A Furmint Február jegyében ismét a Tokaji borvidék és emblematikus fajtája lesz a fókuszban, ezúttal egy horizontális sor formájában. Balassa István négy 2022-es dűlőszelektált furmintját kóstoltam meg egymás mellett. Három mádi - Betsek, Nyulászó, Szent Tamás - és egy tarcali - Mézes-Mály - dűlőből érkeztek a borok, egy forró, aszályos évből, amelyből nem volt könnyű elegáns, jó egyensúlyú borokat palackba zárni. A borok tükrözi a meleg év gazdagságát, de a potenciális buktatókat sikerült elkerülni, így négy nagyon szép furmintot kóstoltam.

Egy szép aszú már önmagában ünneppé tudja varázsolni a napot, de egy évjáratból származó dűlőszelektált aszúkat szemlézni végképp egy ritka, különleges alkalom. Úgyhogy amikor Táncoló Medve barátunk megkeresett, hogy kóstoljuk meg együtt a Royal Tokaji 2018-as dűlős aszúit, természetesen megragadtam a lehetőséget.

Péter Ákos, a tokaji Péter Pincészet borásza még az év elején keresett meg minket azzal, hogy szívesen küldene nekünk néhány bort kóstolásra. Ungert és Ákos egyeztettek, majd a csomag  hamarosan meg is érkezett, nem kis meglepetésünkre két teljes karton bor formájában. A válogatásban helyet kapott a pince szinte teljes szárazboros szortimentje, egy három évjáratos mini vertikális a Thurzó Furmintból és egy pár édes bor is. A kóstolásra még február elején kerítettünk sort Ungert nappalijában hármasban, a jegyzetek összerendezésével azonban eddig adósak maradtunk.

A borpárbajos posztok mellékvágányaként indul egy új sorozat is, ahol egy-egy pincészet azonos fajtából, de eltérő termőhelyekről, dűlőkről készült borai kerülnek majd egymás mellé, - remélhetőleg - bemutatva az egyedi terroir-nak köszönhető különbségeket. Magyarországon leginkább a Tokaji borvidéken készülnek dűlőszelektált borok, az egykoron itt működő 400 vulkán tevékenysége változatos talajviszonyokat eredményezett. Borvidéki összefogás hiányában a modernkori klasszifikáció megvalósítása még várat magára, de ezzel együtt is számos tokaji borász kutatja kitartóan az egyes termőhelyek jellegzetességeit és szinte minden pincészet készít legalább 1-2 dűlőválogatás száraz bort. Mivel úgyis Furmint Február van, kézenfekvőnek tűnt száraz furmintokkal nyitni a sort. Ma az tokaji dűlők egyik megszállottjától, Balassa Istvántól mutatok be két bort.

A Royal Tokaji az 1990-es évek óta a Tokaji borvidék egyik meghatározó nagybirtoka, jó ár-érték arányú száraz boraik és aszúik hosszú ideje megbízható és széles körben elérhető választásnak  bizonyulnak. A szortiment alapjai mellett dűlős borokat is készítenek, száraz furmintokat és aszúkat egyaránt. Ma már kevésbé számít kuriózumnak, ha egy tokaji pincészet dűlőszelektált aszúval rukkol elő, de a Royal Tokajinál már a borvidéken elsőként, 1990-ben is palackba zártak egy dűlős aszút, így a mádi birtok mindenképpen úttörő szerepet vállalt ezen a téren (is). Az 1990-es évek óta a birtok kiemelkedő években a legkiválóbb termőhelyekről palackoz válogatott aszúkat. 2017 fantasztikus évjárat volt a borvidéken, mind a száraz, mind az édes borok szempontjából, nem meglepő, hogy a dűlős aszúsor ebben az évben is elkészülhetett.

Az első Tokaj Magic kóstoló alkalmával már említettük, hogy Ripka Gergely, alias Táncoló Medve barátunk régi álmát megvalósítva szabadúszóként önálló vállalkozásba fogott. Ennek keretében a Tokaj Magic égisze alatt kóstolókat, bortúrákat szervez, valamint szaktanácsadással foglalkozik, de természetesen a nevéhez fűződő borvidéki kalauzt, a Tokaj Guide-ot is gondozza. A Tokaj Guide negyedik, legfrissebb kiadása a múlt héten jelent meg, ennek örömére Gergő egy online kóstolót is szervezett, ahol bemutatkozott az új kiadvány, megkóstolhattunk hat bort és néhány borász is feltűnt a képernyőn. Szabival mi is részt vettünk a bemutatón.

