Régóta tervben volt már a mostanság (legalábbis Európában) sokszor lenézett, nem igazán divatos californiai cabernet sauvignon-ok közül megkóstolni néhányat. Az eddigi tapasztalatok alapján az igazán olcsó ($5-10) újvilági borok valóban végtelenül unalmasak, azonban ha valaki nem vágyik változatosságra, tökéletes választásnak bizonyulhatnak, hiszen személy szerint egyetlen technológiai problémával sújtott újvilági palackkal sem akadtam még össze. Az USA-ban a mai napig közkedvelt a cabernet (az „anything but cabernet” helyett a „nothing but cabernet” sokkal inkább jellemző), én is könnyedén összeszedtem pár palackkal a hatalmas választékból. Nyilván ha arra kíváncsi az ember, hogy mit tud egy szőlőfajta az adott régióban, akkor érdemes a komolynak tartott termelők borai közül (is) kicsippenteni párat. Én is így tettem. A borok zöme (az első kettő és az utolsó kivételével valamennyi) California talán legnépszerűbb és legismertebb területéről, a Napa-völgyből származott. Az alábbi borokat vizslattam meg:

A minap a Bortársaságban néztem, ahogy friss szerzeményként pakolják ki ezt a tételt a polcokra. Közelebb merészkedve kissé csodálkozva vettem tudomásul, hogy 06-os borról van szó. Nem tudom, hogy mi az oka annak, hogy most jött ki ez a pinot. Úgy tervezték, hogy a legideálisabb palackérés pillanatában tárják a fogyasztó elé? Vagy azzal magyarázható, hogy nézeteltérés volt a család és a befektető között, és kérdéses volt a bor sorsa? 

Illatában csipkebogyó, zöldfűszer, ánizs, gyógynönény, karamella. Van benne komplexitás, de nem túl mély bort ígér. Szájban közepes testű kortyot kapunk. Közepes ízintenzitás, kortalan piros bogyósok, talán cseresznye, palackbukés fűszerek.  Viszonylag feszesebb, cizelláltabb savak, a tannin inkább jelzésértékű. A kortyközépen már nincs számottevő mélység.  Az ízek kezdenek kiürülni, a savak játékosan cikáznak  egy darabig, a tényleg nem számottevő cser viszont így is képes kissé kesernyés szárítást vinni az utóízbe. Melegedve, szellőzve némiképp előnyére változik, valamivel teltebbnek tűnnek ízei, jobban ellensúlyozzák a kortyvégi szárítást. Igazán nem értem miért most jött ki ez a bor. Messze nem akkora alapanyag, amit feltétlen  érdemesnek tűnik eddig palackérlelni. Bár kétségtelenül talpon álló, élő matéria még, de szerintem az a kaliber, ami fiatalon, a gyümölcsösségével meggyőzőbb lehetett, mint ma. 5 pont.

Évekkel ezelőtt magam is megpróbáltam elhinni, hogy nem kedvelem a cabernet-t. Egyébként is divatosnak tűnt a kifinomultabb és szofisztikáltabb "pinós" irányra nyomulni. Az itthoni haladók közt már nem volt menő Bordeaux randa kövületeihez dörgölőzni. Nem is csoda, hiszen mindent elárasztottak a fájóan unalmas, ámde annál drágább szörnyszülöttek. Nemhogy a cabernet kezdett hiteltelenné válni, de szegény merlot-ra is a hömpölygés árnyéka vetült. Maradtak hát a fehérek, abban úgyis jobbak és izgalmasabbak vagyunk, vontam meg én is a lemondás mérlegét. Pár éve már, hogy a B oldalt taposom, és egyre gyakrabban tör rám a régi-régi cabernet-láz. Mi a fene történik velem? Annyit ittam, körbeértem és megint kezdődik elölről ez az unalmas daráló? Meglehet. Mikor azonban másodszor lépek ugyanabba a folyóba, már Bordeaux-val szemezek. A korábban teltnek tetsző idomok most hidegen hagynak, a randa elhízás a napnál világosabb. Feszesség és kevesebb tűz, ez csigáz fel. Ráébredtem, a cabernet nekem tizenhármas szesszel szerelem!

A tavalyi igen meghatározó Burgundia-kóstolók (itt és itt) után biztosan tudtam, hogy ez a borvidék immár szerelem. Éreztem, hogy újra át akarok élni olyasmi élményeket, de azt is tudtam, hogy több száz eurót egészen biztos nem fogok adni egy palack borért.

Már jó ideje dédelgettem a gondolatot, hogy Szegeden, a társaságnak szeretnék összeállítani egy szép sort. Megérdemlik, amiért hagyják, hogy állandóan rájuk tukmáljam azt a sok rieslinget.:)

Mindenképp még ésszerű keretek között szerettem volna tartani a költségvetést, ugyanakkor arról semmiképp nem akartam lemondani, hogy legyenek komolyabb tételek is a sorban, melyek meg kell, hogy mutassák a varázst. Ez persze érintőleges tapasztalatokkal, korlátozott beszerzési lehetőségekkel nem feltétlen egyszerű. Mégis úgy gondolom, hogy sikerült. Ahogy megfigyeltem, mindenki maximálisan elégedetten távozott, senki nem érezte, hogy ne kapott volna elegendő értéket a beugróért.

Egy-két kakukktojás is került a sorba.  A jegyzetek "négykezes" formában jönnek, akov-kollégával közösen.

Íme:

Már a Furmint Február kapcsán megírtuk, hogy aligha lehet jobbat elképzelni a pusztán egyetlen szőlőfajtára koncentráló borbemutatóknál és mesterkurzusoknál. Egyrészt a termelőknek jó alkalom kínálkozik egy inspiráló eszmecserére és az adott fajta különböző stílusú „megvalósításainak” összekóstolására, másrészt pedig a fogyasztó is megmenekül a szertelen csapongástól. Ez utóbbi – számomra legalábbis – azért fontos, mert egy ilyen alkalom kiváló lehetőség a pincék munkájának összehasonlítására és a meghatározó áramlatok azonosítására. Pont ezért vártam hát izgalommal a Terra Hungarica szervezésében létrejött Kékfrankos Napot. Az alapvetően természethű borok iránt érdeklődő fogyasztókat és szakembereket megcélzó rendezvény ezúttal a Kárpát-medence legfontosabb kékszőlőfajtáját, a kékfrankost helyezte középpontba. A fajta főszereplése egy kiadósan informatív mesterkurzussal kezdődött. Erről próbálok meg az alábbiakban beszámolni.