Pinot-egyveleggel zártam a blogon az óévet, és most egyveleggel nyitom az újat is. Az év végi írással ellentétben a mai "szösszenet" mögött nincs semmiféle szorosabb átfogó koncepció, azon túl, hogy az utóbbi néhány hónapban gyakran kóstoltam párban magyar borokat, és most összegyűjtöttem az ezekről készült jegyzeteket. A duók tagjait természetesen valami összekötötte - a minden pároson belül azonos évjáraton kívül -, többnyire a fajták terén, illetve sokszor a borvidékeket illetően is. Viszonylag gyakran bontok így párban borokat, sokszor ez számomra érdekesebb, tanulságosabb, mint egy tételt szálazgatni, viszont kevésbé fárasztó és kevesebb előkészítést igényel, mint egy komolyabb sor végigmustrálása. Kvázi kontextusba helyezik egymást a borok, össze lehet hasonlítani őket akár több napon keresztül is, mégsem kell egy 8-10-12 tagú soron végigküzdeni magam.

(A képet innen metszettem)

Quo vadis, Budavári Borfesztivál?
Miközben Budapesten lassan minden hétvégére jut legalább egy boros rendezvény, a kisebb borfesztiválok, illetve nagyszabású tematikus kóstolók (mitiszol, Borjour Magnum, Furmint Február, Kékfrankos Most! és még sorolhatnám)  rendre nagy létszámú közönséget mozgatnak meg, a főváros legnagyobb boros rendezvénye körül sorakoznak a kérdőjelek. A 2014-es özönvíz alaposan elmosta a fesztivált, a látogatók csak lézengtek, a borászok, illetve képviselőik többnyire ráértek egymás borait kóstolgatni, szakmai eszmecserékbe merülni, az esőt átkozni, mind a szőlőben, mind a fesztiválon okozott veszteségek miatt. A tavalyi rendezvény után megjelent hivatalos sajtóközlemény is nehézségekről szólt, de valószínűleg mégis mindenki meglepődött volna, ha idén elmarad a rendezvény. Az ezévi fesztivált ugyan csak felerészben sújtotta a szeptember második hétvégéjére Budapestre lassan menetrendszerűen megérkező égi áldás, így a tavalyinál biztosan nagyobb volt a látogatottság és jobb volt a hangulat.
Nekem valahogy mégis volt egy kis hiányérzetem. Talán a tavalyi vízözön miatt, talán más okból (is), de mintha egyre kevesebb kiállító lenne jelen a fesztiválon. Az eddig minden évben külön korzót kapó Villányt például beköltöztették az Oroszlános Udvarba, helyüket néhány szellősen elszórt meleg ételes bódé foglalta el, ez néhány éve elképzelhetetlennek tűnt. Gyorsan feltűnt, hogy néhány nagy név is kihagyta idén a Borfesztivált, csak néhány a korábban rendszeresen megjelenő, de idén távol maradó nevek közül: Bolyki, Gál Lajos, Gál Tibor, Heimann, Légli Ottó, N.A.G., Oremus, Sebestyén Csaba, Vylyan. Mindenesetre kíváncsi vagyok, hogy az idei hiányzók visszatérnek-e, vagy erősödik a jelenlegi tendencia.
Térjünk rá a pozitívumokra. Természetesen a kínálat még így is akkora, hogy azok is találnak bőven kóstolni való borokat, akik esetleg minden nap kilátogatnak a fesztiválra. Az elmaradó nagy nevekért cserébe egyre több kereskedő és borbár érkezett saját standdal, ami azzal az előnnyel jár, hogy egy bódénál akár több pincészet boraival ismerkedhet a nagyérdemű. Állítólag a gasztrós szekció is évről évre fejlődik, de erről megfelelő mennyiségű empirikus élmény alapján nem tudnék nyilatkozni.

Tokaj-fixációmat természetesen most sem tudtam levetkőzni, de igyekeztem más borvidék boraiból is csipegetni a három délután-este folyamán, amit a Várban töltöttem. Összességében véve sok jó bort kóstoltam, bár olyan újdonság, ami két vállra fektetett volna, elvétve akadt, ez persze mérsékelt kísérletezési kedvemnek is betudható.

