Elsőre talán kicsit szedett-vedettnek ható kóstolót tartottunk. Úgy kezdődött, hogy egyik kedves állandó résztvevőnknek sikerült jónak mondott moldáv vöröseket szereznie, felajánlotta, hogy kóstoljuk meg őket, én meg felajánlottam, hogy teremtek köréjük kontextust. :) Lényegében annyi lett a koncepció, hogy bordói fajták legyenek vegyesen, akár önmagukban, akár házasítások formájában, és így első nekifutásra ne legyen a sorban 2009-esnél idősebb bor. Stílus, származási hely, ár tekintetében nem volt megkötés.

A legelső bort belövőnek hoztam, a többi tételt vakon kóstoltuk. A sor nagy részét másnap újra tudtam kóstolni, volt, hogy kicsit másmilyenek voltak akkor a tapasztalataim, ha így volt igyekeztem ezt jelezni a leírásoknál.

Tudjuk, hogy igazán unalmas és elcsépelt toplistázni, de nem bírtuk ki nélküle. Idén is számtalan feledhetetlen bor fordult meg ugyanis poharainkban, amelyek mindannyian egy jól definiált közös tulajdonsággal rendelkeznek: maradandó élményt okoztak. Nézzük hát szerzőnként melyek voltak 2012 legemlékezetesebb magyar borai.

Úgy tűnik a mátrai Karner Gábor kezd révbe érni kékfrankosaival. A Terra Hungarica szervezte Kékfrankos Nap ültetett kóstolóján a Vitézföld 2009 nálam a legjobb három bor között szerepelt. Pedig az akkurátusan összeállított kékfrankos-sort a legkiválóbb magyar termelők és pár osztrák pince adta össze. Úgy tűnik, véleményemmel nem voltam egyedül, mert nagyon sokan hümmögtek-duruzsoltak, amikor a Vitézföld 2009 a poharakban forgott. A 2006-2008 közötti Tavaszföld és Vitézföld borok sok problémával küzdöttek, én személy szerint nem kedveltem őket. Most viszont úgy látszik, Karner Gábor nagyot váltott és a könnyedebb, rövidebb héjon áztatással készülő, jóval tisztább borok irányába nyitott. Ezúttal a 2009-es birtokbort kóstoltam.

A kékfrankos egy olyan téma, ami magyar borisszaként szinte kötelező.  Ennek megfelelően évente egyszer biztos sorra kerítünk egy ilyen sort, de bevallom jelenleg van még egy kis szubjektív fenntartás bennem. Nem kell persze komolyan venni, kóstoltam már én is remek képviselőit a fajtának minden árkategóriában, talán csak a tavalyi sor nem túl acélos emléke él még bennem.

No mindegy, ne vészmadárkodjunk, nézzük a sort. Többféle árcédula, többféle évjárat, de mégis vakon kóstoltuk a tételeket. Talán azért, mert bennem volt a kisördög, hogy a csapatban nem mindenki ugyanolyan szinten rajong valamennyi résztvevő termelőért. :)

Íme:

A Kézműves Borok Háza november elején tartotta szokásos éves portfólió-kóstolóját. A rendezvény célja, hogy kereskedők, vendéglátósok és esetleg nagyfogyasztók megismerkedhessenek a Szentesi József fémjelezte kis- és nagykereskedés felhozatalával. A mindig jó hangulatú rendezvényen rengeteg az ismerős arc, jókat lehet beszélgetni bortermelőkkel és szerteágazó, bensőséges ismeretségeket köthetünk a sommeliertől a hentesig mindenkivel.

