A Borrajongó

Magyar cabernet franc sor

2016. május 12. 06:00 - furmintfan

Egy régóta halogatott cabernet franc kóstoló kálváriájának végére tettünk pontot nemrégiben, amikor egy 15 tételes sort kaptunk pohárvégre. Borvidéket, árkategóriát, évjáratot tekintve egyaránt nagy volt szórás, de így legalább egy igazán színes körképet kaphattunk a fajta hazai interpretációiból, egy francia borral kiegészítve. A fajta, mint téma eléggé aktuális: Villányban már zászlóshajó, és mintha más borvidékeinken is egyre többen vennék elő a cabernet sauvignon mellett/helyett.

cf00.jpg

A borok változatos képet mutattak a fajtáról, ugyanakkor a színvonal meglehetősen kiegyenlítettnek bizonyult: kevés kiemelkedőt találtunk az itt felsorakozó palackok közül, cserébe nagy csalódást is csak néhány bor okozott. A színes körképhez hozzátartozott, hogy a borok különféle buktatók miatt maradtak le az igazi klasszis kategóriától: bizonytalanságok az aromatikában, éretlennek/túlérettnek tűnő alapanyag, kellemetlen érzetű tannin, magas alkohol... 
A borokat több körben vakon kóstoltuk, majd leleplezés után is következett még egy visszakóstolás.

Ikon Evangelista Cabernet Franc 2011
Eléggé visszafogottan indít, majd érkeznek az érett-túlérett határon táncoló erdei gyümölcsök és meggy, étcsokoládéval, fűszerekkel, érintésnyi mákkal. Közepesnél valamivel koncentráltabb és teltebb anyag, enyhe édességgel és picikét szárító tanninnal, emelkedett, de még éppen nem túlzó alkohollal. Édesre érett erdei gyümölcsök, tejcsoki, fűszerek íze tölti ki a kortyot. 5p+

Weninger Frettner 2011
Érdekesen indul: füst, tinta, kis istálló és csatorna, majd szellőzéssel cédrus, erdei gyümölcsök, meggy és földes jegyek, tipikus fenyőgyanta. Közepes testű, jó felépítésű bor, picit még fiatalos tanninnal, és filigrán savakkal operál szájban. Tipikus Weninger-ízjegyek: cédrus, füstölő, fenyőgyanta, erdei gyümölcsök, meggy, zöldfűszerek és egy csipet sóval. Felismertem a bort és sejtettem, hogy frissen bontva nem fog osztatlan sikert aratni, de már az utolsó körre is lényegesen javult. A maradékot hazavittem, másnap még jobb lett. Ott helyben 5p+ lett a végére, otthoni visszakóstolásnál jobbnak éreztem: 6p.

Tiffán Cabernet Franc Grande Selection 2011
Meleg tónusú, érett piros bogyós gyümölcsök által meghatározott illatot, meggyel, pici paradicsomszósszal és tejcsokival, leheletnyi animalitással. Egészen komoly és rendezett anyag, puha savaival és hosszan felrakodó, de selymes, érett tanninjaival körbeöleli, betölti a szájat, és még a 15% alkohol nagy részét is elnyeli. Érett piros bogyós gyümölcsök, édesfűszerek, tejcsoki, némi kávé és egy kis bőr alkotja az ízképet. Nálam behúzta a második helyet. 6p+

Domaine Grosbois Clos du Noyer Chinon 2012
Kicsit zárkózott eleinte, majd meggy, meggymag, cseresznye, szamóca érkezik... egészen szép illat lenne, ha nem piszkítana bele egy kis illó. A korty kiváló egyensúlyt mutat, sima felszínű, finom szövésű, elegáns. Az illatban megismert piros bogyós gyümölcsök dominálnak ízben is, a hordó nagyon finom fűszerességgel dolgozik alájuk. Sajnos egy kis balzsamecetes illó itt is beköszönt és a visszakóstolásra még kicsit fel is erősödött, kár érte. 6p-

