A Borrajongó

Dávid és Góliát – Syrah-páros

2014. június 20. 06:00 - ungert (törölt)

Jómagam még nem jártam végig a Bock-szortiment felsőházának minden szegletét („hogyha nékem sok pénzem lesz…”), de ha a filiszteus izomtorony szemiotikai jelentéstartalmától eltekintek, miszerint Góliát az istentelen nagyhatalom megtestesítője, úgy tapasztalataim alapján nyugodtan mondhatom, hogy a Boxi-csúcs tulajdonképpen egy maréknyi borvidéki Góliát Capellától Magnificióig. A borok koncepció szerint óriásnak készülnek, céljuk az egy heti fizetésért cserébe történő zúzás borfesztiválon, borversenyen, vagy egy steak mellett, az étteremben. Nem is csoda, ha a hatvan kilogrammnyi páncél előtt (kihívó híján) egyszerre borul térdre borértő és pénzes alkoholista. Ne várjunk kiütéssel végződő párbajt, ha csak villányi nagyokat küldünk ringbe, a „ez kevésbé mazsolás, mint a másik, noha túl sok a hordócsokoládé”-típusú érvelésre alapozott pontozásos győzelmek meg már unalmasak, úgyhogy célszerű súlycsoporton kívüli kihívó után nézni. Kérdés, hogy van-e legény talpon a vidéken.

dg.jpg

Azt nem tudom, hogy cabernet-fronton létezik-e ellenszer, de találtam egy mátrai syrah-t, ami szoros csatában ugyan, de képes felülkerekedni villányi társán. Igaz, nem Góliát, inkább botos-parittyás Dávid: tudtommal nincsen kereskedelmi forgalomban, alig hatszáz palacknyi készült belőle, ráadásul negyedannyiba kerül. Ott találja el az óriást, ahol a legjobban fáj. Nem mondom azt, hogy sejtelmem sem volt Németh Attila Gábor Barnatanyájában rejlő lehetőségekben, mert volt, de meg voltam győződve, hogy a friss évjárat nem fog megállni a Bock mellett. Tévedtem.

Bock Syrah 2009

Előre leszögezném, hogy ez egy elég jó bor. Bock-szerűen izmos, súlyos, tartalmas, de közel sem egyensúlytalan. Töltés után azonnal dönti magából a csúcsminőségű hordót, valamint az erdei gyümölcsöket is, mellettük csak másodperces mellékszerepet kapnak a fajtára jellemző fűszerek. A korty tartalmas, van bevezetés, tárgyalás és befejezés is, utóbbi kellően hosszú. A tannin besimult, az alkohol kellemesen fűt. Azt minimális bizonytalanság mellett meg tudom mondani, hogy Bock, de jó lenne, ha mutatna valamit a szőlőből is, amiből készült. Hústorony-Góliát, de szerethető, ha szemet tudunk hunyni a klasszikus késői szüret és a hordótuning felett. Ha nincs Dávid, jön, lát és győz. 6 pont. (8 000 Ft, Bortársaság)

syrah.jpg

N.A.G. Borművek Barnatanya Syrah 2012

Az analitika megtévesztő: a tizenötös alkohol mellé még néhány grammnyi cukor is maradt benne. Nem a számok vonatkozásában, hanem összbenyomását tekintve lép Dávid szerepébe, és írja felül a Bock szépségét. Parittyája az elegancia, gyilkos köve a frissesség. Gyümölcsei egészségesen érettek, lekvárosság szóba sem jöhet: tisztán epres-szamocás, és még azt is elhiteti, hogy fűszereit nem a hordóból, hanem a gyümölcsből nyeri. A korty gazdag, savai pengék, egy percig sem laposodnak el, igaz, tanninja még nem épült be teljesen. Jó inni, a második és a harmadik pohár után is. Míg a Bock megfojt, addig a Barnatanya szárnyal, frissít, és ez egyáltalán nem mindegy. Nem a borversenyek féldecis vasökle, sokkal inkább az egészpalackos esték bora. 7 pont, best buy. (cca. 2 000 Ft, pincétől)

[Az bibliai összecsapás illusztrációját innen vettem kölcsön.]

15 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr676300604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2014.06.20. 10:04:50

Ötletes írás. :)
Csak részben kapcsolódik a témához, és túlságosan is általánosító lesz a megállapítás, de Bock-Gere összevetésben eddig nálam az a végeredmény, hogy a szortiment alsó szegmensében a Bock-borokat szeretem jobban, a csúcsborok esetében viszont inkább a Geréket.

rszabi · http://borrajongo.blog.hu/ 2014.06.20. 11:16:37

@furmintfan: Nálam, meg éppen hogy ebben a 7-8 ezres kategóriában teljesítenek jól a Bock borok. A 2000-es Bock cuvee, meg ez is nálam simán 7 pontosak. Bár egyedül nem venném meg egyiket sem az biztos. Pont az ilyen NAG borok, meg mondjuk a Losonci Úráteszi kékfrankosa miatt nem érzek késztetést, hogy 6-7-8 ezres Magyar vörösborokra gyűjtögessek. Nekem az egyetlen kivétel a most kapható drága borok között a Heimann Franciscus. Na arra érdemes beruházni.

furmintfan · http://borrajongo.blog.hu/ 2014.06.20. 12:39:27

@rszabi: Ilyen késztetést én sem gyakran érzek. Zárójelben megjegyzem, a Franciscust vakon kóstoltam úgy 2 hónapja, egy nem vakon kóstolt spanyol sor végén, és első nekifutásra olyan nagyon nem nyűgözött le. Akkor már inkább a Barbár...

ungert (törölt) · http://borrajongo.blog.hu 2014.06.20. 12:48:10

@furmintfan: @rszabi: Javarészt én is csak kíváncsiságból pengetek ki húzós ezreseket a hazai csúcsokért, mert azért úgymond illik ismerni őket, de nem dédelgetném őket a pincében sokáig, mert lehet, hogy azt is elvesztik, amijük most van.

@Octopus: Köszi!

silvousplait 2014.06.20. 13:04:26

@ungert: Nem vitatok en N.A.G.-minoseget, de hogy a banatba lesz egy (matrai) syrah 15 fokos (+ meg a maradekcukor is) ?! Van ket snajdig côte-rôtie-m 2006-bol, 13 es 13.5-es alkohollal. De lattam en mar meleg evbol 12.5-es cimket is.

ungert (törölt) · http://borrajongo.blog.hu 2014.06.20. 14:00:32

@silvousplait: Valószínűleg nem szeptember eleji szüretről van szó. Meglepő, hogy egy késői szürettel sikerült ilyen szép, friss gyümölcsösséget hátrahagyni, de ebből is látszik, hogy nem lehetetlen a küldetés teljesítése. úgy meg pláne, hogy nem kerül rá hordófojtás.

Syntax Error · http://vino.syntaxerror.hu/ 2014.06.20. 16:27:51

Ez jó poszt, kedvet kaptam a NAG Syrah-hoz, még nem volt dolgom vele. Egyébként én is azok táborát erősítem, akik maguknak nem vesznek 6-8-10 ezer forintos magyar borokat. Van egy kis kóstoló körünk oda bekerülnek ezek, mert azért kíváncsiak vagyunk, és elosztva nem fáj annyira a költség.

ungert (törölt) · http://borrajongo.blog.hu 2014.06.21. 05:42:39

@Syntax Error: Köszi, mindenképpen próbálj rá, remélem, hogy Attila hamarosan kiküldi a kereskedőhöz. Februárban még kifejezetten kikönyökölt belőle a tannin, azóta már rengeteget csiszolódott, szóval lassan időszerű.

silvousplait 2014.06.22. 08:13:15

@ungert: Koszonom a valaszt. Remeljuk a "negyszer kevesebb penzert sokkal jobb bort keszitunk"-mozgalom exponencialis haladvany szerint gyarapszik majd.

emoss 2014.06.24. 08:10:21

A Bockrol tudok nyilatkozni, nekem nagyon bejott igaz az '11es volt. Fantasztikusan jol ihato abszolut nem hompolygos nem lekvaros es annyira testes csak amennyire egy ilyen bornak Villanybol testesnek lennie kell. Nem logott ki belole semmi, nagy elmeny volt.
Zsenialis meg a Kreinbacher '11es syrahja, nalam eddig Nr.1.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.06.24. 12:00:02

@silvousplait:
:D

Tán majd ha rákényszerülnek. Kezd elég nagy tolongás kialakulni a kézműves placcon, és a villányi szuperkoncentrátumok világában is mintha megritkultak volna a pénzes vevők.

loading 2014.06.24. 12:49:07

@Hepci: Csak reménykedsz. Lassan bármilyen kézműves bor 2000 Ft-tól fog indulni. Függetlenül termelőtől, borvidéktől, fajtától, stb. Rövid befutás után hirtelen exponenciális áremelkedés, majd hosszú visszatérési szakasz.
Szóval speciel annyi nagy változást én nem látok a kezdődár fixálódásán kívül.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.06.24. 13:11:00

@loading:
Nem reménykedem semmiben. :)
Ott van a probléma, hogy a boros médiában/bloggerek között nagy tisztelettel emlegetett kicsi (kézműves, stb.) termelők belépő tételei és a nagy technocégek negyedannyiba kerülő borai, meg a médiában nem forgolódó termelők feleannyiba kerülő belépő borai között én többnyire nem látom azt a jelentős (2-3 pont) különbséget, amit a boros bloggerek. Így aztán inkább veszek pl. a Podmaniczky pincétől kékfrankost, mint hogy alap Weningert igyak, a fehérekről már nem is beszélve.

loading 2014.06.24. 15:05:56

@Hepci: Ebben egyetértünk.
Egy jó Csernyik CS vagy Turán, esetleg Molnár CS Bölcskéről. Vagy ugyaninnen Tomolik SB, Siller, ha fehér. :)
süti beállítások módosítása