Szép pinós illat, sok piros bogyós gyümölccsel, főleg meggy, de némi ribizli és málna is feltűnik, illetve érintésnyi mennyiségben ugyan, de benne van az a sáfrányos-köményes-földes fűszerezés, ami annyira jellemző tud lenni a fajtára és szerintem nagyon jól áll neki. Közepesnél nagyobb test. Hála istennek az ízek kiválóan kitöltik, friss, lédús, finoman fanyar gyümölcsösségből építkezik. A kortyközép új rétegeket már nem vonultat fel, az ízintenzitás szép arányosan csökken, a lecsengés nem túl hosszú, mondjuk közepes. Magas, élénk savak, szépen kiemelik az ízeket, illetve sikeresen ellensúlyozzák a  14.5-es alkoholt. A tannin valahol a kevés és a közepes között, nem akar túlzottan beleszólni a felépítésbe, de azért egy kis jellegzetes finomszemcsés száraz porosságot csempész a kortyba, melynek mértéke persze elenyészik a gyümölcsök mellett, így mindössze a frissesség-érzetet növeli. Szerkezetileg  nem kell komolyra számítani, de szerintem nagyszerűen megragadja alapszinten a pinot noir lényegét. Frissesség, gyümölcs, élet, nem pedig az itthon burgundi stílusnak kikiáltott hecsedlis-zöldfűszeres-fás ízű színtelen bágyadtság. Eléri a 6 pontot. (86) Délután jövök még egy rövidke poszttal.

Mély illat, aszalt sárga gyümölcsösség, töppedt muskotályos szőlő, vastag rózsafelhő. Telt korty, kissé ragacsos édességgel, de mellette tényleg mély és vastag ízekkel. A közép szépen kitöltött, a savak viszont puhák, kissé szélesebben szétterülősek. Tartanak ugyan egy bizonyos típusú egyensúlyt, de emlékszem még, hogy mennyivel jobban áll ennek a bornak, ha 2006-os, vagy 2008-as arányokkal rendelkezik. Közepesnél picit hosszabb lecsengés. A felszínek simák, a bor  tényleg finom a nem tökéletes egyensúly mellett is. Eléri a 6 pontot.

Illatának fő karakterét érett piros bogyós gyümölcsök adják, elsősorban meggy, ribizli. Mellette pici fűszerpaprika. Szájban közepesen telt.  Érett, friss gyümölcsei szépen kitöltik a szerkezetet, közepesen hosszú lecsengést produkálnak. Alig közepes mennyiségű érett, de kellően szilárd tannin, élénk, virgonc, játékos savak. Fiatalosan rakoncátlan, de  a bor teljesen jól egyensúlyos. Gyümölcs-centrikussága,  hordómentes, tiszta ízei, könnyedsége és egyáltalán összetevőinek arányai  Loire-menti cabernet-k stílusát idézte fel. Nem egy kiemelkedően mély, vagy komplex tétel, de nagyon szerethető. Stabil 6 pont. (87)

Először afféle "off-dry" kóstolónak indult a téma. Az a gondolat indította el, hogy a korábban kóstolt és fincsinek találtatott Bott Birtok-bor és Szecskő Juliannát stílusban közelebb éreztem egy német feinherb, vagy kabinett -rieslinghez, mint akármelyik hazai rajnait. Adódott hát az igény, hogy nézzük meg őket együtt egy német, a kategóriának megfelelő versenyző mellett is.

Utána kicsit kibővült a kör, és afféle sorvégi nagy durranásokról is gondoskodni kellett, melyek már kicsit se mondhatnók off-dry-nak, hanem már komoly édesek.

A sorban tehát annyi a közös, hogy mindegyik maradékcukros, és mindegyik 2010-es, illetve az, hogy mindegyik abszolút a direkt örömborozást szolgálja. :)

A sor:

A Vinoport lelkes csapatának, és persze a számtalan borosgazdának köszönhetően idén harmadszor került sor a Furmint Február rendezvénysorozat nagykóstolójára. Egyik legérdekesebb hazai boros móka ez, hiszen pontosan arról szól, ami mellett Magyarországon már nem lehet némán elballagni: a furmintról. A sokarcú és bizonyítottan nagy száraz borra (is) képes fajta mögött idén közel 60 borászat sorakozott fel Tokaj-Hegyaljától Somlón és Egeren át a Balaton-Felvidékig. Nem nehéz kitalálni, hogy a rendezvényen a termelők kizárólag csak furmintból készült száraz, illetve édes borokkal jelenhettek meg. Első hallásra talán unalmas lehet, de egy ilyen kóstolón mindennél jobb alkalom kínálkozik a fajta és a borászati stílusok összehasonlítására. Kifejezetten üdítő volt, hogy ezúttal nem kellett az aszús kadarkáktól a barrikkolt cabernet sauvignonig mindenfélére figyelni. Csak a FURMINT, ledobott ruhákkal!