Folytatom a július közepén tett három napos hegyaljai kis körutamról szóló beszámolót, amelynek első része a Tokajban, Tarcalon és Bodrogkeresztúron meglátogatott pincéknél szerzett élményeknek állított emléket. A folytatásban szintén Tokajban kezdünk, majd egy mádi kitérő után Szerencsen ér véget a bortúra. Elsősorban mostanában debütáló vagy még megjelenés előtt álló tételekről lesz szó, és az édes borok legalább akkora hangsúlyt kapnak majd ebben a részben, mint a szárazak.

(A Birsalmás és az Úrágya)

A tavaly debütáló Hárslevelűk Éjszakája idén helyszínt váltott és a Vajdahunyadvár román kori kerengőjében kapott helyet. Az adottságainak köszönhetően hűvös, árnyékos, körbejárható udvar több szempontból is jó választásnak bizonyult. A kóstoló az átlagos "tömegrendezvényekhez" képest családias, oldott hangulatban telt. Könnyen oda lehetett férni a standokhoz, nyugodtan lehetett beszélgetni a borászokkal vagy a kóstolótársakkal. Kézdy Dániel szerint a mérsékeltebb érdeklődés talán arra is visszavezethető, hogy a gyakran furmint-kistestvérként kezelt és kommunikált hárslevelű (remélhetőleg csak egyelőre) nem vonz annyi látogatót. Összesen 19 pincészet mutatta be borait a rendezvényen, túlnyomórészt Tokaj-Hegyaljáról érkeztek a kiállítók, de Eger, Somló és Villány is képviseltette magát a kóstolón.

(A fotót az esemény facebook-oldaláról metszettem)

Bár szinte az összes borász a furmintot tartja annak a fajtának Tokaj-Hegyalján, amely a száraz borok között nemzetközi hírnevet szerezhet a borvidéknek, én máig nem egészen értem, hogy a hárslevelű miért van ennyire egyértelműen másodhegedűs szerepre kárhoztatva (természetesen túl azon a ma már borvidéki adottságnak tekinthető apróságon, hogy kb. fele akkora területen termesztik). A hárslevelűt ugyan többnyire a furmint kistestvéreként kezelik, mégis sok borásztól lehetett már hallani, hogy ideális évjáratban képes felnőni a furmint mellé. Szerény tapasztalataim szerint a hárs saját - a furmintnál könnyebben beazonosítható - fajtajegyeit megőrizve képes a termőhely egyediségének közvetítésére, azaz Hegyalján akár ugyanattól a pincészettől, azonos évjáratból, két különböző termőhelyről szüretelt hárslevelű optimális esetben a fajtajelleg hordozása mellett is képes két meglehetősen eltérő, egyedi bort adni. Egy szó, mint száz, a mai napig nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy szelídebb, könnyebben megközelíthető és felismerhető karaktere miatt a hárslevelű, de leginkább a - két fajta erényeit egyesítő - furmint-hárslevelű házasítás éppen akkora eséllyel nyithatna utat a nemzetközi hírnév felé, mint a furmint.

Néhány év alatt összegyűlt nálam egy tekintélyesebb tokaji hárslevelű-gyűjtemény a 2011-es évjáratból, és ha már így esett, úgy gondoltam, hogy érdemes lenne egymás mellett megnézni a borokat. Vártam, kerestem a megfelelő alkalmat, és - az ötlet egyébként némileg más formában Szilágyi Lászlótól származik - éppen kapóra jött, hogy közeledik a fajtát középpontba állító budapesti rendezvény, a 2. HÉJ, amely valami aktualitást is adhat a dolognak. Végül a Furmint Február és a Hárslevelűk Éjszakája szellemi atyja, Kézdy Dániel hathatós segítségével sikerült megfelelő kereteket teremteni a kóstolónak.