Babiczki Canernet Franc 2013
Intenzíven gyümölcsös illat, tele friss piros bogyósokkal, cseresznyével, eperrel. A korty is gyümölcshangsúlyos, lendületes, feszes savakra épül, harapható piros bogyósokkal, cseresznyével, meggyel, eperrel. A test közepesnél keskenyebb, a tannin nem sok, de nem is túl kimunkált, kissé érdes tapintású. Gyümölcsösségének köszönhetően mégis jól iható. 5p+

NK Pompás Cabernet Franc 2013
A Haraszthy Pincészet 2 munkatársának szekszárdi projektje. Érett piros bogyós gyümölcsök dominálnak illatában, de betársul egy kevés gumi, pici cassis (de Dijon :)), paprika és halványan megjelenik egyféle nehezen definiálható zöldséges jegy is. Élénk savak mellé nem túl sok, még fiatalosan szárító tannin társul. Szájban elsősorban savanykás piros bogyós gyümölcsökre épít: ribizli, meggy, cseresznye. Gördülékeny, zamatos bor. 6p-

Ipacs Szabó "Nászút Helyett" Cabernet Franc 2012
Érett piros bogyós és erdei gyümölcsök viszik a főszólamot illatban, sok fűszerrel és pici likőrösséggel kísérve. A könnyedebb, gyümölcsösebb vonalat képviselő bor, nem izomból dolgozik, közepesnél koncentráltabb, a test viszont megáll a közepes szintnél és a szerkezet is ehhez mérten arányos marad. Érett piros bogyósok, meggy, kicsi konyakmeggy, erdei gyümölcsök, finom fűszeresség, szép lecsengés jellemzi a kortyot. 6p

Mészáros Borház Hidaspetre Cabernet Franc Selection 2012
Túlérett gyümölcsök illata, pörkölési jegyek, likőrösség, lekváros és porrá aszalt fekete bogyósok jönnek illatban és ízben egyaránt. Nagy testű és farnehéz, jelentős mennyiségű, rágós és hosszan felrakódó tanninnal, emelkedett alkohollal, lágy savakkal, krémes, enyhén édeskés korttyal. Sajnos nem az én világom. 5p

Szeleshát Cabernet Franc 2012
Egyszerre hordoz túlérett gyümölcsös és zöldpaprikás jegyeket, így eléggé disszonánsnak hat. Szájban lágy, vastag, szinte szétomlik, enyhén édeskés is, a túlérett erdei gyümölcsök és kávé mellett megint jön a zöldpaprika. 4p

Vincze Béla Arcanum Cabernet Franc 2008
Nagyon meleg érzetű illat, aszalt fekete bogyósokkal, fekete olívával. Nyilvánvalóan izomra gyúr, de összeesik saját súlya alatt: nagy testű, sok tanninnal, külön vonalon mozgó savakkal, magas alkohollal. Az aszalt és lekváros fekete bogyós gyümölcsös-cassisos vonal itt is megvan, de megjelenik mellette egy zöldséges-répás jegy és némi naspolya is. Kezd öregedni és oxidálódni, és a struktúra sem áll össze. 4p-

Halmosi Pince Négykezes Cabernet Franc Válogatás 2007
Fekete bogyós gyümölcsök a túlérett-lekváros-enyhén odakozmált spektrumon mozogva, pörkölési jegyek, ánizs, édesgyökér és nyersgumi. Ízre ugyanezt mutatja egy kevés étcsokoládéval és némi édességgel kiegészülve. Testes, eléggé koncentrált és alkoholos, de ennyi szesz mellett lágy és kezd öregedni. 5p-

Jásdi Ranolder Vörös Cabernet Franc 2009
Hordoz már némi érettséget, fekete bogyós és erdei gyümölcsök, tejcsoki, pici capuccino és némi zöldfűszer érkezik illatban. Szájban közepesnél valamivel tömörebb, de nem nehézkes bor benyomását kelti. Arányos, sima, rendezett, édes erdei gyümölcsökkel, meggyel, feketeribizlivel, pici capuccinoval, zöldfűszerekkel, halványan bevillanó zöldséges jeggyel. Összességében véve a jobb borok közé tartozott a sorban, de tetszett már jobban is. 6p-

Kiss Gábor Code 2013
Visszafogott, érettnek ható illat (az évjárat ennek fényében meglepetés, idősebb és melegebb évjáratból érkező borra számítottam), meggy, piros bogyós gyümölcsök, fűszerek. Erős közepes test, érett, kissé tompa erdei gyümölcsökkel és piros bogyósokkal, picit érdes tanninnal és emelkedett alkohollal. Nem rossz, de ettől a bortól többet vártam. 5p+

Bakonyi Makár Cabernet Franc 2012
Kifejezetten szép illat, remek érett gyümölcsösséggel, meggyel, cseresznyével, finom édesfűszerességgel, pici ribizliszárral és érintésnyi gumival. Rendezett, gyümölcshangsúlyos képet mutat szájban is, jó felépítésű, szépen használt hordóval. Érett meggy, piros bogyósok, erdei gyümölcsök, finom fűszeresség, pici meggymagos fanyarság, nagyon minimális pörkölési aroma. Számomra egyértelműen a mezőny legjobb bora. 7p-

Bolyki Szőlőbirtok Cabernet Franc 2013
Illatban érett erdei gyümölcsök, tejcsoki, némi likőrös hangulat érződik. Szájban hűvösebb érzetet kelt: savanykás piros bogyós gyümölcsök - ribizli, meggy, málna - viszik a főszólamot. Fiatalos szerkezet, enyhén tapadós tannin, pici szertelenség jellemzi, de összességében inkább pozitív az összbenyomás. Az összesítésnél - ha kevéssel is - de ez a bor nyert a Makár előtt. Nálam azért olyan magasra nem jutott, de a jobbak között volt. 6p

Tarjányi Pince Cabernet Franc 2012
Illatban picit bizonytalan, egy kis pinceszag ül rajta, alatta meggy, piros bogyós gyümölcsök. Kóstolva lényegesen jobb benyomást kelt: sima, jó savak vezetik, a tannin is szinte teljesen beépült a bor szövetébe. Jól iható, könnyed, kissé visszafogott piros bogyós gyümölcsös aromák uralják ízét, meggyel, cseresznyével. 5p

 

A Dynamobake-nek és Bernáth Józsefnek köszönet a helyszínért és a kísérő falatokért.

16 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr78703668

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2016.05.12. 07:41:36

Na ugye, hogy a Makár 12 fasza.

loading 2016.05.12. 08:35:21

A baráti társaságban kb. 1,5 hónapja volt egy ennél kisebb kóstoló CF-ből. A legjobb Ipacs Szabó Ég és Föld között 2013 fehér CF-je volt. Szerintem a blog tagjainak a hordó kicsit sok lett volna, de akkor éppen jól esett.
E mellett egy kisebb Mészáros Hidaspetre vertikális is felvonult, amely alapján a 2012-es "sikeresen" hozza az alapborok minőségét. A 2009-es viszont rendben volt. A 2011-es a kettő között. Eredeti áron (>3000Ft) nem éri meg.
Bolyki CF-je általában jó, bár ezt az évjáratot pont nem kóstoltam.

MádiN. 2016.05.12. 10:20:50

A 08-as Arcanum már 1,5 éve is haldokolt, több palackból is ittam...

silvousplait 2016.05.12. 10:26:46

@furmintfan: A Domaine Grosbois egy 9 hektaros kisbirtok, mostantol hivatalosan is bio. Ez a palack szerintem ugy 10-12 euro korul mozoghat, a '11-es alkoholtartalma 13.1%. (Es nem szerepelt rosszul a nagy magyar nevek kozott). Jo lett volna kozzetenni az arakat es alkoholtartalmakat.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2016.05.12. 10:41:32

