A Borrajongó

Mátrai borok

2010. július 27. 12:58 - pardi norbi

 

       Minél több, a minőség iránt elkötelezett mátrai termelőtől van módom bort kóstolni, annál inkább az az érzésem, hogy ez a magyarországi viszonylatban nagynak számító borvidék bizony óriási – jelenleg szinte teljesen kiaknázatlan – lehetőséget kínál. Néhány évvel ezelőtt még csak Németh Attila Gábort (NAG) és Szőke Mátyást tudtam volna a kifejezetten minőségi bortermelés területén emlegetni (legalábbis azok közül, akiknek a borai számomra elérhetőek), mostanra csatlakozott hozzájuk még néhány fiatal (Karner Gábor, Losonci Bálint, Szecskő Tamás), akik rendületlenül igyekeznek dűlőikből a legjobbat kihozni. Az ő boraik egyértelműen a Mátrai borvidék kiválóságát igazolják. Nemrégiben egy csokorra való mátrai bort kóstoltam, a róluk készült kóstolási jegyzeteimet teszem közzé ebben a bejegyzésben:
 
Borpalota: Sauvignon blanc (Fríz) 2008. A honlapjuk szerint a Borpalota egy gyöngyösi illetőségű borászat, mintegy 140 hektár (elsősorban fehér) szőlővel. Több borsorozatuk van, az általam kóstolt Fríz sorozat borai képviselik elvileg a legkomolyabb minőséget. Tiszta szerencse, hogy nem csak ezt a sauvignon-t kóstoltam tőlük, mert ez alapján mostanában nem valószínű, hogy tovább mernék próbálkozni boraikkal. Halvány citromszínű bor. Illata tiszta, közepesen intenzív, vágott füves. A korty könnyed és némileg fáradt benyomást kelt, savai éretlennek tűnnek. Lenyeléskor erőteljes kesernye érződik, ami kifejezetten zavaró, kellemetlen. Bár nem hibás bor, mégsem ajánlom senkinek. 2 pont.
 
Losonci Bálint: Olaszrizling 2009. A kis gyöngyöspatai pince birtok-olaszrizlingje. Félédes. Közepes citromszín. Visszafogott és nem igazán összetett illatából virágosság és kevéske sárgabarackos gyümölcsösség érezhető. A korty közepesen telt és kellemes gyümölcsös, sajnos lenyelés után gyorsan távoznak az aromák a szájból. Megfelelő sav-cukor egyensúly, de sajnos a komplexitásnak igencsak híján van. Viszonylag egyszerű, de szerethető bor. 4 pont.
 
Borpalota: Hárslevelű (Fríz) 2008. Amilyen gyenge volt a sauvignon blanc, olyannyira kellemes meglepetés ez a bor. Halvány aranyszín. Illata tiszta és intenzív, sok-sok primer gyümölcsösséggel, de magán hordozza a kései szüretes jegyeket is: hársfavirág, méz, tea, őszibarack, aszalt kajszi. Hasonlóan komplex ízében is, leginkább a kajszis gyümölcsösség és lekvárosság meghatározó. 15,5%-os alkoholtartalma nem túlzó, a közepesnél nagyobb test ellenpontozza a szeszeket, a savak érettek, nem bizsergetőek és izgalmasak, de megfelelően tartják a bort. Szépen elkészített bor, hosszú utóízzel. Nem sajnálom tőle a 6 pontot sem.
 
Karner Gábor: Szücsi kékfrankos 2007. Sötétlila színű. Közepesen intenzív illata ibolyás, meggyes és némileg fás (abszolút nem túlzóan). A korty még kissé szögletes, közepes mennyiségű érett, de még nem teljesen integrálódotttanninnal. A savak szépen élénkítik a bort és megfelelő struktúrát biztosítanak számára. Az alapvető ízaromák a konyakos meggy és a fás fűszeresség. Sajnos az alkoholt kissé túlzónak éreztem, illatban is beszúrt és lenyelés után is befűt. Fiatal bor, én még eltenném egy-két évre. Jelenleg erős 4 pont.
 
Szecskő Tamás: Rubintos 2008. A rubintos szőlő kadarka és kékfrankos keresztezéséből született. Személy szerint ez volt az első bor, amit ebből a fajtából fogyasztottam. Közepes rubin szín. Egészen érdekes illata szedres, meggyes és egy mentolos aromát is felfedeztem benne. Meglehetősen gyümölcsös ízű bor, főként meggyel és vörös áfonyás jegyekkel, hosszú utóízzel. Savai és tanninjai érettek, de még ennél a bornál is időt kell szánni a tökéletes összerendeződés kivárására. Érdekes bor, jelenleg 5 pont.       
 
Szecskő Tamás: Turán 2008. A turán nagyon egyedi szőlőfajta (legalábbis azok között, amelyeket ismerek). Számomra a kékszőlők cserszegi fűszerese. Ezért is van, hogy bár szimpatizálok a fajtával, annyira karakteres (tényleg fűszeres), hogy évente csak 1-2 palackot fogyasztok belőle (azt is többnyire Kaló Imrénél, aki minden változatban készíti a száraztól a botritiszes édesig). Átláthatatlan bíborszín. Olyan intenzív illata van, hogy majdnem kiugrik a pohárból: erőteljes parfümösség, rózsa, csipkebogyó. Nagyon jó tartású korty, megfelelő savakkal és sok érett tanninnal. Sok-sok egyedi aroma fedezhető fel intenzív ízében is, számomra nehezen kibogozható, leginkább egyfajta parfümösségnek hívnám. Már most is fogyasztható, de még bizonyára el is lehet fektetni. Komplex bor, simán megvan 6 pont.
 
Karner Gábor: Vitézföldi kékfrankos 2007. Az előző évjáratról az volt a véleményem, hogy hatalmas alapanyagból született, de valahogy mindenből túl sok volt benne. Az ilyen bort érdemes elfelejteni pár évre és próbát tenni vele egy idő után, hátha előnyére változott. A 2007-est most kóstoltam először és ez is komoly anyag, de talán kevésbé koncentrált, mint egy évvel idősebb testvére. Sötétlila színű. Intenzív illata meggyes és fás-fűszeres, szép, de viszonylag egysíkú. Hasonló jegyek fedezhetőek fel ízében is, alapvetően konyakmeggyes és fás. A tanninok nagyon sokan vannak és szárítanak, a savak érettek és elevenek. Egy potenciálisan komoly, de jelenleg még nyers bor, amelyből hiányzik a jelentősebb komplexitás. Egyelőre semmiképp nem több 5 pontnál.
 
NAG: Oldal rizling 2006. A Cserepes dűlőből, kései szüretből származó félédes olaszrizling. Halvány aranyszín. Közepesen intenzív illatában fehér virágok, kevéske méz és finom trópusi gyümölcsös aromák. Tetszetős, nem tolakodó, de határozott. Szájban egy csiszolt, gömbölyű kortyot kapunk, elsősorban érett mangóra, kajszira és mézre emlékeztető jegyekkel. Számomra egy hajszálnyit több savval még elegánsabb lenne, de így is nagyon szép. Megfelelően összetett bor, hosszú, édeskés lecsengéssel. 6 és 7 pont határán, közelebb az utóbbihoz.       
8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr202179720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csite 2010.07.27. 14:42:46

mátrai! gyorsan javítsd, mielőtt felnégyelnek!

pardi norbi · http://borrajongo.blog.hu 2010.07.27. 15:04:37

@csite: Szia! Köszi! Egyébként 10 évvel ezelőtt is így hívták és én mindig is rosszul tudtam?

baruthane 2010.07.27. 16:19:51

@pardi norbi: Tényleg Norbi, én is szinte mindenhol mátrait olvastam, viszont majd előszedem a bortörvényt!
Egyébként továbbra is nekem nagyon hiányzott Szőke Mátyás, illetve NAG egy két tétele, de összességébe nagyon jó volt!
Majd hétvégén kielemezzük Riczut, de arról úgy se írhatunk!

metszo_ollo · http://hozamkorlat.blog.hu/ 2010.07.28. 10:21:48

A Karner kékfrankost mi is mostanában kóstoltuk és engem isaz egysíkúsága és a megdöbbentően sok tannin zavart. Viszont a Losonczi-féle Gereget ajánlom nagyon!

pardi norbi · http://borrajongo.blog.hu 2010.07.28. 10:38:19

@baruthane: Szőke Mátyástól nem találtam olyan bort a jelenleg kaphatóak közül, amire igazán kíváncsi lettem volna, ezért nem szerepelt tőle egyetlen nedű sem.

NAG-gal kapcsolatban egyetértek, csakhát tőle a komplett kapható szortimentet is bepakolhattam volna, mert nekem mindegyik tetszik. Ehelyett inkább úgy döntöttem, hogy nézzük meg azokat a mátraiakat, amelyek nem olyan széles körben elérhetőek. Ezeket a borokat a társaság jelentős része nem ismerte egészen a kóstolóig.

pardi norbi · http://borrajongo.blog.hu 2010.07.28. 10:41:00

@metszo_ollo: Melyik évjáratú Gereget ajánlod és hol lehet kapni? Köszi.

baruthane 2010.07.28. 14:17:40

@pardi norbi: Abszolúte jól döntöttél egyébként, nem azért mondtam.(Csak ezek hiányoztak igazán szőrös szívemnek!) A Turán fantasztikus volt és mivel Kadarka mániás vagyok a Rubintos is nagyon bejött. Jó volt, hogy Borpalotát is kóstoltunk, a hárslevelű tényleg nagyszerű volt. Egyébként is eddig minden kóstolód jó volt! Szerintem!

pardi norbi · http://borrajongo.blog.hu 2010.07.28. 14:56:28

@baruthane: Örülök, ha tetszett a sor. Igyekszem az egyes borvidékek (megfizethető) legszebbjeiből válogatni továbbra is. Ezek a legjobb indikátorai annak, hol is tart az adott vidék jelenleg.
süti beállítások módosítása