Amikor kerek egy évvel ezelőtt végigittuk a Péter Pince gyakorlatilag teljes aktuálszortimentjét, már abban bíztunk a borásszal együtt, hogy a következő találkozás személyes formában fog történni. Aztán 2021 talán még nagyobb sebességgel, szinte egy negyedév alatt közlekedett el, eljátszva minden optimista várakozást és reményt. A 2019-es száraz borok közben palackba, majd pedig forgalomba is kerültek, így egy tokaji túra helyett a nappalimba invitáltam furmintfant, hogy együtt szondázhassuk meg őket. Négykezes beszámoló következik.

Az nem szorul különösebb magyarázatra, hogy a bezártság jelenében a hazai borásztársadalom egyike a fulladozó gazdasági helyzet veszteseinek. Az éttermek zárva, a kóstolók, rendezvények törölve, személyes kontaktusra pedig minimális a lehetőség, ez pedig számokban aligha kifejezhető mértékben akadályozza a terjesztést és terjeszkedést.

A fenti indokok mentén keresett meg minket néhány héttel ezelőtt Péter Ákos, aki tokaji pincéjének reprezentációs borkeretéből ajánlott fel egy csokornyit blogunknak további szíves felhasználás céljából. Mi pedig éltünk a lehetőséggel, mégpedig úgy, hogy a sort először én, aztán pedig másnapi átszállítás után furmintfan is megkóstolta. Így állt össze ez a külön-külön négykezes, ami gyakorlatilag a Péter Pince aktuális szortimentjét hivatott lefedni.

Ez pedig különösen kedves volt a számomra, hiszen minimális előismeretek birtokában voltam a pincét illetően, így pedig sikerült egy közel teljes képet kapnom arról, hogyan néz ki a borvidék a Péter Pince szemüvegén keresztül.

Igazi nagyágyúval indította Ripka Gergő barátunk az új esztendő Tokaj Magic kóstolósorozatát: Balassa István Mézes-mályból készített száraz borai voltak az első "vendégek" 2020-ban a helyszínként már jól bevált Borganikában.
Gergő bevallása szerint 2008 októberében kóstolta a 2006-os Mézes-mály  Furmintot, amely egyike volt azoknak a boroknak, amelyek ráébresztették a borvidék potenciáljára és amit azóta is meghatározó mérföldkőként tart számon boros pályafutása során. Nekem a 2009-es és a 2011-es Mézes-mály volt hasonlóan óriási élmény, és a többi évjárat is sok szép pillanatot okozott, úgyhogy én is nagy érdeklődéssel vártam a borokat.

A kisebb családi pincészetek borászai ritkán tartanak kóstolókat Budapesten, az pedig tényleg csak elvétve fordul elő, hogy egy évben több alkalom is beleférjen a naptárba. Így aztán magam is meglepődtem, hogy alig három hónapon belül Balassa István másodjára is tartott egy borbemutatót a fővárosban, ezúttal a Kóstolom Borbárban. A borsor csak részben mutatott átfedést volt a Carpe Diem-ben tartott júniusi szeánszra válogatott tételekkel, illetve az akkor még mintaként szereplő 2018-as száraz borok azóta palackba kerültek, meg egyébként is: ismétlés a tudás anyja, így aztán beneveztem én is a kóstolóra.

A Gizella-kóstoló után egy héttel Balassa István hozta el a borait a Carpe Diem-be. Az este már csak azért is különleges alkalomnak ígérkezett, mert a borász itt mutatta be először teljes egészében a 2017-es évjáratból készített 7(!) dűlőszelektált szamorodniját. Ezek mellett, illetve előtt kóstoltunk friss 2018-as borokat és egy Mézes-Mály Furmint mini vertikálisban is részünk lehetett.

Az utolsó reményszikrák egyike mindenképpen az a tendenciának látszó folyamat, melynek keretei között a családi tradíciókon alapuló borászatok irányítása lassan, de egyre biztosabban a fiatalok kezébe kerül. Több okból is. Egyrészt úgy tűnik, hogy akad még elég szándék és kitartás a belföldi értékteremtésre az egérutas kivándorlás helyett, amely inkább a belátható közeljövőben kínál kifizetődő alternatívát a lassú és sokszor küzdelmes önfelépítés helyett. Hangsúlyozás nélkül is egyértelmű, hogy különösen igaz ez a keleti országrészre. Másrészt a jelen húszas-negyvenes fiataljainak nyitottsága, progresszív gondolkodása talán a legjobb eszköz a stílusmodernizálásra és a folyamatos fejlődésre, amellyel mi, fogyasztók is elég sokat nyerünk.

