A Borrajongó

St. Andrea Csakegyszóval Pinot Noir 2007

2010. május 28. 14:42 - drbarta

A múlt heti borfesztiválon is kifejezetten tetszett, most úgy alakult, hogy került hozzám egy teljes palackkal, így meg tudtam nézni alaposabban.

Hecsedlis-cseresznyés-ánizsos-zöldfűszeres illata alapvetően megfelel annak az elvárásnak , amit itthon „északias” stílusú pinot-któl elvárnánk, de ha belegondolok egyes karakterei megtalálhatóak a pince vörösboraiban általában. Szó, ami szó nekem kellemes. Szájban elsőnek kereksége, kedvessége, selymes tapintata ragad meg, tanninérzet gyakorlatilag egyáltalán nem mutatkozik, mint szerkezeti építőelem. Erre a vázra illeszkednek azok a díszítések, melyeket az illat alapján megismertünk, savai nem bonyolultak, de annak ellenére, hogy elsőnek kissé lágynak tűnnek, mégis korrekt magasságú, hosszúságú ívet írnak, megfelelő ídőzítésük, illetve az említett lágyság-közeliség engedik az aromákat kiteljesedni. Nem mondhatni „nagy” vagy különösebben komplex bornak, de fogást se nagyon lehet rajta találni, minden szempontból egy remek, jó fogyasztású hazai pinot, magán viselve jegyeket a termelő, a termőhely, a fajta tipikus jellegzetességeiből. Rendben van! 6p
Szólj hozzá!

Laposa Somlai Olaszrizling 2006

2010. május 26. 21:24 - drbarta

2008 nyarán vásároltam a pincészetnél. Akkor is tetszett, de akkortájt olyan élmények értek, hogy elsősorban az érettebb arcát kedveltem ezeknek a boroknak, így feltett szándékom volt néhány évre eltenni 1-2 palackot. Kíváncsi lettem vajon kettő év alatt mivé lett.

Érett olaszrizlingekre jellemző mézes-keserűmandulás illatokkal nyit, ugyanakkor a finom, klasszikusan bazaltos sósság is azonnal észrevehető. Szájban közepesen koncentrált, öregedésről hírből nem hallott, a koráról a szépen érett borokra jellemző gömbölyű, de omlós textúra árulkodik, illetve az a tény, hogy gyümölcsössége immáron teljes mértékben háttérbe szorult. Ami megköti a figyelmet az a jellegzetes tüzesen-sós ásványosság, valamint az említett szerkezet és konzisztencia. Savai hosszúak, szikárak, gerincesek, kissé talán túlságosan is vitálisak- ritkán mondok ilyet, de ehhez a textúrához kicsit nyugodtabb savak passzolnának. Az egyértelmű életerő és az előnyösen végbement megállapodottsággal járó komplexitás megvan benne, de nem fedik egymást olyan magas szintű harmóniában, mint pl. ugyanezen tétel 03-as változata esetén, igaz erre még van jócskán ideje. A következő palack felbontásával is valószínűleg várok 2 évet. Szép , a szó jó értelmében vett, klasszikus értékekkel bíró, fajta- és terroir-jellegzetes somlói olaszrizling. 6p
Szólj hozzá!

Balatoni fehérek és egy egri szupervörös

2010. május 26. 13:29 - pardi norbi

 

     Néhány nappal ezelőtt bontottam két fehérbort, amelyeket nagyjából egy éve kóstoltam utoljára és akkor nagyon megnyerőek voltak. Bár komolyabban betárazni nem tudtam belőlük, pár palackot azért sikerült elfektetnem. Ezek mellé az utóbbi időszak számomra legkedvesebb vöröséből is bontottam, mindjárt két palackkal.
Tovább
7 komment

Orsolya Leánykák vertikálisan, horizontálisan

2010. május 25. 10:01 - drbarta

Rendszeres hozzászólónk, borbarátunk és állandó kóstolótársunk ironman egy igen érdekes kóstolón vett részt, talán legkedvesebb pincészeténél, Orsolyáéknál a házigazdák társaságában, az összes általuk hozzáférhető leánykát végigkóstolták 2004-től 2009-ig bezárólag, azzal a céllal, hogy közelebbi képet kapjanak a területekről, a fajtáról, valamint arra a sokszor felmerülő kérdésre, miszerint hogyan változnak ezek a borok az idő múlásával.

Következzen ironman bejegyzése erről az igen sok érdekességet és tanulságot kecsegtető kóstolóról:

Tovább
1 komment
süti beállítások módosítása