A Jó éjszakát Mád! nevű rendezvény keretében fiatal tokaji borászok részvételével remek kóstolót szerveztek a Zsirai Pincészet Vendégházába. A borvidék 6 különböző településén található pincében dolgozó 6 ifjú borász hozott magával 2-2 tételt, majd este ugyanitt további borokkal lehetett folytatni a mulatozást hangulatos fények és zene mellett. Nagyon barátságos légkörű, családias hangulatú rendezvény volt, szemmel láthatóan nagyon jól érezte magát mindenki, nem csupán a borok jótékony hatása miatt.
A kötetlen, laza hangulat ellenére úgy éreztem, többet jelentett ez a kóstoló, mint csak egy kis buli, hiszen a legfiatalabb borászok - Tokaj-Hegyalja jövőjének egy szelete - mutatkoztak be együtt. Az új generáció fiatalos energiája, külföldi tapasztalata, szakmai felkészültsége, a borvidék iránti hűsége kulcsfontosságú Tokaj jövője szempontjából. Ha ez csak rajtuk múlna, én nem aggódnék. A borok általában jók vagy – korukból adódóan még – ígéretesek voltak és öröm volt látni az összetartást, a lelkesedést és a tettvágyat ezeknek az ifjú borászoknak a körében.

Alkonyi László neve a Borbarát magazin atyjaként, és több, a borok témakörén belül - elsősorban Tokajról - íródott könyv szerzőjeként vált ismertté. A cikkeken és könyveken túl az egyik legismertebb és legelismertebb magyar borszakíró számtalan hasznos gondolattal, ötlettel, erőfeszítéssel járult hozzá a magyar, és ismét elsősorban a tokaji borászat fejlődéséhez (sajnos - elsősorban a szükséges borvidéki konszenzus és támogatás hiánya miatt - talán éppen legnagyobb jelentőségű munkája, a tokaji klasszifikáció maradt befejezetlen), néhány éve azonban a tollat metszőollóra cserélte, és a tállyai dűlők terméséből készített borokkal igyekszik a borvidék hírnevét öregbíteni.
A Kaláka Pince első borai a 2013-as évjáratból készültek. A kis mennyiségben, palackozott tételek gyorsan el is fogytak, mi itt és itt írtunk róluk. 2014-ben az időjárás viszontagságai miatt a termés legnagyobb része a földön landolt. A 2015-ből készült borok szinte ki sem kerültek a polcra, de Táncoló Medve barátunk máris lecsapott a teljes sorra, majd miután megírta saját élményeit, nagylelkűen felajánlotta a bontott palackokat egy közös kóstolásra, így aznap délután már Rszabival, Táncoló Medvével és még 2 lelkes érdeklődővel vettük górcső alá a Kaláka-szortimentet.

Tállya Tokaj-Hegyalja hosszú időn keresztül szunnyadó és régi dicsfényét kereső gyöngyszeme, amelyet igazán csak a legutóbbi években kezdtek el újra felfedezni maguknak a borászok és a befektetők. Az 1730-as Bél Mátyás-féle hegyaljai dűlő-besorolásban Tokajjal, Tarcallal és Tolcsvával egyetemben Tállya szőlőit említették a legkiválóbbnak az egész borvidéken, hiszen az említett besorolás szerint Tállya számos első- és másodosztályú dűlővel rendelkezik. Míg azonban a rendszerváltást követően a borvidék több településére gyorsabban rátaláltak a lelkes borászok és referenciaborokként elkönyvelhető tételek is születtek Tokaj, Tarcal, Mád, Bodrogkeresztúr vagy Erdőbénye dűlőiről, Tállya lemaradt mögöttük.

Egy-két „fecske” ugyan már korábban megjelent a településen, Tállya rejtőzködését azonban jól mutatja, hogy Tokaj-Hegyalja modern kori történetének két nagy alakja is csak mostanában ismerte fel a dűlőiben rejlő lehetőségeket. Szepsy István 2013-ban palackozott először önállóan tállyai dűlők terméséből készült borokat. Az Alkonyi László által fémjelzett Kaláka Pince ugyancsak a 2013-as évjárattal debütált tállyai területekről készített boraival. A szakíróból lett borász azonban a borkészítésen túl más módon is komoly szerepet vállalt Tállya életében. Alkonyi hívott egyre több befektetőt a faluba, azzal a nem határozott céllal, hogy létrejöjjön 15-20 magas minőségű bort palackozó birtok. Alkonyi szerint, ha minden tállyai dűlő gazdára lelne, és ezekről a területekről megfelelő minőségű referenciaborok készülnének, az idelátogató borkedvelőének több pincészetet is meg kellene látogatnia, ha a tállyai borral komolyabban meg szeretnének ismerkedni.

Néhány dolgos ember kitartó munkájának köszönhetően az utóbbi években Tállyán valóban megmozdult valami: érkeznek a befektetők, fejlődnek a birtokok, több termelő összefogásával elkészült egy településszintű bor, közösségi programokat – borbár, koncertek, alkotótábor – szerveznek, újjáéledt az Oroszlános Borvendéglő és Borhotel, amely mondhatni a település szíveként funkcionál. Tállya tehát lassan ébredezik és igyekszik méltó helyét elfoglalni a borvidéken.

Tavaly egy rövid tanulmányi kirándulás keretében Homoky Dorkánál és Alkonyi Lászlónál tettünk látogatást egy kis csoporttal. Kézenfekvő volt, hogy amikor körvonalazódott a tállyai túra időpontja, a tősgyökeres tállyai Homoky Dorkát kérjem meg, hogy legyen az útikalauzom egy nap erejéig.

Mád, Batthyány utca... nos, végre ez a perc is elérkezett... Jártam már Szepsyék portáján jó két évvel ezelőtt, de akkor merőben más körülmények között: a Szent Orbán napja alkalmából megrendezett nyitott pincék keretében, sok-sok más vendéggel együtt. Szepsy Istvánnal találkozni, néha egy kicsit beszélgetni akkor és azóta is volt néhányszor alkalmam, de lent a pincében eddig még sosem voltam. Most viszont egy kis csoport részeként lehetek itt, az pedig egészen más élmény. (Ezúton is köszönet táncoló medvének; tulajdonképpen ő szervezte meg a kóstolót, de sajnos végül nem tudott velünk tartani.)

(Kilátás a Nyulászóról)

Vineum: Tokaji aszú 6 puttonyos 2008

Még a tavalyi szegedi borfesztiválon találkoztam ezzel a borral a Tállya Wines standjánál, és nagyon sajnáltam utólag, hogy nem vettem belőle.  A minap viszont egy CBA Prímába vetett a sors és viszontláttam. Igaz, az ára 6300 Ft-ra nőtt a fesztiválon feljegyzett 4 ezer akárhányról, de cserébe még nagyobb élmény volt, mint akkor.

Mély, komplex illat. Birsalmasajt, mazsola, aszalt füge, datolya, zöld diós-kapros fűszeresség, méz, törökméz, karamella, diós grillázs. Nagy test, olajos sűrűség, mély, gazdag íz. Az indítás intenzitásán túl szerkezetre is komoly, tömörsége hosszan bontakozik. Fajsúlyos, élénk savak szárnyukra veszik a gazdagságot, jólesően átjárják a kortyot.  Igen hosszú lecsengés, finom felszínű cserességgel a végén. Egészen komoly aszú.  Erős 7 pont.  Lehet egyesek hibának rónák fel, hogy talán előrehaladottabb érzetű a koránál, én ezt inkább úgy élem meg, hogy csúcs-közeli állapotban van máris, kiteljesedett komplexitással. Sok hasonló, vagy még magasabb kvalitású aszú ilyen korban még zárkózott, mozdulatlan és az Isten tudja csak mikor lépnek tovább ebből a stádiumból. Nem tudok aszúban ehhez fogható vételt. (kivéve ha a Tesco épp 3 ezerért kiszórja a tízrugós Oremusokat)

A Borkollégium „Nagy mesterek hordóiból” című kóstolósorozatából természetesen nem maradhatott ki a Szepsy Pincészet. A novemberi kóstoló meghirdetését követően nem sokkal, már nyáron teltházas volt. Az óriási érdeklődésre tekintettel a Borkollégium kóstolóterme helyett az Andante Borpatika adott helyet az eseménynek. Szepsy István sajnos nem tudott eljönni az estre, így Mészáros Gabriella ezúttal egyedül mutatta be a borokat.

Időben visszafelé haladtunk a 2012-es évjárattól. A kóstoló második felében több évet átugorva jutottunk el a dűlős száraz furmintok ősatyjáig, végül a szamorodni aktuális évjáratával zártuk a sort.

Már régen szerettem volna megkóstolni Alkonyi László nemrégiben alapított tállyai pincészetének, a Kalákának a borait. Múlt héten remek alkalom ígérkezett erre Szegeden, mégpedig egy szabadon választható egyetemi tanóra keretében, nevezetesen a „Bor geológiája”, melyre Alkonyi vendégelőadása apropóján volt szíves az egyik illetékes személy (aki történetesen kóstolótársunk is) engem is meghívni.  Érdekes volt tíz év után ismét egyetemi előadóban ülni és a rendkívül fiatal közönséget elnézni mennyit is öregedtünk.

Na, de rátérve magára az eseményre, Alkonyi László egy könnyen érthető, szórakoztató előadás keretében mesélt a kezdetekről, borbarátos évekről, majd a tokaji borvidékről, annak borainak történelméről, kulturális kérdésekkel való összefüggéséről, illetve természetesen előkerült a dűlőklasszifikáció jelentősége is. Végül pedig konkrétan Tállyáról, röviden a pincéről, illetve a boraikról.

A hierarchiát amúgy burgundi módra értelmezik, kezdve egy borvidék-szintű borral (Tokaj), folytatva egy település nevet viselő tétellel (Tállya), végül a csúcson a dűlőszelektáltak (Tökösmál). A kérdésbe még beleintegrálva a maradékcukor kérdését, mivel a jól fogyaszthatóságot elősegíti, viszont álláspontjuk szerint a terroirt legtisztában kifejezni inkább a szárazabb borok képesek, így egyre feljebb haladva a ranglétrán egyre kevésbé édes borokat találunk.  

Íme a borok:

A tarcali Basilicus Borkultúra Központ és a tállyai Oroszlános Borvendéglő és Borhotel jóvoltából igen eseménydús hétvégi programon vehettem részt június közepén Tarcalon és Tállyán. Hiába készülnek egyre nagyobb számban az ígéretes borok, Tokaj-Hegyalja számos helysége még csak mostanában kezd ébredezni Csipkerózsika-álmából. Mád a befektetőknek és a Mádi Kör összefogásának köszönhetően minden bizonnyal a borvidék legdinamikusabban fejlődő települése. A Mádi Kör borászai saját aszú-szabályzatot hoztak létre, közös rendezvényeket szerveznek, a mádi szálláshelyek és éttermek pedig épdamutatóan együttműködnek velük. Ehhez képest  a többi hegyaljai helység alaposan le van maradva: a mádihoz hasonló település-szintű összefogás máshol még csak gyerekcipőben jár, vagy éppen el sem kezdődött (bár Erdőbényét a Bor, mámor... Bénye kapcsán mindenképpen ki kell emelni pozitív példaként).

Tarcalon és Tállyán azonban megmozdult valami: összeállt egy-egy lelkes csapat, amely azon dolgozik, hogy a település borászai, szálláshelyei, éttermei, vagy éppen kulturális műhelyei szorosan együttműködve komplex élményt nyújtsanak az idelátogatóknak. A másik, távlati cél – amit az együttműködés ideális esetben magával is hoz – a közösségépítés, az itt élő emberek összekovácsolása, összetartozásának megerősítése. A két csapat a hasonló céloknak köszönhetően egymásban is szövetségesre talált, és a jövőben igyekeznek szorosabb kapcsolatokat kiépíteni egymással.

Az Oroszlános és a Basilicus stábja most egy turisztikai, gasztronómiai, valamint boros újságírókból és bloggerekből álló csoportnak adott egy kis ízelítőt abból, mit kínál a két község az idelátogató vendégeknek.

Most, hogy egy év eltelt azóta, hogy Wachau jól kioktatott minket Tokaj-kontextusban a tisztaság nemzetközileg értelmezett fogalmáról (itt és itt felidézhető), több szempontból is időszerű volt egy leckeismétlés. Egyrészt én alapból megbuktam, mert időhiányra hivatkozva nem tudtam részt venni az eseményen, másrészt mivel döntő hányadban hazait fogyasztok, ezért néha jól jön egy-egy külföldi pofon, hogy ennek függvényében reálisabb képpé alakítsam át magamban a magyar állapotokat. Mikor értesítést kaptam a Wachau-repetáról, egy percig sem gondolkodtam, hogy mi lesz a vasárnap esti program. Igaz, ezúttal nem a kontextusba helyezésen volt a hangsúly, Tokajt ugyanis kizárólag Homoky Dorottya friss mintái, valamint a Tállya Wines-sorozat néhány tétele képviselte, melyek stílusukat és kategóriájukat tekintve nem alkalmasak hazai referencia állítására, de önmagukban vizsgálva rendkívül tanulságosak voltak.

Eredetileg Homoky-borokkal szerettem volna ismerkedni a hétvégén, de végül a tállyai pincészet jelenleg elérhető triójából két palack érkezett meg sikeresen, úgyhogy gyorsan ki kellett találnom valamit, hogy kerek legyen a dolog. Így nyitottam még két klasszikus, alapszintű édeset is, hogy megnézzem őket egymás mellett. Utóbbinál többé-kevésbé bejött a papírforma, ellenben a tállyai palackokban sajnos csalódnom kellett. Az új neveknél általában nem helyezem magasra a lécet, többnyire elég, ha a borok nem hibásak, élvezhetőek, még ha nem is kiemelkedőek, egyediek. Most azonban több volt a hiba és a bizonytalanság, mint az erény, úgyhogy a pontozástól eltekintettem.