A Borrajongó

Elzászi előkelőségek

2015. február 19. 09:45 - drbarta

Ha már tegnap ilyen fergeteges sikert aratott az elzászi beszámoló, akkor folytatnám is. :) Most a traminik után következzen két csúcsbor a tegnap már említett termelők szortimentjéből. Bár elég húzós áruk volt, de nagyon kíváncsi voltam, hogy mit tudhatnak. Meg hát egyszer élünk :)

clos.jpg

Zind-Humbrecht: Pinot gris  Alsace grand cru Rangen de Thann Clos St. Urbain 2010

Fantasztikusan mély és komplex illat. Érett- aszalt fehér és sárga húsú gyümölcsök, gyógynövények, sósság, keleti fűszerek, füstösség, kéksajtos-vöröshagymahéjas díszítések.  Szájban nagy testű, sűrű szövésű, brutál intenzív ízekkel, vaskos gyümölcsök, masszív sósság plusz jó adag maradékcukorral is tovább telítve.  Az anyag koncentrációja szűnni nem akar, miközben fajsúlyos, lüktető savak adnak újabb és újabb lendületet. Letaglózó élmény, ugyanakkor minden részlet a helyén, szép gömbölyű.     Volt egy olyan déja vu érzésem is, a bor világa a kezdeti , extrémebb Hollóvár-borok stílusát idézte, csak azoktól még gazdagabb, még profibb kivitelben. Eszembe is jutott, hogy mennyire kár, hogy azoknak egyszer csak végük szakadt. Visszatérve alanyunkhoz, bődületes 8 pontot kap. 65 Euro. A gyakran elég szigorúnak tűnő francia magazin a Bettane & Desseauve a hihetetlennek tűnő maximális 20/20 pontra adta. 

Marcel Deiss: Altenberg de Bergheim Alsace grand cru 2008

Tegnapi gondolatok után még nem árt megjegyezni, hogy Jean-Michel Deiss elég megosztó személyiség. Leginkább az kavart nagy port, hogy legjobb területein is vegyes ültetvényekkel dolgozott, úgy érezte a különböző fajták a terroirt különböző szemszögekből adják vissza, így ezek házasítása teljesebb képet ad az ültetvény karakteréről. A fajtaborokat bemutató Elzászban ez kezdetben nagy megrökönyödést váltott ki, de mára (2005-től) már engedélyezetté vált, épp Jean-Michel úttörő munkássága eredményeként. Jelen borunk 13 fajta házasítása, riesling, tramini, szürkebarát dominanciával. 59 Euro. A meghatározó és szintén elég szigorú RVF (La Revue du Vin de France) a szintén mesés 19.5/20-ra értékelte.

Vonzó , színes illat az elejétől kezdve, de mégis idő kell míg teljes jelentőségében kibomlik, illetve míg fel bírjuk dolgozni a sok infot. Ráadásul az a típus, amelyiknek semelyik összetevője nem domináns, illetve en bloc nem mutat olyan mély intenzitást, hogy egyből odaszegezzen a pohárra, és elvigye a show-t, hanem titokzatosabb,  hol ezt, hol azt villant,mindig mást fedezünk fel benne, órákon át lehet szálazni. Gyönyörűen érett rieslingekre jellemző tisztán definiált, de már kortalanabb, illetve enyhén kandírozott hangulatú citrusfélék nagyon finoman fűszeres vajkaramellás közegben. Máskor inkább  fehér húsú gyümölcsök, naspolya, muskotályos szőlő érződik némi virágillattal kombinálva,  következő szippantásra pedig már a komplex fűszeressége tűnik meghatározónak, feketebors, szegfűszeg, fahéj, mentolosság, meszes-krétaporos-sós minerális asszociációkkal.  Az biztos, ha kóstolómennyiség jut csak belőle, megközelítőleg se így csapódik le az élmény. Szájban tiszta, arányos, a közepes test mellett viszont kifejezetten intenzív ízű, gyümölcsös-fűszeres aromái jó adag maradékcukor által is megtámogatva beterítik a szájat. Szerkezetileg nem mutat extremitásokat, a klasszis szinttől minimálisan elvárható módon tömör, van fejlődése, íve a kortynak, de megdöbbentőre nem kell számítani. Egyensúlya, egységessége kifogástalan, savai frissen tartják az egészet, jóleső citrusossággal búcsúzik. Első nekifutásra 7 pont, minél több időt fordítunk az illat megfejtésére, annál közelebb jutunk a 8-ashoz.

