A Borrajongó

Második évfolyam - Heimann & Fiai Szekszárd Kadarka 2019

2020. október 07. 06:00 - furmintfan

Idén májusban írtunk a Heimann Birtok új borcsaládjáról, amely lényegében már ifj. Heimann Zoltán szerelemgyereke, Szekszárd két zászlóshajó fajtájából készült borokkal. A 2018-as "alap" kadarka és kékfrankos párosából akkor a kadarka győzött meg kevésbé, és mivel Heimannék családi birtokának égisze alatt megjelent, a megszokott címkével futó kadarka hasonló okokból nem váltotta be hozzá fűzött reményeimet - kicsit tompának és gyümölcstelennek éreztem mindkét bort - ezt leginkább évjárati sajátosságnak tudtam be a pincénél. Egyébként a Heimann & Fiai Szekszárd Kadarka 2018 a legtöbb írásos beszámoló alapján tetszett a hazai és nemzetközi szakértőknek, úgyhogy könnyen lehet, hogy az én készülékemben volt a hiba.
Nyáron egy balatoni borozgatás alkalmával véletlenül összefutottam ifj. Heimann Zoltánnal, akivel kicsit beszélgettünk, többek közt az új borcsaládról és közelebbről a kadarkáról is. Zoli ajánlotta, hogy mindenképpen kóstoljam majd meg a 2019-es kiadást, én pedig a hétvégén így is tettem.

heimannesfiaiszekszardkadarka2019.jpg

Heimann & Fiai Szekszárd Kadarka 2019
Az ismétlés kedvéért, a bor több klón és terület (Iván-völgy, Porkoláb-völgy és Bödő) termése, nyitott kádakba került, spontán erjedt acél- és fakádakban, részben egész fürtökkel, visszafogott extrakció mellett, majd nyolc hónapig érett idős nagy hordóban. Derítetlenül, durva szűrés után, kevés kénnel került a palackba.
Ez sem egy illatbomba, de halványan megjelennek benne az obligát piros bogyós gyümölcsök, majd halvány virágosság. Szájban magasabb fokozatra kapcsol, piros bogyós gyümölcsök uralják, szamóca, cseresznye, csipkebogyó képében, a háttérben nagyon diszkrét fűszeresség. A 2018-as után húsosabb, strukturáltabb és zamatosabb, nagyobb a test, több a tannin (érzetre a tanninért szerintem inkább a kocsány felel, nem a hordó), persze kadarka lévén még így is könnyed. Második nap egyébként még kicsit gyümölcsösebbnek és simábbnak is tűnt. Arányos szerkezetű, letisztult, eszköztelen, jól iható és szerethető bor, valóban jobban tetszett, mint a 2018-as, nálam ez most erős 5 pontot jelent. (3290 Ft, októberben klubtagoknak 2690 Ft - Bortársaság)

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr2416227076

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zoli 2020.10.07. 13:41:59

"könnyen lehet, hogy az én készülékemben volt a hiba" - nem feltétlenül. Számomra hiányzott minden ebből a kadarkából (2018), amit szeretek: szaftosság, zamatosság, finomság. Tisztában vagyok vele, hogy a választott irányvonal világtrend, mégis úgy érzem, hogy a leglényegét vesztette el a történet.

Sinyi2016 2020.10.11. 01:14:24

Én nem ezt hanem az alap kadarkájukat kóstoltam a 18 as évjáratból nem igazán volt jó hiányzott belőle a gyümölcsöség. De most nem rég Balla Gézától a classik kadarkáját ittam 17 is és a 18 ast is. Sokkal jobb volt a 17 és és tobzodot a gyümölcstől. 18 as tompáp volt. Bár nem annyira mint Heimanné. Remélem csak a 18 évjárat volt ilyen.
süti beállítások módosítása