Van az úgy, hogy a kisebb vagyonokból összepakolt csúcsboros sorok magaslatairól fejest ugrunk a plebsz közé, és körülnézünk, hogy mi a helyzet az alsó szegmensben. Tesszük mindezt kíváncsiságból és közszolgálatból egyaránt. Közhely, hogy az alapszéria a fehér spektrum tekintetében izgalmasabb és kockázatmentesebb, ugyanakkor célszerű szem előtt tartani, hogy a hétköznap borisszájának a bor színe – még mindig – vörös. Miután Szekszárd rendesen belehúzott az elmúlt években, elejét vettük a találgatásoknak, és megnéztük, mit tud hazánk sokak szerint legígéretesebb vörösboros vidéke az alapoknál. Hipotézisünkben két eset áll fenn: vagy hordó aljáról összeöntött, s így minőség tekintetében megkérdőjelezhető kármentés történik, amit a címke, a termelő neve tesz értékessé, vagy tényleg pislákol a jóra törekvés lángja a kétezer forintos környezetben is. Az őszinteség kárára menne, ha azt állítanám, hogy nem a bizalom bizonyos szintű hiánya miatt tettünk a vasárnapi sor végére két tokajit, így édesítve meg a kockázatos próbálkozás esetleges keserűségét. Az évjárat alapján összehúzott ('11-es) összkép a négyboros nekifutás alapján szélsőséges, inhomogén, így furmintfannal közös beszámolónk alapján vonja le mindenki maga a következtetéseket, ha akarja.

Utolsó nyári hegyaljai hétvégém jelentős részben a hiánypótlás jegyében telt. Egy héttel indulás előtt két fix programom volt: egy kis dűlőtúra a Szil-völgyben és a 2013-as borok kóstolója Szilágyi Lászlóval a Gizella Pincében, valamint egy késői ebéd/korai vacsora az Anyukám Mondtában. Előbbit már régóta terveztük, de az időjárás mindig közbeszólt, kárpótlásul így legalább minden 2013-as dűlős bort palackból kóstolhattam. Utóbbi már egy ideje szerepelt a bakancslistámon, addig sajnos nem jártam még az itthon már-már legendás hírű encsi étteremben. Szintén a hiánypótlás jegyében indulás előtt pár nappal sikerült egy villámlátogatást megszerveznem Demeter Zoltánhoz szombat délutánra és még egy maroknyi Hétszőlő tételre is jutott időm.

Hagyományosan tudósítok a Tokaj-Hegyalja legpedánsabbjai közé sorolt Királyudvar évjárat bemutatójáról. Már sokan sokszor leírták, mennyire helyén való és alapvető egy magát komolynak gondoló birtok számára az ehhez hasonló szakmai megjelenés. Mégsem csinálja a kutya sem. És úgy tűnik Anthony Hwang üzenetei – és borai – továbbra is komoly hívószavak, a rendelkezésre álló belépőjegyek pillanatok alatt elfogynak. Néha az az érzésem, hogy sok magyar borászat mára szinte elszakadt rajongóitól és mintha csak azt számlálná, mennyi rosé megy el a teszkóban. A Királyudvar azonban foglalkozik imázs-építéssel, antennáit szélesre tárva nem csak mond, de kérdez és figyel is ilyenkor.

Ez a jegyzet is kallódik már egy ideje: még június elején látogattam meg egy hétvége alkalmával a három pincét. A Holdvölgynél a pincét már alaposan megismertem márciusban, most a dűlőkön és egy vertikális hárslevelű-kóstolón volt a sor. Barta Károllyal még májusban, a Szent Orbán ünnepen beszéltem meg, hogy hamarosan visszatérek egy dűlőtúrával összekötött kóstolóra. A Mádon töltött pénteki és szombati napot követően vasárnap még tettem egy gyors kört Tokajban is az Erzsébet Pincénél, majd búcsúzóul egy kicsit időztem a Tokaji Borfesztiválon is.

 (Öreg Király)

A fenti három név valószínűleg a legismertebb három zalai borászatot takarja. Tavaly egy gyenesdiási borfesztiválon töltött órácska során ismerkedtem a címben említetteken kívül néhány más zalai pince boraival is, de egyelőre nem győztek meg annyira, hogy egy pár soros írásbeli jegyzetet meghaladóan tartósan megragadjanak az emlékezetemben. A fenti három pincészet tételeivel több alkalommal is összefutottam már kisebb-nagyobb merítésben, de váratlanul úgy hozta a sors, hogy júliusban, egy hévízi kültéri rendezvény alkalmából mindhárom szortiment jelentős részével meg tudtam ismerkedni.

Kardos Gábort sokan ismerhetik a DiVinoból, a Présházból vagy a Happy Hungarian Wine-tól és természetesen a mádi Kardos Szőlőbirtok borászaként is. Bár a család régóta foglalkozott folyóbor készítésével és eladásával saját kocsmájukban, Gábor eleinte más szakmák felé kacsintgatott. Végül azonban mégis a bor mellett kötött ki, így elhatározásának köszönhetően 2008-ban a család átállt a minőségi bortermelésre és hamarosan forgalomba kerültek az első palackos tételek.

A család a Betsek, Padihegy és Szilvás dűlőkben rendelkezik területekkel. A munkamegosztás egyszerű: az édesapa a szőlész, a fiú a borász (kereskedő, marketinges). A mádi pince 2 szintes, járatait több száz éve vájták ki. Kardosék az otthoni vendégfogadásra, kóstoltatásra még nem állnak készen, de ilyen irányú terveik is vannak, már csak a megvalósítás van hátra.

Megint csalok, igazából ez is két hétvége „krónikája”, már legalábbis ami a Balassa borokra eső részüket illeti. Májusban teljesen véletlenül találkoztunk Balassa Istvánnal Mádon, ekkor a 2011-es, 2010-es, 2009-es évjáratok boraiból szemezgettünk. A második kóstolóra két hónappal később került sor, akkor a 2012-es borokat és a 2009-es aszút vettük górcső alá. Mindkét kóstolót megelőzte egy rövid dűlőtúra. Májusban gyalogosan a Nyulászó és a Szent Tamás ültetvényei között vezetett utunk, júliusban autóval tettünk egy nagy kört: Dorgó, Thurzó, Bomboly, Szent Tamás.

Balassa István folyamatosan járja a borvidéket, így talált rá több kicsi, de remek adottságú parcellára, ahol boraival képes lehet megmutatni az adott fekvés egyedi vonásait, szortimentjén keresztül pedig a borvidék sokszínűségébe is betekintést enged. A borász szándékosan az összetettebb geológiai adottságokkal rendelkező termőhelyeket keresi, amelyek a boroknak is sajátos arculatot kölcsönöznek. A Thurzó borainak sajátos karakterét a vékony löszréteg alatt rejtőző piroxén-dácitos alapkőzet adja, a Mézes-Mályon szinte az összes, a borvidéken fellelhető vulkanikus kőzet megtalálható, míg a Dorgón riolit, perlit, hidro-kvarcit, riolittufa is megtalálható.

Hosszabb írás következik, sok borral: három hétvége kóstolási jegyzeteit zsúfoltam egy posztba. Szigligeten Szászi Endre, Csopakon Jásdi István borait kóstoltam, a Balatonfüredi Borhetek nyitónapján is górcső alá vettem pár tételt, a legvégére pedig beszúrtam még egy bónusz bort is a Villa Tolnaytól. 

Még jó pár évvel ezelőtt Szászi Endre volt az egyik első borász, akinek a neve megragadt bennem, köszönhetően régebbi badacsonyi-szigligeti kirándulás alkalmával elfogyasztott, illetve onnan hazahozott olaszrizlingeknek. Nem érintett meg akkoriban túl mélyen a borok világa, vagy talán akkoriban kezdett, mindenesetre a 2008-as és 2009-es olaszrizlingekről így is szép emlékeket őrzök, a 2006-os Kabócás pedig már akkor is nagy élmény volt. A hegymagasi pincénél 2010-ben voltam utoljára, de Szigligeten évente egyszer biztosan megfordulok, és olyankor általában be is térek a várhoz vezető ösvény alján található kis vinotékába néhány bort megkóstolni és 1-2 palackot hazavinni.

Csopakon ritkábban járok, mint Badacsony környékén, de olyankor azért próbálok időt szakítani egy gyors kóstolóra. Úgy terveztem, hogy idén egy napot rászánok legalább a nevezetesebb pincék meglátogatására, ez ugyan nem jött össze, ám amikor nagyobb baráti társasággal egy hétvégét Csopakon töltöttem, összekötöttük a kellemeset a hasznossal, és a Jásdi borokkal való ismerkedést beépítettük a programba.

A Balatonfüredi Borhetek augusztus végéig kínál lehetőséget a Balatonfüredre látogatóknak a balatonfüredi, csopaki pincészetek borainak megkóstolására. Megjelennek itt országosan ismert borászatok mellett kisebb helyi termelők is. A nyitónapon néztünk be kisebb társasággal a fesztiválra.

A borok előtt egy kis kitérő: a balatoni borok, borászatok iránt érdeklődök számára hasznos iránytű lehet a most megjelent Északipart Borászai című kiadvány, amely 55 badacsonyi, balatonfüredi, csopaki, Balaton-felvidéki borászat rövidebb-hosszabb bemutatását, elérhetőségeit tartalmazza más, a balatoni borokhoz kapcsolódó írások mellett, sok-sok fényképpel. A magazinnal párhuzamosan okostelefonokra készült egy külön alkalmazás, amely a www.eszakipart.com címről letölthető. Jó lenne, ha több ehhez és a Ripka Gergő által jegyzett Tokaj Guide-hoz hasonló útikalauz készülne a többi borvidékünkről is.

Ismert matematikai axióma, hogyha H eleme a valós számok halmazának, akkor négyzete biztosan nem negatív (vizsgálódásunk a komplex számsíkra ezúttal ne terjedjen ki). Ennek a gondolatnak a cirádás fogalmazásoktól sem mentes, túlnyomóan humán alapokra építkező borleírások között alapvetően semmi keresnivalója sincsen, de itt ez a címkének nevezett, műszaki rajzlapra kerekített, analitikailag pontosan kivesézett szőlőfürt egy hibátlanul szerkesztett változó négyzetével a jobb felső sarkában, úgyhogy mégsem szereptévesztés számtani ismétléssel kezdeni a mondanivalót. Az egyszeri villamosmérnök H második hatványának látványától nyilván a bukott elektrodinamika-kreditjeire, valamint a mágneses térerősségre asszociál, de itt nem erről, hanem Horváthék nagyrédei borairól van szó (mindezt innen tudom egyébként).

A múltkori 12-es tokaji sor kapcsán előkerült a klubban, hogy Bottéktól mindig csak szemezgetünk, mindig csak hosszabb sorokban, sokszor vakon kerülnek borok a tisztelt kollégák elé, miért nem tartok már nekik egyszer egy átfogóbb, tisztán az ő munkásságukra irányuló kóstolót. A felkérést természetesen elfogadtam és saját készletemből, illetve TiBorbarát kínálatát is igénybe véve nekiláttam egy kimerítő Bott-sor megalkotásának.

Terv volt, hogy több dűlő, több évjárat is jelen legyen és az is, hogy alapvetően felfelé ívelése legyen a sornak. Emiatt nem a megszokott módon a fiatalabbtól az idősebb felé irányulva kóstoltunk, hanem kissé össze-vissza. A sor vége felé következzen egy-két különlegesség, majd egy szamorodnival és egy aszúval zárni az estét.

Kissé leálltam ezzel a sorozattal. Nem véletlen, nehéz találni igazán jó párosításokat, amikor tényleg olyan a borok stílusa, hogy fajta-különbözőség ellenére mégis passzolnak, meg még árban is,meg még évjáratban is. Most sem sikerült kifejezetten ilyeneket összeállítani, de már közel féléve szomorkodnak ezek a jegyzetek, így gondoltam megosztom már őket.

A Bor, mámor… Bénye fesztivált először 2009-ben rendezték meg Erdőbényén 6 helybéli borászat összefogásának köszönhetően, azóta az augusztusi rendezvény már hagyománnyá vált. Bő egy hónappal az idei rendezvény előtt öt pincészet - a Bardon Borászat, a Béres Szőlőbirtok, a Budaházy-Fekete Kúria, Csite Norbert, valamint a Karádi és Berger Borászat – adott egy kis ízelítőt erdőbényei borokból az érdeklődőknek az A38 teraszán.

