A címadásban az alliteráció kimaxolva, de lássuk, miről is szólt ez borkarácsony... előtte azonban még boldog karácsonyt szeretnék kívánni minden kedves olvasónknak!

Tavaly hagyományteremtő célzattal első alkalommal rendezték meg balatoni borászok és vendéglátósok az Adventi Balatoni Szalont a Városligeti Műjégpálya dísztermében. Idén is sokan összegyűltek a balatoni gasztronómiai ismert arcai közül, hogy bemutassák termékeiket és szolgáltatásaikat az érdeklődőknek. Az est nyitásaként a borászok "borkarácsonyfát" állítottak a műjégpálya közepén, majd átkerült a hangsúly az illatokra és az ízekre.
A Balatonon az utóbbi években egyre nagyobb a mozgolódás, a borászok, éttermesek a tóparti infrastruktúra és vendéglátás felvirágoztatása érdekében széleskörű összefogást sürgetnek, és igyekeznek ezt tettekkel is alátámasztani. A Nyitott Balaton, a Balatoni Kör (amelynek eddigi elnöke, Kardos Gábor éppen a rendezvényen adta át a tisztséget Laposa Bencének), a Badacsonyi Kör, a Badacsony New York-ban, az északi parti őszi-téli gasztrotérkép, a Csopaki Kódex, vagy a Vörös Balaton már mind különböző méretű és kiterjedésű. de hasznos összefogásnak az eredménye, most pedig egy "összbalatoni" újdonságból, a BalatonBorból is kaphattunk egy kis ízelítőt.

Pontosan december idusán, a Wineporn szervezésében egy irdatlan nagy magyar pezsgőkóstolóhoz volt szerencsém. Szokolai Máté (főkolompos) előzetes jelzése szerint vagy húsz palackos erjesztésű hazai pezsgőre lehet majd rápróbálni, amely kiváló alkalom a magyar pezsgőkészítés state-of-the-art állapotának felméréshez. Mivel decemberben pont a pezsgőkről szokás írni, számomra kihagyhatatlannak ígérkezett a lehetőség. Végül, a szervezők komoly megrökönyödésére 39db (!) különböző tételt sikerült összegereblyézni, amely jól jelzi: a magyar pezsgőpiac forrong, a termelők egyre bátrabban próbálkoznak kielégíteni a vagy évszázada háttérbe szoruló, palackos erjesztésű termékek iránti keresletet.

Karácsonyi ajánló következik. Általában sokputtonyos aszúkat és veretes vörösborokat lehet a különböző a karácsonyi borajánlókban találni, de ezúttal egy teljesen más, de az ünnepekre legalább annyira ajánlható borra hívnám fel a figyelmet. Láttam már olyat boros címkét, ahol nemes egyszerűséggel “minden alkalomra” ajánlják a palackban lakozó nedűt, ha én nem is mennék el ilyen magasságokig az ajánlómmal, de azért azt ki merem jelenteni, hogy majdnem minden tipikus karácsonyi étel mellé megy. Elsősorban a klasszik magyar sorra gondolok: halászlé, paprikás hal, töltött káposzta, kacsa-liba sültek, szinte tényleg bármi. Lazítja a gyomrot, meghozza az étvágyat, kiemeli a paprikás ízeket, ledolgozza a zsírt. A slusszpoén az, hogy végig azt hittem, hogy csak a co2vel működik ennyire a dolog, de amikor másnap az egyetlen pohárnyi kis maradékot besziporkáztam, akkor jöttem rá, hogy ez bizony szénsav nélkül is egy elég komoly siller bor. Zéró tutti-frutis cukimukiság, kőkeményen vörösboros karakter, persze tannin nélkül. Puritán, tiszta, de ugyanakkor barátságos és élvezetes bor.

Időről időre felvetül a pontozási rendszer esetlegessége, nemcsak hogy a szubjektivitása okán, de olyan aspektusból is, hogy az élményfaktort nehéz kódolni numerikus rendszerekbe. Mindenki járt már úgy, hogy egy 4 pontos borból betárazott 2 kartonnal, mert olyan élvezetes volt a fogyasztása, viszont úgy is, hogy egy klasszis kategóriásból már nem kellett a második pohár. Na már most, a 4 pontnál magasabb kategóriák kritériumait nem feltétlenül teljesítő, de ennek ellenére vagy éppen ezért, a tisztességes ivóbor kategóriát keresve sem testesíti meg jobban semmi a címszereplő Kislaki piros habzóbornál. Az év legjobb 4 pontos bora.

A nyár végi házi "chardonnay-szemléről" szóló beszámolóban beharangoztam, hogy lesz folytatás. Tovább kellett várni az alkalomra, mint akkor sejtettem, de november utolsó napjára végül összeállt a borsor. 7 borvidékről 10+1 palack magyar chardonnay-t gyűjtöttünk össze, a belövő tételt leszámítva mindegyikük a 2013-as évjáratból érkezett.
Vakon kóstoltunk. Reméltem, hogy a múltkori sor által keltett meglehetősen változó élményeket az általában jónak mondott 2013-as évjáratból származó csapat feledtetni fogja. Az itt szereplő borok közül többet kóstoltam már korábban, ezeket többnyire fel is ismertem. Jó esetben tartották a szintet, néhányuk viszont most gyengébben szerepelt, mint legutóbbi találkozásunkkor. Sajnos összességében véve nem sikerült a vegyes benyomásokat felülírni, bár azért azt sem állítanám, hogy óriásit csalódtam volna. 

Az év eleji syrah-kóstoló második felvonása már hosszabb ideje be volt tervezve, végül októberre sikerült összetrombitálni a társaságot, most éppen a Tütübe. Ismét összegyűjtöttünk egy csokorra való syrah-t, ezúttal azonban csak magyar versenyzők voltak a mezőnyben. Nem volt komolyabb beszerző hadjárat, mindenki hozta, amit talált. A borok nagy része a 2011-es évjáratból érkezett, és egyúttal egy mini Kreinbacher-vertikális is összejött a sorban. A borokat vakon kóstoltuk, és a második kör után lepleztük le a palackokat.

Borokat is rendszeresen kóstoló séf barátom egy nagy csokor kékfrankos megkóstolására trombitált össze kisebb társaságot szeptember végén. A sorban főleg frissebb évjáratú, jelenleg is kapható borok kaptak helyet, néhány idősebb komoly tétellel kiegészülve. Vakon kóstoltunk, az általam vitt 3 palackon kívül (Bott Frigyes, Homola, Losonci) semmilyen előzetes információm nem volt a borokról. Az első kör után még mindig vakon néztük vissza a borokat, majd a második kanyar után lepleztük le a palackokat. Pörgősen kóstoltunk, így túl sok idő nem volt a borokkal való alaposabb ismerkedésre, gyors első és második benyomást volt idő rögzíteni.

A kóstolás sorrendjében következnek a borok. A kereskedelmi forgalomban lévő tételeknél feltüntettem a beszerzési forrást és az árat.

Azt hiszem nyugodtan kijelenthetjük, hogy a chardonnay - már legalábbis ami a témába vágó posztok mennyiségét illeti - nem tartozik a legfelkapottabb fajták közé a magyar borbloggerek körében. Talán éppen az egykor rszabi által fémjelzett bordogságon olvastam valahol, hogy a kommentelők hiányolták a chardonnay-ról szóló írásokat, és egy - igen kellemes meglepetést okozó - etyeki tétel kapcsán én is utaltam rá, hogy nem ez a fajta az, aminek a borait gyakran leemelem a polcról. Néha viszont szeretek (és szükségesnek is érzem) kilépni a komfortzónámból és persze a látókör tágítása sem árt, úgyhogy egy ideje már készülök rá, hogy egymás mellett megkóstoljak néhány hazai és külföldi tételt.
Lassan is össze is gyűlt a megfelelő mennyiségű alapanyag, de időközben a surranópályán beelőztek. Egy szintén borkedvelő barátom hívott fel alig két hete azzal, hogy összegyűjtött egy csokor chardonnay-t, és összehívna egy kisebb csapatot kóstolni, így a mostani hetem első estéje főleg a chardonnay jegyében telt. Az én "gyűjteményem" még pihen egy kis ideig, de ami késik, az jön: lesz folytatás.

