A Borrajongó

Alonso del Yerro

2012. július 10. 06:00 - akov

maria_javier.jpgKéső délután, rekkenő hőségben érkezünk a Finca Santa Martához. A tanya (finca) a Roa és Anguix falvakat összekötő úttól egy kurta kilométerre fekszik. A csend és nyugalom ára csak a rövidke dűlőút, a villa – mert koránt sem tanya ez – elegáns homlokzata diszkréten bújik el a hullámzó szőlőhegyek közt. A veszélyesnek tűnő házőrzők csak a szemhéjukat billentik ránk az árnyékból, egy leheletnyi energiát is sok volna most pazarolni. Igaz, ami igaz, rettenetesen meleg van. Látogatásunk részleteit még hetekkel ezelőtt María del Yerroval egyeztettem le. Helyi ügyekben kisebb segítséget is kértem tőle, ő pedig szó nélkül elintézett néhány nagyon fontos telefont. Még nem is találkoztunk, de Maríának már akkor feledhetetlen élményeket köszönhettem. No, de ne szaladjunk ennyire előre!

 

 

 

Valamikor tíz évvel ezelőtt Javier Alonso és María del Yerro úgy döntöttek, teljesen felforgatják és újraírják sorsukat. Miután életük fonala már jócskán összegabalyodott, elhatározták, hogy a földdel és a borral is komolyabb kapcsolatba lépnek. Öt gyerekkel és a gyógyszeriparban megtermelt tőkével a hátuk mögött életük súlypontját a Finca Santa Martába helyezték át. A bor iránti szerelem nem volt újkeletű, azonban mi sem esik távolabb, mint a madridi élet és a szőlőművelés. Ugyanakkor María és Javier valami különlegeset akartak létrehozni. Egyszerre emelték szemük Bordeaux presztízzsel csepegtetett profizmusa és Burgundia aprócska parcellái felé. Ez az ambíció – segítség nélkül – bárkinek túlzott teher.

Elsőként a francia Stéphane Derenoncourt került a figyelmük középpontjába. Ekkor 2003-at írtunk és újdonsült szőlősgazdáink rohamosan közeledtek az első szürethez. Derenoncourt-t a lehető legjobb ütemben csípték el, még nem volt széles körben ismert, de a szaksajtóban már leendő sztárborászként emlegették. Referenciái között felbukkan a Château Pavie-Macquin, a Château Canon-la-Gaffelière, a Domaine de Chevalier, a Château Smith Haut Lafitte és mások. Derenoncourt mindezeken túl számtalan európai és újvilági projektben dolgozik tanácsadóként, sőt Bordeaux-ban és a Napa-völgyben saját bort is készít. Mivel jó bor nem létezhet valamire való talaj nélkül, szerződtették Claude Bourgignon-t is. Bourgignon a különböző talajok és azok mikrobiológiájának első számú szakértője. Hogy ki is Bourgignon, mindennél szebben énekelnek munkaadói: Domain de la Romanée-Conti, Leflaive, Domain Huet, Vega Sicilia stb.

vyard1.jpg

María és Javier fiával, Miguellel megyünk ki a szőlőbe. Miguel nem sokkal ezelőtt, agrármérnöki tanulmányait követően csatlakozott a birtokhoz. A hely, ahol állunk jó rálátást enged az Alonso del Yerro 26 hektárjára. Az egymáshoz közeli, négy nagyobb foltba tagozódó terület a lehető legjobb helyen fekszik, innen csak karnyújtásnyira vannak a Pingus híres dűlői. Azt gondolhatnánk, nem rejt nagy változatosságot ez a vas-oxidtól vörösre színeződött, látszatra homogén talaj. Mi sem áll azonban ettől távolabb. Bourgignon addig-addig furkálta a lyukakat, amíg a meghatározó 5-6 különböző talajtípus elő nem került.  Van itt kréta (chalk), mészkő, üledékes kavics (gravel), homok és különböző típusú agyagok.  A vizsgálat eredménye vagy húsz amorf parcellát rajzolt a térképre. A parcellákat természetesen külön kezelik, elkülönítetten szüretelik és erjesztik. A kutakodások során a nedves és a száraz foltokat is feltérképezték, így Bourgignon útmutatásai alapján földalatti vízelvezetők létesültek. A vízelvezető tulajdonképpen egy felül kilyuggatott, nagyobb kavicsokkal feltöltött cső, amely a nedves részek irányából a szárazak felé szállítja a vizet. Miguel mutatja, itt-ott hiányzik egy fél szőlősor, ide ásták be a csöveket.

A tőkék kora 25 év körül van, az előző tulajdonos a nyolcvanas évek végén telepítette őket. Átlagosan 2.850 tőke van egy hektáron, mind kordonos művelésben. Kb. 30 hl/ha hozammal dolgoznak, ez  tőkénként 3-4 fürtöt, azaz 1-1.5 kg/tőke terhelést jelent. A művelés a biodinamikus alapelveket követi, de ökörszarv és egyéb vallásos elemek nélkül – mondja Miguel. A különféle saját készítésű komposztok mellett csak bordeaux-i lét használnak. Miguel szerint a nyári szárazságnak köszönhetően egyáltalán nem jellemzőek a gombás megbetegedések, csupán a szüreti időszakban előforduló esők okozhatnak némi fejfájást. A szüreti időpontról nem analitika, hanem kóstolás alapján döntenek. Ahogy közeledik a szüret, úgy sűrűsödnek Derenoncourt látogatásai, aki fáradhatatlanul járja a dűlőket és a gyümölcs fiziológiai érettségi állapotát vizsgálja.

Miguel elmeséli, hogy 2007-ben a szomszédos Toro D.O.-ban vásároltak egy 8.8 hektáros területet. Egyszerűen beleszerettek egy saját tőkés, 1930 és 1988 között telepített „en vaso” ültetvénybe. Igaz, egy hektáron csak 750 tőke van, de a terület fantasztikus. Amikor Derenoncourt-nak megmutatták a kiszemelt területet, állítólag csak ennyit mondott: „Itt valamit tenni kell. Ha ti nem veszitek meg, akkor én fogom.”. Ez a terület gravel, agyag és mészkő tartalmú talajokból áll. Ribera del Duerohoz képest a borvidék alacsonyabban fekszik, közel sincs akkora éjszakai lehűlés, ami valamivel magasabbak alkoholokhoz vezet. Az első, „Paydos” névre keresztelt boruk a 2008-as évjáratban készült el, összesen 3.500 palackkal.

ferm.jpg

A feldolgozóba visszaérve Lionel Gourgue fiatal borásszal beszélgetünk a borkészítésről. Lionel szintén francia – mennyi francia van errefelé! –, a Bordeaux-i Egyetemen végzett, tapasztalatát különböző château-knál, Új-Zélandon, Kaliforniában és Argentínában szerezte. Lionel elmondja, hogy az első bor („Alonso del Yerro” ) acélban erjed, és itt történik meg az almasav lebontása is. Fajélesztővel dolgoznak, a néhány éve biodinamikus művelésbe vont szőlő – szerintük – még nem áll készen a természetes erjedésre. A maceráció évjárattól függően 25-30 napot vesz igénybe, körfejtést és kézi csömöszölést alkalmaznak. Az erjedés után a bor kb. 12 hónapra új vagy részben új francia hordókba kerül. A pincészetnél a kiemelt dűlőkből, a legjobb években készített „María” jelenti a csúcsok csúcsát. Ez a limitált palackszámban készülő bor 60 hektós fakádakban erjed. A María 15-18 hónap új hordós érlelést kap, az almasav lebontása ezúttal már a hordóban megy végbe. Végül Lionelt – kedvenc témámról – a savpótlásról kérdezem. Elmondja, erre náluk ritkán van szükség, forró évjáratokban pár dűlő boránál kell emelni a savat, akkor sem túlzó mértékben. A pincében összesen 250 darab francia hordó sorakozik, a fantasztikusan tiszta pince falait María sálgyűjteményének csodásan színes darabjai díszítik.

pince.jpg

A pincészet teljes termelése – évjárattól függően – 60.000-80.000 palack. Ennek legnagyobb részét az „Alonso del Yerro” adja, a „María” – ha készül – kb. 7.000-10.000 palackot tehet ki. A borok 30-50%-a Spanyolországban kel el, de természetesen fontos piac az EU, az USA és Mexikó is. Robert Parker és Stephen Tanzer az első évjáratok óta kóstolják a pincészet borait, mindkét megmondónál a 90-95 pontos sávban mozognak az értékelések.

