Az elmúlt egy hónapban több somlai bor is a poharamba került, de közülük csak kettőre tudok tiszta szívvel emlékezni. Akik kimaradtak, inkább a „gyümölcstelenségükkel” és rusztikusságukkal illették magukat ebben a forróra sikeredett tavaszi időszakban. A fagyos télben is sokszor fárasztó borok zöme végül a palackban maradt. Amelyek viszont jól estek és egyetlen rövidke este alatt eltűntek bennünk, blogposztban a helyük. :)

A magyar piacról szemezgetve sajnos rendkívül nehéz megismerni Új-Zéland borait. Itt egy sauvignon blanc, ott egy pinot noir és már ki is merítettük a hazai kínálatot. Pontosan ezért is ültem be izgalommal a VinCE keretében rendezett Új-Zéland szemináriumra. Előadónk az Új-zélandi születésű, de Angliában élő Peter McCombie MW. Lustaságomból és terjedelmi okokból kifolyólag nem próbálnám meg összefoglalni előadását, végigszaladt a borvidékeken, a termesztett fajtákon és a termőhelyi borok jellemzőin. Ha valaki megkérne, mondjam el slágvortokban mi jut eszembe Új-Zéland borairól, már fújnám is: környezettudatosság, metsző tisztaság, konzisztensen jó minőség, magas ár és csavarzár. Természetesen ezen „elméletemet” McCombie előadása sem döntötte meg, sőt egészen meghökkentem azon, hogy a 2012-es évvel bezárólag az Új-zélandi termelők 100%-a fog rendelkezni a „Sustainable Winegrowing New Zealand” tanúsítvánnyal, amely fenntartható és környezettudatos gazdálkodást követel meg a borászatoktól.

Néhány napja egy tisztességes, chilei fehérborokból álló sort kóstoltam végig többedmagammal. Az olcsóbb alapboroktól kezdve a csúcskategóriás termékekig terjedt a kóstolási skála. Egyben igyekeztem a legjellemzőbb chilei fehérborfajtákat is felvonultatni, sőt egy-egy igazán jellemző fajtából komolyabb és kevésbé nagyágyú verziót is kóstolni. Négy egyszerűbb, a Central Valley-ből származó bor és négy, a Casablanca Valley-ben készült presztízs tétel szerepelt a programban. A kóstolás nem vakon történt. A borok a kóstolás sorrendjében az alábbiak voltak:

A minivertikális sorozat folytatódik, ezúttal Györgykovács Imre traminijei kerültek górcső alá, 2009-től visszafelé a 2006-osig.

Íme:

            Nemrégiben kóstoltam meg a jelenleg hozzáférhető 2009-es évjáratú borokat a kis somlói pincétől. Ahogyan korábban BZoltán már jelezte, a borok karaktere eltér valamelyest a korábbi évjáratok nedűitől, sőt egyik-másik bor teljesen mást mutatott, mint amit eddig megszokhattam. Érdekes italok voltak egytől-egyig.

Nem vagyok nagy tramini-rajongó. Nagyon nehéz műfaj. Nehéz ráakadni olyanra, amelyik buja is és elegáns is, lágy is, de nem lapos, illata és ízei összhangban vannak.

A közelmúltban volt szerencsém három versenyzőhöz, egy hazánkból, egy Dél-Afrikából, egy pedig Elzászból.

A külföldi tételek IFDT-nél megvásárolhatóak.

Következzenek a borok:

Harmadik alkalommal kijutva a borfesztre ezúttal inkább rosék és vörösek (köztük kifejezett nagyágyúk) voltak fókuszban, valamint tokaji aszúk. Természetesen most is voltak ismétlődő tételek, ezekről most nem írok részletesebben.

Következzen a harmadik este jegyzete:

Második alkalommal igyekeztem úgy csinálni, hogy az újak mellett legyenek a tervben olyan borok is melyek múltkor már terítékre kerültek és tetszettek, több kóstolás hitelesebb képet ad alapon. Továbbá feltett szándékom volt a Weingut Riffel alapos kivesézése, ezúttal nem csak riesling témakörben.

Következzenek a rövid jegyzetek:

 Sajnos az előre "felcsigázott" somlói sor néhány héttel elhalasztódott nem várt betegségek végett, így az utolsó pillanatban kellett összerakni egy sort a csökkent létszámban megjelenő, de lelkesedését egy pillanatra el nem vesztő klub számára. Ebből született egy tematika nélküli, egymással nem összefüggő borsor, saját örömünkre, művelődésünkre, elsősorban ezúttal külföldi tételekkel.

Következzenek a borok: