Az „Egyveleg” rovat következő epizódjával jelentkezem. Ismét mindenféle a kosárban. Meglepetések, csalódások, jó és rossz vásárok.

Somló aprócska borvidékén járva, a termelőkkel beszélgetve mindig az volt az érzésem, hogy amilyen kicsi a hely, akkorák az ellentétek és a látszólagos érdekkülönbségek. Fogyasztóként értetlenül áll az ember ez előtt, hiszen a termelőnek az volna az érdeke, hogy minél jobb bort tudjon készíteni és minél előbb – lehetőleg minél jobb áron – el tudja adni a teletöltött palackokat. Ez pedig összefogás, termelői eszme- és tapasztalatcsere, közös promóció és stratégiai gondolkodás hiányában elképzelhetetlen. Még 500 hektár is túlzottan nagy ehhez. Ennek megfelelően az utóbbi években Somló mintha megrekedt volna az olykor a Barátok Közt legszenvedélyesebb epizódjait idéző mókuskerékben. Úgy tűnik azonban, most valami változik. Engedjétek meg, hogy szó szerint közöljem Balogh Zoltán (Somlói Apátsági Pince) meghívóját.

Hosszabb ideje készülődtem már philadelphia-i és new york-i borbarátaimnak magyar vörösborokat mutatni. Újdonságot nem mondok vele, hogy nehezebb dolgom volt a borok kiválasztásánál, mint tavaly a fehérek esetében. A koncepcióm az volt, hogy próbálok néhány magyar fajtából készülő tétel mellett a nemzetközi fajtákra is koncentrálni, hiszen a legkomolyabb magyar vörösek zöme jelenleg alighanem azokból készül. Még egy dolgot tartottam nagyon fontosnak: olyan tételeket igyekeztem kiválogatni, amelyeknél nem kellett azzal mentegetőznöm, hogy most ugyan nem az igazi a bor, de majd 3-5-10 év múlva milyen jó lesz (vagy lenne, ha el nem fogyna). Minden bor pihent legalább egy hónapot mielőtt felbontottam, és az első kivételével 4 órát szellőztek, igaz csak palackban. Ismét el kell hogy mondjam, hogy bizonyára maradtak ki remek magyar termelők pompás borai, de azok közül remélhetőleg következő alkalommal több is sorra kerül. Ezúttal ezeket a borokat kóstoltuk:

Szombat délelőtt történt a tulajdonképpeni "necsakírja". Kivezényeltek bennünket a Kulcsár dűlőbe, ahol egész délelőtt oltványokat pótoltunk. Mit ne mondjak, elég fárasztó dolog, pláne a fizikai munkához egyáltalán nem szokott papír-bloggereknek. De a "mélypont" után jóra fordult sorunk, délután már kizárólag az volt a feladatunk, hogy finomakat együnk és főleg igyunk.

Este ismét a Bodó-portánál gyűlt össze  a díszes társaság kemény szellemi munkára egy kimerítő 2006-os évjárat-kóstoló képében. Vakon kaptuk a borokat és hogy ne terheljük túl a rövid-távú memóriát minden ötödik tétel után leleplezés (és persze esetenként nagy fölhördülés) következett. Ezúttal megpróbálkoztam hozzávetőleges pontokat is írni.

Íme a sor:

Egy ideje tartogattam két palack Hollóvár 2008-as furmintot, de nem pont ugyanabból. Takács Lajos ugyanis  a tétel egy kisebbik részét szűretlenül palackozta, ez a verzió csak a pincénél volt kóstolható és vásárolható. A kereskedelmi változat szűrés után lett letöltve. Most felnyitottam mindkettőt, és egymás mellett néztem meg őket.

Komplex, szívet melengető „old school” Hollóvár illat. Aszalt kajszi, méz, sósság, pici vöröshagymahéj, kéksajt. (ez utóbbi messze nem olyan meghatározó, mint fiatal korában) Telt korty, mély, az illatnak megfelelő karakteres ízek, szemrevaló attack. Sűrű szövés, élénk, fajsúlyos, ugyanakkor teljesen lekerekedett savak. Nem mondanám kifejezetten fókuszáltnak, de a hömpölygő gazdagság rétegekben érkezése megadja a korty fejlődés-érzetét. Elég hosszú lecsengés, remek egyensúly, sima felszínek, a szépen palackérett állapot finoman omlós konzisztenciájával. Komoly.  Eléri a 7 pontot. Szerintem fejlődését tekintve már elérhette csúcsát, ún. platón lehet, nem hiszem, hogy várható ettől feljebb.

A két bor nem meglepő módon igen hasonló volt, így nem láttam értelmét két külön jegyzetnek.  A szűretlen változat talán kicsit szebb, komplexebb palackbukét mutatott, míg a kereskedelmi tétel inkább petrolosabb volt. A szűretlen egy picit teltebbnek, kerekebbnek hatott, a normál változat kicsit feszesebbnek tűnt. Szubjektíve egy árnyalatnyit jobban tetszett a szűretlen, de tényleg annyira kicsi volt a különbség, hogy  nem voltam benne biztos, ha random töltögetne valaki a kettőből, akkor mindig tudnám, hogy melyik van épp a poharamban. Szűréstől függetlenül számomra a valaha volt egyik legjobb Hollóvár-bor, őszintén hiányzik ezen korábbi stílusuk. 

Természetesen idén sem maradhattunk távol Magyarország legizgalmasabb szőlőfajtáját boncasztalra fektető Furmint Február Nagykóstolótól. Aki viszont kimaradt, az biztosan lemaradt valamiről, hiszen a furmint fajtából készülő borok ismét tűzijátékot vontak a Városliget egére. Nincs még egy alkalom, ahol a furmint ilyen szégyentelenül magas koncentrációban és ennyire pucéran kerülhetne poharunkba. Termőhelyek, szüreti időpontok és borkészítési technológiák végre valóban összehasonlításra kerülhetnek és mindenki megfogalmazhatja a saját furmint-ideálját. És ezt akár közvetlenül a termelőnek is elmondhatja, hiszen a Furmint Február nem csak a borokat, de a termelőket is csatasorba állítja. Következzen tehát a FURMINT nagyképernyőn, azaz részletes beszámolónk a Furmint Február Nagykóstolóról!

Drbarta lábnyomain járva én is összeszedtem a magam ünnepi kosarát. Válogatás nélkül szórtam belé mindenfélét – jót s kevésbé – és így lőn az egész, egy igazi egyveleg.

A december kiemelten boros hónap. Egymást váltják a jeles alkalmak, felpezsdül a társasági élet, ilyenkor pedig egyik palack nyílik a másik után.

Az elmúlt hetekben ezeket a borokat kóstoltam és fogyasztottam. Általában nem voltam túl jegyzetelős kedvemben, zömmel napok után vetettem csak papírra az emlékeimet, így a leírások kicsit rövidebbek a szokottaknál.

A Terroir Club Karácsony közeledtével ezúttal is szervezett egy remek kis exkluzív sort. Nem tudom, hogy mi volt a sor összeállításának pontos koncepciója, de alapvetően arról szólt, hogy megnéztünk néhány teljesen különböző stílusú, régebbi évjáratokból származó többnyire prémium kategóriás tételt. 

Az átlagos szint ismét igen magasan volt, miközben az eltérő stílusban megvalósuló klasszisok igazán színessé tették az estét. Köszönet érte, én nagyon jól éreztem magam!

A Meinklang biodinamikus gazdaságot bemutató írásunk első része után most nézzük a borkészítés mozzanatait. A szőlészeti és pincemunkák természetesen a Hold- és bolygóállásokhoz igazodnak. A borok erjesztése vadélesztővel történik, a must ülepítéséhez és mozgatásához csak a gravitációt hívják segítségül. Amennyiben alkalmaznak almasav bontást, az is természetesen történik. A kész borokhoz gyakran egy jó adag széndioxidot adnak, ez védi a bort és megalapozza a minimális kénhasználatot. A Meinklang borok tipikusan 20mg/l szabad és 80mg/l teljes kéndioxidot tartalmaznak.

A „Természethű borkészítés Somlón” c. rendezvény Hollóvárt bemutató része után most jöjjön a nemrég Somlón is termelésbe fogó biodinamikus osztrák birtok, a Meinklang. A rendezvény vendége, Werner Michlits a hallgatóságot egy képekkel gazdagon illusztrált előadással vezette be a biodinamikus farmerkedés rejtelmeibe. Werner a téma – még Nicolas Joly szerint is – elismert nagykövete, nyílt és jól érthető előadásmódja hamar beszippantja a hallgatóságot. Ezúttal sem történt ez másképp, aki a megfelelő nyitottsággal érkezezett a rendezvényre, kicsit közelebb kerülhetett a biodinamikához.

A Terrior Club rendezésében ismét egy igen hasznos és tanulságos „foglalkozásra” és kóstolóra került sor. A téma ezúttal a jó öreg Somló, mégpedig egy nagy kacsintással a természethű borkészítés felé. A rendezvény két meghívottja Takács Lajos (Hollóvár), valamint az utóbbi években Somlón is termelésbe fogó biodinamikus osztrák, Werner Miklisch (Meinklang). Terjedelmi okok miatt a beszámolót két részre osztom, a poszt első részében a Hollóvárra, a folytatásban pedig a Meinklangra koncentrálok.

Azt hiszem ezen a blogon Takács Lajost és a Hollóvár borokat senkinek sem kell bemutatni. Lajos fősodort kerülő borai egyaránt adtak alkalmat gyermeki rácsodálkozásra és késhegyig menő vitára. Ha csak saját tapasztalataimat nézem, szinte ketté akarok hasadni. A régebbi Hollóvár évjáratok gyakran rendkívül tartalmasak, nekem sokszor már-már túlontúl is nehézkesek és rusztikusak. A borokra gyakran jellemző a kései szüretes karakter, a mézes-botrytiszes ízvilág és a lecsengésben visszaköszönő héjas kesernyésség. Igaz, ha egy tökéletes palack kerül elém, nincs alapvető kifogásom a borstílus ellen. Mégis, nagy kíváncsisággal és nyitottsággal néztem a kóstoló elébe, főként annak tudatában, hogy az aprócska birtoknál alapvető szemléletváltás zajlott le az elmúlt években.

Érett, kortalan, de vonzó illat, mézes-sós-puncsos-gesztenyés díszítések. Viszonylag nagy testű korty, puha, krémes konzisztencia. Telt íz, az illathoz hasonlóan kortalan karakter, érzékelhető palackbukéval, hordófűszerekkel, ásványossággal. Korrekt anyagmennyiség a kortyközépen, inkább széles, de azért kellően gerinces savak kísérnek. Precízségről, cizellált tömörségről nincs szó, inkább olyan lazán hömpölygős a korty, de az alkotói a helyükön.  Közepesnél hosszabb lecsengés. Az utóízben kissé kilógó, de azért nem kellemetlen tapintatú cserességgel búcsúzik. 6 pont megvan.

Méz, aszalt sárga és fehér húsú gyümölcsök, intenzív sósság. Van benne valamiféle kortalan, érlelt, de semmiképp nem öreg, vagy előrehaladott hangulat. Elég nagy test, sűrű, krémes konzisztencia. Telt ízek, aszalt gyümölcsökkel, komoly ásványossággal. A kortyközépen is elegendő a koncentráció, közepesnél hosszabb lecsengés. Élénk, fajsúlyos, de lekerekedett savak, a felszínen némi cseresség, de a kortyba integrálva. Tetszett. 6 pont.

Időben váratlanul közel került poharamban a Kreinbacher Birtok klasszikus „Öreg Tőkék” borának két évjárata. A 2007-est többször kóstoltam, sőt egy évvel ezelőtt vakon egy komolyabb somlai sorban is meggyőzően szerepelt. Van még pár palackom belőle, évente bontok egyet, hogy lássam, merrefelé tart a bor szekere. A 2005-öst sosem kóstoltam, így kapva kaptam az alkalmon mikor az egyik élelmiszerlánc prémium kínálatában találkoztam vele.

Az elmúlt egy hónapban több somlai bor is a poharamba került, de közülük csak kettőre tudok tiszta szívvel emlékezni. Akik kimaradtak, inkább a „gyümölcstelenségükkel” és rusztikusságukkal illették magukat ebben a forróra sikeredett tavaszi időszakban. A fagyos télben is sokszor fárasztó borok zöme végül a palackban maradt. Amelyek viszont jól estek és egyetlen rövidke este alatt eltűntek bennünk, blogposztban a helyük. :)

A Vinoport lelkes csapatának, és persze a számtalan borosgazdának köszönhetően idén harmadszor került sor a Furmint Február rendezvénysorozat nagykóstolójára. Egyik legérdekesebb hazai boros móka ez, hiszen pontosan arról szól, ami mellett Magyarországon már nem lehet némán elballagni: a furmintról. A sokarcú és bizonyítottan nagy száraz borra (is) képes fajta mögött idén közel 60 borászat sorakozott fel Tokaj-Hegyaljától Somlón és Egeren át a Balaton-Felvidékig. Nem nehéz kitalálni, hogy a rendezvényen a termelők kizárólag csak furmintból készült száraz, illetve édes borokkal jelenhettek meg. Első hallásra talán unalmas lehet, de egy ilyen kóstolón mindennél jobb alkalom kínálkozik a fajta és a borászati stílusok összehasonlítására. Kifejezetten üdítő volt, hogy ezúttal nem kellett az aszús kadarkáktól a barrikkolt cabernet sauvignonig mindenfélére figyelni. Csak a FURMINT, ledobott ruhákkal!

