Ismét egyveleg rovatunkkal jelentkezünk. Kis válogatás az utolsó időszakban kóstolt, de posztba nem öntött borokból.

Kis késéssel én is beszámolok a Várban tett kiruccanásomról. Pénteken este sikerült feljutnom. A kellemesen meleg délutánra csípősen hűvös és szeles idő kerekedett. Nem éppen ideális fázva, szélben (illatok nuku) kóstolni, de idén csak ennyi jutott. Vasárnap is terveztem menni, de végül egy romantikus pinot noir szüret alattomosan elcsábított. No, de megbecsülve azt, ami van, álljon itt egy részletes tudósítás.

Jöjjön egy csokor bor az elmúlt néhány hónap fogyasztásából csak úgy vegyesen. Zömmel nem jegyzeteltem a fogyasztásuk alatt, nem is agyaltam pontokon mivel nem is nagyon terveztem megírni őket. Általában jóval később, emlékezetből vetettem a tapasztaltakat papírra, így inkább rövidebb, kevésbé alapos leírásokra lehet számítani, a pontokat se szedtem vastagon, helyenként, ahol nem volt kedvem meg egyáltalán nem is írtam.

Nagyjából egy évvel ezelőtt tartottam először Burgundia-kóstolót a klubban. Remekül sikerült, így folytatása is lett ősszel. Többek részéről akkor felmerült, ha egy erős belépő szintű sor ilyen szép, akkor milyen lehet egy ütősebb? Ezt persze felhívásnak tekintettem és szorgosan nekiláttam egy újabb, az eddigiektől egy nagyságrenddel erősebb sort összegyűjtögetni.

Nem feltétlen egyszerű feladat, hiszen DRC, Dom. Leroy, Rousseau Chambertin kategóriájú borok semmiképp nem tudnak beleférni a költségvetésbe. Ugyanakkor ha az eddigi sorok fölé akarunk egyértelműen kerülni, akkor azért jóval nagyobb perfő költséggel kell számolni, mint általában a kóstolóinkon és ha már így történik, akkor persze mindenki elvárja, hogy zuhanjanak az állak egészen a padlóig a borok által okozott élmény intenzitásától.

Burgundiáról révén szó ez persze nem feltétlen jön spontán csak azért, mert a tétel ára elért egy x összeget, de számomra van egy félelmetesen hasznos segítség ehhez a kiismerhetetlen világhoz, mégpedig a Burghound. Az Allen Meadows által jegyzett online-magazin rendkívül nagy lefedettséggel vizsgálja a borokat, nehéz olyan tételre bukkanni, melyről ne lenne jegyzet, az értékeléseket pedig egész egyszerűen, mintha külön nekem írta volna. :) Mindig győzök rácsodálkozni, a pontjait követve gyakorlatilag még sose fürödtem be, külön öröm, hogy ez a fogódzó épp Burgundiánál, a világ tán legdrágább borvidékénél áll rendelkezésre.

Március végével ismét sor került a Kézműves Borok Háza portfólió kóstolójára, amely bár szerény méretekben és körülmények között kerül megrendezésre, mégis az egyik legjobb hangulatú a hasonló bemutatók sorában. A baráti légkör kézzel fogható, jól láthatóan minden termelő és meghívott szívesen jön a rendezvényre. Hogy miért jó járni a „Szentesi Open” álnév alatt futó kultúrheppeningre? A válasz egyszerű. Ahogy az egyik, már a felső maligán-tartományba érkezett vendégtársam megfogalmazta: „Mert ide csak rendes embereket hívnak”. Bizonyára így is van. S a rendes emberek savak hajtotta étvágyát a Fény utcai piac kiemelkedő minőségű húsárukat kínáló sonkása – ezek szintén igen rendes emberek – próbálja évről évre kordában tartani.