A Tokaj Renaissance Egyesület éves budapesti borbemutatója, a hagyományosan tavasszal megrendezésre kerülő Tokaj Nyitány idén több szempontból is megújult. Ismét a Borjour csapata szervezte a kóstolót, de szinte minden más változott. Április helyett júniusban került sor a rendezvényre. A kóstoló új helyszínre, az Ybl Palota belső udvarára és különtermeibe költözött. A jegyárakat csökkentették, viszont az aszúkat egy külön helyiségben, fizetős rendszerben lehetett kóstolni. A mesterkurzusok ingyenesek voltak, csak regisztrálni kellett, természetesen gyorsan be is telt mindkettő. Minden jel arra mutat, hogy a Renaissance a törzsközönség mellett igyekszik új arcokat megszólítani, több fiatalt vonzani a rendezvényre.

Mindkét mesterkurzus témája izgalmasnak ígérkezett: a tokaji pezsgők és a 2010-es évjárat aszúi kerültek reflektorfénybe.

A tarcali Basilicus Borkultúra Központ és a tállyai Oroszlános Borvendéglő és Borhotel jóvoltából igen eseménydús hétvégi programon vehettem részt június közepén Tarcalon és Tállyán. Hiába készülnek egyre nagyobb számban az ígéretes borok, Tokaj-Hegyalja számos helysége még csak mostanában kezd ébredezni Csipkerózsika-álmából. Mád a befektetőknek és a Mádi Kör összefogásának köszönhetően minden bizonnyal a borvidék legdinamikusabban fejlődő települése. A Mádi Kör borászai saját aszú-szabályzatot hoztak létre, közös rendezvényeket szerveznek, a mádi szálláshelyek és éttermek pedig épdamutatóan együttműködnek velük. Ehhez képest  a többi hegyaljai helység alaposan le van maradva: a mádihoz hasonló település-szintű összefogás máshol még csak gyerekcipőben jár, vagy éppen el sem kezdődött (bár Erdőbényét a Bor, mámor... Bénye kapcsán mindenképpen ki kell emelni pozitív példaként).

Tarcalon és Tállyán azonban megmozdult valami: összeállt egy-egy lelkes csapat, amely azon dolgozik, hogy a település borászai, szálláshelyei, éttermei, vagy éppen kulturális műhelyei szorosan együttműködve komplex élményt nyújtsanak az idelátogatóknak. A másik, távlati cél – amit az együttműködés ideális esetben magával is hoz – a közösségépítés, az itt élő emberek összekovácsolása, összetartozásának megerősítése. A két csapat a hasonló céloknak köszönhetően egymásban is szövetségesre talált, és a jövőben igyekeznek szorosabb kapcsolatokat kiépíteni egymással.

Az Oroszlános és a Basilicus stábja most egy turisztikai, gasztronómiai, valamint boros újságírókból és bloggerekből álló csoportnak adott egy kis ízelítőt abból, mit kínál a két község az idelátogató vendégeknek.

Szeretném pár gondolat erejéig megszegni az egyboros sorozat íratlan szabályrendszerét, ugyanis a rövidre, de annál tartalmasabbra sikerült hétvégi Tokaj-túrából érdemes levonnom néhány következtetést, még ha csak mellékszálon is kapcsolódnak be a gerincet adó Gizella-sztoriba. Egy dolog olvasni arról az untig ismételt jelen idejű borvidék-portréról, melyben a sűrítménytől félédes múlt vastag, szinte radírozhatatlan ceruzájával igyekszik felülírni a belőle kitörni szándékozó jelent, és egy egészen másik ezt saját érzékszervekkel tapasztalni. Nem a szerencse, inkább az elszánt, kompromisszumot nem ismerő munka az oka annak, hogy a Sárga Borház teraszán ebédelhetünk, hogy a Tokaji Borecet Manufaktúra kiváló eceteit kóstolhatjuk, valamint a jövőt író borászok borait ihatjuk. Olyan ez, mint szélcsendben vitorlázni, de Tokaj köszöni szépen, jól van – gondoltam magamban, miközben Szilágyi Lászlóval kóstoltuk a ’12-es és ’13-as borokat.

A korábbi Kezes-Lábost és Pincefesztivált felváltó, minden évszakban egy-egy alkalommal megrendezett Etyeki Piknik gyorsan az elődökhöz hasonló népszerűségre tett szert. Több mint egy év távlatából a vendégborászok listája is stabilnak tűnik. A rendezvénysorozat - úgy tűnik - elérte célját: tényleg - legalább évszakonként egyszer - állandó programmá vált Etyekre járni. A pünkösdi hétvége szombati napján a kora nyári melegben szépen megteltek mind az településre közlekedő buszok, mind az Újhegy pincéi. 

Én nem is annyira kóstolni, mint inkább ismerősökkel találkozni, beszélgetni, lazulni ruccantam át a fővárosból, szombat délután  de négy pince szortimentjét még így is végignéztem. Haladjunk hát szép sorban…

Május utolsó hétvégéjén ismét megrendezték a budai Millenáris Parkban az ország valószínűleg legjelentősebb gasztró-fesztiválját, a Gourmet Fesztivált, ahol a legfontosabb éttermek és számos borászat ételeit, illetve itókáit ízlelhette meg a közönség. Idén a központi téma a rakott krumpli volt. Egy délutánra terveztem csak a látogatást, aztán némi szerencse folytán ebből három délután lett. Az időjárás ugyan nem volt túl kegyes az első napokon, de hétvégére így is megtelt a fesztivál. Sajnos ételt kevesebbet kóstoltam, mint szerettem volna, borból, azt hiszem, éppen eleget. Lássuk!

Ismét elérkezett aktuális tokaji nagy száraz kóstolónk, ezúttal a 2012-es évből szemezgettünk. Furmintok és hárslevelűk, illetve házasítások vegyesen. Lehet mondani, hogy elsősorban a „szokottabb nevek” munkásságát követtük, de azért most is lesz egy-két „kakukktojás”.

A kóstolás vakon történt és ismét hangsúlyozom a most következő leírások is alapvetően ennek megfelelően születtek. Volt ugyan visszakóstolás, néhány tételt más sorrendben nézve egymás mellett, de alapvetően nem változtattam az első körben kialakított véleményeken. Nincs a címkék ismeretében meggondoltam magam, nézzétek hogy kinyílt meg miegymás. Azért írom ezeket, mert könnyen lehet, hogy máskor, nem vakon, NEM pont ezek az eredmények, pontok születtek volna. Még a leírásokban szereplő aroma-ízjegyek se biztos, hogy ezek lettek volna, ha az ember a termelő és termőhely ismeretében előre „kalibrálja” érzékeit, hogy várhatóan miket is fog érezni a borban. Zárójelben azt is megjegyzem, hogy a sor közel egészét abszolút mellétrafáltam, tehát nem az az eset áll fenn, amikor felismerjük a tételt és innentől pontosan úgy járunk el, mint nem vak kóstolásnál. (illetve részben igen, csak a borok zömére aggatott jelzőket eredendően más tételnek címeztem :)

No, ne csépeljük tovább, íme a kóstolónk kivonata az én szemszögemből:

Sopron elsősorban a vörösborokról híres borvidékünk, azonban az alább tárgyalt két bor tökéletesen igazolja, hogy értő kezek alatt igazán izgalmas, egyedi fehérborok is születhetnek itt. Terem persze a borvidéken zöldveltelini, olaszrizling, irsai olivér, de itt most mégsem a könnyed, jól iható, reduktív eljárással készült borokról lesz szó. A két bor közül az egyik egy francia fajta, a másik egy nagyon különböző karakterű fajtákból készült cuvée, de mint kiderült, ez nem is igazán fontos. Igazi terroir-borokat kóstoltam, ahol a fajták szinte teljesen alárendelt szerepet játszottak a termőhely mögött.

Bár mostanában viszonylag ritkábban szerepel a nyomtatott és online sajtóban, a 2003-as Év Bortermelője címmel kitüntetett Árvay János az elsők között ismerte fel a dűlőszelektált száraz borok potenciálját és fontosságát Tokaj-Hegyalján. Dolgozott a Tokaji Borkombinátnál, majd 1992-ben a Disznókő Pincészethez igazolt. Eközben a család rátkai szőlőterületei is folyamatosan gyarapodtak és 1995-től csak palackozva kerültek piacra az Árvay-borok. A következő állomás - 1999-től 2008 végéig - a Sauska Krisztiánnal közös tulajdonú, tokaji székhelyű Árvay és Társa Kft., amelynek termékei Hétfürtös néven kerültek forgalomba.

