Szép jó napot kívánok mindenkinek. Nagyon rég írtam ide bármit is, és valószínűleg ez továbbra is így lesz, de most mégis szívesen beszámolnék egy újabb keletű wachau-i felfedezésről.

Wachauban ugye leginkább ahhoz vagyunk hozzászokva, hogy minden olyan, ahogy mindig is volt. A Vinea Wachau 80-as években kelt eredetvédelmi kategóriái élnek, a borok stílusa kiforrott (legfeljebb egyes fanyalgók szerint mind ugyanolyan:)), a borászatok élén a generációk észrevétlenül követik egymást.

Annak ellenére, hogy a legtöbb termelő tagja a Vinea Wachau-nak, vannak olyanok akik úgy érzik ma már idejétmúltak a 80-as években létrehozott besorolások. Régen nem minden évben és nem minden fekvésben lehetett smaragd-alapanyagot szüretelni, ma már kis túlzással nagyobb kihívás összehozni egy steinfedert:). Jogosan merülhet fel kritika ma már azon nézettel szemben is, miszerint kizárólag az alapanyag cukortartalma alapján kerüljön-e egy bor magasabb, vagy alacsonyabb kategóriába. Merthogy valahol kimondva vagy kimondatlanul a smaragd bizony sokkal jobban mutat egy címkén mint a federspiel.  

Ezek a hangok egyáltalán nem új keletűek. Olyan 15 plusz éve kezdte meg működését a Spitzer Grabenben két termelő Peter Veyder-Malberg és Martin Muthenthaler. Ez a Duna folyására merőlegesen nyíló völgy a borvidék legnyugatibb, leghűvösebb szeglete a legmagasabbak közé tartozó  dűlőkkel. Részben a klimatikus adottságok miatt, részben, hogy nem kötötte a több generációs rutin a közös értékrend végett hamar egymásra találó urakat, ők kezdetektől kicsit másképp gondolkodtak, mint a a borvidék epicentrumában a Duna parton. Organikus gazdálkodás, biodiverzitás fenntartása, már-már megszállottan gondos szőlészeti munka, alacsonyabb alkoholtartalmú, tiszta és kifejező borok voltak a hívószavak, melyek érzésük szerint nehezen összeegyeztethető a Vinea Wachau alkoholos érettséget hajszoló szemléletével. Így egyikük nagyon hamar kilépett a szervezet tagjai közül, a másikuk meg talán nem is volt. 

Teltek múltak az évek. Szép lassan Wachauban is létrejött a saját DAC, konkrétan 2020-tól. Ennek értelmében megkülönböztetünk immár borvidéki, falu és dűlős borokat. A piramis alján meglehetősen nagy a szabadság, hogy mit lehet csinálni és miből, dűlős bor viszont kizárólag grüner veltliner és riesling lehet mégpedig érezhető fahatás nélkül. Az új DAC besorolás ugye kötelező érvényű, legtöbben emellett a korábbi Vinea Wachau besorolásokat is megtartották. Beszédes, viszont hogy immár olyan termelők is kiléptek a szervezetből, mint az egyik alapító F.X. Pichler, merthogy elavultnak találták, változás meg nem történt. 2020 óta tehát nincs F.X smaragd. 

No de vissza a Spitzer Grabenbe, meg hogy egyáltalán minek is ragadtam billentyűzetet. 

Ennek az oka a Grabenwerkstatt. A korábban említett Veyder-Malberg és Muthenthaler borászatok után 2014-ben tovább erősödött a Spitzer graben-i különítmény. Ismét egy olyan pince amely mögött nincsenek generációs tradíciók, hanem két elkötelezett, tájékozott, világot látott fiatalember nagyon is konkrét elképzelésekkel. Ausztria, Németország, Ausztrália és Új-Zéland. Domane Wachau, Högl, Hirtzberger, Von Winning, Bürklin Wolf, Pyramid Valley, Felton Road. Impresszív lista, ahol megfordultak és gyakorlatot szereztek. 

Wachauban úgy tartják, hogy csak úgy lehet szőlőterülethez jutni, ha örökölsz, vagy beházasodsz egy borász családba. Ez a klasszikusan mostohagyereknek számító Spitzer Graben perifériáján azért még szerencséjükre nem így volt. A borvidék szintjén értve is extrém, magas, nehezen művelhető fekvések között rá lehetett bukkanni jónéhány elhagyott öreg tőkés parcellára, melyeket vagy meg tudtak vásárolni, vagy bérbe tudtak venni. Ez utóbbi kapcsán elmondták, hogy az a tény, miszerint ők ragaszkodnak ahhoz, hogy személyesen műveljék és szüreteljék a szőlőt pont kitágította a lehetőségeiket, merthogy sok tulajdonosnak ez lényegesen kényelmesebb, minthogy maguk szervezzék meg a szüretet és adják el az alapanyagot.

A lelkes duó mindenesetre fáradhatatlanul vetette bele magát a munkába, az elhanyagolt idősebb ültetvényekbe új életet leheltek, bizonyos parcellákat újra telepítettek, olyan is volt, hogy öregebb tőkés zweigeltet átoltottak grüner veltlinerre, a teraszok felújítása is folyamatosan zajlik. A szőlőben megalkuvás nincs, biodinamikus szemlélettel dolgoznak. A borok tekintetében a savakat, a lendületet és a struktúrát semmiképpen nem szeretnék feláldozni az alkoholos érettség oltárán, így nem győzik hangsúlyozni a többlépcsős korai szüret jelentőségét, a pincében pedig a tisztaság mindenek előtt. 

A Vinea Wachau-nak nem tagjai, a korábban taglalt Peter Veyder-Malberggel és Martin Muthenthalerrel ápolnak szorosabb kapcsolatot, velük, illetve Erich Krutzlerrel (Pichler-Krutzler) és Lucas Pichlerrel (F.X.Pichler), akik szintén nem tagjai a szervezetnek, rendszeresen összejárnak tematikusan kóstolni.

No, a sok szájtépés után térjünk rá a borokra.

A szortiment kb. úgy néz ki, hogy van az alján a Wachauwerk, amely egy barátjuk szőlejőből származik a déli laposból, melyet aztán ugyanúgy dolgoznak fel egész fürtös préseléssel, spontán erjesztéssel, derítés nélkül, mint a saját alapanyagot. Ez a bor szól elvileg a fajtajellegről. Utána jön a Grabenwerk, melynek alapanyaga már az általuk kezelt teraszokról származik, fiatalabb és idősebb tőkék termése vegyesen. Ezt a birtokborukat tartják a legfontosabb boruknak, mely már megmutatja a Spitzer Graben karakterét és azt a stílust, amelyben ezt szeretnék tolmácsolni, mindezt még kellemes áron. Utána jönnek a dűlős borok, két grüner veltliner (Schön, Brandstatt) és három riesling (Bruck, Kalkofen, Trenning), majd a csúcsboruk, a nem minden évben készülő Grosses Werk. Ez utóbbi tartalmazza az összes területükről a legöregebb, legkülönlegesebb tőkékről külön szüretelt riesling alapanyagot, úgy érzik ez a bor munkásságuk kvintesszenciája. 

Első találkozásom egyáltalán a nevükkel tavaly év elején történt. Borrendelés előtt bogarásztam a Cellartracker-en frissebb wachau-i tételek leírásaiból ihletet keresve, és az egyik olyan hozzászóló, akinek adni szoktam a véleményére rendkívül pozitívan nyilatkozott az általam ismeretlen pince borairól. Teljesen véletlen, hogy az adott külföldi webshop kínálatában épp fel is bukkant az ominózus név, így gondoltam teszek is egy próbát a Grabenwerk 2022-vel, a dűlősekre sajnáltam a pénzt.). Itthon aztán a klubban előkerült és olyan borok mellett, mint Prager Achleiten riesling, Knoll Loibenberg grüner smaragd gyakorlatilag elvitte a showt. Biztos ismeritek azt az érzést, sajnos egyre ritkábban élem át, hogy egy kóstoló után másnap rögtön azon kattog az agya az embernek, hogy hogyan kéne még szerezni az este kóstolt borból. Na ez pont így volt. Fel is vettem e-mailen a kapcsolatot a pincével és rendeltem egy vegyes kartont, ezúttal jobban belenyúlva a szortiment mélységeibe.