Alonso del Yerro 2006

60.000 palack készült, ideális évjárat. Robert Parker (RP) 92+. Illatában fekete cseresznye, viola, bőr, ánizs, fekete bogyósok, fahéj, szegfűszeg. Csúcsminőségű hordó, ez nem vitás. Kóstolásra telt, nagyon szép, már érettebb jegyeket mutat, fekete föld, remek hordós jegyek, a fekete bogyósok aszalt formában is felfedezhetőek. Szép sava van, a tannin magas, a tempranillonál megszokott nagyszemcsés textúrával, de ésszel extrahálva. Sima, izgalmas, hosszú lecsengéssel. Az alkohol déliesen melegít, ha kicsit több lenne, az már gond lehetne. Jó ár-érték arány. Erős 7 pont (92). 14,7%. 21,0 EUR

Alonso del Yerro 2008

Nehéz évjárat, sok eső a szüreti időszakban, nagyon későn kellett szedni. RP 90-93 pont. Édeskés illat, elegáns, kék virágos, szilvás, ánizsos, ismét a fekete bogyósok adják a gyümölcskaraktert. Kevésbé telt, majdnem hígnak hat az előző borhoz képest. Közel nincs annyi aroma, a tannin sok, ezúttal inkább poros szerkezetű, hosszan feltapad és meghatározó marad a lecsengésben. Jól elkészített bor egyébként, a friss fekete cseresznye viszi. Szimpatikus a visszafogottabb alkohol. Erős 6 pont (88). 14,0%. 21,0 EUR

Alonso del Yerro 2009

70.000 normál és 2.000 magnum palack készült. Meleg, száraz, de ideális évjárat. RP 92-95 pont. Intenzív és buja illat, virággal, fekete bogyósokkal, ánizzsal, szép fás jegyekkel. Jó testes, koncentrált, fekete bogyósokkal, meggyel és megint remek hordós jegyekkel. Az alkohol ismét egy picit emelkedettebb. Nincs annyira szofisztikált, mint a 2006-os, de biztos úton van egy hasonló karrier felé. A tannin markáns, érett, poros állagú, egyelőre meghatározza a lecsengést. Hosszú. 7 pont (90). 14,7%. 21,0 EUR

María 2009

6.500 normál és 100 magnum palackot töltöttek le. A Circo és Violeta nevű parcellák gyümölcséből készült. RP 92-95 pont. Illatra szuperérett karakter, buja fekete bogyósokkal, csokival, nagyon elegáns vaníliával, fűszerekkel, virággal. Nagyon magas minőségű hordót használtak. Arisztokratikusan vonzó. Jó testes, haraphatóan húsos. Remek magja van a kortynak, édesre érett friss és aszalt fekete bogyósok villannak. Itt is remek a hordós hatás, ez nem lehet vitás. A sok-sok tannin az időnek szól, az alkohol szinte alig észrevehetően muzsikál. Nagyon hosszú lecsengés. Kiváló bor, érleléssel nagy klasszis lehet belőle. Valahol 7 és 8 pont határán mozgunk (92-93). 15,0%. 50,0 EUR

Paydos Toro D.O. 2009

6.000 palack készült. 50 hektós acélban erjedt, majd 15 hónapot töltött el francia fában. Nagyon tiszta illat, jóval parfümösebbnek érzem, mint az imént kóstolt riberai borokat. Friss fekete bogyósok, klasszis vanília és hordós fűszerek, nagyon vonzó kivitelben. Telt, koncentrált, intenzív és friss. A tannin itt is jelentős mennyiségű, de az intenzív aromák felveszik a kesztyűt. Hosszú lecsengés, emelkedett alkohol. Nehéz lenne letagadni a területben rejlő potenciált. Erős 7 pont (92). 15,0%. 30,0 EUR

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr134635054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rszabi · http://borrajongo.blog.hu/ 2012.07.10. 11:07:30

Tudsz olyan online boltot ahol ezeken az árakon lehet vásárolni és szállítanak Magyarországra?
A bejegyzést most nem dicsérem, már megtettem elégszer, szerencsére tartod a magas színvonalat.. :)

akov · http://borrajongo.blog.hu 2012.07.10. 11:35:44

@rszabi: Köszi. Én ezt a helyet ajánlom, 2008-as Yerro kapható is:

www.decantalo.com/en/search/?lang=en&c=41&searchStr=yerro&pag=1&sq=yerro

Rendeltünk innen, óriási a választék és jók az árak.
süti beállítások módosítása