A Borrajongó

Somlói Apátsági Pince Hilla 2007

2010. május 03. 22:04 - drbarta

Ez a bor volt 2008 végén az első általam kóstolt tétel a pincészettől.Tetszett, de nem mondanám, hogy különösen elvarázsolt volna, értékeltem gazdagságát, kiváló ár/érték arányát, jobban szerettem volna kevesebb maradékcukorral, illetve intenzívebb savérzettel. A pince mindenestre felkeltette az érdeklődésemet, és hála ennek szép lasssan megismertem a teljes szortimentet, a hárslvelő, majd a furmint, de leginkább a juhfark már igen nagy hatással voltak rám, azonnal feliratkoztak kedvenceim közé. A borokat volt lehetőségem elég gyakran újra és újra kóstolni, és soha nem okoztak csalódást, de mindig úgy tartottam számon, hogy nekem a fajtaborok sokkal jobban tetszenek a házasítástól. Eltelt 1-2 SAP-mentes hónap, és tavaly évvégén újra kezem ügyébe került a korábban kissé mellőzött Hilla-cuvée, és ráébredtem, hogy nekem ez igencsak tetszik. Olyannyira, hogy a múltkori "szuper-somlói" kóstoló előtt  öszéntén elgondolkoztam, hogy az örökös nagy kedvenc juhfark helyett nem -e inkább őt látnám szívesebben a sorban. A nagy kóstoló megvolt, és én addig, míg frissek az élmények, elhatároztam, hogy megnyitok egy palack 2007-es Hilla-cuvée-t.

Íme:

Közepesen intenzív, de nagyon jellegzetes SAP illat, aszalt gyümölcsökkel, sós ásványossággal, és sok minden egyébbel, arányai kedvesebb bort igérnek. A korty igen vastag, jól érezhető, inkább desszertboros érzetű maradékcukorral, lustaságtól mégse kell tartani, a sokat emlegetett savak szépen dolgoznak, de nem élesek, a korty jól integrált alkotói, nem adnak elő különszámot, sokkal gömbölyűbb érzetű így a bor, mint a juhfark esetén, de dinamikája is teljesen rendben van. A tapintat is sokkal símább, a cseresség bár jelen van, mégse meghatározó, ahogy az alkohol is barátsogosabb érzetű. Összességében számomra az eddigi legjobb arányokkal rendelkező Apátsági-bor, a szerkezet nagyobb szintű csiszoltsága, rendezettsége számomra közelebb hozza ezt a bort a sokat emlegetett eleganciához és élvezhetőbbé teszi egyszerre kedves és marakáns aromavilágát.Stabil 7p.

 

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr791972351

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kezdő alkoholista · http://physicist-student.deviantart.com/gallery/ 2010.05.07. 20:23:53

Már nagyon régóta tervezem a SAP-szortiment szemezgetésének elkezdését, de valahogy csak nem haladok vele. Lehet, hogy ezzel kellene kezdenem? Vajon beszerezhető még Radovinnél, vagy már csak a 2008-as van?
Arról egyébként mi a véleményed? És mit ajánlanál mellé másodiknak? Egyelőre max. két borra fogja futni.

drbarta · http://borrajongo.blog.hu 2010.05.07. 20:58:03

@kezdő alkoholista: Megmondom őszintén a 08-as Hillát én tavaly szeptemberben kóstoltam utoljára a várban, természetesen tetszett, mint ahogy a többi is. Ha kettőt kéne mondani szerintem az egyik a 08-as juhfark legyen, a másik vagy a hárs, vagy a Hilla, stílusában ezt a kettőt érzem a legközelebbnek egymáshoz, a hárs félszáraz, letisztultabb világú, a Hilla félédes, mindenképp "desszertborosabb" érzetű, első nekifutásra ezért estleg gazdagabbnak tűnhet. (BZoli tudtommal a hársot preferálja)

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2010.05.08. 11:02:07

@drbarta: Igen én a 2008-as Hárslevelűt ajánlom leginkább kezdőnek.

A Pinceáron.hu-nál ez 2450 pénzért megvehető: www.pincearon.hu/products/somloi-harslevelu-2008-somloi-apatsagi-pince

Innen a folytatás attól függően, hogy inkább a száraz és markáns vagy az édesebb és kedvesebb stílus érdekel vagy a Juhfark vagy a Hilla lehet az út.

Kár, hogy a Tramini elfogyott :) mert belépőnek, ismerkedőnek az volt a legviccesebb.
süti beállítások módosítása