Járt már néhányszor Burgundia kis szegedi „klubunkban”, de valahogy mindig a pinot oldalról közelítettük a kérdést. Épp időszerű volt már a másik szemszögből is villantani valamit a díszes társaságnak Burgundia nagyságából. Annál is inkább, mert ha belegondolok, az elmúlt 5 évben egyszer se volt célirányosan chardonnay-ra épülő kóstolónk.

Az volt a terv, hogy több appellációt, évjáratot érintve haladjunk egyre magasabbra, persze módjával, figyelve arra, hogy a költségek tűréshatáron belül mozogjanak. Többen kérték, hogy próbáljak néhány kimagaslónak tartott hazai chardonnay-t is csempészni a sorba. Igyekeztem ennek eleget tenni, de óva intek bárkit, hogy a kóstolót hazai VS burgundi párbajnak értékelje, sem árban, sem szintben nem összemérni való tételekről van szó, így tényleg csak a játék kedvéért történt. A teljesen különböző kategóriájú tételek jelenléte miatt nem vakon kóstoltunk, igyekeztem várható érték szerint sorba rakni a tételeket.

Következzék a sor:

Ilyen már úgyis rég volt, jöjjön hát egy kis egyveleg szeptember elejére, néhány nyáron kóstolt, de a blogon meg nem énekelt borról. Jutott bele hazai és külföldi, olcsóbb és drágább, frissebb és korosabb, egyszerűbb és komplexebb. Ahogy a napokban elnéztem a hiperek szokásos szeptemberi akcióit, néhány tételhez most ezek keretében is hozzá lehet jutni, így ahol tudtam, az akciós árat és lelőhelyet is feltüntettem.

Nem tudom ki miként van ezzel, de ha a késő tavaszi-nyári időszakban borra vágyom – kifejezetten borfogyasztás, és nem annyira borkóstolás céljából -, a fajtaborok közül nálam a legnagyobb eséllyel a sauvignon blanc indul. Optimális esetben intenzív, frissítő illat- és ízjegyeket és ropogós savakat felvonultató, arányos, vidám bort kapok, amely a könnyedebb, nyári ételeknek is ideális kísérője lehet. A fajta borai ritkán távolodnak messzire az őt alapvetően jellemző aromatikától, azonban úgy gondolom, hogy termőhely és borkészítési eljárás függvényében mégis tudnak épp elegendő változatosságot mutatni, hogy mindenki találjon kedvére valót.

A Bortársaság is felismerte a fajta aktualitását így nyár előtt a célegyenesben, és összeszedett saját kínálatából egy tucatnyit - hazai és külföldi tételeket egyaránt - egy kellemes május végi estén megtartott kóstolóra. Akadt egy-két bor a sorban, amit nem mutatnék be sauvignon blanc-tananyagként, de összességében sem a borok jellegét, sem minőségét tekintve nem értek különösebb meglepetések.

Októberben jártam egy másik - ezúttal ültetett - kóstolón is a Bortársaságnál, ahol 2009-es prémium vöröseket mutattak be. Összesen hét bor került a poharakba, ebből öthöz különböző időpontokban volt már szerencsém korábban is, de kíváncsian vártam mit mutatnak ilyen illusztris társaságban. Kiegyensúlyozottan jó szintet hoztak a kóstolt tételek, a villányiak érezhetően lassabban fejlődnek, érdemes és érdekes lenne fél évente újrakóstolni a sort.

Ismét beszámolok a félévente sorra kerülő Kézműves Borok Háza portfolió-kóstolóról, ahol a már megszokott baráti környezetben sorakoztak fel kereskedők, vendéglátósok és borkedvelők, hogy megszondázzák a Szentesi József fémjelezte kereskedés kínálatát. A márciusi kóstolóval volt némi átfedés, viszont újdonság, hogy a legtöbb termelőnél palackba került a 2012-es tételek derékhada. A borokat kedvenc „Sonkásunk” kiemelkedő minőségű húsárui kísérték lefelé. Ej, ha ő nem lett volna, másnap biztosan cefetebbül éreztük volna magunkat.

(akov) A fene gondolta, hogy humorizáló "álláshirdetésemre" akad épeszű vállalkozó. Pedig bizony akadt. Furmintfannak hívják és a hétről-hétre jelentkezik majd olvasmányos kóstolási jegyzeteivel. Fogadjátok nagy szeretettel!

Először is szeretném megköszönni a blogger társaknak a megelőlegezett bizalmat, nagy öröm, hogy részt vehetek a Borrajongó további működésében. Bemutatkozó posztként egy, a Bortársaság Lánchíd utcai üzletében a közelmúltban tartott rendezvény tapasztalatait osztanám meg. A Bortársaság október közepén egy kötetlen kóstoló keretében mutatta be az októberi kiadványukban szereplő borok egy részét, leginkább rajnai rizlingeket és 2009-es vörös cuvéeket. A fehérborok újdonságként kerültek be a kínálatba, a 2009-es évjáratból származó vörösek pedig egy 6 palackos válogatásban kaptak helyet. Közülük nem egy bor már szerepelt a blog hasábjain.

Tavalyi év végén tűnt fel Konyáriék színtiszta malbec-je a polcokon, gondoltam azonnal le kell rá csapnom. Eredetileg csak erről a borról terveztem írni, de ennél a bevezetőnél járva mégis csak megszállt pár érdekes gondolat. Azt hihetné az ember, hogy Magyarország borvidékei egy viszonylag beállt szőlőfajta-választékkal dolgoznak, hiszen a kilencvenes évek útkeresési fázisában nagyjából kikristályosodtak az irányok. A hazánkban honosnak számító un. történelmi fajták csak egy részét – hol nagyobb, hol kisebb arányban – adják ennek a bizonyos választéknak. Ez részben örömre, részben pedig bánatra adhat okot, hiszen minél több a behurcolt kozmopolita, annál kevesebb figyelmet szentelünk kiterjedt szőlészeti örökségünknek. Lenne pedig miből gazdálkodni, írtunk már róla bőségesen. Ennek ellenére is azt állítom, hogy kár volna bárkit is korholni a sosem látott szőlőfajták betelepítéséért, hiszen ettől – normális esetben – csak színesebb és gazdagabb lehet a hazai bortérkép.

 Folytatódik a tudósítás a szegedi borfesztiválról. Kattintás után olvasható még egy halom kóstolási jegyzet. Helyenként ismét lesz kábé-pont mellékelve, helyenként meg nem.

Ismét eljött a Szegedi borfesztivál. Valamiért mindig nagyon várni szoktam az eseményt, annak ellenére, hogy a kiállítók listája majdnem állandó évről évre, és egy hardcore borrajongó számára a "lefedettség" mindenképp lehetne teljesebb. Persze lehet válogatni így is.

Első nap csak az esti órákban sikerült kijutni, amikor is már tömeg és hangzavar fogadott, de sebaj, nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a "munkába". :)

Íme az első napi jegyzeteim, zömmel írtam pontbenyomásokat is.

Emlékszem még régmúlt időkre, amikor még a magyar borízlést abszolút markukban tartották a bordeaux-i fajtákra épített házasítások. Akkor és ott azt gondoltuk, hogy ez az, amiben a legnagyobbat durrantjuk és talán világszinten is labdába tudunk rúgni. Azóta azonban rettentő sok bor szaladt le torkainkon, az elsőként ébredő Villány után lassanként szólni kezdtek hozzánk addig csak „egyéb” kategóriába sorolt borvidékeink. Az elmúlt évtized olyan termelő-, terület- és fajta-választékot hozott, amely jelentősen megbolygatta és átalakította fogyasztói preferenciáinkat. Van ki Tokajra, van ki Balatonra, Somlóra, Egerre vagy Sopronra esküszik, tényleg lehet miből válogatni. Talán a régi fény megkopott, de a cabernet-re és merlot-ra alapozott házasítások még mindig egy jelentős részt hasítanak ki a hazai borpiacból. Kis baráti társaságunk egy rögtönzött vakkóstolón próbálta felmérni, hogy miként csillognak 2007 és 2008 délvidéki borai.

Akov kolléga pezsgős posztja után még a témában maradnék.

Az ünnepek közeledtével eluralkodott rajtam (is) valamiféle pezsgő-fogyasztási kényszer. :) Keresi az ember az igazit, ami majd megfelelő lesz Szilveszterre. :)

Az elmúlt néhány hétben az alábbiakat bontottam meg. A kóstolások nem egyszerre történtek, viszont a tematika hasonlósága végett egy posztban gondoltam közölni a jegyzeteket.

Szeretném hangsúlyozni, hogy bár írtam pontokat, de ebben a témában még elég érintőlegesek tapasztalataim, így kéretik az értékeléseket a helyén kezelni. Annyi mindenesetre már világos, hogy az ár-érték arányok nem ugyanazon skála mentén haladnak, mint a csendes borok esetén. Ez egyszerűen drágább műfaj. (Természetesen a hagyományos, "méthode traditionelle", azaz palackos erjesztésű-érlelésű pezsgőkről beszélünk.) Egy öt pontos pezsgőnek már lehet nagyon örülni, és elfogadni, hogy azért is egész biztosan jó néhány ezrest fizetni kell. Egy 6-7 pont környéki pezsgő palackára teljesen elfogadható, hogy az 5-10 ezer forintos tartományban mozog, ha pedig konkrétan champagne-ban gondolkodunk, akkor pedig az utóbbi összegnél indul.

Következzenek akkor a közelmúlt pezsgői:

A hangzatos név nem egy fennkölt latin szót takar, hanem a balatonboglári pince új fehér csúcsházasításában résztvevő fajták kezdőbetűit, azaz chardonnay, riesling és sauvignon blanc.

Általában nem igazán nagy kedvencem az olaszrizling. Nem rajongok különösebben a primer zamataiért, vannak sokkal gazdagabban aromás fajták. Ugyanakkor azt se érzem, hogy struktúra szempontjából igazán nagy bort adó fajta lenne, nem látom a tömör, mély,  precíz, acélosan beleköthetetlen „szerkezeti borok” képviselőit sem.  Ritkán ideális a savszerkezet, ha érett az alapanyag, akkor sokszor laposak, leülősek a savak, ha meg nem elég érett, akkor vékony és nem igazán tartalmas a bor. Persze vannak remek tételek, illetve leginkább még  gyerekcipőben jár a tudás a fajtában rejlő lehetőségekről. Én mindenestre azok táborát erősítem, akik szerint jelenleg a tokaji furmint előrébb áll a száraz fehérek „világranglistáján” , mint általában az olaszrizling.

Hiánypótló volt már kis társaságunk számára egy kimerítő kékfrankos-kóstoló.

A most következő sort többen raktuk össze, bárminemű tudományos igény nélkül, amúgy kinek mi van otthon módra. Ahhoz képest érdekes válogatás jött össze, tartalmaz úgymond "köztiszteletnek" örvendő tételeket is, illetve kevésbé mainstream-belieket is, valamint egy igen jó nevű osztrák referenciát is.

A kóstolás vakon történt, az alábbi sorrendben:

Tegnap sikerült kijutni végre a szegedi borfesztre. Laikus társasággal mentem, az én reszortom volt a szórakoztatásuk. Hamar kiderült, hogy nekik a tokaji sárgamuskotályok és late harvestek okozzák a legnagyobb örömet, így ezek fokozottan voltak jelen.

Mellette azért én elkanyarodtam másfelé is :)

Következzen az első nap jegyzete, írtam pontokat is, de csak nagyon durva viszonyításokként kéretik figyelembe venni.