Bár borbuzernyák körökben továbbra is megosztó kérdésnek számít, hogy mennyire etikus és szükséges a badacsonytomaji nagyüzemként elkönyvelt Varga Pincészet termékeivel foglalkozni, én azért időről időre megemlékezek egy-egy érdekes, tovatovább szerethető borukról, mert azt gondolom, hogy ami jó, azt nem szükségszerű elhallgatni.

Akkor sem, ha az üzem prémiumkimenetét tömörítő Aranymetszés-széria elérhetőségét és viszonylagosan kedvező árát félédes kékfrankosokkal és egyéb hitványságokkal igyekeznek lehetővé tenni. Feltételezem továbbá, hogy utóbbiakból sajnos helyiérték-különbséggel mérhetően több fogy, mint a pince értékelhető fehérboraiból, és ez ellen nekünk sincsen túl sok lehetőségünk küzdeni.

A helyzet viszont az, hogy Vargáék tizenkilences prémium olaszrizlingje, amely jelenleg a hiperpolcokon várja új gazdáit, jó. Nem kicsit, nagyon. Az első palack után én sem hittem el, de mivel a második is hasonlóan tetszett, kezdem azt hinni, hogy nem pillanatnyi gyengeségemnek köszönhető a kezdeti lelkesedés.

Ha távolabbról nézem, akkor Vargáék bora tehetséges kompromisszumot köt a saját árszegmensében jellemző könnyed, reduktív, inkább a savakra építkező stílus, valamint a feljebb pozicionált, sűrűbb, a fajtát és termőhelyet is megmutató kategória között. Ha közelebbről, akkor pedig tiszta, jól definiált, fűszeres és barackos illatokat hoz. Érett, de nem túlérett karakterű, ráadásul kifejezetten gyümölcsgazdag is.

Szájban egyenes és lendületes, élénk, de nem tolakodó savak vezetik, miközben szinte hibamentesen hozza az orrpróbával kitúrt barackos, fűszeres jegyeket. A végén enyhe kesernyével búcsúzik, de gyorsan kívánja magára a következő kortyot.

Egy szép, érdek nélkül szerethető olaszrizling született, amely köröket ver a saját árkategóriájában elérhető társaira. Jó választás bárhol, bármikor, bárkinek: jótállok érte én magam is. A lehető legstabilabb 5 pont a jutalma, és nyilvánvalóan remek vétel is. (1300 Ft, Auchan)