Szép lassan nyílogattak a palackok, de most eltekintenék attól, hogy mindegyikről beszámoljak, csak egyről, amelyik a legmélyebb nyomot hagyta. Ez pedig a Grüner Vetliner Brandstatt 2023. Merthogy ilyen grünert bizony az életben nem ittam még és nem is tudtam elképzelni, hogy létezhet ebből a fajtából kifaragni egy ilyen kőkemény, hibátlan, szoborszerű mesterművet. Egészen újszerű és letaglózó élmény. Nem olcsó, 58 Euro volt, de egyetlen centjét se sajnáltam. 

A további tapasztalatok az elmúlt hétvégén folytatódtak, amikoris úgy alakult, hogy harmadmagammal, köztük boros lelkitársammal TiBORral tettünk egy elég intenzív két napos wachau-i bortúrát. Nem tervezek most külön írni a többi pincéről, de szerintem elég komoly nevekhez sikerült találkozót szervezni, Prager, Knoll, F.X Pichler, Pichler-Krutzler, Martin Muthenthaler és természetesen a poszt tárgya sem maradhatott ki, a Grabenwerkstatt.

A borászatban Michael fogadott bennünket. A kóstolóterem frissen, ízlésesen kialakítva, a polcon található “trófea”-palackok hosszú sora igen tájékozott kóstolóról árulkodnak (Keller G-Max, Clos de St. Hune, Grosset Polish Hill, Silex, Wendouree, burgundi csodák, de tényleg ez csak amit hirtelen elkapott a tekintetem…).  A lezser, jó hangulatú kóstolón aztán végigmentünk a soron. És hát baromi lenyűgöző ez így egyben. Egységesen magas, megbicsaklás nélküli színvonal, kristálytiszta stílus. A 2024-es tételeket néztük. Az évjárat most így fiatalon kicsit nyitottabb, kevésbé szikár, mint az előző volt, ami szerintem a birtokboroknak kifejezetten jól állt. A top dűlősek közül talán ismét a Brandstatt tetszett a legjobban, bár emlékeim szerint a 23-as még eggyel monumentálisabb volt. 

És aztán következett Ő, az újabb mérföldkő.  A Grosses Werk 2023. Hát ettől bizony, hogy klasszikust idézzek, szó bennszakad, hang fennakad, lehelet megszegik. A dűlős borok után hirtelen tovább tágul a horizont. Fiatal rieslinghez képest szokatlan a komplexitásnak a szintje, a mélység, az erő ilyen éterien tiszta, erőlködésmentes kivitelben egészen különleges. Nem tudom, lehet, hogy ez a legjobb száraz riesling valaha (pedig volt már egy pár). Persze az is lehet, hogy a pillanat heve, de az i-re biztosan feltette a pontot. Sajnos nem magyar pénztárcához van szabva az ára. 126 Euro. 

Eszembe jutott, hogy régebben sokszor felmerült, hogy a többgenerációs nyugati borászatokhoz képest behozhatatlan hátrányban vagyunk. Bevésődött az is a fejembe egy tokaji borászokkal tartott közös kóstolón, amikor Demeter Zoltán akkor azt mondta egy Prager Achleiten, vagy épp Klaus kapcsán, hogy érződik, hogy ezen boron már több generáció dolgozott. Most pedig itt ez pince, itt vannak ezek a borok és 2015 volt az első évjáratuk.