Az évek során több 2011-es, ún. tokaji "birtokfurmint" gyűlt össze nálam (a kezdeti "véletlen" felhalmozódás után később már szándékosan), és ha már egyszer így esett, úgy gondoltam, hogy érdemes lenne őket valamikor együtt megkóstolni. Ez az alkalom végül meglehetősen spontán érkezett el idén március közepe táján, így a 2011-es szüret után jó három és fél évvel repült ki a dugó (csavarzár) a palackokból. Így egy füst alatt a tokaji termékpiramis alsó szegmensét is sikerült megszondázni, és a fajta érésével kapcsolatban is elsőkézből szereztem újabb tapasztalatokat.
Természetesen nem ezek a borok képezik a tokaji termékpiramis csúcsát, három és fél év pedig nem számít feltétlenül hosszú időnek érlelés szempontjából, ráadásul éppen ezek a tételek nem is annyira hosszú érlelésre készültek. Mindazonáltal érdekes volt megnézni, mit tudnak az "alapborok" ennyi idő távlatából.

A Bortársaság 2012 decemberében indította el a Tokaji Évjáratkörképet, amelynek keretében két kóstoló alkalmával 9 borász mutatta be 2011-es évjáratú borait és egy külön kiadvány is megjelent a borászokról és boraikról. 2014 elején a 2012-es évjárat mutatkozott be, így a mostani harmadik körkép már egy sorozat részenék tekinthető. A 2014-es évjárat nehézségeinek ismeretében kicsit félek, hogy a sorozat ezután megszakad, de egyelőre a 2013-as borokon a sor.
Az eddigi évekhez hasonlóan a borászok két csoportra osztva, két különböző időpontban mutatták be a borokat. Új pincészet is feltűnt a kínálatban, így tízre bővült a körképben szereplő borászatok száma. 2013 az évjárati hatástól eltekintve is fordulatot jelentett több pincészetnél: technológiai újítások, stílusváltás, új területek, különleges tételek...

Sajnos nem tudok mostanság helyszíni tokaji kóstolókon, up to date rendezvényeken, évjárat-bemutatókon részt venni, így én is nagy kíváncsisággal lesem, hogy a friss évjáratból mely borokat tartják a legérdemesebbnek a tisztelt kollégák, hozzászólók. Nekem az jött le, hogy talán a Gizella Szil-völgy és a Demeter Boda kapta a legtöbb halleluját 2013-ból, így végre, amint kereskedelmi forgalomban is megjelentek lecsaptam egy-egy palackra.

Nem terveztem nagy összevetést, de mivel a nyitáskor elmaradtak a nagy katarzisok (persze tetszettek) amúgy 7 pont kalibrálás céllal kinyitottam egy várhatóan majd így muzsikáló wachaui rieslinget is.

Utolsó nyári hegyaljai hétvégém jelentős részben a hiánypótlás jegyében telt. Egy héttel indulás előtt két fix programom volt: egy kis dűlőtúra a Szil-völgyben és a 2013-as borok kóstolója Szilágyi Lászlóval a Gizella Pincében, valamint egy késői ebéd/korai vacsora az Anyukám Mondtában. Előbbit már régóta terveztük, de az időjárás mindig közbeszólt, kárpótlásul így legalább minden 2013-as dűlős bort palackból kóstolhattam. Utóbbi már egy ideje szerepelt a bakancslistámon, addig sajnos nem jártam még az itthon már-már legendás hírű encsi étteremben. Szintén a hiánypótlás jegyében indulás előtt pár nappal sikerült egy villámlátogatást megszerveznem Demeter Zoltánhoz szombat délutánra és még egy maroknyi Hétszőlő tételre is jutott időm.

A Budavári Borfesztivál... Magyarország legfontosabb boros eseménye vagy arra pár napra Magyarország legnagyobb kocsmája? A vélemények bizonyára megoszlanak. A borkóstolók nagy öregjei, akik valószínűleg a kezdetekben még nagyobb lelkesedéssel látogatták a rendezvényt, ma már inkább csak 1-2 napra (lehetőleg hétköznap vagy vasárnap és jellemzően a délutáni órákban) veszik nyakukba a Várat. A külföldiek aránya - legalábbis nekem úgy tűnik – viszont idén is nőtt, őket vonzza a helyszín, és valószínűleg az árakra is kevésbé érzékenyek. A borászati kiállítók létszáma mintha kissé megcsappant volna, de lehet, hogy csak az időjárás miatt lecsökkent látogatói létszám miatt tűnt így. Az viszont egészen biztos, hogy a kisebb családi pincészetek közül évről-évre kevesebben állítanak ki önállóan. A nagyobb borászatok fejei egyre inkább csak avatarjaikat küldik ki, sokszor hostessek képében. Ennél sokkal meglepőbb volt, hogy a legnagyobb magyarországi borkereskedő cég is kihagyta az idei fesztivált.

Szeretném pár gondolat erejéig megszegni az egyboros sorozat íratlan szabályrendszerét, ugyanis a rövidre, de annál tartalmasabbra sikerült hétvégi Tokaj-túrából érdemes levonnom néhány következtetést, még ha csak mellékszálon is kapcsolódnak be a gerincet adó Gizella-sztoriba. Egy dolog olvasni arról az untig ismételt jelen idejű borvidék-portréról, melyben a sűrítménytől félédes múlt vastag, szinte radírozhatatlan ceruzájával igyekszik felülírni a belőle kitörni szándékozó jelent, és egy egészen másik ezt saját érzékszervekkel tapasztalni. Nem a szerencse, inkább az elszánt, kompromisszumot nem ismerő munka az oka annak, hogy a Sárga Borház teraszán ebédelhetünk, hogy a Tokaji Borecet Manufaktúra kiváló eceteit kóstolhatjuk, valamint a jövőt író borászok borait ihatjuk. Olyan ez, mint szélcsendben vitorlázni, de Tokaj köszöni szépen, jól van – gondoltam magamban, miközben Szilágyi Lászlóval kóstoltuk a ’12-es és ’13-as borokat.

A furmint, a kékfrankos, és az olaszrizling után immár a hárslevelűnek is van saját rendezvénye. A leginkább a furmint „kistestvéreként” kezelt, picit háttérbe szorított fajta véleményem szerint önállóan is megérdemli a figyelmet, hiszen a furminthoz hasonlóan képes több arcát is megmutatni, közvetíteni a termőhely üzenetét, azonban behízelgőbb aromatikájának köszönhetően talán jobban megtalálja az utat a kezdő borfogyasztókhoz, azaz „térítőbor” szerepére inkább alkalmas lehet, mint a furmint.

Kézdy Dániel, a Furmint Február szellemi atyja már hosszabb ideje igyekszik a hárslevelű fajtára is egy rendezvénysorozatot felépíteni. Az eredeti tervek szerint a Hárslevelűk Éjszakája (röviden: HÉJ) tavaly debütált volna, de a főszervező végül úgy érezte, megéri várni egy évet az első rendezvénnyel. A cél – a Furmint Februárhoz, vagy a Kékfrankos Most!-hoz hasonlóan – egy „önjáróvá” váló mozgalom beindítása, amelynek révén folyamatosan kisebb rendezvények is csatlakoznának a jövőben a fő kóstolóesthez. A Furmint Február Vajdahunyadvárban tartott nagy kóstolójához képest Kézdy Dániel a HÉJ debütáló rendezvényét egy oldottabb hangvételű, kisebb létszámú, a végén laza boros buliba átforduló eseményként képzelte el. A helyszín kiválasztásánál is ezt tartotta szem előtt: a Budapesti Harisnyagyár épülete loft-szerű, tágas belső terével és underground hangulatával inkább csábít bulira, mint a Magyar Mezőgazdasági Múzeum patinás épülete.

Ismét elérkezett aktuális tokaji nagy száraz kóstolónk, ezúttal a 2012-es évből szemezgettünk. Furmintok és hárslevelűk, illetve házasítások vegyesen. Lehet mondani, hogy elsősorban a „szokottabb nevek” munkásságát követtük, de azért most is lesz egy-két „kakukktojás”.

A kóstolás vakon történt és ismét hangsúlyozom a most következő leírások is alapvetően ennek megfelelően születtek. Volt ugyan visszakóstolás, néhány tételt más sorrendben nézve egymás mellett, de alapvetően nem változtattam az első körben kialakított véleményeken. Nincs a címkék ismeretében meggondoltam magam, nézzétek hogy kinyílt meg miegymás. Azért írom ezeket, mert könnyen lehet, hogy máskor, nem vakon, NEM pont ezek az eredmények, pontok születtek volna. Még a leírásokban szereplő aroma-ízjegyek se biztos, hogy ezek lettek volna, ha az ember a termelő és termőhely ismeretében előre „kalibrálja” érzékeit, hogy várhatóan miket is fog érezni a borban. Zárójelben azt is megjegyzem, hogy a sor közel egészét abszolút mellétrafáltam, tehát nem az az eset áll fenn, amikor felismerjük a tételt és innentől pontosan úgy járunk el, mint nem vak kóstolásnál. (illetve részben igen, csak a borok zömére aggatott jelzőket eredendően más tételnek címeztem :)

No, ne csépeljük tovább, íme a kóstolónk kivonata az én szemszögemből:

A pénteki monstre sauvignon-blanc kóstolót követően a hétvége a továbbiakban már leginkább tokaji borokkal telt. Szombaton és vasárnap is egy-egy borászatot látogattam meg, mindkét vizit már régóta szerepelt a terveim között.
A Holdvölgy Borászatot körüllengő titkozatosság már évekkel ezelőtt nagyon kíváncsivá tett, amikor még Berecz Stéphanie volt a borász, de a borokat Magyarországon még nem forgalmazták, a pincét pedig nem állt készen vendégek fogadására. A Gizella Pince tulajdonos-borászával, Szilágyi Lászlóval számtalanszor találkoztunk, ha éppen Budapesten kóstoltatta borait, de amikor a borvidéken jártam, soha nem tudtuk összehozni a találkozót.
Szombaton délután a Sárga Borházban elköltött ebéd után Gincsai Tamással jártuk be a Holdvölgy pincelabirintusát, vasárnap délelőtt pedig Szilágyi László idegenvezetése mellett a Szil-völgyben tett dűlőtúra után a Gizella-borokkal kötöttem szorosabb barátságot.

A Borkollégium rendszeres havi kóstolósorozatának fókuszába a februári furmintozás után márciusban a hárslevelű került. Eredetileg a szokásos keddi időpontra voltam beírva, de végül a szerdai bónusz időpontra cseréltem. Több okból is jól jártam. Mészáros Gabriella elmondta, hogy előző este kevésbé szerepeltek jól a borok, pedig ő (is) nagyon bízik a hárslevelűben. Ezen napon viszont meghálálták a bizalmat a pohárba kerülő tételek.

Idén április végén második alkalommal rendezik meg a sárospataki Rákóczi-várban a Nagy Tokaji Borárverést. Az első alkalommal a 22 egyedi, csak az árverésen hozzáférhető tételből 13 talált gazdára. Idén 20 termelő ugyancsak 22 különböző, egy-egy 136 literes gönci hordónyi tétele kerül kalapács alá 2014. április 26-án. A bevétel egy részét a borvidék újjáépítésére használják fel

Akárcsak az előző évben, a Nagy Tokaji Borárverés a Tokaji Tavasz nevű rendezvény központi eseménye lesz. A Tokaji Tavasz egy komplett hétvégére kínál programot az érdeklődőknek: buszos dűlőtúra Szepsy Istvánnal, borvacsora, az árverési tételek kóstolója, az aukció, és a Tokaji Borlovagrend újdonsült tagjainak avatási ceremóniája.

Idén 5 éves a Furmint Február. Ennek örömére a rendezvénysorozat szervezői - Tóth Adrienn és Kézdy Dániel - január végén egy különleges kóstolóra hívták a hazai borsajtó képviselőit, ahol néhány borász és kereskedelmi forgalomban ma már nehezen elérhető furmintjaik társaságában, oldott, laza hangulatban készülhettünk fel a februári eseményekre.

A kóstolónak egy régi óbudai gyárépület legfelső emeletén található, szépen felújított rendezvényterem adott otthont. Bodó Judit (Bott Pince), Balassa István (Balassa Bor), Dorogi István (Dorogi Testvérek Pincészete) és Szilágyi László (Gizella Pince) kóstoltatták boraikat, amelyeket Vinoport saját készletéből bocsátott rendelkezésükre. A családias hangulatú összejövetel minden résztvevő számára tanulságos volt, hiszen a régebbi tételek jó részét maguk a borászok is hónapokkal, vagy akár évekkel ezelőtt kóstolták utoljára.

A Borrajongót ungert és jómagam képviseltük, a jegyzeteinket az ilyen esetekben megszokott négykezes stílusban közlöm.

Még el sem érkezett a furmintot a középpontba helyező februári rendezvények ideje, de tokaji borokból már januárban extra adagban részesültem. A Bortársaság 2012 decemberében hagyományteremtő célzattal tartotta meg első évjárat-bemutatóját, az aktuálisan piacra kerülő 2011-es tételekkel és a borokat készítő borászatok képviselőinek részvételével, óriási érdeklődéssel övezve.

A 2012-es évjárat bemutatójára idén januárban került sor, az első bemutatóhoz hasonlóan két részletben. Az érdeklődés idén sem csökkent: mindkét kóstoló betelt alig néhány nap alatt. A borokat a borászatok képviselői – többnyire maguk a borászok – is elkísérték. Az idő legnagyobb részében beszélgettem így nem jegyzeteltem különösebben részletesen, és azon is gondolkoztam, hogy eltekintek a pontozástól, tekintettel arra, hogy a borok még nagyon fiatalok. Több borász is úgy értékelte, hogy ha csak rajtuk múlna, ezek a borok piacra kerülés helyett még érlelődnének. Végül maradtak a pontok, amolyan jelzésértékkel. Következzenek a borászatok, és a borok, távirati stílusban.

A Bor Mindenkié és a Palack Borbár csapata november utolsó hétvégéjén tartotta meg mini borfesztivál-sorozatának első rendezvényét, a „Fiatal, szerethető Tokaj”-t. Az öt tokaji pincészet részvételével megtartott sétáló kóstolónak a Palack Borbár melletti Próféta Galéria adott helyet, ahol minden egyes borászatot személyesen a borász vagy a tulajdonos képviselt.

A rendezvény célja, hogy lehetőséget biztosítson az adott borvidék borainak és borászainak megismerésére, a borász és a fogyasztó közötti közvetlen kapcsolat megteremtésére, amire egy tömegkóstoló nem feltétlenül teremti meg a megfelelő körülményeket. A szervezők külön hangsúlyt fektetnek a minőségi borok világával éppen csak ismerkedők csoportjára.

(A képet a Palack facebook-oldaláról vettem kölcsön)

Bár eddig is nyilvánvaló volt számomra, hogy igen nehéz száraz tokajiakból rossz, vagy akár közepes sort összerakni, de a pénteken nyitott két-két furmint és hárslevelű minden várakozásomat felülmúlta. A tizenegyes dűlős borok alapján egyértelmű, hogy a kivételesen jó évjáratnak és a precíz pincemunkának köszönhetően olyan borok születtek, amiket még minden bizonnyal évekig fogunk követendő példaként emlegetni. A kóstolt borok alapján nehezen tudom meghúzni a két klasszikus hegyaljai fajta közötti megbonthatatlan határvonalat; ha jó kezekbe kerül, a furmint is tud legalább annyira csiszolt, részletgazdag és törékeny lenni, mint a hárslevelű. Ráadásul úgy, hogy semmit sem veszít abból az üzenetből, amit a termőhely hozzáad az összképhez. De nem tudom szó nélkül hagyni a Szil-völgy ígéretét sem; ha a Szilágyi László által gondozásba vett terület már két évvel ezelőtt ilyen izgalmakat rejtegetett, akkor érdemes lesz odafigyelni, hogy mit hoz a jövő.

Egy ideje már érzem, feltételezem a kedves olvasók is érzik, hogy mostanság a blog megtöltése tartalommal egyre inkább fáradtságosnak bizonyul. A részemről legalábbis. Ne aggódjanak, jó egészségnek örvendek, kóstolok is rendesen, a borok világa még mindig sok izgalmat tartogat részemre, ugyanakkor a blogolás iránti lelkesedésem jelentősen megcsappant mára. Ritkulnak a posztok, sokszor „szinte” munkának érzem már csinálni, egyre kevésbé akaródzik írni, jegyzetelni, agyalni. 

Személyes információkat kiteregetve megosztanám, hogy egy hete immár nemcsak a fiús, hanem a lányos apukák táborát is erősítem. :) Nagy boldogság ez, ugyanakkor belátható, hogy az időmet tekintve is sokkal elfoglaltabb leszek a jövőben, így megragadnám ezt az „apropót”, hogy befejezzem azt, aminek már kezdett erőlködés-szaga lenni. Persze soha ne mondd, hogy soha, azt sem tudhatom előre, hogy mennyire fog ez az egész hiányozni, de most úgy érzem kipróbálnám újra milyen blogolás-mentesen "civilként" élni. :)

Nem panaszkodom. Többet kaptam a blogolástól, mint valaha reméltem a kezdetek környékén. A teljesen tapasztalatlanul, lényegében brahiból való indítás után három és fél évvel naponta több százan látogatják ezt az oldalt, rengeteg pozitív visszajelzést kaptam fogyasztóktól szakmabeliektől egyaránt, külön megtisztelő, hogy kedvenc hazai borászatom már többször „kölcsönkért” egy-egy borleírásomat a hírlevelükbe.  

Utolsó posztomban a fent bejelentett örömteli esemény kapcsán tartott hedonisztikus „tejfakasztók” felhozatalát szeretném megosztani.

Kedves téma került napirendre a klubban, ugyanis fullos száraz furmintokból állítottunk össze egy sort. Egy meglehetősen fiatal történelemre visszatekintő műfaj, ami véleményem szerint egészen fantasztikusan sült el, tovább haladva ezen nyomon, számomra tulajdonképpen a magyar borászat legnagyobb "találmánya" az elmúlt tíz évből annak felismerése, hogy Tokaj nemcsak természetes édes borban, hanem termőhely-szelektált szárazban is klasszis szintre képes.

A koncepció szerint teljesen különböző árkategóriákat érintünk, lényegében 2500 és 10000 Ft. között teljesen vegyesen. Évjáratként pedig egységesen 2011-eseket válsztottunk abban a reményben, hogy a borok még tele lesznek gyümölccsel, fiatalos bájjal, ugyanakkor a palackozás nehézségeit, egyáltalán a csikós rúgkapálást már le kellett, hogy vetkőzzék.

Vakon kóstoltunk, az első, nem tokaji, de mégis témába-vágó tétel kivételével. Ebben a sorrendben jöttek a borok.

Ezt a kóstolót még év eleji tokaji kirándulásunk alkalmával álmodtam meg. Ugyanis végigjárva kedvenc pincéimet, megkóstolgatva a hordómintákat az az érzésem támadt, hogy 2011-ből jóval több meghatározó hárs fog születni, mint bármikor korábban. Emlékszem, már alig vártam, hogy a legjobban tetsző tételeket végleges formájukban, készen, egy pazar sor keretein belül itthon is megnézhessük, rájuk csodálkozhassunk a  "klubbal" együtt is.

A sor megszületett, nagyjából sikerült beszerezni mindegyiket azon hársak közül, melyek az említett tavaszi, elég fokozott tempójú túránk során mély hatással voltak rám, egy kivételével ezekből a borokból állt össze a kóstoló.

Nagy elvárásaim voltak gyakorlatilag mindegyik tétellel szemben, a sort vakon kóstoltuk.

Az előző részben említett Bott-látogatás második (a pince-beli) felvonása előtt tényleg csak egy villámlátogatás erejéig Szilágyi Lacihoz is beugrottunk. Alapvetően nem kóstolni mentünk, csak vásárolni, viszont épp nyitva volt a 11-es szortiment színe-java, így nem tudtuk kihagyni a feltárulkozó lehetőséget. Egyáltalán nem készítettem jegyzeteket, csak némelyikhez utólag, emlékezetből.