, 22 appellációból készítenek borokat. Ezek közül a leghíresebbek a Vosne-Romanée, a Clos de Vougeot, az Echézeaux és a Richebourg.

Nuits-Saint-Georges Les Charmois 2009

Szikrázóan szép szín. Varázslatos illat, roppanósan friss cseresznyével, vonzó virágokkal, kiemelkedő minőségű fával, szárított fűszerekkel. Kóstolásra sajnos nem ad ennyit, hozza az illatban felfedezett jegyeket, de intenzitásban nem tud felzárkózni a szerkezetet gründoló savhoz és tanninhoz. A közepesnél hosszabb lecsengésbe némi kesernye vegyül. Mindazonáltal jó bor ez, de az évjárat-termelő kombótól többet vártam. 13,0%. 30.440Ft. 6p+ (ST 88, Wine Spectator 90, Antonio Galloni 91, CT 90)

Domaine Dujac

Szintén nagyra tartott birtok Morey-Saint-Denis-ből. A hatvanas években alapították, organikusan dolgoznak, némi biodinamikus villanással, de tanúsítvánnyal nem rendelkeznek. A 15 hektár összterületű ültetvények között olyan neveket találunk, mint a Clos de la Roche, a Clos St-Denis, a Bonnes-Mares, az Echézeaux és a Charmes-Chambertin. A 1er Cru és Grand Cru borok 100% új hordót kapnak.

Morey-Saint-Denis 2010

Fa-hangsúlyos illat, dohánnyal, nagyon is kellemes cseresznyés-piros bogyós gyümölcsösséggel. A sok fa ellenére is igen szép. Kóstolva nem túl intenzív, de érett gyümölcsei elkápráztatóak, a fa minősége kiemelkedő. Lendületesen feszes, közepes mennyiségű finomporos, perzisztens tanninnal. Ha nem is intenzív eleinte, az utóízben összeszedi magát és kellemesen hosszú lecsengéssel búcsúzik. 13,0%. 41.305Ft. 7p (CT 90.5, Galloni 89-91, ST89, JR16)

Chambolle-Musigny 2010

Nagyon vonzó illat, érett gyümölcsökkel, virágokkal, a hordó által táplált édesfűszerekkel. A kortyot édesre érett, finoman zamatos piros bogyósok vezetik. Kiváló egyensúlyt, arányosságot és feszes szerkezetet mondhat magáénak. A szép hosszú lecsengésbe csak egy kis kesernye zavar be, azonban ez nem sokat von le értékeiből. 13,5%. 41.305Ft. 7p+ (CT 89.3, Galloni 89-91, ST 90, JR 16.5)

Domaine de l'Arlot

Nagy múltú birtok, amely ma az AXA Millésimes borászatok sorát gazdagítja. 2000 óta organikusak, 2003-tól pedig biodinamikus művelést végeznek. Számos kiváló termőhelyről van boruk, amelyek minimális beavatkozás mellett készülnek.

Clos des Forets Saint-Georges 1er Cru Monopole 2008

Szép virágokkal és cseresznyés-káposztával illatozik, de emellett is nagyon tetszetős, komoly minőségű fa, szép érett jegyek és finom ribizli színezik. Testes, kóstolásra is vegetális, fás-fűszeres és túléretten gyümölcsös, amelyek picit rá is ülnek az utóízre. Iszonyú mennyiségű sav és tannin feszül a visszafogott évjárat gyümölcsösségének. A hosszú utóíz sem a beltartalom, hanem inkább a kiváló minőségű fának köszönhető, benne rendes keserűséggel. 13,0%. 31.280Ft. 6p+ (ST 89, Galloni 92, CT 87, JR 16)

Domaine Dugat-Py

Gevrey-Chambertin felsőosztályához tartozó, kiemelkedő birtok. Kb. egy évtizede ismertebbek. Öt hektáron gazdálkodnak, a szortiment csúcsát több 1er Cru és három Grand Cru dűlő képviseli. Átlagban 65 éves tőkékről szüretelnek, 2003 óta organikusak, a borok minimális beavatkozás mellett készülnek, derítés és szűrés nélkül kerülnek a palackba. A birtokhoz tartozó pincét a dijoni St. Benigné Apátság építette a 12. században.

