Páger Mátyást néhány éve már ismertem, amikor 2017 nyarán először kóstoltam a saját borait. Ez az év volt a fordulópont, vagy inkább egy új kezdet a családi pince történetében, ugyanis ebből az évjáratból készültek el az első nagyközönség számára is elérhető forgalmi tételek, addig csak a családtagok és a barátok kóstolhatták a borokat. Azóta a Páger Pince a gyöngyöspatai borász közösség oszlopos tagjává vált, boraik pedig több jó nevű étterembe és külföldi kereskedőkhöz is utat találtak. Én utoljára két éve kóstoltam tőlük egy szélesebb merítést, úgyhogy amikor megláttam, hogy a Huncutka Bite & Wine-ban Páger fogadóóra lesz, megragadtam a kínálkozó alkalmat, hogy pótoljam a lemaradást.

Osztrák mini egyveleg következik egy bécsi hosszú hétvégének köszönhetően, ahol délben és este az ebéd, illetve vacsora mellé csúszott le 1-1 pohár bor, majd este a Wein&Co. Naschmarkt borlapjáról szemezgettünk. Többnyire fehéreket, jóval kisebb hányadban vöröseket választottunk, leginkább friss évjáratokból, néhány érettebb rajnai rizlinggel megspékelve.

(Bécs a Nussbergről, 2019 tavasz)

A Bortársaság tavaly rendezte meg először a nagyközönség számára is nyitott Borőszt, idén pedig rögtön csavartak is egyet a formulán és egy rendezvény helyett három részes kóstolósorozattá bővítették az eseményt. A Borősz Classic meghatározó és népszerű magyar pincészeteket és néhány nagy múltú külföldi borászatot vonultatott fel. A Borősz Unplugged a kisebb, organikus, biodinamikus, natúr szemlélettel dolgozó termelőkről szól majd. Végül pedig külön kóstolón mutatkoznak be a tradicionálisan készült magyar pezsgők és a mögöttük álló borászok.
A mai beszámoló a Borősz Classic borait örökíti meg, később pedig érkezik majd a beszámoló a jövő heti Borősz Unplugged-ról is.

A hazai borkereskedések őszi portfólió bemutatói általában szeptember-október környékén zajlanak, ezek közül legalább évi kettő-három eseményre igyekszem eljutni. A Radovin őszi seregszemléjén 2024 és 2025 után idén is ott voltam, ezúttal új helyszínen, a Magyar Tudományos Akadémia épületében rendezték meg a kóstolót. Két nagy termet töltöttek meg a kiállítók és a vendégek, így az idén a szokásosnál több magyar borászat volt jelen a rendezvényen.

Izgalmasnak ígérkező eseményt hirdettek meg október első hétvégéjére a Kálvária Pincébe: válogatott wachau-i és magyar borok mérkőztek meg egymással egy barátságos vakkóstoló keretében. A házigazda Kézdy Dániel és az esemény társszervezője, a kóstolót levezető Németi Sándor év eleje óta készültek erre a különleges estére, amely teltházat hozott.
A Wachau-i borvidék egyik központja, Weissenkirchen, és Badacsonytomaj az idei Badacsony New Yorkban eseményen testvérvárosi együttműködési megállapodást írtak alá és 10 wachau-i pincészet is megjelent a kóstolón. A két borvidék kapcsolatainak szorosabbra fűzése mellett borszakmai nagykövetként Németi Sándor is bábáskodott, akit egy ideje családi szálak is fűznek az egyik wachau-i pincészethez. Ő válogatta a wachau-i borokat - utólag egy plusz tétel is csatlakozott az egyik jól ismert vendég révén -, ezekhez kellett a magyar borvidékekről párokat találni. Az osztrák borokat - egy kivétellel - előre elárulták az esemény honlapján, a magyarokat előzetesen egyáltalán nem ismertük.
A szervezők nagyon erős sort raktak össze, pedig nem lehetett könnyű feladat a magyar versenyzők kiválasztása. Wachau - kis túlzással - két szőlőfajtáról szól: grüner veltliner és riesling. A borstílus szempontjából fontos sarokpont, hogy termékleírás szerint, ha használnak is hordót a borkészítés során, annak hatása nem lehet domináns az érzékszervi kóstolás során. Ehhez kellett igazítani a magyar tételeket, bár ahogy a szervezők elmondták, így is almát hasonlítottunk össze a körtével. Végül legismertebb vulkanikus borvidékeinkről - Tokaj, Badacsony és Somló - érkeztek a hazai kiválasztottak.
A kóstolón Losonci Bálint is részt vett, aki az utóbbi négy évben több alkalommal is heteket dolgozott a Nikolaihofnál, így sok személyes élményt és tapasztalatot tudott megosztani és egy bort is hozott a sorba.

Spanyol és francia grenache-t/garnacha-t sokat kóstoltam az elmúlt 15 évben, de nem emlékszem, hogy Dél-Afrikából grenache fajtaborhoz lett volna szerencsém. Most alkalmam nyílt rá, hogy kóstoljak egyet és bár francia versenytársat nem találtam hirtelen otthon, egy spanyol tételt mellé tudtam tenni referenciaként.

Tavaly elmaradt az éves albariño szeánszunk, csak kettesével, illetve hármasával kóstoltam az egyik kedvenc fehér szőlőfajtám borait. Idén szeptemberre tolódott az eredetileg nyárra tervezett kóstoló, de végül sikerült összehozni. A 2024-es évjárat borai kerültek terítékre, a szőlőfajta szívcsakrájának számító spanyolországi Rias Baixas mellett egy-egy portugál és új-zélandi tétel színesítette a palettát.

Május végén járta be a hír a hazai borsajtót, hogy Stuart Pigott - aki 10 évig James Suckling munkatársa volt, pár hónapja pedig saját útját járja - 100 pontra értékelte a Gere Solus friss, 2023-as évjáratát. 100 pontot adni és kapni egy borra áldás és átok egyszerre. A hírre minden borkedvelő felkapja a fejét, majd rögtön érkeznek a kritikus megjegyzések, mind a borra, mind a magas pontszámot kiosztó ítészre. "Hogy lehet ez 100 pont?", "Ki az a hülye, aki erre 100 pontot adott?!", és így tovább.
Minden bizonnyal tisztában vannak a dicsőség Janus-arcúságával a Gere Pincészetnél is, akik mérföldkőként hivatkoztak az elismerésre, de ezzel együtt is mértéktartóan reagáltak rá. Egy írás a borászat honlapján a hírek között, egy-egy Facebook és Instagram bejegyzés, ennyi. Nincsenek lépten-nyomon öntömjénező posztok, videók, vagy PR-cikkek, amelyek egy díjnyertes bor "világelső" státuszát bizonygatják, merthogy ilyesmire is láthattunk példát a közelmúltban.
A 2023-as Solust kóstoltam már korábban, de csak futólag, fesztiválkörülmények között, aznapi sokadik borként. Szerettem volna nyugodtabb körülmények között is ismerkedni vele, úgyhogy költséghatékonysági megfontolásból a legutóbbi fehérboros szeánszunk farvizén öten megosztoztunk egy palackon. A megvalósítás terén maradt bennem hiányérzet, ugyanis mire észbe kaptam, az üveg kiürült, a másnapi visszakóstolás  így elmaradt, de ezt egyúttal a bor javára is írhatjuk.

A mai borpáros posztban két sauvignon blanc találkozik, mindkettő Marlborough-ból, a 2024-es évjáratból származik és a pincészetek szortimentjében a középső szinten helyezkednek el. Sileni Estate Straits vs Matua Lands & Legends.

A nyár második felében kóstolt borokat felölelő egyveleget főleg fehér borok töltik meg, de a szezonnak megfelelően arányaiban több a rosé is. Vörösborból inkább csak néhány könnyedebb tétel jutott ebbe a válogatásba, 2-2 pezsgő és aszú teszi teljessé a képet.

A klasszikus rosészenzonból kezdünk kicsúszni, de a vénasszonyok nyara még október elején is kitartt, így talán nem túl későn hoztam ezt a két villányi rosé-t. A Vylyan Kakas széles körben elérhető, míg a Bock Cultus a Lidl-nek készített tétel (nem tudom, hogy megegyezik-e a pincészet "normál" rosé borával).

Az aktuális külföldi egyvelegben a nyár folyamán kóstolt borok kaptak helyet. Ennek megfelelően a fehérborok lesznek többségben, és akad egy-két rosé és pezsgő is.

A KisBécs egyik alapítója, Gombolai Attila és a CEWI alapítója és vezető oktatója, Horkay András tematikus kóstolói nagyjából havi rendszerességgel követik egymást a Color Barban. A tavaly szeptemberi Wachau kóstoló és a tavaszi rajnai rizling szemle után két hete ismét Wachau borai miatt érkeztem a Colorba. A házigazdák új, kibővített sorral készültek, a KisBécs - Color portfóliójában található hat pincétől válogatva.

A Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál nem olyan patinás helyszínen keresztül megrendezésre, mint a Budavári Borfesztivál, valószínűleg a két rendezvény célközönségét illetően sem nagy a metszet, cserébe az előbbi végig egészen családbarát jellegű és még az esti órákban sem zsúfolt. Ha nincs más programom, a fesztivál egyik napján 1-2-3 órát el szoktam tölteni,  tömegközlekedéssel egyébként is gyorsan oda- és hazajutok. Idén ráérősre vettem a figurát, és kora délutántól kora estig maradtam, a normál esetben valamelyik egyvelegben landoló jegyzetek most magukban kitettek egy egész posztra valót, úgyhogy ezúttal külön csokorba gyűjtöttem őket.

Tavaly látogattam el először a Szent György-hegyi Matinéra és olyan jól éreztem magam, hogy idén már előre beírtam a naptárba a szeptember első szombatján tartott rendezvényt. Az időjárás jóval hektikusabban alakult, mint tavaly, délután kiadós záporok áztatták a hegyoldalt, majd késő délutánra ismét kisütött a nap. A közönségnek ez láthatóan nem szegte kedvét, szerintem többen ékeztek a Szent György-hegyre, mint tavaly. Ezúttal nem egyedül, hanem régi ismerősök, barátok társaságában jártam be a pincéket, még drbartával is összefutottam. Hat helyszín fért bele az időnkbe, régi ismerősök és - számomra - újabb nevek, hol több, hol kevesebb kóstolással.

Ahogy általában minden évben, idén is sikerült legalább egy pár órát borozni a Tagore sétányon a Balatonfüredi Borhetek alkalmából. Tavaly és tavalyelőtt úgy éreztem, hogy kevés "anyag" jött össze ahhoz, hogy egy külön írást szenteljek a jegyzeteknek, így azok az egyik magyar egyveleg posztban landoltak. Most kicsivel több bort sikerült megkóstolni, úgyhogy ismét külön csokorba gyűjtöttem az élményeket.

Ebben az évben 6 borászat 14 bora fért bele az időnkbe, fehérek, vörösek vegyesen. Nem a kóstolás szerint, hanem abc-sorrendben, pincészetenként csoportosítva következnek a jegyzetek.

Augusztus végén különleges kóstolóra érkeztem a budapesti Kőleves Vendéglőbe, ahol a Jackfall Bormanufaktúra ünnepelte alapításának 25. évfordulóját. Természetesen sok borral készültek a jeles alkalomra, gyakorlatilag a pincészet teljes történetét felölelve, friss tételektől a 25 éves borokig. Minden vendég kapott egy kis térképet, amelyen három állomás volt megjelölve. Az elsőn a pincészet aktuális portfólióját lehetett végigszemlézni, a másodikon korábbi évjáratok régóta őrizgetett palackjai kaptak helyet, a harmadikon egy kisfilmet játszottak le - amely egyben Jandrasics Gábornak is emléket állított - és két borpárlatot is meg lehetett kóstolni, végül a célban egy kis ajándék, egy palack bor vagy párlat várta a vendégeket. Késve érkeztem a kóstolóra, de így is kényelmesen végigjártam a három állomást, pedig nem fukarkodtak a kinyitott palackokkal.

Meglepő lehet, de Dániában - a hobbitermelőket nem számolva - már kb. 150 professzionális borászat működik. Szerzetesek saját fogyasztásra már a 13. században is készítettek bort az északi országban, de kereskedelmi forgalomba csak a 21. században kezdtek megjelenni. Dániában ugyan szokás bort fogyasztani az ételek mellé vagy csak magában, a hazai bortermelés kb. 95%-a az országon belül fogy el, de egyelőre az importált bor szinte mindig olcsóbb és általában magasabb minőségű, mint a hazaiak. Ezzel együtt a dán bor még mindig kuriózumnak számít, attól egyelőre nem kell tartani, hogy a többi bortermelő ország babérjaira törnek.
 Az érdekesség kedvéért azért álljon itt második találkozásom a dán borral, amely az elsőnél sokkal jobban sikerült. Történetesen ismét egy solaris-t kóstoltam, Dánia egyik legjobb nevű családi birtokától, a Stokkebye-től. A boraik több dán és - ami nagyobb szó - francia Michelin-csillagos étterem borlapján is szerepelnek, ennek és a tulajdonosok múltjának köszönhetően a palackjaik még dán viszonylatban is drágák. Augusztusban Dániában élő barátaimat látogattam meg és Fyn szigetén, a Stokkebye birtok közelében is volt szerencsém eltölteni két napot, így ezt a bort a kivételesen napsütéses dán tengerpart látványa mellett kortyolgattuk el.

Bárdos Sarolta, a Tokaj Nobilis tulajdonosa és borásza már visszatérő vendégként érkezett a Bortársaság Borsuli Borász a Házban eseményére. A 2000-ben alapított, jelenleg 7 hektáros birtok a kezdetektől fogva a borvidék vezető családi pincészetei közé tartozik. A Barakonyiból származó dűlős borok konzisztensen magas minőséget képviselnek és a Tokaj Nobilis volt az egyik első tokaji pincészet, amelyik a tradicionális pezsgőkészítés minden lépését házon belül végezte. Az augusztusi kóstoló fókuszpontjában is a pezsgők és a Barakonyi dűlő száraz borai álltak, de ráadás palack is kerültek a sorba.

Szemes József boraival a 2010-es évek elején sokkal gyakrabban találkoztam, hogy azután a borászat tűnt el egy kicsit vagy csak a személyes táguló borhorizontomba veszett bele, már nem tudom. A közel 10 évre elengedett fonalat az utóbbi években kezdem fel-felkapni, bár ez évente nagyjűból még mindig évi 1 palackot jelent. Ahogy Szemes József, úgy a portugieser is lekerült a radaromról, ami leginkább a korábbi évek rossz tapasztalataira vezethető vissza. Vannak persze, akik komolyan veszik a fajtát és nem csak egyszerű újbor-alapanyagot látnak benne, de egy ideje megint elkerültek a portugieser-élmények. Ez a Szemes Portugieser viszont betalált, régen akadtam bele ilyen jó oportóba - igaz, a fent említett okok miatt szűk merítés áll rendelkezésre viszonyítási pontként.

Ha kizárnánk az összes széles körben elterjedt nemzetközi fajtát meg a Kárpát-medencei fajtákat is, és a maradékból kellene kedvenc fehér szőlőfajtát megjelölnöm, nálam biztosan az albariño lenne a favorit (na jó, az assyrtiko is esélyes, csak ahhoz ritkán jutok hozzá). Összejött már egy egész sor 2024-es albariño a gyűjteményben, ami csak kóstolásra vár és terepszemle közben kiderült, hogy van két tétel, amiből tartalék palackom is van. Történetesen mindkettő ugyanazon borászat, a Pazo do Mar, azon belül is a Veiga da Princesa birtok bora, úgyhogy adta magát, hogy összekóstoljam őket.

Augusztusban két napot töltöttem barátokkal Badacsonyban, nem kifejezetten a borkóstolás volt a túra célja, de azért jutott idő rá. Nem a legjobb napot és napszakot választottam, egyrészt nappal nagyon meleg volt, másrészt kedden egyébként is a legtöbb borászat zárva van. A baráti találkozó előtt azért egy gyors kóstoló erejéig beugrottam a Pátzay Borbirtok kertjébe, úgysem jártam még náluk. Egy 6 tételes kóstolóra neveztem be, a hőség és az időhiány miatt ez villámrandi volt, de kaptam egy kis áttekintést a portfólióról.

Sike Balázs egyik kedvenc szőlőfajtája a sauvignon blanc, nem véletlen, hogy általában két bort is készít belőle. Az egyik a Skizo borcsalád részét képezi és több helyről (2025-ben Badacsonytördemicről, Lesencfaluról és Kőröshegyről) származik az alapanyag, a másik kizárólag badacsonyi szőlőből készül és a borász saját nevét viselő széria tagja. Amennyire vissza tudok emlékezni, nekem sokszor a Skizo Sauvignon jött be jobban, a Sike Balázs név alatt futó bor a fajta zöldebb, hűvösebb, kevésbé gyümölcsös arcát mutatta. 2025-ben fordult a kocka. Idén tavasszal a Badacsony New Yorkban alkalmával még tartálymintaként kóstoltam ezt a bort, Balázs büszkén mutatta meg, és remélte, hogy a bor majd palackba letöltve is szépen megőrzi intenzitását és gazdagságát. Augusztusban két napot Badacsonyban töltöttem baráti társaságban is ebből a borból is elfogyott egy palackkal. Jelentem, szépen megőrizte a tavaszi formáját.

A harmadik 2026-os külföldi egyveleg erősen fehérbor-hangsúlyos lett, hozzávetőelegesen 2:1 a fehér és a vörös tételek aránya. Az itt szereplő első hat bort Bortársaság fine wines nemzetközi fehérboros eseményén kóstoltam, azegyveleg vége felé található borok pedig a Wein&Co. választékából származnak.

Az idei harmadik magyar és külföldi egyveleg jegyzeteinek összeszedésével alaposan megcsúsztam, nagyjából a tavasz második felében és a nyár első felében kóstolt borok tartoznak ide. A meleg napok beköszöntével erősen a fehér borok felé billent a mérleg nyelve, a vörösek közül maradtak a könnyedebb darabok és persze néhány rosé is bekerült a válogatásba.