A Borrajongó

Aktuális Figula-kínálat

2017. augusztus 13. 06:00 - drbarta

Pillanatnyilag épp a Balatonon tartózkodunk családilag. Péntek estére kikönyörögtem, hogy bemehessek pár órára a Füredi Borhetekre plusz még fuvart is kapjak. Megkaptam.  Aztán a Tagore sétányon akárhogy kerestem nem sok nyoma volt borfesztnek. Némi kérdezősködés után pofáraesés, sajnos benéztem a dátumot, illetve azon a bizonyos honlapon, amelyen én néztem három nappal korábbi dátum volt írva kezdő időpontnak.

Sebaj, valahogy igyekeztem hasznosan eltölteni a hirtelen nyakamba szakadt szabadidőt, így benéztem a néhány perces sétára található Figula Borbárba.

szolgaltatasok_borbar_kocka.jpg

A kép a borászat honlapjáról származik. 

Végignéztem a borlapot, jó széles portfólió, adott az esély, hogy annyit igyak csak itt, mintha eredeti tervek szerint a borfeszten csámborognék.:) Külön örültem, hogy végre lehetőségem nyílik lekóstolni a Bortársaságnál teljes terjedelmében csak válogatás formájában elérhető 6 féle dűlős olaszrizlinget. Gondoltam erről még úgyse írt senki, akár jegyzetelhetek is. Aztán persze másnap a blogon lecsekkolva láttam, hogy a debütálásról cirka fél évet lecsúsztam, örök tanulság, amiről furmintfan nem írt még, az nincs is. :) Nem baj, legalább ismét megspórolhatom a háttérinfók összbogarászását, link ide, én pedig maradhatok szokás szerint a puszta és sivár kóstolási jegyzeteknél. :)

 

Olaszrizling 2016- Tiszta illat, almával, citrusokkal, fehér virágokkal. Szájban arányos, ízletes, jóivású, az árkategóriáján némiképp túl is mutató beltartalommal. Ilyen borokat öröm iszogatni a Balaton parton. 5p  1690 Ft.

Pinot gris 2016- Tiszta illat, érettebb alma, pici mézesség. Szájban nekem az előzőtől egy picit kevésbé telt ízű, lágyabb, de árában így is korrekt. 4+  1890 Ft.

Chardonnay barrique 2015- Érett, vastagabb gyümölcs, határozott, de az alapanyaghoz még arányos mennyiségű hordó, mely a kortyba némi cserességet is csempész.  Az alapborokhoz képest érzékelhetően feljebb léptünk beltartalomban. 5+  2990 Ft.

Sóskút Olaszrizling 2015- Szép és karakteres illat. Fehérszőlős-körtés gyümölcsök mellett keserűmandula és markánsan krétás-sós fűszeresség. Szájban elég telt, alapvetően ásványosabb ízekkel (a gyümölcs némi birses színezet formájában van jelen), de felépítése mégse szikár, hanem kerek és sima. Közepesnél hosszabb. 6p  2990 Ft.

Sáfránkert Olaszrizling 2015- Hasonló karakterű illat, talán némiképp érettebb gyümölcsöket ígér. Szájban viszont egy picit tompább, lazább. 5p  2990 Ft.

Száka Olaszrizling 2015- Élénkebb gyümölcsök, sósság. Szájban is hangsúlyosabb a gyümölcsösség, mint eddig, emellett savasabb is, virgoncabb is. Ugyanakkor némiképp fésületlen, zilált még az összkép. 5p    3490  Ft.

Lőcze Olaszrizling 2015- Elég komplex illat, tényleg sokszínű ásványossággal. Szájban telt ízű, tömör és sima. A savak beleolvadva az összképbe, de szinte lüktetve dolgoznak, hosszabb és fókuszáltabb, mint eddig bármelyik. Bevallom nem számítottam rá, hogy ilyen szintű olaszt fogok kóstolni, a 7p se túlzás. Mindenképp meg fogom nézni, hogy máskor más kontextusban tudja-e ugyanezt.   4 ezer párszáz pénz.

Öreghegy Olaszrizling 2015- Érett, nagyborosabb gyümölcsösségével teltebb és nyitottabb bort ígér az eddigiektől. Ugyanakkor a nagyobb volumen mellé kevesebbnek tűnik az intenzitás meg az energia. Visszalépés. 5/6   6 és fél ezer Ft.

Gella Olaszrizling 2015- Egyszerre próbál az érett gyümölcs mélységével és egynémely korábbi borban tapasztalt ásványosság össztettségével hódítani, az illat kétségtelenül igen ígéretes. Szájban egy picit ugyan feszesebb, mint az előző, de itt se érzem, hogy miért van ez a bor ennyire magasra pozícionálva. 6p   7 és fél ezer Ft.

Lukács 2014- Gella olaszrizling, plusz némi aszúsodott chardonnay és sauvignon blanc. Érett, botritiszes anyag sok sóssággal. Vakon Bélabácsi valamely borára asszociálnék. Szájban viszont nem nő fel, ezek a borok akkor működnek jól, ha nagyobb a kraft.

Dörgicsei Merlot 2015- Friss meggyes és áfonyás gyümölcsösség, köménymag, fekete bors. Telt ízű, vidáman lédús korty, ugyankkor élénk savak és szilárd tanninok adnak vázat. Nagyon jó.  6+

Tihanyi Merlot Válogatás 2015- Sötétebb gyümölcs, előzőtől jóval fásabb sok kávéval. Szájban kicsit tompább, cseresebb. Kevésbé bejövős, hiába akar nagyobb lenni.

Cab. Sauv. Válogatás  2011- Konyakmeggyes, fűszerpaprikás. Sok tannin, a vártnál kevesebb íz.

Pinot Gris Kései 2011- Vöröshagyma szín. Édeskés, lapos, jellegtelen korty.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr2512742534

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2017.08.13. 09:26:09

Köszi a jegyzetet (na végre! :)), régóta be akarok már nézni ebbe a borbárba, csak valahogy mindig elment az idő máshol. Az olaszrizlingek biztos változtak idővel, a Lőcze nekem még kicsit hordós volt fél éve, de teszek vele még egy próbát. Nekem is a dörgicsei merlot jött be jobban. :)

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2017.08.14. 07:05:50

Egy korábbi borfesztes élmény kapcsán féltem, hogy hordósak lesznek a fehérek, de tulajdonképpen a barrique chardonnay-t leszámítva egyik se volt az, és még ez utóbbi se vészesen. Alkalomadtán nézd meg újra a dűlősöket, változott-e sorrend!
süti beállítások módosítása