Gevrey-Chambertin Très Vieilles Vignes Coeur de Roy 2009

Elképesztően vonzó illat, érett gyümölcsökkel, medvecukorral, kiemelkedő fás jegyekkel és egyértelmű brettel. A bor abszolút erénye, hogy az állatkák mellett is vonzó képes maradni. Testes, meleg hatású, érett cseresznyével, aszalt gyümölcsökkel, markáns, a savanyú tartományt súroló savval és nagyon sok tanninnal. Kóstolva is abszolút érezhető az animalitás és mellette még egy kevés bizonytalanság is. Egyébként hosszú is, érdekes is, egyéni tolerancia kérdése szeretjük-e az ilyesmit. Itt és most nekem egy kis kacsintás mellett belefért. 13,5%. 62.500Ft. 7p- (CT 92)

Domaine des Lambrays

Kiemelkedő birtok. 1363 óta létezik, a jelenlegi tulajdonos 1996-ban vette át a szekeret és jelentős változtatásokat eszközölt. A zömmel organikusan művelt területek Morey-Saint-Denis közelében helyezkednek el, de 1993-ban Puligny-Montrachet-ben két 1er Cru ültetvényt is vásároltak. A birtok fő attrakciója a Clos des Lambrays, amely 1981-ben kapta meg a Grand Cru minősítést. A 8.8 hektáros Clos des Lambrays-ből 8.6 hektárt tulajdonolnak, amellyel a legnagyobb egybefüggő Grand Cru tulajdonosok Burgundiában és éppen lecsúsztak a „monopole” státuszról.

Morey-Saint-Denis 2008

Érettséget mutató illat kis dohánnyal, kapucsínóval, eperrel, cseresznyével, szerethető virágokkal és fás fűszerekkel. Testes, zamatosan piros gyümölcsös, érőfélben lévő aromatikával, szép intenzitással. A közepes mennyiségű, darabos textúrájú tannin mellé a kelleténél több savat kapunk, de így is nagyon rendben van a bor. Hecsedli, érett eper és piros bogyós lekvárok. 13,5%. 17.990Ft. 6/7p (CT 89, ST 88, JR 16.5)

Clos des Lambrays Grand Cru 2011

Savanyú hangulatú illat, földdel és gyökérre hajazó jegyekkel. Zárt és fedett. Szerencsére a kóstolás megmenti. Szép arányú, jó egyensúlyú bor, lédús cseresznyével, medvecukorral. Intenzív, mégis elegáns és szinte könnyed tud maradni. A citrusok felé billenő sav még éppen a határon megáll, hogy aztán a szép hosszú lecsengésbe besegítsen. Az egyetlen zavaró tényező a háttérben bujkáló gyökeres-fehérrépás jegy, de nálam még ezzel együtt is igen rendben van. 13,5%. 73.995Ft. 7/8p (CT 93, TA 95, ST 92-94, JR 17)

Csak pusztán a pontokat elnézve kiemelkedően erős borsort kóstoltunk. Természetesen drágák, de nincs új a nap alatt. Ha komoly Burgundit akarsz pajtás, elő kell venned a brifkódat. Nehezemre is esett visszatérni a valóságba, de végül nem várt segítséget kaptam. Még Burgundia szikrázott a torkunkban, amikor egy Dél-dunántúli pincészet rettenthetetlenül golyóálló képviselője egy középáras, gasztróba szánt vörös házasítást mutatott be.

Ettől a pillanattól tudom, hogy a húrelméletben – kedves kollégák – mégpedig lehet valami.

(Nagy köszönet a Veritasnak a meghívásért és a kiemelkedő kóstolósorért!)

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr345772444

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2014.01.22. 08:17:06

Fogadd sárga irigységemet :)
Sok olyan név van itt, akik különböző webshopokból már ismerősek, de egyszerűen nem volt módom rászánni annyit, amennyibe kerülnek.