Az alkeszen nemrégiben két részben is párbajoztatták Szecskő Tamás frissen kijött zöldveltelinijét árban megfelelő osztrák versenyzőkkel.

Az írásokat elolvasva nekem is kedvem támadt a művelethez. Utólagosan kukacoskodva, azt is elhatároztam, hogy egy kicsit újrafogalmazom a koncepciót.

Ismerve az analitikát nem az volt az alapvető célom, hogy bevezetőbb szintűnek számító federspiel, vagy annak megfelelő "karcsúbb" grünerek mellett nézzem, meg, hanem teltségben is összemérhető versenyzőkkel. Ez utóbbi kritériumnak Wachaut nézve a Smaragdok felelnek meg, melyek általában már magasabb árban mozognak. Ha a szomszédos Kremstal régiót vesszük, akkor viszont már sokkal könnyebben futhatunk bele minden szempontból megfelelő tételbe.

Így esett a választás a két évvel ezelőtti Vievinum két kremstali felfedezettjére, a bio-organikus Geyerhof-pincére, illetve az azóta ezen a blogon már többször szereplő Petra Ungerre. 

Ezek mellett viszont ártól független referencia-pontként, szerettem volna egy biztosnak tűnő klasszist is a sorban tudni. Ennek a kritériumnak megfelelőnek tűnt a sokat emlegetett wachau sztárborászat, a Prager egyik magasra pozícionált bora.

A kóstolás vakon történt, az alábbi sorrendben osztotta őket a "sors":

Félédes királyleányka. Nagyon kedves illat, tele illatos szőlővel, tavaszi virágokkal, licsivel, pici zsírkrétás ásványossággal. Közepesen telt korty, tiszta,szinte áttetsző. Moseli rieslingekhez hasonlatosan, a maradékcukorral megtámogatott főleg érett, primer gyümölcsösségre épülő aromák robbanásszerű intenzitással töltik be a szájat. A savak vibrálóak, remekül emelik ki és nyújtják hosszúra az ízeket. Az első nekifutásra egyszerűbbnek ható (értsd könnyen és feltétel nélkül szerethető) bor, ha jobban megfigyeljük a kortyközépen is jócskán tartalmaz még anyagot, az intenzitások lassan akarnak csökkenni. Az arányok kifogástalanok, az egység még „fiatalos”, itt-ott vannak kitüremkedések, ami egyáltalán nem von le semmit a jelenlegi fogyaszthatóságból sem. Sokkal inkább emlékeztet egy német riesling spatlese-re, mint akármelyik hazai rajnai. Remek bor, magas öröm-faktor. Legalább erős 6 pont, olykor 7-es villanások. (89)

Losonci Bálint a legszimpatikusabb borászok egyike, akit van szerencsém személyesen is ismerni. Csak jót lehet róla mondani, közvetlenség, őszinteség, minőségre-törekvés, elhivatottság, tudásvágy, szerénység, jó értelembe vett alázat.

A példa értékű hozzáállás mellett meg kellett, hogy jöjjenek az első sikerek is, talán a 2007-es évjárat dűlős kékfrankosai hozták meg a hazai borkedvelők körében az elismertséget.

Magam részéről megvallva, felvállalva egyesek unszimpátiáját, szerettem ezeket a borokat, de nem éreztem még annyira átütőnek, ahogy az azt követően kóstolt tételeket sem.

A nemrégiben piacra került tételeivel el voltam még maradva, ezt a múlt héten igyekeztem pótolni. Annyit elárulok előre, hogy az "áttörés-feeling" megérkezett. :)

Bővebben:

Idén hatalmasodott el rajtam az érzés, hogy talán van már pár olaszrizling-referencia ebben a kis országban. Borblogger kollégáink tollából számos fajtakóstolóról olvashattunk az idén, sőt az év elején Jásdi István csopaki termelő még valamiféle olaszrizling-konferenciát is szervezett. Ehhez képest a Pannon Bormustrán bíráló – számomra egyébként igen nagyra becsült és igazodási pontot jelentő – Matt Kramer lehűtötte a lelkesedésemet, kijelentette ugyanis, hogy az olaszrizling egy lúzer fajta, amit sürgősen el kellene felejtenünk. Képzavarunk eloszlatásához a fenti „jelenségek” farvízén ültünk össze, hogy vakon ránézzünk pár kiemelkedőnek tartott olaszrizlingre.

