Az első rész után jöjjön a Mondovino-beszámoló második része. Az egyéb francia vörösök frontján a Château de Beaucastel kínálatát néztem meg tüzetesebben. Sajnos azt kell mondjam, hogy a 2010-es bordeaux-iak után mókásnak hatottak a Gigondas, Cairanne vagy akár a magasra pozícionált Châteauneuf-du-Pape borok. Magas alkohol, durva dzsemesség, kevés sav és szétomló korty. Inkább egy nagyseggű menyecske, mint egy törékeny hercegnő jutna róluk eszembe. Nem az én világom. Ugyan néha le tudnak térdeltetni ezek a borok, de a legtöbbször nem értem a Robert Parker fűtötte déli hype-ot. Ha már Dél, ha már francia, akkor sokkal inkább éltetném a malbec fajtára felesküdött Cahors appellációt. A híres Château du Cèdre készítette Le Cedre Cahors 2008 eszméletlen komoly darab. Természetesen a bordeaux-i pályán motorozik őkelme is, simán összemérhető az itt említett legnagyobb nevekkel. A szintén nagyhírű, Madiran appellációban nyomuló Château Montus 2009 tannatból készül és a vasökölként lesújtó tannin mögött egy nagyon komoly szerkezettel megáldott, hosszan érlelhető bor bújik meg. Fantasztikus karakter.
A spanyol vörösök szintén a szívemhez közel állnak, így ki nem maradhattak. Rioja két nagyja idén is felvonult. A Marqués de Vargas Privada Reserva 2005 remek borvidéki benchmark, a Hacienda Pradolagar 2005 pedig igazi régi vágású klasszis. A Marqués de Murrieta Castillo Ygay Gran Reserva 2004 zseniális bor, csakúgy, mint az előbbieknek jó sava és brutális tanninjai vannak. Egyikük sem lenne közönségdíjas, minőségük azonban megkérdőjelezhetetlen, a sok-sok tannin valahol mégiscsak együtt mozog a gyümölccsel és az érlelés adta tercier aromákkal. A modern hangszerelésű Marqués de Murrieta Dalmau Reserva 2007 jól illusztrálja, mitől döglik a légy, de kerek popularitása mellett is sikerül nagynak maradnia. És ez azért már valami. Személyes kedvenc borvidékemről, Ribera del Dueroból a Vega Sicilia csoporttól az Alión 2008 és a Pintia 2007 volt kóstolható. Előbbi mélységeket kínál, a gyengébb évjárat ellenére is kiváló bor, igaz lehetne koncentráltabb valamivel, de így is szépen kitölti saját zakóját. A Pintiába a szép fa mellett jó sok tannin jutott, gyümölcsössége pedig az aszalt tartomány irányába mozgolódik. Bierzoból az igen limitált mennyiségben készülő J. Palacios Moncerbal 2009 döbbenetesen jó, az ember alig tudja eldöntetni, hogy egy jobb burgundihoz vagy egy ultraprémium kékfrankoshoz van-e közelebb. A Prioratban tevékenykedő részlegből az Alvaro Palacios Finca Dofi 2009-t emelném ki. Csokis, cseresznyés, ribizlis és virágos, amely egyesül az elképesztően jó minőségű fával. Az utóíz szinte végtelen, a legjobb értelemben letaglózó. Végül a Clos Mogador 2009 ütött szíven. Tavaly a 2008-asra azt írtam „Bordeaux Dél-Rhone-nal randevúzik”. Most sem tudnék jobbat mondani ennél. Ez egy kemény kábítószer, másodpercek alatt a fellegekbe repíti az embert.
Az Új Világ vörösei közül csak kevésre maradt idő. Sajnos, mert bőven voltak nagy dobások. A Dél-afrikai Stellenbosch vezető termelője, a Kanonkop számos borral képviseltette magát. A Cabernet Sauvignon 2009 jól eltalált, fűszeres, fűszerpaprikás és koncentrált. A Paul Sauer 2009 bordeaux-i csúcsházasítás pedig a klasszikus mérce szerint készült, egynémely bal vagy jobb parti magasságot simán meg is szorongatna. A hazai pályán is jól ismert Simonsigtől a Redhill Pinotage 2009 kerített még hatalmába, a lenézett fajta ellenére ez is egy végtelenül koncentrált, jó szerkezetű és összességében is meggyőző tétel. A számomra sokszor izgalommentes Chile-ből a részben biodinamikus és organikus Casa Lapostolle Syrah Alexandre 2009 igen korrekt tétel, már olyat villant, amiért érdemes Chile-re figyelni. A carmenère-re épített Clos Apalta 2009 csúcsházasítás pedig a világ bármely borával megmérkőzhetne. Fantasztikus a szuperérettsége, koncentráltsága és mellbevágó hosszúsága. Zseniális. Ausztráliából összesen csak két bort kóstoltam. A Penfolds BIN 138 Grenache-Shiraz-Mourvedre 2009 remek darab, innám napestig. A pincészet St. Henri Shiraz 2005 bora pedig minden értelemben nagy klasszis.
Az egyéb vörös kategóriában két tételt említenék meg. Az agiorgitiko fajtából készült görög Gaia Estate Nemea 2007 pinot noir-szerű, mégis tannin alakította szerkezetű, sok piros bogyóssal és szuper fás hatással. A portugál Quinta do Vallado Douro Reserva 2009 pedig egy 30 fajtát rejtő öreg tőkés ültetvényről készül. A visszafogott hordó érvényesülni engedte mély gyümölcsösség koncentrált, egyedi bort eredményezett.
Az édes borok között is volt mit szemezgetni. A muscat de frontignan (muscat blanc á petits grains) fajtából kései szürettel és új hordós érleléssel készülő Klein Constantia Vin de Constance 2007 Dél-Afrika egyik legkomolyabb édes bora. Robert Parker 97 pontra adta. Ez ugyan rejt némi túlzást, de tényleg komoly anyag, egyszerre sűrű, komplex és jól iható. Végül ismét Portó meleg simogatásával zártam a Mondovinót. A Sandeman Vau Vintage Port 2000 igazolta, hogy egy masszív 8 pontos borral van dolgunk, ha nem kis üvegből kóstoljuk. A legutolsó perceket most is a Sandeman Tawny Port 20 Years tette emlékezetessé. Amikor belenyalunk ebben a két évtizedes hordós érlelésen átesett borba, egyszerűen megáll a Földgolyóbis. Az aromák kereke meg csak forog, forog és forog.
Légiesen átlibbenek a zagyván karattyoló sógorok tengerén, veszem kis kabátom, majd kisétálok. Az idő gyorsan pereg, megint elmúlt egy év, megint volt egy Mondovino. Miközben ezen tűnődök, már suhan velem a metró. Mellettem egy hórihorgas portugál ül, fekete köpenyébe burkolózva ódivatú kalapja alatt szendereg, egészen hazáig kísér. Hosszú és mégis rövid ez a Mondovino. A többiről meg majd talán jövőre.
