A Borrajongó

Kisdorogi újgeneráció – Illés Borház

2020. szeptember 24. 06:00 - ungert

Ha borkontextusban esik szó Tolna megyéről, akkor feltételezem, hogy csak a fogyasztók egy elenyésző méretű részhalmaza kezdi el elsőként emlegetni a hétszázfős Kisdorogot. A község ezen helyzetén igyekszik változtatni az Illés család kétgenerációs vállalkozása, amely annak ellenére, hogy csak a szűkebb jelenben igyekszik magának helyet kérni az ország bortérképén, immár hat éve foglalkozik borkészítéssel és szőlőtermesztéssel. Hat év persze nem sok idő, de a sokgenerációs tapasztalati tőke hiánya a kóstolt borok alapján gyakorlatilag láthatatlan. A modern pincetechnológia, a nyitottság és a lelkesedés ugyanis erős lökést adott a vállalkozásnak, ezért minden jel arra utal, hogy érdemes lesz rájuk figyelni a jövőben is. Most pedig fókuszáljunk a közelmúltra és a jelenre, az ugyanis adottnak látszik.

1.jpg

Illésék jelenleg egy 35 hektárnyi területen tevékenykednek, ami egészen konkrétan két völgyből, illetve az azokat elválasztó dombtetőből tevődik össze. Ez a szám önmagában sem nagy, de szőlő szempontjából csak a völgyelválasztó domb az érdekes, amelyen jelenleg 5 hekárnyi vörösalapanyag (cabernet franc, cabernet sauvignon, merlot, syrah, alibernet és pinot regina) található, következésképpen a szortiment fehérborai a környékbeli gazdáktól felvásárolt szőlőből készülnek. A borok jelenleg reduktív technológiával készülnek a 2019-ben birtokba vett, látványra (és technológiára) is modern feldolgozóüzemben.

Ezekkel a borokkal az idei szezonban be is mutatkoztak volna a szélesebb közönség előtt is, de az idei év, mint azt tudjuk, minden fesztivál- és kóstolótervet cakk-pakk felülírt. Pedig lett volna mivel előhozakodni, ezt az a négy bor is jól mutatja, amit Illésék szíves megkeresésére kóstolhattunk meg néhány héttel ezelőtt, furmintfannal közösen. A tapasztalatokat igyekeztem négykezes-formába rendezni, alább.

2.jpg

Illés Borház Zöldveltelini 2019

ungert: A pince alapfehére, egy alapfehérként ritkán szereplő fajtából. Reduktív, de technológiai szempontból kifogástalan vonásokkal rendelkezik. Almás és citrusos, savai miatt éppen elég kraft is van benne, ráadásul nem hat művinek és túlzottan körző-vonalzósnak sem egyáltalán. Tiszta, lendületes és finom. Magában is szórakoztató, de bizonyára kiváló fröccsöt is lehet belőle keverni. Kompromisszummentes 4 pont. (1500 Ft a pincétől)

furmintfan: Az illat tiszta, friss és hoz fajtaazonos jegyeket is: citrusok, zöldalma, citromhéj, körte, érintésnyi méz, idővel némi zsálya és bors. Arányos szerkezetű, a vártnál tartalmasabb, üde savakkal. Fehér húsú gyümölcsök, citrusok, zöldalma, kis zöldfűszer és enyhe kesernye érezhető szájban. 4p+

qkrr1062.JPEG

Illés Borház Hárslevelű 2019

ungert: Régi idők hárslevelűje, modern köntösben. Ha vakon innám, akkor egy jobban sikerült, de korosabb kerházas szárazra tippelnék. A barackos, trópusi gyümölcsös és édesfűszeres illat kifejezetten komplexnek hat, amely komplexitást ügyesen visz tovváb a kortyban is. Érett, gyümölcsös és egészen egyszerűen finom. Akinek vannak élményei a tokaji alaphársakról úgy nagyjából tíz évvel ezelőttről, annak kiváló időutazás is, a szó legjobb értelmében. Mindenki másnak pedig egy remek, érett karakterű fehérbor. Remek anyag, még ha nem is túl komplex; az ilyesmihez tűéles stílusérzékre van szükség. Masszív 5 pont. (1800 Ft a pincétől)

furmintfan: Sötét színe és illata is valamilyen késői szüretelésű borra utal, nekem valamiért a Tokaji Kereskedőház régi félédes borai jutottak róla eszembe. Sárga húsú és trópusi aszalt gyümölcsök, méz és sárgabarack, ízben még narancs és narancshéj, valamint halvány sós fuvallat érezhető. Olajos textúrájú, szélesebben elterülő, közepes testű bor, aránylag lágyabb savakkal és enyhe édesség-érzettel. Kicsit talán old-school stílus, de hibája nincs, szerintem meglesz a célközönsége. 5p-

ihfd6991.JPEG

Illés Borház Chardonnay 2019

ungert: Bár Illéséknek eleinte nem voltak komolyabb tervei a fajtával, mégis ez lett a szűkebb pincekínálat csúcsa, amit nem csak a brutális (már-már érthetetlen) árazása, és a tízkilós palack kisugárzása mutat egyértelműen. Ezektől eltekintve ugyanis a bor szép, sőt, már-már világszínvonalú lett. Orrban komplex, sokrétű és kifejezetten szép, az érett gyümölcsöket sok-sok édesfűszer, és némi elegáns fülledtség támogatja meg. A korty sűrű, olajos textúrájú, ízes, egyértelműen illatazonos és rendkívül gazdag. Hosszú és elegáns bor, kétségkívül profi, de mégis szerethető munka. Eléri a 7 pontot. (9800 Ft a pincétől)

furmintfan: Szép illat: ananász, őszibarack, gyömbér, vanília, pici vajas popcorn, finom trópusi gyümölcsös érintés. Kóstolva enyhén olajos textúrát villant, a savak szépen dolgoznak az erős közepes test alá, a korty jól kitöltött, finoman krémes. Intenzív és zamatos, ízében is visszaköszönnek az érett gyümölcsök, őszibarack, ananász, kis trópusi gyümölcs, finom vajas kekszes, édesfűszeres, gyömbéres aláfestéssel, érintésnyi sós mogyoróval. Jó arányérzékkel elkészített, kifejezetten élvezetes bor. 6p

quqe2566.JPEG

Illés Borház Pinot Regina 2019

ungert: A fajtát csak idén januárban vették fajtajegyzékbe, de én már most meggyőzödhettem róla, hogy nem fogunk közelebbi barátságba kerülni. Orrban ibolyás és parfümös karaktert hoz. A korty vékonyabb, inkább savcentrikus, de az édeskés, már-már pacsuliba hajló karakterhez a stílushoz való nyitottságra van szükség, ami nálam kevésbé adott. Kétségkívül fűszeres és gyümölcsös, sőt, kategóriájában még jól is van elkészítve, de ez a vörösbor-karakter fényévekre áll az én ízlésemtől. Turán-fanatikusok előnyben. Négy pont. (2500 Ft a pincétől)

furmintfan: Kék virágok, kék bogyós erdei gyümölcsök, enyhén ibolyás jegyek színezik az illatot, engem leginkább egy visszafogott turánra emlékeztetett. Kóstolva egy vékonyabb testű, könnyű vörösbort kapunk, amelyet minimális mennyiségű, sima tannin és pont elég sav keretez. A korty jó intenzitást mutat, enyhén édeskés érzetű, erdei gyümölcsök, áfonya, egzotikus fűszerek és virágok, rózsabors a fő díszítőjegyek. 4p+ 

sogm1760.JPEG

A kóstolt palackokat közvetlenül az Illés Borháztól kaptuk, éppúgy, mint a bejegyzés első két fotóját.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr4116208420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JustAnotherALT 2020.09.25. 00:37:14

Múlt hétvégén volt szerencsém kóstolni a hárslevelűt, a chardonnayt és a pinot reginát.
A chardonnay egyértelműen túlárazott, de egyébként más gondom nem volt velük, első évhez képest igen erős kezdés.
Köszönjük szépen a cikket!
süti beállítások módosítása