Pontosan egy évvel ezelőtt élesedett ezen blog első bejegyzése. Hirtelen ötlet volt, aznap reggel felébredve még magam sem tudtam, hogy azon a napon "bloggerré" fogok válni. :)  Egyszercsak jött egy gondolat, hogy mi lenne, ha az aktuálisan megtartott kóstolónk jegyzetét nem az indexes fórumra, vagy épp másvalaki blogjára másolnám fel komment képében, így félszegen kattintottam a blog.hu-ra (ne kérdezzék miért oda, talán mert kommentelőként, már ismerősebb felszínnek tűnt) új blogot indítani, tartva attól, hogy alapjaiban hiányos számítástechnikai ismereteimmel egyáltalán erre képes leszek-e. :)

Fogalmam sem volt mi sül ki az egészből. Nem volt elképzelés, nem volt különösebb cél. Annyi tervem volt, hogy a kóstolási jegyzetek mostantól ide kerüljenek egy helyre, a lehető legegyszerűbb formában, minél kevesebb bevezetéssel. Azt is tudtam, hogy a kóstolt borok leírásán túl itt semmi mással nem szeretnék foglalkozni, olyan témákkal pedig, melyek alapjaiban nem a fogyasztó hatáskörébe tartoznak pláne nem. 

Tudni kell, hogy a blogon megjelent posztokat legalább annyira magamnak írom, mint másoknak, számomra így a legfontosabb cél a "lefedettség" megőrzése, azaz az általam kóstolt borok, úgy általában jelen legyenek, visszakereshetőek legyenek. Azt lehet mondani, hogy a kóstolásaim 80-90%-a, tehát erős zöme itt megjelenik, erről az "adatbázisról" pedig nem szeretnék lemondani annak érdekében sem, hogy formailag, stilisztikailag igényesebben elkészített cikkeket lehessen itt olvasni. Hozzá kell mondjuk tenni, hogy ezek az egyszerűbb, gyorsan összedobható formájú, sajnos olykor nyelvtani hibákkal is tűzdelt írások, a tartalmi oldal felől megközelítve, részletes kóstolási jegyzetekkel szolgálnak akár harminc-boros sorokról is, sőt, akár 180 bor kóstolásával járó fesztiválról is átlagon fölüli alapossággal jelentkezem.

Nem sokkal az indulás után a blog értékes erősítést kapott Pardi Norbi személyében. Ő velem ellentétben rengeteg kóstolásának csak töredékét írja meg, a heti egy posztot azért igyekszik tartani. A relatíve kevesebb írás mellett a közös kóstolások, hosszas beszélgetések, négykezes jegyzetek révén azt lehet mondani, hogy kölcsönösen sokat tanultunk a másiktól. Borokat mutattunk egymásnak, beszéltünk róluk, más szempontokból írtuk le értékeiket, hiányosságaikat. Végül elmondható, hogy leírásaink és kóstolási módszereink is sokat idomultak egymáshoz.

Mivel ez az egész blogolás hobbi, semmiféle érdek nem fűződik kattintások gyűjtéséhez. Reklámok nincsennek a felületen, indexes címlapra semmiképp nem szeretnénk kikerülni, közösségi oldalakon sem folyik olvasók verbuválása. Ez mellett viszont azt reméljük, hogy aki betéved ide, az az általunk kóstolt borokról szeretne olvasni, és úgy is tűnik ez működik, a trollok ezeddig sikeresen elkerülték az oldalt. :) Ez persze jóval kevesebb látogatót jelent, mint amennyi lehetne, meg amennyi esetleg másoknak van, de nem panaszkodunk. A blog kezdete óta folyamatosan növekedett olvasóink száma, jelenleg ez egy kellemes forgalmú hétköznap 80-90 főt jelent, hétvégeken ez a szám persze lényegesen alacsonyabb, de "érdekesebb" posztok esetén nemritkán 100 fölé is kerülhet. Az egy év alatt 198 poszt jelent meg, ebből 159-et magam írtam, ami átlagosan heti hármat jelent. Család, gyermek, munka mellett színtiszta hobbiként szerintem ez tisztességes aktivitás.

Szóval itt tartunk ma, nekünk boldog évfordulót, az olvasóknak pedig további kellemes olvasást és kóstolgatást kívánunk!  

...plusz egy mesebeli kakukktojás... :)

Még decemberben beszereztem kettőt túlzás nélkül talán a világ néhány legelismertebb grüner veltelinerei közül. Képzeletben természetesen Wachauban járunk.

Az egyik F.X. Pichler M, mint Monumental névre hallgató top-válogatása, a másik pedig a Prager csúcs-veltelinije, a Stockkultur, a híres-nevezetes Achleiten dűlőben található 72 éves ültetvényről.

Amikor várhatólag valami elképesztőt készülünk kóstolni, célszerű melléjük rakni korábban már bizonyított, a társaság számára elfogadott értékkel bíró referencia tételeket.

Egyiknek a wagrami Bernhard Ott csúcs-veltelinijét, a Rosenberg-et választottam. Novemberi nagy Wachau-kóstolónkon a társaságot egyöntetűen levette a lábáról, egy igen erős sorban kapott gyakorlatilag mindenkitől 8 pontot.

Másiknak pedig egy kakukk-tojás tételt, azaz veltelini helyett valami mást, ráadásul hazait. Korábban is voltak olyan elképzeléseim, hogy ha külföldhöz szeretnénk magunkat mérni, akkor úgy az érdekes, ha a legjobb külföldihez a legjobb hazait helyezzük. És ez sok esetben nem tud azonos fajtákkal létrejönni. Múltkor olyan gondolatom támadt, hogy hasonló felépítésű borok esetén miért ne lehetne furmintot rieslinggel összehasonlítani, most az jutott eszembe, hogy akkor zöldveltelinit miért ne lehetne  hárslevelűvel. Aromagazdag, illatos, kedves borok, hasonló jellegű, lágyabb savakkal. Ezt alapul véve, már jó ideje motoszkált a fejemben, hogy az egyik legszebb hazai hárslevelűnket, Demeter Zoltán 2008-as Szerelmijét megnézném néhány top osztrák grünerrel egy sorban. Ez a bor is eddig megbízhatóan 8 pont szokott lenni nálunk. Itt is itt.

Következzen tehát a nem mindennapi sor:

Megfigyeltem magamon, ha olyan kóstolón vagyok túl, melyek több kompenzációs hozzáállást igényeltek, mint tényleges szórakoztatást, akkor belátható időn belül meg kell magam jutalmazni valamiféle bombabiztos örömforrással, ami manapság jó eséllyel lehet édes moseli riesling.

A most következő rieslingek nem egy kóstolón kerültek egymás mellé, hanem az elmúlt kb. egy hónapban fogyasztottam őket olyankor, amikor feltétlen fel kellett magam dobni valamivel.

Az persze szinte szánalmas, hogy amikor színtiszta hedonizmnusra vágyom, akkor is képtelen vagyok megállni jegyzetelés nélkül. :)

Nálam az ünnep mindenképp aszúfogyasztást is jelent. Ezúttal is így történt, önmagam felköszöntésére :)) a minap kettőt is kidugóztam.

Nézzük, hogy tetszettek:

Múlt pénteken Piemont-témájú kóstolón volt szerencsém részt venni.