A megadott árak mindenestre elég meredeknek tűnnek. Nem volt még időm utánanézni, de valami azt súgja, hogy durván magasabbak ezek, mint amennyiért Nyugat-Európából férhetnénk hozzá ugyanezekhez. (pl. rémlik, hogy a Clos de Lambrays-el már szemezgettem korábbi évjáratokban és 100 Euro körüli tételre emlékszem. (ami nem 74 000 Ft)
Ugyanígy a Sauzet premier cru-ket is nagyon nézegettem akkor amikor a tegnapi post burgundi szereplőjét(Carillon) vettem és általában ez utóbbival abszolút hasonló ligában játszottak az árukat tekintve, szóval csodálkoznék ha 50-60 font körül ne lehetne ilyesmiket kapni...
Szóval nem tudom ki lesz ezeknek az áraknak a célközönsége, valamiért úgy gondolom, hogy akik ezeket a borokat értik és meg tudják fizetni, azoknál abszolút opció kéne, hogy legyen, hogy ugyanezeket külföldről rendelik feleannyiért.

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2014.01.22. 08:37:36

@drbarta: lehet, hogy a Veritas is külföldről rendeli feleannyiért és csak ráteszi a hasznát? még ilyet? :-)

akov · http://borrajongo.blog.hu 2014.01.22. 08:56:11

@drbarta: Köszi, fogadom szeretettel a "sárgaságot". Nézd, nekem meghívottként nem illik kibickedni az árakkal. Természetesen magasak, nem kérdés, de két dolgot hozzátennék:

1. A Veritas - amennyire én tudom - 15.000Ft feletti vásárlásnál törzsvásárlói kártyát ad, ami 10% kedvezményt jelent. Tkp. a fenti borok mindegyikénél. :D

2. Sajnos olyan országban élünk, ahol az ÁFA 27%, ami rettenetesen magas és rendesen rontja a versenyképességet. Simán vannak országok, amelyek 10% előnnyel mennek tőlünk az ÁFA-kulcsok különbsége miatt.

rszabi · http://borrajongo.blog.hu/ 2014.01.22. 09:21:21

@akov: Ilyen árkülönbséget (100 euro vs 74000 ft),semmi sem indokol. Ha simán megrendelnék 100 euróért egy kiskereskedőtől, rátennének egy tisztességes haszonkulcsot 30% (39000) és az áfát is akkor is 50 körül lenne az ára. Bár a kérdés merőben elméleti, mert egyik árkategória sem elérhető a számomra.. :)

akov · http://borrajongo.blog.hu 2014.01.22. 10:12:48

@rszabi: Természetesen nem, de nem hivatásom a Veritas árazását megvédeni. A Wine Search-en a Clos de Lambray 2011 ára 100-105 EUR körül alakul. Ezen nem feltétlenül van ÁFA, nyilván meg kell nézni az adott kereskedő árait. A BBR-en pl. 6 palack vásárlása esetén 82,5 GBP/palack az ár, ami folyó áron 30.000Ft felett van valamivel.

Takács Kr. · http://takacskrisztianir.blog.hu 2014.01.22. 23:22:36

@rszabi: @akov: uraim! ez röhej! ezen nincs mit molyolni!

tétel 1. maga a szituáció (100€ vs 250€) nevetséges. ezt nem lehet ki- és/vagy megmagyarázni.

tétel 2. az árakkal kibicelni valóban nem illik, de a forgalmazónál rákérdezni és a magyarázatát közzétenni lehet. persze csak a nagyobb röhögés kedvéért (lásd tétel egy utolsó mondata.)

tezu 2014.01.25. 19:56:49

@szenvedély S.:
en is valahogy igy gondolom a dolgot
Mivel az eladott Palackok szama ennel a tetelnel valoszinülen csekely ,es a bevetelhez nem sok köze van ,realis aron (meg ha a beszerzesi ar is)kinalnam mint egy különlegesseget .
süti beállítások módosítása