Mindez csak azért jutott eszembe, mert a héthektárnyi telepített területen tevékenykedő Árpád-hegy Pince jelene is szorosan kapcsolódik az újgenerációs tokaji borsztorihoz. Konkrétan része annak. Varkoly Ádám, a birtok friss arca 2010-ben készítette el első önálló borát, azóta pedig gyakorlatilag teljesen átvette a szerencsi pince borászati feladatait, így a pincekimenet teljes egészében az ő elképzelése szerint alakul. És hát elég jól alakul. A stíluscsiszolás fontos része a szeszfokok lefaragása az egészséges szintre, valamint a hordóhangerő lejjebb tekerése is. Több gyümölcs, kevesebb nehézkesség, az ilyet pedig szokás szeretni manapság. A borok egy része – konkrétan a mádi dűlők borai – spontán erjednek, a többi bor fajélesztő segítségével igyekszik megszületni. Az eredmény pedig meggyőző, kettőezer-tizenöt száraz borai alapján legalábbis mindenképpen. Ezeket kóstoltuk ugyanis végig furmintfannal, be is számolunk róluk gyorsan a szokásos módon.

A lassan-biztosan hagyományszerű formát öltő vasárnap délutáni hétzáró borozások keretei között ezúttal Tokaj kettőezer-tizenegyes évjárata került terítékre két pince borszemüvegén keresztül. Lehet építő jellegű vitatárgy a kérdés, miszerint egy '11-es évjáratmetszet mennyire számít időutazásnak alig hat év távlatából a száraz hegyaljai fehérek vonatkozásában, ugyanakkor tényszerűnek hat, hogy vannak frissebb borok is a piacon, melyek kevesebbet mesélnek a száraz Tokaj eltarthatóságáról. Messzemenő következtetéseket nem vonnék le, lévén inkább a szórakozás volt a célunk, mintsem a szigorú ítélethirdetés, ráadásul a Szent Tamás pince, valamint Balassa István borai ennek inkább többé, mintsem kevésbé meg is feleltek. Rövid rezümé: soha rosszabb pontot a hétnek a végére. A hosszabb élménybeszámolóra éhesek pedig nyugodtan gördítsenek tovább, ugyanis a házigazda-bortulajdonos furmintfannal kiegészülve következnek négykezes jegyzeteink.

Kedves téma került napirendre a klubban, ugyanis fullos száraz furmintokból állítottunk össze egy sort. Egy meglehetősen fiatal történelemre visszatekintő műfaj, ami véleményem szerint egészen fantasztikusan sült el, tovább haladva ezen nyomon, számomra tulajdonképpen a magyar borászat legnagyobb "találmánya" az elmúlt tíz évből annak felismerése, hogy Tokaj nemcsak természetes édes borban, hanem termőhely-szelektált szárazban is klasszis szintre képes.

A koncepció szerint teljesen különböző árkategóriákat érintünk, lényegében 2500 és 10000 Ft. között teljesen vegyesen. Évjáratként pedig egységesen 2011-eseket válsztottunk abban a reményben, hogy a borok még tele lesznek gyümölccsel, fiatalos bájjal, ugyanakkor a palackozás nehézségeit, egyáltalán a csikós rúgkapálást már le kellett, hogy vetkőzzék.

Vakon kóstoltunk, az első, nem tokaji, de mégis témába-vágó tétel kivételével. Ebben a sorrendben jöttek a borok.

Szombat délelőtt történt a tulajdonképpeni "necsakírja". Kivezényeltek bennünket a Kulcsár dűlőbe, ahol egész délelőtt oltványokat pótoltunk. Mit ne mondjak, elég fárasztó dolog, pláne a fizikai munkához egyáltalán nem szokott papír-bloggereknek. De a "mélypont" után jóra fordult sorunk, délután már kizárólag az volt a feladatunk, hogy finomakat együnk és főleg igyunk.

Este ismét a Bodó-portánál gyűlt össze  a díszes társaság kemény szellemi munkára egy kimerítő 2006-os évjárat-kóstoló képében. Vakon kaptuk a borokat és hogy ne terheljük túl a rövid-távú memóriát minden ötödik tétel után leleplezés (és persze esetenként nagy fölhördülés) következett. Ezúttal megpróbálkoztam hozzávetőleges pontokat is írni.

Íme a sor:

Sárospatakról Mádra vezetett utunk. Itt Balassa Istvánnal találkoztunk, aki a saját boraiból és a Szent Tamás Pincészet tételeiből is hozott egy merítésre valót.

István azon kevesek közé tartozik, akik nincsenek annyira rossz véleménnyel a 2010-es évről. Elmondása szerint a kulcs a megfelelően korán és megfelelő határozottsággal végbevitt növényvédelem volt, ami ha megtörtént, a későbbiekben már kezelhető volt a helyzet. Nem nagy mennyiségben, de szépen beérett, jó savakkal rendelkező alapanyagot szüretelt.

Ezt a sort kóstoltuk: