Jó szokásunktól eltérően – holmi rizlingek helyett – most néhány erősített bort kóstoltunk meg. Elég volt végre a 7%-os alkoholokból, had csípjen s égessen a húszas szesz! Mondhatnánk, hogy Pardi barátunk röpke hazalátogatását ünnepeltük ezzel a szép kort megért erősített sorral. A borokat egytől egyig Szomjas Gödény borhűtőjéből aknáztuk ki, pontosan ezt az alkalmat várták. Térben és időben a portói origóból indulunk, majd Dél-Franciaországban végezzük, éppen csak lesodródva az Ibériai-félszigetről. De nem is ez a lényeg, hanem a rég várt találkozások és a magas alkoholok. És még valami. Megkóstoljuk egyben a Borrajongó – azt hiszem, bátran kérkedhetek ezzel – történetének legeslegöregebb borát.

Thibault Liger-Belair: Hautes Cotes de Nuits Le Clos du Prieuré 2009

Fülledten induló illat, jó adag animalitással. Ez teljesen szellőzéssel se akar múlni, de mellette ki lehet pörgetni  piros bogyós gyümölcsöket, némi cefrés felhanggal, füstös, földes, fűszeres, krétaporos aromákat. Szájban közepes testű a korty. Viszonylag telt ízek, lédús, friss, de kissé fanyar gyümölcsösség, leginkább cigánymeggy, mellette itt is megjelennek a földes, avaros, kövesnek ható díszítések. Összességében hasonló, de mégis megnyerőbb, legalábbis közérthetőbben finom a szájban tapasztalható karakter, mint az illatban. A struktúrára sem lehet panasz, a savak élénkek, játékosak, az alig közepes, de semmiképp nem jelzésértékű tannin finomszemcsés, szolid, porzóan száraz utóízt hagy, a kortyközépen ha nem is komoly mélységű denzitások képében, de  határozottan kitart még az anyag. A lecsengés közepesnél egy picit hosszabb.  Nem kell kiugróan komplex, tekintélyes bort elképzelni, de korrekt, feszes és zamatos tétel, kissé merész illattal. 6 pont.

A napokban nyílt néhány tétel itthon. Egyszerre ugyan, bár semmiféle tematika nem fűzte őket össze, csak annyi, hogy valamennyien tokajiak.

Íme:

Április végén járt Magyarországon Niklas Jörgensen, a Wine Virtuosity és a Mad About Madeira blogok nemzetközileg olvasott szerzője. Látogatása elsősorban a magyar borok iránt egyre fokozódó érdeklődésének, másodsorban Octopus kolléga személyes invitálásának köszönhető. A program kissé sűrűre sikeredett, az Alkeszon megénekelt „Hetedhét csúcsmerlot” kóstolóval indult. Másnap villámlátogatás Egerben, a Gróf Buttler új pincéjében és a Nagy-Eged hegyen. Egyértelmű, hogy a program csak Tokajjal folytatódhatott, ahol én is csatlakoztam a kis társasághoz. Itt Demeter Zoli „one man show”-jával indítottunk, aztán Szilágyi Laci (Gizella Pince), majd Balassa István következtek. A túra Szepsy Istvánnál fejeződött be, egy komplett délutánt töltöttünk a Mád feletti dűlőkben és szótlanul hallgattuk Pista bá’ szavait. Tokaj hihetetlen, mindig újra és újra rácsodálkozok. Azt hiszem, Niklas – aki elég jól ismeri a Tokaji édeseket – maga is meglepődött a száraz borok kiemelkedő minőségén és a borászok közvetlenségén. A látogatás egy kiváló kis vacsorával fejeződött be, ahol más borvidékekről származó magyar borokra fókuszáltunk. No, de itt meg is állok, mert valójában Niklas feladata a beszámoló.

Megérkezett végre a számomra különösen kedves Bott-pince 2011-es borainak első hulláma.

Nagy "éhséggel" ugrottam neki a csomagnak, pedig nem mondhatom, hogy elképzelésem se lett volna, hogy mire számíthatok tőlük, hiszen néhány hónapja már megnéztük a szortimentet még hordóminta korukban.

Nézzük mi a helyzet immár élesben: