A tavaly negrari utazás utolsó, de legkevésbé sem érdektelen beszámolója következik. Kicsit közhelyszagú, de pont ezért zsigeri igazság, hogy nagy élmény egy igazi legendához ellátogatni, de talán még egy fokkal lehet az élményt fokozni, ha olyan helyre jutunk el, ahol még csak érezzük a nagyságot, amit a világ még nem, vagy nem teljesen értékel a helyén. Igaz ami igaz, enyhe túlzás ezzel a nyitó mondattal kezdeni az írást, ami Luca Fedrigóról szól, akit már nem igazán lehet csiszolatlan gyémántnak nevezni.

Aki járt már a tokaji Gizella Pincénél, kicsit is ismeri a borász-tulajdonos, Szilágyi Lászlót, vagy akár csupán közösségi oldalakon nyomon követi a pince életét, biztosan tudja, hogy a tarcali Szil-völgy Szilágyi László legkedvesebb dűlője, a birtok "koronaékszere". Nem véletlenül. A legtöbb ismertebb hegyaljai dűlőn több termelő is tevékenykedik, az viszonylag ritkábban fordul elő, hogy egy termőhelyet egyetlen borász nevéhez köthetünk. A Szil-völgyet viszont a Gizella Pince és borásza egyedül emelte ki az ismeretlenség évszázados homályából és helyezte fel újra Tokaj-Hegyalja borászati térképére.

(Fotó: Dancsecs Ferenc - Furmint Photo)

A Gizella Pince és a Szil-völgy közös története volt a Tokaji Március egyik mesterkurzusának témája, ahol Szilágyi László és Nagy Kornél történész segítségével kaptunk betekintést a dűlő múltjába, jelenébe és jövőjébe, az eddig készült Szil-völgy borok megkóstolása mellett.

Azt hiszem, nem sértek meg senkit, ha azt mondom, hogy a portugieser leginkább amolyan villányi cash-flow bor szerepet tölt be a mai magyar piacon. A hétköznapok boraként jól iható, könnyen értelmezhető, nem drága, így az egyszeri fogyasztó max. 2000 forint leszurkolásával is elmondhatja, hogy valamelyik neves villányi termelő borát issza/viszi ajándékba, a neves villányi termelőnek pedig megvan a stabil bevétele.

Néha jön azért 1-1 csodabogár, aki megpróbál a kékoportóból is komoly bort faragni, de ha sikerül is, a tapsvihar általában gyorsan elül. Győrffy Zoltán a Pécsi Borozó főszerkesztője töretlenül hisz a fajtában, az ő nevéhez fűződik a Portugieser du Monde verseny is, amelynek a "fiatal portugieserek" kategóriájában 2016-ban Lelovits Tamás 2015-ös Virtus Portugieser Válogatása lett a győztese.
A pince többször okozott már nekem kellemes meglepetéseket portugieser-fronton (más fajtából is kóstoltam tőlük jó borokat), a hétvégén pedig egy kedves cimborám a fent említett bor egy palackjával állított be hozzám, hogy ugyan kóstoljuk már meg.

Nincs boros ember, aki ne hallott volna a Magna Mátra egyesület indító kóstolójáról, amelyre március 20-án került sor a Vigadó falai között. A nyolc alapító termelő (Benedek Pince, Centurio Szőlőbirtok, H2 Pince, Kékhegy Pince, Levente Szőlőbirtok és Pince, Losonci Pince, Nagygombos Borászat, Szignárovits-Maka Pince) célja, hogy borban szólva mutassák meg a Mátra értékeit és önálló karakterét, miközben igyekeznek természetesek, kíméletesek maradni. A pincetársulás alaphangját az alakuláskor beharangozott Magna bor is megadta. Ilyen jelenleg még nincs, de ha lesz, akkor annak Kárpát-medencei fajtákból kell készülnie, alacsony tőketerhelés, ökológiai művelés és spontán erjesztés mellett. Komoly vállalat ez egy olyan borvidéken, ahol gyakran találkozunk még szovjet-típusú gondolkodással és sok termelő a világpiaci folyamatok tanulmányozása és értelmezése helyet inkább a kriptokommunizmus árnyékból kacsintgat. Ilyen miliőben nehéz bizony az önmegvalósítást zászlóra tűzni, az osztályharc pedig elvtársak, kemény dolgokra készteti az embert, így az intenzív marketing-megjelenéssel beharangozott rendezvényt nem is tudott teljes békében lezajlani. A Magna bemutatkozó kóstolóján jártunk tehát, rendhagyó elemzéssel tudósítunk az eseményről.