Elsőre talán kicsit szedett-vedettnek ható kóstolót tartottunk. Úgy kezdődött, hogy egyik kedves állandó résztvevőnknek sikerült jónak mondott moldáv vöröseket szereznie, felajánlotta, hogy kóstoljuk meg őket, én meg felajánlottam, hogy teremtek köréjük kontextust. :) Lényegében annyi lett a koncepció, hogy bordói fajták legyenek vegyesen, akár önmagukban, akár házasítások formájában, és így első nekifutásra ne legyen a sorban 2009-esnél idősebb bor. Stílus, származási hely, ár tekintetében nem volt megkötés.

A legelső bort belövőnek hoztam, a többi tételt vakon kóstoltuk. A sor nagy részét másnap újra tudtam kóstolni, volt, hogy kicsit másmilyenek voltak akkor a tapasztalataim, ha így volt igyekeztem ezt jelezni a leírásoknál.

Szép pinós illat, sok piros bogyós gyümölccsel, főleg meggy, de némi ribizli és málna is feltűnik, illetve érintésnyi mennyiségben ugyan, de benne van az a sáfrányos-köményes-földes fűszerezés, ami annyira jellemző tud lenni a fajtára és szerintem nagyon jól áll neki. Közepesnél nagyobb test. Hála istennek az ízek kiválóan kitöltik, friss, lédús, finoman fanyar gyümölcsösségből építkezik. A kortyközép új rétegeket már nem vonultat fel, az ízintenzitás szép arányosan csökken, a lecsengés nem túl hosszú, mondjuk közepes. Magas, élénk savak, szépen kiemelik az ízeket, illetve sikeresen ellensúlyozzák a  14.5-es alkoholt. A tannin valahol a kevés és a közepes között, nem akar túlzottan beleszólni a felépítésbe, de azért egy kis jellegzetes finomszemcsés száraz porosságot csempész a kortyba, melynek mértéke persze elenyészik a gyümölcsök mellett, így mindössze a frissesség-érzetet növeli. Szerkezetileg  nem kell komolyra számítani, de szerintem nagyszerűen megragadja alapszinten a pinot noir lényegét. Frissesség, gyümölcs, élet, nem pedig az itthon burgundi stílusnak kikiáltott hecsedlis-zöldfűszeres-fás ízű színtelen bágyadtság. Eléri a 6 pontot. (86) Délután jövök még egy rövidke poszttal.

Illatának fő karakterét érett piros bogyós gyümölcsök adják, elsősorban meggy, ribizli. Mellette pici fűszerpaprika. Szájban közepesen telt.  Érett, friss gyümölcsei szépen kitöltik a szerkezetet, közepesen hosszú lecsengést produkálnak. Alig közepes mennyiségű érett, de kellően szilárd tannin, élénk, virgonc, játékos savak. Fiatalosan rakoncátlan, de  a bor teljesen jól egyensúlyos. Gyümölcs-centrikussága,  hordómentes, tiszta ízei, könnyedsége és egyáltalán összetevőinek arányai  Loire-menti cabernet-k stílusát idézte fel. Nem egy kiemelkedően mély, vagy komplex tétel, de nagyon szerethető. Stabil 6 pont. (87)

Losonci Bálint a legszimpatikusabb borászok egyike, akit van szerencsém személyesen is ismerni. Csak jót lehet róla mondani, közvetlenség, őszinteség, minőségre-törekvés, elhivatottság, tudásvágy, szerénység, jó értelembe vett alázat.

A példa értékű hozzáállás mellett meg kellett, hogy jöjjenek az első sikerek is, talán a 2007-es évjárat dűlős kékfrankosai hozták meg a hazai borkedvelők körében az elismertséget.

Magam részéről megvallva, felvállalva egyesek unszimpátiáját, szerettem ezeket a borokat, de nem éreztem még annyira átütőnek, ahogy az azt követően kóstolt tételeket sem.

A nemrégiben piacra került tételeivel el voltam még maradva, ezt a múlt héten igyekeztem pótolni. Annyit elárulok előre, hogy az "áttörés-feeling" megérkezett. :)

Bővebben:

Idén hatalmasodott el rajtam az érzés, hogy talán van már pár olaszrizling-referencia ebben a kis országban. Borblogger kollégáink tollából számos fajtakóstolóról olvashattunk az idén, sőt az év elején Jásdi István csopaki termelő még valamiféle olaszrizling-konferenciát is szervezett. Ehhez képest a Pannon Bormustrán bíráló – számomra egyébként igen nagyra becsült és igazodási pontot jelentő – Matt Kramer lehűtötte a lelkesedésemet, kijelentette ugyanis, hogy az olaszrizling egy lúzer fajta, amit sürgősen el kellene felejtenünk. Képzavarunk eloszlatásához a fenti „jelenségek” farvízén ültünk össze, hogy vakon ránézzünk pár kiemelkedőnek tartott olaszrizlingre.

Az elmúlt egy hétben csak azok nem hallottak a mátrai Tőkésekről, akik befogták a fülüket. Pedig nem érdemes füldugót hordani, mert a borok egyre jobbak és úgy tűnik a referenciatételek is lassan megszületnek. Sajnos a Tőkéskóstoló napján engem a náthától, a fáradtságig és a fogorvosig minden sújtott, sőt rendesen el is késtem, így maradt összesen fél órám, hogy végigverekedjem magam a Mátra vezető borain. Lidocainnal és antibiotikummal fényezett szájam és az idő rövidsége olyan ámokfutásra késztetett, ami Antonio Galloni burgundiai túráját is megszégyenítette volna. Viszont engem nem ezért fizetnek, így inkább nem is írok róla. Annyit azonban nem tudok elhallgatni, hogy Losonci Bálint és Szecskő Tamás borai egyre jobbak, kialakulóban van a termelők stílusa, a borok tiszták, koncentráltak és jól fogyaszthatók. Pár héttel a Tőkések Budapesti expozéja előtt Losonci Bálint egy baráti közös kóstolóra egy olyan címke nélküli borral állított be, amely az erős nemzetközi sor után is mindenkit szíven ütött.

Hiánypótló volt már kis társaságunk számára egy kimerítő kékfrankos-kóstoló.

A most következő sort többen raktuk össze, bárminemű tudományos igény nélkül, amúgy kinek mi van otthon módra. Ahhoz képest érdekes válogatás jött össze, tartalmaz úgymond "köztiszteletnek" örvendő tételeket is, illetve kevésbé mainstream-belieket is, valamint egy igen jó nevű osztrák referenciát is.

A kóstolás vakon történt, az alábbi sorrendben:

A múlt héten megtörtént az Úrráteszi kóstolása, most kiegészültünk az elmaradhatatlan társsal, a Gereggel is:

Losonci: Gyöngyöspatai kékfrankos Gereg 2008

Már jó ideje szükségem volt hiánypótlásra Losonci-borok, egyáltalán mátrai borok kapcsán. A közelmúltban sikerült végre néhány tételt beszerezni.

Első nekifutásra a még kereskedelmi forgalomba nem került (de már hamarosan kijövő) 2008-as Úrráteszi-kékfrankost sikerült megkóstolni.

Én azon kevesek közé tatozom, akiknek a 07-esek közül jobban tetszett az Úrráteszi kifinomult, érzékenyebb világa, mint a Gereg egyértelműbb gazdagsága. Bár azt éreztem, hogy nem változtatná meg ezt az egyéniségét, ha egy picivel vastagabb lehetett volna.

Következzen a 08-as:

    Sok-sok boros emberrel együtt én is szeretem végigkövetni egy bor életútját, és tanulni abból hogyan érik egy fiatal korában ígéretesnek tartott nedű. Szerzőtársam 2006-os évjáratú borait vizsgálgatja mostanában lelkesen, nekem pedig van még néhány butélia évekkel ezelőtt eltett borom az általánosságban nem túl acélosnak vélt 2005-ös évből. Úgy döntöttem minőségellenőrzést tartok. Ebben a bejegyzésben egy mátrai olaszrizlingről és egy balatoni rajnairól lesz szó.