A Borrajongó

Aszúnapra - Bardon Aszú 2013

2022. december 10. 06:00 - furmintfan

December 10. a Nemzetközi Tokaji Aszú Nap és erre az alkalomra évek óta egy vagy több tokaji aszúról szóló írással szoktunk jelentkezni. Idén a saját készletből próbáltam egy olyan pincészettől bort választani, akikről ritkábban esett szó. Így került a kezembe az erdőbényei Bardon Borászat 2013-as aszúja, tőlük ráadásul emlékeim szerint nem is kóstoltam eddig aszút.

bardonaszu2013.jpg

A tokaji aszúk árában meglehetősen nagy a szórás, egyes termelők szerint az olcsó aszúnak az értelmező szótárban az "oximoron" szócikk példái között lenne a helye - és ők ennek megfelelően is áraznak, főleg az utóbbi néhány évben -, míg ehhez képest a hiperek polcain olykor meglepően kedvező áron is hozzá lehet jutni nagyobb borászatok aszúihoz. A mai borra talán mondhatjuk, hogy a középutat képviseli a maga 10000 forintos árával, legalábbis a pincészet honlapja szerint ennyibe került, amikor még kapható volt (mellesleg úgy rémlik, hogy egy akció keretében olcsóbban jutottam a saját palackomhoz, bár ez most nem lényeges).

Bardon Tokaji Aszú 2013
Furmint és hárslevelű, 200 g/l maradékcukorral, 9 g/l savval és 11,5% alkohollal. Az illat már egy kialakult aszús karaktert közvetít, aszalt gyümölcsök - kajszibarack, füge, datolya - egy kevés dió és dohány színezi, halványan gomba is bevillan. Kóstolva finoman krémes, közepesen koncentrált matéria, a korty a közepén picikét leül a korty, aztán visszatér a lendület. A maradékcukor és a sav között a mérleg nyelve egy kicsit az előbbi felé billen. Az ízkép követi az illatot, mézes, narancslekváros, mazsolás jegyek is kísérik az aszalt gyümölcsöket, a korty végén pedig diszkréten némi gyógynövény és mentás hűvösség is bevillan. A 2013-as szép aszús év tipikus, de nem kiemelkedően emlékezetes aszúja. 7p

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr6217997136

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása