Kicsit az ideálisnál hidegebben kezdtük kóstolni, ennek megfelelően nem is mutatott túl sokat. Visszafogott gyümölcsösség, kávés-vaníliás fajelenlét. Melegedve egyre szebb, a sötét bogyós gyümölcsök egyre mélyebbnek, koncentráltabbnak tűnnek, érettek, de egyáltalán nem lekvárosak, olyan nagyborosak. A fűszeresség is komolyabb, inkább izgalmasabb szerecsendiósabb-fahéjasabb irányba fordul. Szájban közepesnél teltebb a korty, abszolút jó arányokkal. Az illathoz hasonlóan az ízek is egyre teltebbnek tűnnek az ideális hőmérséklet közeledtével, szép gyümölcs, szép hordó, jól megférnek együtt. Érett, viszonylag finomszemcsés a tannin, a sima felszín mellett is szilárdak. Még nem tökéletesen integráltak, de minden esélyük megvan erre.  A savak szintén érettek, feszesek, lefutásuk mutat némi játékosságot. A kortyközépre lassan csökkennek az intenzitások, nem kap új erőre a tétel, nem villant nagy denzitásokat, de az anyag kitölti arányosan a szerkezetet, semmiféle hiányérzetünk nem marad vissza, közepesnél valamivel hosszabb lecsengés. Jó volt. Semmiből nem nyújtott ugyan emlékezeteset, annyira kifejezőnek se éreztem, de minden alkotója mégis igényes, volt benne elegancia. Minél több időt töltöttem vele annál erősebbnek tűnt a 6 pont.

Szentesi József egy baráti kóstolóra hívott meg, hogy egy kellemes kis társasággal megnézzük miként fejlődnek a korábbi évjáratok palackba zárt tételei. Természetesen a Gazda bepillantást engedett a kiváló 2011-es évjárat alakulgató boraiba is, így a lehető legteljesebb képet kaphattuk a Szentesi Pince szerteágazó és határokat újrarajzoló tevékenységéről. A velencei Nadap, továbbá Etyek és Mór környékén lévő területeken szigorú terméskorlátozás mellett, főként régi magyar fajták fáradoznak azon, hogy a bennük rejlő potenciál (ismét) napvilágra kerülhessen. A borkészítés a lehető legtermészetesebb, az erjedés spontán, a kénhasználat minimális. A sallangoktól mentes és tiszta borkészítési eljárás különösképpen alkalmas arra, hogy az elmúlt időszakban a kihalás szélére sodort régi fajták legszebb arcát megmutassa.

Szentesi József rajnai rizlingjeihez jónéhányszor volt már szerencsém. Meghatározó boroknak tartom őket borivói pályafutásomban, sok örömet köszönhetek nekik, ugyanakkor ma már kicsit felemás érzelmekkel tekintek rájuk.

Nem lehet meglepő a rendszeres olvasóknak, hogy a riesling talán az első számú kedvencem. Az elmúlt másfél évben úgy saccra nagyjából kétszáz külföldi, elsősorban német és osztrák rajnaihoz volt szerencsém, és azt lehet mondani, hogy kialakult bennem egy kép arról, hogy mit várok a fajtától.

Ezen kritikus másfél éves periódus előtt a Szentesi-féle Bátyus-rajnaikat kedvenc hazai fehérboraim között tartottam számon. Ma is úgy érzem, hogy ezek nagyon remek tételek, de nem igazán tudom tettenérni bennük a rieslinget, legalábbis gyökeresen más stílusban játszanak, mint a németajkúak tételei.

Ugyan tiszták, de messze nem olyan áttetsző jellegűek. Krémesebbek, fajsúlyosabbak, nehezebbek szemben a németek légies könnyedség mellett megvalósuló sziporkázásával. Gyümölcsösségük nagyon érett és meleg karakterű, nem pedig a németeknél megszokott hűvösen-ropogósan-frissítően zamatos. Ásványosság tekintetétben viszont jóval visszafogottabbanak tűnnek, persze ez lehet, hogy a tőkék idősödésével változni fog. Ugyanakkor a gyümölcsösség mellett határozottan fellelhetőek édesen fűszeres-vaníliás-kókuszos aromák, melyek jellegükben hordófűszereknek tűnnek, akkor is, ha 1000 literes hordó mellett nem igazán kellene "fa-hatásnak" érződni. (zárójelben, ez a hordónak vélt fűszeresség egyáltalán nem durva, sok kiválónak mondott tokaji furmintunkban legalább ennyire kifejezett, csak a fajtától mégis szokatlan)   A savak kifejezetten szépek, finom állagúak, jóízűek, de alapvetően szélesebbek, és semmiképp nem acélos precizitás és vibráció jut róluk eszembe.

Ezek a különbségek persze nem hibaként értendőek. Ezek stílus-jelemzők, de ez végett  nem is érdemes külföldi rajnaikhoz hasonlíttani őket. Számomra sokkal inkább mérhetőek egyéb hazai fehérborokhoz, de leginkább a többi Szentesi-borhoz hasonlítanak. Ha így nézzük, és nem a német , vagy osztrák rieslinget keressük bennük, akkor természetesen kiváló fehérborokról van szó.

Nézzük akkor egymás mellett az utóbbi három évjáratot: 

Folytatván a frissen kijött Szentesi-borok kóstolását, most következzen két vörös házasítás:

Szentesi József feltétlen beletartozik azon termelők közé, akik munkássága rövid idő alatt is kellően mély nyomot hagyott bennem, ahhoz, hogy borait évjáratról évjáratra követni tervezzem.

A 2009-es szortimentjéből december elején sikerült néhány tételhez hozzájutni.  Az "Öcsi" névre hallgató reduktív rajnai rizlinget két különböző kontextusban kóstoltuk, előszőr nagyon tetszett, másodjára (német versenyzők között) már kevésbé fogott meg. A zöldveltelini decmber végén kóstolva szintén tetszett, bár nem kifejezetten az a stílus, amit feltétlen keresek a fajtában.

Ezúttal következzenek az eddig nem említett "A"cuvée és Zengő tételek:

A zöldveltelini-tanulmányozás újabb állomásához értünk.

Ezúttal borrajongói körökben két igen nagy tiszteletnek örvendő magyar termelő egy-egy tételéről lesz szó.

Szentesi József és Kaló Imre kézműves-veltelinijei nem éppen az osztrákoknál kiforrott stílust igyekeznek lemásolni, ez persze egyáltalán nem is baj.

A borok: 

Avagy nagyon nem mindegy, hogy mit, mi után, milyen kontextusban....:)

Megtörtént az újabb beharongozott kiscsoportos riesling-kóstoló. Kissé rendhagyó volt a technikai lebonyolítás, ugyanis meg szándékoztam kissé tréfálni a többiek izlelőkéjét. :)

A résztvevőkkel mindössze annyit osztottam meg, hogy főleg német riesling lesz a sorban,  ezután előre kiagyalt sorrendben felkínáltam nekik a borokat. Tehát kissé tisztességtelen módon a többiek full vakon kóstoltak, én meg egyáltalán nem.:(  Még tisztességtelenebb módon, még egy külön aljas húzással is feldobtam a sort, lásd később.:((

Ezzel a felállással összhangban én igyekeztem csendben maradni, nem osztani az észt :), hanem inkább tanulmányozni a többiek reakcióját. Ezen megfigyelések dőlt betűvel szintén megtalálhatóak lesznek, a kóstolási jegyzetek után.

Érdekes volt, nézzük:

 Az elmúlt néhány hét alatt fel lett bontva néhány palack bor, melyekről még nem született bejegyzés. Tematika szempontjából egyáltalán nem passzolnak, csak annyiban, hogy mind fehérborok, nem is egyszerre nyíltak. Némelyikkel először találkoztam, némelyikről pedig készült már írás korábbi fogyasztás alkalmából. Ez utóbbiakat vegyük úgy, hogy követjük fejlődésüket, így ismét górcső alá kerülnek.

Az idei év számomra eddigi legnagyobb felfedezése a Szentesi-pince borai. Letisztult, gyümölcsös, ásványos, nagyon is fogyasztásra ösztökélő borok, úgy egyediek, hogy szó legjobb értelmében általában könnyebben érthetőek, és szerethetőek. A jegyzetek nem egy kóstolóról születtek, hanem az elmúlt néhány hónap termésének a rendszerezése, jónéhány köztük többszöri kóstolás által megfogalmazott vélemény.