Illatában jó minőségű „nagyboros” feketebogyós gyümölcsösség, áfonya, fekete ribizli, mellette szerecsendió, vanília, ércesség, húsosság. Letisztult és elég komplex. Közepesnél nagyobb test, túlzások nélküli jó arányok. Szilárd, mégis simára csiszolt tanninok közepesnél nagyobb mennyiségben, elegendő élénkségű, cizellált, finom állagú savak. Telt, tiszta ízek, ideális érettségű feketebogyós gyümölcsök, nagyon finom vaníliával megtámogatva, plusz egyéb fűszeresség. A kortyközép különösebb mélységek nélkül még kitart, megnyújtva picit a kortyot, így lesz közepesnél icipicit hosszabb.  Jó egyensúly, remek fogyaszthatóság. Kicsivel jelentősebb erő, intenzitás választja el nálam a klasszistól, még akkor is simán az elegancia határain belül maradna.  6 és fél. (89)

A tavalyi év – még ízlelgetni kell a szófordulatot – márciusában jártunk egy nagy Somló-túrán. Természetesen nem először keveredtünk a borvidékre, de most komoly merítéssel sikerült egy szinte teljes spektrumot kapni a Hegy boraiból. Ismét nagy élmény volt a helyi termelők szocializáltsága és vendégszeretete. Itt még tényleg van lehetőség a hosszabb és elmélyültebb beszélgetésekre. A túrán beszerzett borokból és más archív tételekből nem sokkal később kerülhetett sor egy nagy somlai kóstolóra. Ezúttal fehér falak között vakon szerettük volna megnézni, hogy mit kezdünk a borstílusok és eltérő megközelítések szerteágazó labirintusával. Adódik a kérdés: merre tart Magyarország egyik legkultikusabbnak és legérdekesebbnek tartott borvidéke?

Idén hatalmasodott el rajtam az érzés, hogy talán van már pár olaszrizling-referencia ebben a kis országban. Borblogger kollégáink tollából számos fajtakóstolóról olvashattunk az idén, sőt az év elején Jásdi István csopaki termelő még valamiféle olaszrizling-konferenciát is szervezett. Ehhez képest a Pannon Bormustrán bíráló – számomra egyébként igen nagyra becsült és igazodási pontot jelentő – Matt Kramer lehűtötte a lelkesedésemet, kijelentette ugyanis, hogy az olaszrizling egy lúzer fajta, amit sürgősen el kellene felejtenünk. Képzavarunk eloszlatásához a fenti „jelenségek” farvízén ültünk össze, hogy vakon ránézzünk pár kiemelkedőnek tartott olaszrizlingre.

Mostanában ritkán kerül elém SAP-bor. Egykor nagy kedvenceim voltak, viszont mára jónéhány fronton már nem azt a stílust keresem, melyet akkori boraik képviseltek.

A stílus részben tán változik, részben maradt.

Természetesen már csak a nosztalgia végett is tervezem követni a pince történetét.

Következzen két bor a pincétől:

Általában nem igazán nagy kedvencem az olaszrizling. Nem rajongok különösebben a primer zamataiért, vannak sokkal gazdagabban aromás fajták. Ugyanakkor azt se érzem, hogy struktúra szempontjából igazán nagy bort adó fajta lenne, nem látom a tömör, mély,  precíz, acélosan beleköthetetlen „szerkezeti borok” képviselőit sem.  Ritkán ideális a savszerkezet, ha érett az alapanyag, akkor sokszor laposak, leülősek a savak, ha meg nem elég érett, akkor vékony és nem igazán tartalmas a bor. Persze vannak remek tételek, illetve leginkább még  gyerekcipőben jár a tudás a fajtában rejlő lehetőségekről. Én mindenestre azok táborát erősítem, akik szerint jelenleg a tokaji furmint előrébb áll a száraz fehérek „világranglistáján” , mint általában az olaszrizling.