@loading: Több helyről is jót hallottam már arról a fehér cab. franc-ról. Hátha belefutok egyszer.
@silvousplait: Köszi a kiegészítést. Az itt kóstolt bor ára viszont inkább duplája annak, amit írtál: 20-25 euró környékén van.
Az alkoholokat nem írtam le, így emlékeim szerint+amit megtaláltam, a Szeleshát, a Kiss Gábor és talán a Bakonyi 14%, a Bolyki 14,5%, a Tiffán biztosan 15%, az Ikon, a Mészáros, a Vincze és a Halmosi szintén 15% körül. Kb. a maradéknál van 14% alatt.

dagadtos 2016.05.12. 12:04:35

@furmintfan: Én nem tudom, hogy ezt kóstoltam-e, csak annyira emlékszem, hogy fehér franc, évjáratot nem láttam palackon. Tőlem nem hallasz jót róla, csak a hordóról szólt, nekem semmi örömet nem okozott.

Onebottle 2016.05.12. 13:21:26

Tavaly decemberben Taipeiben tartottam egy Cabernet Franc kóstolót, francia, olasz, argentin mellett eger, villány szekszárd és sopron is szerepelt. A résztvevők Sommelier-k oktatókat illetve újságírók voltak, nagyon jól sikerült de a hordó használat és alkohol itt is felmerült...

silvousplait 2016.05.13. 09:14:02

@furmintfan: Az arat illetoleg csak talalgattam (es ezek szerint rosszul). Most utananeztem. A legolcsobb ajanlat 19.90 Euro. Igy nem eppen a legolcsobb. Viszont a magyar CF nagyon is "alkoholerzekeny" tema, mig a francia CF alkoholtartalma alacsony (rendre 12-13% korul), a hordohatas pedig csekelyke. Szerintem nem megvetendo elonyok. Es sok kozuluk tenyleg csak 10-15 euro.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2016.05.13. 10:48:20

@silvousplait: Alapvetően más stílus dívik ott. Itthon a visszafogottabb hordóhatásra és az alacsonyabb alkoholtartalomra törekvés általánosságban nézve még szinte új dolog.

silvousplait 2016.05.13. 11:24:14

@furmintfan: Koszonom a kiegesziteseket, illetve ketsegtelen, ami a francia helyzetet illeti. Kar, hogy "meg szinte uj dolog"-rol beszelunk. Ahhoz kepest meg plane hogy mostanaban minden az "ihatosag"-gal van tele.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2016.05.13. 11:47:00

@silvousplait: Mostanában. De szerintem összességében véve haladunk is abba az irányba.

emoss 2016.05.13. 17:29:14

Az Arcanum evekkel ezelott (3-5) is parketta volt es nem csak a CF de az osszes, Weningert minden sorba ahova csak lehet probaltok betolni tobbszor indokolatlanul, Sopronbol CF-t, minek? A Code-rol meg ahhoz kepest h megjelenesekor mekkora hájp ovezte azota inkabb visszafogottabb megnyilatkozasokat olvasok, ehhez kepest persze masszivan tartja az arat. A Bakonyi felkeltette az erdeklodesemet, koszi a posztot!

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2016.05.13. 19:08:08

@emoss:
az Arcanum sorozatot illetően egyetértek, nem az én ízlésem szerint készült
"Weningert minden sorba ahova csak lehet probaltok betolni tobbszor indokolatlanul"
nem értelek...
1. miért lenne indokolatlan? cabernet franc ez is (ráadásul nem is rossz a bor, csak kellett neki egy kis idő)
2. ha van otthon az adott sorba illő bor, többnyire beteszem a sorba, a Frettnerből történetesen volt otthon 1 palack
3. még ha nincs is otthon, mindenki azt tesz be a saját kóstolósorába, amit akar, így én is/mi is, bocs
no offense :)

MádiN. 2016.05.13. 21:00:48

Ez a Makár mennyibe fájt amíg kapható volt ?

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2016.05.13. 21:22:55

@MádiN.: 4000-4500 körül rémlik, én is az utolsó palackok egyikét csíptem el anno.
süti beállítások módosítása