22 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr287188389

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2015.02.19. 10:30:12

Nahát, ez nekem új volt, hogy 13 fajta házasítása kaphat Alsace Grand Cru AOC megjelölést.
Eddig azt hittem, hogy Alsace Grand Cru csak riesling, pinot gris, muscar, gewurztraminer, vagy ezek valamilyen házasítása lehet, + max. 1-2 helyen sylvaner magában vagy házasítva.
Bár viszonylag kevés Alsace-i bort kóstoltam, egy Zind-Humbrecht bort azért ideje lenne már megnéznem. :)

Szten00 2015.02.19. 10:48:22

Egy ilyen leírás után, amivel az első bort illetted, az a kérdés ötlik fel bennem, hogy mit kell, hogy nyújtson egy bor a 9 ponthoz? A 10-et meg sem kérdezem, az valószínűleg elérhetetlen, vagy maximum egyszer az életben (bár a 20/20-ra is így gondolnám), de a 9 egy valid pontszámnak tűnik. Nem provokatívnak szánom a kérdést, őszintén kíváncsi vagyok, hogy egy ilyen szuperlatívusz-áradatnál merre vezet még feljebb út?

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2015.02.19. 11:04:25

furmintfan: Nem volt időm alaposan utánaolvasni. A Jancis féle boratlaszban az Altenberg de Bergheim termőhelyet kiemelt jelentőségűként említik, mivel ott engedélyezett a több fajta. Más forrásból mintha olvastam volna olyat is, hogy azóta már máshol is ez engedélyezett....pontosan nem tudom mi az aktuális helyzet
Szten: Az elsőnél el tudtam volna képzelni elegánsabb, kifinomultabb bort, amit a második meg is mutatott, csak épp a power kárára. A kettő ötvözete mondjuk :)

Leginkább úgy kaphat egy bor 9 pontot ha együtt van kóstolva egy korábban 8 pontra adott borral és fölénő. De lehet, hogy úgy se, hiszen ilyenkor nem feljebb lép a valamirevaló blogger, hanem az előzőt visszaminősíti :) Valahol alapvetés a kezdetektől fogva, hogy 8 fölé szentségtörés menni :)

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2015.02.19. 11:17:47

Én bő két éve találkoztam ezzel a 2008-as Altenberg de Bergheim anyaggal egy birtoklátogatás során. Én lefeküdtem a helyszínen és megadtam magam. Ez a bor és az egész birtok nálam fordulópontott jelentett abban ahogy Elzászra és úgy általában a fehérborokra gondolok.

Azt azért had jegyezzem meg, hogy nem csöppke maradékcukorról van itt szó ami szolídan támogat, hanem masszív 80-110g/l cukorról ami ugye a háromputtonyos kaliber. Ezzel együtt a 2008-as hűvös évjáratban ez a cukor tökéletesen beépül a borba.

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2015.02.19. 11:50:44

@BZoltan: Nagyon szép bor ez, nem is vitás. Jogos az észrevétel, de mivel nem tudom pontosan az analitikát, ezért írtam "jó adag"-ot. 100 g fölötti cukor mondjuk meglepne, érzetre én inkább olyan 60-70 gramm köré gondolnám, mondjuk egy jó spatlese súlyának megfelelően. (alkoholban persze azoktól magasabb)

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2015.02.19. 12:12:03

@drbarta: Nem jegyzeteltem, de 80-90 közötti számra emlkékszem. Az fix, hogy melegebb évjáratban ugyanezt a bor 100-110 grammra sikerül. Én ebből arra következtetek, hogy a teljes fenolos érettség túloldalán szüretelnek, erős töppedt szőlőt.

Mindenestre engem erősem elgondolkodtatott, hogy a világ egyik legjobb adottságú fehérboros (most a rouge d'Ottrott pinókat hagyjuk) vidék egyik legnagyobb sztárja aki ráadásul olyan fundamentalista terroir fétisiszta mint ide Szatymaz .. na ő a grand cru területein távolról sem száraz borban gondolkodik, de nem is TBA kaliberű mézben.

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2015.02.19. 12:44:15

@BZoltan: Nekem speciel soha nem volt gondom a maradékcukorral. Ugyebár a riesling témakörben szinte az a ritka ha fullra csontszáraz a bor, mégis kifejezőek a borok. Tovább megyek. Nekem az se szentségtörés, ha egy száraz/félszáraz bor alapanyagába került némi botritisz-érintett alapanyag is. Csak finom legyen :)

Szten00 2015.02.19. 12:45:58

@drbarta: Thx a választ, világos! :)

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2015.02.19. 13:36:03

@drbarta: A te egyéni preferenciád az sima liba. Itt inkább az a hangsúlyos dolog, hogy egy terroir fétisiszta világsztár a 26-30 mustfokkal szüretelt alapanyagot tartja a legjobb közvetítőjének egy grand cru termőhelynek. Ez több mint elgondolkodtató.

silvousplait 2015.02.19. 14:32:26

@furmintfan:
A Marcel Deiss-fele termekpaletta igen szeles: van ugyan egy "vins de cépages"-sorozat, tovabba a vendanges tardives es a sélection de grains nobles borok is altalaban egy szolofajtabol keszulnek, de messze nem ezeken van a hangsuly, hanem a Burgundia ihlette hierarchian. Ennek ertelmeben van 2 regionalis bor (voros es feher), 2 "kommunalis" hazasitas (szinten feher es voros), 9 "cru d'Alsace" ("premier cru"; Grasberg, Gruenspiel, Burg stb.) es 3 grand cru (az Altenberg de Bergheim mellett a Schoenenburg es a Mambourg - ez utobbi az osszes "pinot" szolofajtat tartalmazza). A burgundiai hierarchiaba sorolt borok mindegyike vegyes ultetvenyekrol szarmazik.
Az Altenberg de Bergheim eseteben a hazasitas eleve megengedett:
de.wikipedia.org/wiki/Altenberg_de_Bergheim
Az INAO (Institut National de l'Origine et de la Qualité) valamennyi elzaszi grand cru eseteben elobb szigoruan meghatarozza, hogy milyen szolofajtakkal lehet dolgozni, majd nagylelkuen hagy egy kisegito lehetoseget, mely ugy szol, hogy "Toutefois, le décret du 24 janvier 2001 a pemis de modfier cette liste de cépages en fonction des spécificités locales". Magyaran: a helyi sajatossagoknak megfeleloen az idezett dekretum szerint a szolofajtak listaja modosulhat. Magyarazatkent en erre gyanakszom.
Meg egy megjegyzes: a Deiss-fele "premier cru"-ket semmifele szabalyozas nem ismeri el, igy azok a generalis "vin d'Alsace" AOC alatt futnak. Ezek minosege (sokszori kostolas alapjan allithatom) semmiben sem marad el a GC-ktol, igy remeljuk, drbarta kollega rajuk is kolti majd a penzet... :))

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2015.02.19. 14:38:01

@BZoltan: Időközben megtaláltam, jelen borunk 74 g maradékcukorral bír és 12-es alkohollal. Ez ha jól gondolom olyan 24.5-25 körüli mustfokot jelent. A lényegen persze ez nem változtat.

@silvousplait: Köszi az értékes kiegészítést. Nagyon tetszett eddig ez a néhány Deiss bor, ha azt mondod a feleáron mért premier cru is tudja mindezt, akkor tényleg érdemes lesz arra felé is keresgélni

silvousplait 2015.02.19. 14:50:59

@drbarta: Elzaszban a vegyes ultetvenyeknek voltak nagy hagyomanyai. Egy 1975-os rendelet tette anno kotelezove a tobbnyire egy szolofajtan alapulo borkeszitest es a fajta feltunteteset a cimken. Deiss azt mondta, azt mondja, hogy a termohely sokkal fontosabb, mint hogy milyen fajta terem rajta. Peldakent emliti a valaha szinten vegyes ultetveny Montrachet-t, ami a palackon mindig csak Montrachet volt, de anno meg aligotét is tettek bele.
2005 ota nem kotelezo a fajta / fajtak feltuntetese, de a palackok szintjen egyenlore nem sok minden valtozott, es hogy robbanasszeruen terjednenek a vegyes ultetvenyek, azt sem latom.
Apro kiigazitas: helyesen La Revue du Vin de France. (Az emlitett ujsagok szigorusagarol megoszlanak a velemenyek. Elvegre hirdetoik is vannak.)

silvousplait 2015.02.19. 14:51:49

@drbarta: Szerintem nincs miert szegyenkezniuk.

silvousplait 2015.02.19. 14:53:36

@BZoltan: A Mambourg GC peldaul mindig szaraz. De eppen olyan "tomeny". Egy szo mint szaz, a nevezett birtokok szerintem a vilag abszolut legjobbjai kozt emlitendok.

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2015.02.19. 15:21:01

@silvousplait: Köszi, javítottam. Mint ahogy maguk a posztban szereplő borok itteni és ottani szereplése igazolja, ők se lehetnek olyan szigorúak, mint drbarta :)

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2015.02.19. 15:58:11

@drbarta: Ige, az körülbelül 24-25 mustfokot jelent. Számomra ez a bor és ez a birtok azért referencia, mert egyrészt tényleg olajat eresztettem eddig minden boruktól, másrészt masszívan ez az aduász abban a vitában, hogy maszkolja-e a maradékcukor és magas mustfok a termőhelyet. Merthogy nyilván nem :) és innen is üdvözlöm Ambrust :)

silvousplait 2015.02.19. 18:19:41

@drbarta: Akkor helyesbitek en is, mert nyilvanvalo, hogy "generalis" AOC nincs, legfeljebb "generikus". Kulonben pedig elfelejtettem a legfontosabbat, ti. hogy nagyon szemleletesek es jol sikerultek voltak a borleirasok ! Elvezettel olvastam oket.

akov · http://borrajongo.blog.hu 2015.02.19. 18:42:28

Nemrég Dagadtos jóvoltából ittunk egy Deiss Langenberg Alsace Premier Cru 2010-t. A bornak remek szerkezete volt, szép intenzitása, de eléggé oxidált vonalat képviselt, rendesen reszelt almás volt. Egyébként még éppen el lehetett talán nézni más értékei miatt...

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2015.02.19. 19:41:11

@silvousplait: koszonom szepen, orulok ha igy erzed:-)
@akov: jol jartatok ti ezzel a dagadtossal:-)

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2015.02.19. 23:13:26

@silvousplait: Az Altenberg és a házasítás lehetősége megvolt, de a 'kisegítő lehetőségről" nem tudtam, köszi az infót és a többi kiegészítést is.

bazaltrajongó 2015.02.28. 23:03:15

@BZoltan: Szia Zoli!

Nem azzal vitatkozol, amit írtam, hanem amit belevetítesz, de mindjárt válaszolok részletesebben a másik poszt alatt, szóval lásd ott :)

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2015.03.01. 07:03:33

@bazaltrajongó: Én már nagyon rég nem vitázom ebben a kérdésben :) Számomra már nagyon régen magától értetődő trivialitás, hogy a termőhelyi jelleg minden mustfoknál pont ugyanúgy megmutatható. A maradékcukor nem fedi a termőhelyet.
süti beállítások módosítása