A Borrajongó

Az argentín malbec

2012. február 16. 03:44 - pardi norbi

Csak érintőleges tapasztalataim vannak mind az argentín borokkal, mind a malbec szőlőfajtával kapcsolatban. Ezért szinte adta magát a helyzet, hogy előbb-utóbb összeválogassak egy kóstolóra valót az egyesült államokbeli igazán bőséges kínálatból. A malbec az argentín borágazat zászlóvivője, minden további nélkül meggyőzőtt engem is arról, hogy remek borokat (is) készítenek belőle Argentínában. Több mint 20000 hektárt ültettek be vele, a legkiemelkedőbb borok Mendozából kerülnek ki. A borászatok zöme 500-1500 méter tengerszint feletti magasságon található, az ültetvények az Andok előtti alacsonyabb lankákra vannak telepítve. Valamennyi kóstolt tétel Mendozából, az Uco Valley-ből származik. Ezúttal hét tétel került sorra, az alábbi sorrendben, nem vakkóstoló keretében:

  

O. Fournier Winery: Massimo malbec 2010.: Több országban is borászatokkal rendelkező, jelentős szőlőterületet birtokló vállalkozás alapbora. Sötét bíborszín. Közepesen intenzív illat, piros,- és feketebogyós gyümölcsökkel, diszkrét fűszeres tónussal. Közepesnél kicsit vékonyabb test, tiszta gyümölcsösséggel (meggy, vörös áfonya, cassis), hordóhatást egyáltalán nem érezni. Közepesnél kevesebb puha tannin, éppen elegendő mennyiségű sav. Sajnos a 14,5% alkohol lenyeléskor igencsak befűt, kár érte. Nagyon kellemes, az alapborokon azért túlmutató tétel, tiszta, gyümölcsös, itatja magát. 5 pont alja. $12

Altocedro: Malbec Ano Cero 2010.: Kisméretű, jól ismert borászat alaptétele. Sötét bíborszín. Közepesen intenzív illat, finom füstös jegyekkel és feketebogyósokkal. Közepes test, gyümölcsös (fekete meggy, cassis, szilvalekvár), étcsokis és kellemesen fűszeres (fahéj, szegfűszeg). Megnyerő. A komoly aromagazdagság mellé azonban nem társul megfelelő mélység. Viszonylag egyszerű savak, szépen érett sima tanninok, közepesen hosszú utóíz. Itt is 14,5% az alkohol, de nem olyan zavaró, mint az előző bornál. 5 pont. $17 

Tikal: Patriota 2009.: A híres Ernesto Catena érdekeltségébe tartozó borászat. Némileg kakukktojás ez a tétel, ugyanis csak 40%-a malbec, a maradék 60%-ot az olasz származású bonarda szőlőfajta adja. 40 éves tőkék gyümölcséből készült bor. Mély bíborszín. Közepesen intenzív, érdekes illat: karamell, kókusz, vadhús, feketebogyósok. Közepesnél teltebb korty, jelentős hordóhatás (karamell, szegfűszeg, fahéj), cassis, fekete áfonya, aszalt szilva. Jelentős mennyiségű szépen integrálódott bársonyos tannin, magas, kissé savanyító jellegű savak, hosszú utóíz. A nem éppen ideális savakkal együtt is gazdag, szép bor, sima 6 pont. $21 

Anoro: Malbec 2008.: Kifejezetten sötét bíborszín, igencsak pályája elején van még ez a bor. Intenzív, mély illat, sok-sok gyümölccsel, elegáns hordós aromákkal. Telt korty, intenzív, a teljes szájat betöltő ízekkel. Fekete,- és pirosbogyós gyümölcsök, finom füstösség és hordófűszerek. Sok érett tannin, finom savak, minden megfelelő egységben. Lehetne persze még elegánsabb és sokrétűbb, de ez egy nagyon jó bor, így ahogy van. Hosszú gyümölcsös finis. Eléri a 7 pontot. $24   

Belasco de Baquedano: Malbec AR Guentota 2008.: 100 éves tőkék gyümölcséből készült bor, kézi szüret, szigorú terméskorlátozás. Sötét bíborszín. Közepesen intenzív illat, kellemes gyümölcsös-fűszeres jegyekkel. Közepes test, tiszta gyümölcsös zamatok, jóféle hordós aláfestéssel. Nem kifejezetten aromagazdag, de egészen komoly mélységet mutató, jól struktúrált, nagyon élvezetes bor. Kifejezetten sok, nem teljesen integrált, adsztringens tannin, finom érett savak. Magában nem éppen ideális, ételhez viszont remekül tudnám párosítani. Remek, 7 pont. $27   

Susana Balbo: Malbec 2008.: Bár a frontcímkén csak a malbec van feltüntetve, apró betűvel azért megemlítik, hogy ebbe a borba néhány százalék cabernet sauvignon is került. Sötét bíborszín. Intenzív, gazdag illat: fekete meggy, fekete áfonya, aszalt gyümölcsök, karamell és füst. Közepes test, nagyon szép arányokkal rendelkező zamatgazdag korty. Mély és komplex. Nagyon elegáns, jelentős mennyiségű integrálódott selymes tannin, szépen érett savak, hosszú lecsengés. Magában is remekül iható, fogyasztásra kész bor. 7 pont. $24   

Trapiche: Malbec Single Vineyard Viña Adolfo Ahemada 2007.: Óriási területtel rendelkező borászat, számos borcsaláddal. A most kóstolt tétel egy, a presztízskategóriába tartozó dűlőválogatás. Sötét rubinszín. Intenzív, mély, nagyboros illat: érett vörös,- és feketebogyós gyümölcsök, aszalt szilva, édesfűszerek, füst. Nagyon vonzó. Öblös korty, tiszta, jól definiálható, az illatnál már említett aromákkal. Kiváló arányok, a magas alkohol sem tűnik túlzásnak. Jelentős mennyiségű, remekül integrálódott bársonyos érzetű tannin, finom savak. Mély és gazdag, nagyszerű bor, kifejezetten hosszú utóízzel. Erős 7 pont, talán a 8 alja sem lenne túlzás. $53

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr354109637

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

117 2012.02.16. 20:09:28

Tudom ajánlani az Alta Vista premium malbecjét (2007, lehet, hogy már van újabb évjárat is). Én meglepő módon a Dereszlánál vettem Tokajban. Úgy tudom, a tulajdonosi kör azonos...

Minden esetre 3.000,- Ft alatt volt jócskán, mikor utóljára láttam. Szép, egyensúlyos tételnek éreztem.

pardi norbi · http://borrajongo.blog.hu 2012.02.17. 03:50:40

@117: Köszi, majd megnézem, itt is lehet kapni.
süti beállítások módosítása