Villányban néhány éve már a cabernet franc a borvidék felkent zászlóshajója, a bordeaux-i házasításokat ha nem is leváltva, de mondjuk oldalról beelőzve. A folyamat eredményképpen a módosított villányi eredetvédelmi rendszer keretében a prémium kategóriás cabernet franc fajtaborok már Villányi Franc megjelöléssel kerülnek forgalomba. A kép azért még nem teljesen tiszta: a legtöbb villányi borászat szortimentjében továbbra is bordeaux-i házasítások, esetleg cabernet sauvignon-ok vagy merlot-k képezik a csúcsbort.
Michael Broadbent MW 2000-ben azt találta mondani, hogy a "cabernet franc Villányban találta meg szellemi otthonát". Jelentsen ez akármit, tény, hogy a villányi termelők mondhatni, egységesen a cabernet franc mellett tették le a voksukat és ez sok szempontból indokolt is. A talajadottságok és a klimatikus viszonyok a borászok szerint ideálisak ahhoz, hogy a fajta megbízható minőségű bort prdukáljon a borvidéken. Emellett a cabernet franc-t - a cabernet sauvignon-nal vagy akár a merlot-val szemben - a nagyvilágban kisebb területen termesztik, és önálló fajtaborként lényegesen ritkábban palackozzák, így a nemzetközi konkurencia is szűkebb.
A közösen piedesztálra emelt fajta tehát megvan, ez azonban még mindig csak a startvonal. Egységes borvidéki franc-stílusról még nem beszélhetünk, és ahogy Elizabeth Gabay MW mondta 2016-ban, a világ nemhogy Villányról, vagy a villányi franc-ról, Magyarországról is alig hallott. A villányi franc egységes, felismerhető stílusának megtalálása, az optimális piac és piaci szegmens célkeresztbe állítása és befogása, valamint a megfelelő marketing kialakítása és mindennek konzekvens folytatása mind a villányi borászok előtt álló feladat. Munka tehát van még bőven, de az első lépések megtörténtek, a villányiak lelkesek és úgy tűnik, hogy hajlandóak is a közös cél elérése érdekében együttműködni, ami a siker elengedhetetlen, de messze nem kizárólagos feltétele.
A hosszúra nyúlt bevezető után most pedig következzen egy ígéretes villányi franc.
Ruppert Borház Villányi Franc 2013
Kádban erjedt, majd 18 hónapig 225 literes hordókban érlelődött. A palack, a címke, a kapszula, az átlagnál hosszabb DIAM5 dugó mind arról árulkodik, hogy a pincénél nem veszik félvállról a design kérdéskörét, prémium anyagot sejtet a megjelenés. Az, hogy 2018-ban a 2013-as évjárat van forgalomban és nem is túl rég óta (2017 végétől) került ki a polcokra, arról tanúskodik, hogy Rupperték a palackos érlelésre sem sajnálják az időt. A külcsín alapján fel volt adva a lecke a bornak, hogy valóban meg is ugorja a magas lécet.
A pohárba szippantva először a hordó édeskés, de diszkrét fűszeressége és egy pici fűszerpaprika tűnik fel, egyik sem túlzó módon. A többféle fűszerrel nyitó, alapjában véve hűvösebb hangulatot közvetítő illatban rövid idő után a fekete ribizli lesz a domináns jegy, meggyel, fekete cseresznyével, szederrel, szamócával, a már említett fűszerekkel, vaníliával kísérve, majd idővel belép egy maraschino-s vonal is. A korty lendületes és tartalmas, szerencsére sem túltolt koncentrációval, hordóval, vagy alkohollal nem próbál lehengerelni, bár mindből jutott bele, de egyik sem lóg ki. A tannin rágható, valamelyest tapad, de nem reszel és nem szárít, az alkohol melegít, de nem éget és nem takar ízeket, a savak dinamikusak, de nem hasítanak. Azért az érezhető, hogy hűvösebb évjárattal van dolgunk: volt már szerencsém selymesebb textúrához villányi vörösben, majd az idő eldönti, tud-e ezzel kezdeni valamit az érlelés. Az intenzitást illetően az erős kezdés valamivel visszafogottabb folytatás következik, az viszont stabilan ki is tart a lecsengésig. Fekete bogyós spektrumba hajló gyümölcsök vezetik a bor ízét is: fekete ribizli, szeder, meggy, áfonya formájában, szantállal, halvány édesfűszerrel, érintésnyi fűszerpaprikával, chilivel, szantállal, reszelésnyi étcsokival megcsavarva.
Mindent összevetve kedveltem a bort, és a villányi felső kategória árait ismerve, a palackért kicsengetendő összeg sem tragikus (ráadásul én még akciósan vettem). Rövid fektetést szavaznék meg neki: idővel simulhat még és feltehetően alkalmas hosszabb érlelésre is, de a gyümölcsösség valószínűsíthető kopása okán szerintem hosszú távon nem lenne kedvezőbb az összkép. Lehet ez a bor a Villányi Franc stílusának egyik követendő mintapéldája? Nos, talán igen, nem tudom a választ, de ha minőségben ilyesmi lenne a mérce, én ki lennék békülve vele. 6p+ (4950 Ft - Bortársaság)