Pár boros cimborával ültünk le körbe, hogy megünnepeljük: idén is lesz Karácsony. A feladat rettentően egyszerű volt. Semmi tematika, semmi gondolkodás, csak mindenki hozzon egy komoly bort. Fehér, vörös vagy édes, ami éppen kezünk akadt. Két borral szerepeltem – nem járok ugyanis egyedül –, nézzük miképpen.
A Vega Sicilia látogatást bemutató monstre poszt-sorozat záró epizódja következik. Megismerhetjük végre a Valbuena és az Único titkait, sőt meg is kóstolhatjuk őket. Ehhez egy pihe-puha tejes báránynak is át kellet költöznie az örök gyapjúmezőkre, de utólag ezt egy pillanatra sem bántuk. A kóstolóra és az ezt kísérő kései ebédre a Tudela de Duero faluban található Zurita étterembe megyünk. A helyi specialitásokat kínáló Zurita kellemes és nyugodt környezetet kínál a kóstoláshoz, a kemencében izzó-ropogó fahasábók – egy pillanatra feledtetve a kinti hőséget – barátságos hangulatot kölcsönöznek a modern étteremnek. 
A tél leghidegebbnek és legfehérebbnek ígérkező hétvégéjét bevállalva tokaji bortúrára adtuk fejünket. Ilyenkor mindig jönnek a belső nyugalmi pontot behangoló „úgysem lesz olyan hideg”, „nem lesz annyi hó” és „csak a média őrjöng megint” tirádák, aztán az ember csak annyit vesz észre, hogy a kocsiban ül és már valahol Szerencs környékén jár. Persze máris rohadtul hideg van, csúszik az út, és fagyott kutyalábak meredeznek az árokpartokon. Elsőként a tolcsvai Tokaj Oremusnál jártunk. A világ legnagyobb presztízsű birtokai közé sorolt spanyol Vega Sicilia érdekeltségébe tartozó pincészet a megszokott módon és magas minőségben teszi a dolgát. A borokat el tudják adni, bőven exportálnak és a birtok még ezekben a nehezebb időkben is eltartja magát. Evidens, hogy eszeveszett bővülésre és telepítésre nincs lehetőség, az ésszerű kísérletezés és az új irányok keresése azonban soha nem állhat le.
Nagyon vonzó illat. A megszokottabb aszalt kajszi mellett kifejezetten tetszetős déli és trópusi gyümölcs-vonulat, narancs mango, maracuya. Mellettük mézes, botritiszes díszítések. Szájban közepesnél teltebb. Nem túlzó az édesség, de a savak se túl magasak és cizelláltak. Alapvetően egyszerűbb, egyenes szerekezet. Tiszta, finom, de alig közepesen intenzív ízek, karakterük az illatnak megfelelően kajszis-trópusi gyümölcsös-melegebb citrusos-mézes vonalon mozog. A lecsengés nem nyúlik túl hosszúra. A bor maradékcukorral megtámogatott sűrűségéhez több mélység, ízintenzitás passzolna. Az utóízben érzékelhető, de még nem zavaró mértékű cseresség. Összességében egy jó alap édes tokaji, az árát jócskán megéri. Jó lenne, ha "Tokaji borkülönlegesség" névvel ellátott édes bor ettől a szinttől indulna, termelőtől függetlenül. 5 és 6 pont között. (85) Bortársaságban kapható.
Ne csak írja, tudja megint!
Ismét ezzel a jelszóval töltöttünk néhány napot Bodrogkisfaludon, a Bodó házaspár vendégszeretetét élvezve. Ha valaki nem olvasta volna az előző epizódokat, akkor azokról itt, itt, itt, és itt lehet bővebb információt találni.
Most is hasonló volt a felállás, némi munka a szőlőben, majd eszem-iszom, főleg iszom.:) Ebben a posztban a második nap történéseiről írnék.
A munka ezúttal aszú szemek gyűjtögetését jelentette a Csontos-dűlőben. Gondolom nem újdonság, hogy idén nem túl nagy mennyiségben találunk ilyesmit, de azért akadt. A kis társaság néhány óra alatt egy jó fél ládányi mennyiséget szedett össze együttes erővel.
A nap fénypontja pedig egy rendkívül komoly aszú-kóstoló volt, melyet Juditék és Stephanie-ék közösen állítottak össze.
A kóstolás vakon történt, a résztvevők gyakorlatilag semmit nem tudtak a sorról, csak annyit, hogy 93-tól indulva fogunk közelíteni napjainkig. Pontokat nem írtam, de igyekeztem jelezni a tetszés mértékét.
Következzen a nem mindennapi sor:
Az elmúlt hónapban különböző alkalmakkor felnyílt néhány édes tokaji. A most következő jegyzetek tehát nem egy bizonyos kóstolót írnak le, csak összgyűjtése tematikailag valamelyest összeillő borok leírásainak. A nagy részük már szerepelt is itt korábban, ezek tehát "up to date" kóstolások.
Íme:
Körül-belül három évvel ezelőtt, még lelkes borrajongói státuszom :) előtt volt szerencsém a Göncöl 2000-es évjáratú Tokaji Fordításához. Úgy emlékszem, hogy a kerházas aszúkon szocializálódott ízlelőimnek kifejezetten ínyére volt. Jónéhányszor fejembe vettem már, hogy meg kellene újra nézni, az elmúlt évekeben alaposan átnevelődött ízlelésem vajon mit kezdene vele? Szegeden a Bortársársaságnál mindig láttam is egy nagy halom palackot rám kacsintani a tokajis pult alsó polcáról, de mindig elhesegettem a gondolatot.