2009 januárjában Árvay János hazatért Rátkára és azóta a családi birtokot irányítja. A második generáció, Angelika és Szabolcs is kiveszi részét a munkából, „Angi” és „Édesem”, illetve „Szabi” néven saját készítésű boruk is megtalálható a szortimentben. Az Árvay-család jelenleg 17 hektáron gazdálkodik: Rátkán a Padihegy, az Istenhegy, a Középhegy és a Meggyes dűlőkben, Mádon az Úrágyában és Mezőzomboron a Királyokban vannak szőlőik, amelyeknek művelésénél törekszenek a természetközeli megoldások alkalmazására.

Sajnos már jócskán elmúlt a Szegedi Borfesztivál, így már csak élménybeszámolóval tudok szolgálni, nem pedig segítséggel az útvonalat illetőleg. Nehezen jutottam ki, idén nem úgy jött ki a lépés, mindössze egy estét tudtam rászánni. (Illetve még egy alkalommal csak kiszaladtam néhány kis üveggel vinni haza estére kóstolnivalót.)

Íme a kóstolt borok gyors leírása, a szubjektíve, pontoktól függetlenül legjobban tetsző borokat aláhúztam.

Kvaszinger-borokhoz eddig csak a tavalyi Nagy Furmint Február Kóstolón volt szerencsém a Vajdahunyadvárban, úgyhogy nyugodtan mondhatjuk, hogy éppen csak futólag ismerem a pincészet munkásságát. Tóth Adrienntől (Vinoport) kaptam még márciusban két palackot: Kvaszingerék küldték a borokat azzal a céllal, hogy mutassa meg néhány bloggernek. Így történhetett meg, hogy a márciusi Fuxli-kóstoló végén két palack furminttal hagytam el az A38 fedélzetét.

Április első szerdájára egy szűk baráti körben eltöltött estére igen izgalmasnak ígérkező tokaji kóstolósor került az asztalra. A borok kortyolgatása mellett egy kis kacsamáj is készült. A két száraz tételt a 2005-ös évjárat kötötte össze, a két édeset pedig a borász személye: Bárdos Sarolta a Gróf Degenfeld Szőlőbirtok, majd a Béres Pincészet és Szőlőbirtok borásza volt, mielőtt úgy döntött, hogy kizárólag a családi borászatra, a Tokaj Nobilis Szőlőbirtokra összpontosít.

Április 28-án olyasmi történt, amire már régen volt példa. Sok-sok év súlyos hiányérzet után Somló bortermelői ismét előmerészkedtek, hogy közösségileg mutassák meg portékáikat. Azért is óriási teljesítmény ez, mert az aprócska Hegy minden szempontból nehéz eset. Aki járt már a Somlón és kicsit diszkrétebben beszélt bortermelőkkel minden bizonnyal szembesült a mintegy 500 hektáros bazaltkúp olykor túlcsorduló érzelmi világával. Az ember csak kapkodja a fejét, hiszen hirtelen nem is tudja, hogy egy nagy múltú borvidéken jár-e éppen, avagy egy „zsékategóriás” szappanopera forgatásába cseppent-e bele. Somló árulásokkal és betartásokkal színes kis folklórja valóban furcsa érzésekkel tölti el az embert. A bazaltorgonák meg súlyosan hallgatnak, mert ásványosság és romantika ide vagy oda, a komoly bor egyelőre fehér holló a Somló-hegyen. Egy ilyen környezetben csakis az új arcok "másképp gondolkodására" lehet számítani, ezért is tekintettem nagy érdeklődéssel a rendezvény elé.

A mádi Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészet elindulása óta nagyon céltudatosan működik minden területen. Semmit nem bíznak a véletlenre. Mád legjobbak területei közé sorolt dűlőkben rendelkeznek területekkel, a borászati munkákat két olyan szakember irányítja mint Balassa István és ifj. Szepsy István, a szortiment fokozatosan bővül, a borászatot is folyamatosan fejlesztik. A tulajdonosi körnek láthatóan szívügye a pincészet és a mádi bor: a borászat életre hívásán túl az Első Mádi Borház és a Gusteau Kulináris Élményműhely létrehozásával nagy mértékben hozzájárultak Mád, mint turisztikai célpont borvidéken belüli kiemelkedéséhez is.

Tavaly május 1-jén a pincészet utaztatta Mádra az online borsajtó munkatársait egy dűlőtúrára, idén ők jöttek Budapestre, hogy a gasztronómiai partnerek megismerkedjenek az új tételekkel.