Az elmúlt egy hétben csak azok nem hallottak a mátrai Tőkésekről, akik befogták a fülüket. Pedig nem érdemes füldugót hordani, mert a borok egyre jobbak és úgy tűnik a referenciatételek is lassan megszületnek. Sajnos a Tőkéskóstoló napján engem a náthától, a fáradtságig és a fogorvosig minden sújtott, sőt rendesen el is késtem, így maradt összesen fél órám, hogy végigverekedjem magam a Mátra vezető borain. Lidocainnal és antibiotikummal fényezett szájam és az idő rövidsége olyan ámokfutásra késztetett, ami Antonio Galloni burgundiai túráját is megszégyenítette volna. Viszont engem nem ezért fizetnek, így inkább nem is írok róla. Annyit azonban nem tudok elhallgatni, hogy Losonci Bálint és Szecskő Tamás borai egyre jobbak, kialakulóban van a termelők stílusa, a borok tiszták, koncentráltak és jól fogyaszthatók. Pár héttel a Tőkések Budapesti expozéja előtt Losonci Bálint egy baráti közös kóstolóra egy olyan címke nélküli borral állított be, amely az erős nemzetközi sor után is mindenkit szíven ütött.

Hiánypótló volt már kis társaságunk számára egy kimerítő kékfrankos-kóstoló.

A most következő sort többen raktuk össze, bárminemű tudományos igény nélkül, amúgy kinek mi van otthon módra. Ahhoz képest érdekes válogatás jött össze, tartalmaz úgymond "köztiszteletnek" örvendő tételeket is, illetve kevésbé mainstream-belieket is, valamint egy igen jó nevű osztrák referenciát is.

A kóstolás vakon történt, az alábbi sorrendben:

Nem sok mindenkinek lehet túl sok tapasztalata rubintos-téren. Hirtelen nem is ugrik be más termelő, akinek lenne piacon bora ebből a kadarkából és kékfrankosból keresztezett fajtából. Szecskő Tamástól viszont immár évről évre várhatjuk az újabb évjáratot.

A hét elején tartottuk évvégi, karácsonyi borklubunkat. Ez alkalommal valami igen komoly és egyben igen kedves sorral terveztem előállni.

Valóban nem volt mindennapi, egyik ámulat után következett a másik.

Íme:

A múlt héten megtörtént az Úrráteszi kóstolása, most kiegészültünk az elmaradhatatlan társsal, a Gereggel is:

Losonci: Gyöngyöspatai kékfrankos Gereg 2008

Már jó ideje szükségem volt hiánypótlásra Losonci-borok, egyáltalán mátrai borok kapcsán. A közelmúltban sikerült végre néhány tételt beszerezni.

Első nekifutásra a még kereskedelmi forgalomba nem került (de már hamarosan kijövő) 2008-as Úrráteszi-kékfrankost sikerült megkóstolni.

Én azon kevesek közé tatozom, akiknek a 07-esek közül jobban tetszett az Úrráteszi kifinomult, érzékenyebb világa, mint a Gereg egyértelműbb gazdagsága. Bár azt éreztem, hogy nem változtatná meg ezt az egyéniségét, ha egy picivel vastagabb lehetett volna.

Következzen a 08-as:

Szegeden nem túl régiben nyílt egy új borszaküzlet, mely elsősorban kézműves fronton igyekszik megismertetni a várossal azokat a tételeket, melyek az ország borrajongói között már jól ismertek, de nálunk mégse voltak eddig hozzáférhetőek.

Nekem is vannak mostanában elmaradásaim, így a napokban megpróbálkaztam két olyan termelő borával, akik munkásságáról érintőleges tapasztalataim vannak.

Kevés a kiemelkedően jó sárgamuskotály a piacon. Németh Attila diósi tételei (az egyéb területekről származóakkal egyetemben) kétségkívül a legjobbak közé tartoznak.

A 2006-ost nagyon szerettem, kétségtelen finomsága mellett a fajtát meghazudtolóan volt játékosan vibráló. A 2007-es hasonlóan kedves ízek mellett lényegesen lustábbra sikeredett.

Nézzük milyen lett a 08-as: