A szokatlan jelölésben utalást találhatunk a borász nevére (Balassa), a bor termőhelyére (Betsek-dűlő), illetve a borász életkorára, házszámára, az út számára, melyen gyakran közlekedik (37). 

Eleinte igen zárkózott az illat. Időt hagyva neki egyre szebb lesz, némi megszokottabb late harvest-es kajszin kívül sokkal inkább birsalma, körte, alma, pici akácméz fedezhető fel. Közepesnél nagyobb test. Telt ízek, az illathoz hasonlóan érett fehér húsú gyümölcsökkel. Korrekt struktúra, közepesen tömör kortyközép, ásványosabb irányba forduló karakter. Nem túlzó édesség, könnyedén kiegyensúlyozzák a fajsúlyos, széles, kellően élénk savak. Közepesnél hosszabb lecsengés, pici, nem zavaró cseresség az utóízben. Lehet szokatlanul hangzik, de az értékeinek, illetve gyümölcseinek jellege, általános világa alapján nekem félúton volt egy tipikusabb édes tokaji és egy komolyabb, érett alapanyagból készült száraz tétel karaktere között, lehet kicsit közelebb is az utóbbihoz annak ellenére, hogy 97 gramm maradékcukorral bír. Összességében lehetne talán picit csiszoltabb, illesztés-mentesebben gördülékeny, de rendben van. 6 pont.

Nagy kedvenc kerül terítékre az "Up to date"- sorozat keretein belül.

Főszereplőnk szamorodni-technikával tisztán sárgamuskotályból készült, közel kétszáz gramm maradékcukrával méretben jócskán a hatputtonyos határ felett tanyázik. 

 Egy bor, amely jó néhány alkalommal többünket ámulatba ejtett és amely szerintem többünket a fajtával szemben támasztott előítéletek, elvárások átgondolására késztetett.

Két és fél éve kóstoltam először, a minap pedig vélhetően utoljára. Szokásosan most összegyűjtöm a borról készült összes jegyzetet, zárójelben megemlítem, hogy milyen kontextusban kóstolva születtek az egyes írások.

Demeter Zoltán: Birtokbor Édes 2011

Kajszi, trópusi gyümölcsök mellett határozott muskotályos jelenlét, illatos szőlővel, licsis-rózsás díszítésekkel. Közepes test, finom, telt ízek. A középre fokozatosan halkul az intenzitás, nem vesz új lendületet, tulajdonképpen a kategóriáját tekintve nem is kell, hogy ezt tegye, közepesen hosszú lecsengés. Érett, finom állagú savak kerek borrá egyensúlyozzák ki a kortyot, talán egy leheletnyi édesség-túlsúlyról beszélhetünk összességében, de ezzel együtt is arányosnak éreztem.  Csiszolt részletek, finom, puha örömök, letisztult világ, az áráért elegendő tartalom. Hasonlóan szép, mint a 08-as volt. 6 pont.

Homonna: Édes Hármas 2010

Élénk, tiszta gyümölcsösség, finoman aszalódott kajszi, kis trópusias beütés, méz. Közepesnél nagyobb testű korty, telt ízek, nem túlzó édesség. Szépen kitartó közép, tömörebb mag, csak lassan csökkenő intenzitások, elég hosszú lecsengés. Magas, cizellált, lendületes savak játszi könnyedséggel mozgatják át a bort. Letisztult világ, sima felszínek, tényleg csak minimális éllel a végén. Eléri a 7 pontot. (90)

Bott: Szamorodni 2011

Tiszta és színes illat, narancs, kajszi, maracuya, szőlő, viaszosság, pici akácméz és marcipán. Telt korty, sűrűn krémes, olajos konzisztencia. Mély, komplex és letisztult ízek, sok trópusi gyümölccsel. Jelentős édesség, érett, finom tapintatú, de cizellált savak. Strukturált felépítés, komoly kortyközepi mag, hosszú lecsengés és egyáltalán folyamatosan nagyon finom. Az utóízben kellemes felszínű cseresség. Igazán komoly édes tokaji, ha bele akarnék kötni, már pedig miért is ne akarnék :),  lehetne egy árnyalatnyit feszesebb sava a még precízebb kortyvezetés, a fókusz érdekében, és akkor tényleg kifeszülnék :)  7+ (91-92)

Az előző részben említett Bott-látogatás második (a pince-beli) felvonása előtt tényleg csak egy villámlátogatás erejéig Szilágyi Lacihoz is beugrottunk. Alapvetően nem kóstolni mentünk, csak vásárolni, viszont épp nyitva volt a 11-es szortiment színe-java, így nem tudtuk kihagyni a feltárulkozó lehetőséget. Egyáltalán nem készítettem jegyzeteket, csak némelyikhez utólag, emlékezetből.

Sárospatakról Mádra vezetett utunk. Itt Balassa Istvánnal találkoztunk, aki a saját boraiból és a Szent Tamás Pincészet tételeiből is hozott egy merítésre valót.

István azon kevesek közé tartozik, akik nincsenek annyira rossz véleménnyel a 2010-es évről. Elmondása szerint a kulcs a megfelelően korán és megfelelő határozottsággal végbevitt növényvédelem volt, ami ha megtörtént, a későbbiekben már kezelhető volt a helyzet. Nem nagy mennyiségben, de szépen beérett, jó savakkal rendelkező alapanyagot szüretelt.

Ezt a sort kóstoltuk:

Citrusok, licsi, barackvirág, rózsa, illatos szőlő. Jellegzetes, tipikus sárgamuskotály illat kívánatosan friss és harsogó kiadásban. Szájban közepesen telt. Intenzív attack, az ízek teltsége felnő az illat ígéretéhez, sok gyümölcs, muskotályos szőlő, mintha pici sósság is játszana. Külön tetszenek az arányai, ez a szintű gazdagság és maradékcukor mellett  a savak is megtartottak, a bor nem ragacsos, hanem könnyed, játékos, remek egyensúlyú.  A lecsengés közepesnél nem hosszabb, de nem is kell, hogy az legyen. Komoly, tömör struktúrát természetesen ne keressünk, de azért ebben a tekintetben is jócskán túlmutat a fajtára sokszor jellemző üdítőitalos lazaságon, mindenképp korrekt, borszerű szerkezeti felépítése van a tételnek. Egyébiránt sokat nem kell rajta gondolkodni, hanem inni, és kínálgatni vendégeknek, mert szinte biztos sikere lesz. Magabiztos 5 pont, hirtelen nem is tudok nagyobb best buy-t a maga kategóriájában.

Mély illat, aszalt sárga gyümölcsösség, töppedt muskotályos szőlő, vastag rózsafelhő. Telt korty, kissé ragacsos édességgel, de mellette tényleg mély és vastag ízekkel. A közép szépen kitöltött, a savak viszont puhák, kissé szélesebben szétterülősek. Tartanak ugyan egy bizonyos típusú egyensúlyt, de emlékszem még, hogy mennyivel jobban áll ennek a bornak, ha 2006-os, vagy 2008-as arányokkal rendelkezik. Közepesnél picit hosszabb lecsengés. A felszínek simák, a bor  tényleg finom a nem tökéletes egyensúly mellett is. Eléri a 6 pontot.

Záró epizódként néhány Ausztrián kívüli bor is következzék. A rendezvény előtt kicsit búslakodtam, hogy idén nem láttam a kiállítók listáját tartalmazó kézikönyvben német termelőket is. Egyszer csak viszont, némi kóválygás után betértünk a Falstaff-névvel fémjelezett helyiségbe. Ott pedig ilyen nevek vigyorogtak ránk, hogy Heymann-Löwenstein, Van Volxem, Prüm, Leitz és még sorolhatnám...Kellemes meglepetés, nagyon bántott, hogy egyszerűen nem volt idő végig menni a teljes kínálaton. 

A Moric standnál is ért egy kis meglepetés, ugyanis a pult túloldalán Homonna Attilát fedeztük fel. Megörültünk neki is, illetve annak is, hogy egy szép merítést is hozott magával az általa készített borokból, így azt is meg lehetett kóstolni a kiírt pince szortimentje mellett.

Folytatnám a beszámolót a Vie Vinumról. A második részben összegyűjtöttem azon borok jegyzeteit, melyeket Alsó-Ausztria Wachaun kívüli vidékeiről, illetve egy érintőleges burgenlandi merítésből sikerült kreálni.

Íme:

A Közép-Rajna (Mittelrhein) tényleg lélegzetelállító panorámái (a képen fenn egy példa) után érkeztünk meg Rheingau-ba.  Ugyan Rüdesheim-nál még látható egy-két igen meredek ültetvény, de összhatásában mégis kevésbé drámai a terep.(a lenti képen rheingau látkép) Nagyobb kiterjedésű, összefűggő szőlők, nagyobb részt távolabb esnek a folyótól, szemátomást a dőlésszögek is szelídebbek. Mindazonáltal Németország talán leghíresebb borvidékén járunk, tele régi, nagy múltú nemesi birtokokkal.

Balassa István borai rendre szépen szerepelnek nálunk. A tavalyi furmint kóstolóink legjobbjai között voltak a sorba választott borai itt és itt.

Ami viszont eddig még kimaradt, egy komplett sort kóstolni a borásztól, hogy egy teljesebb képet lehessen kapni a munkásságáról.

A közelmúltban publikált tokaji kirándulásunk során ez végett feltétlen el szerettem volna jutni hozzá is. Sajnos csak egy igen rövidre szabott személyes találkozót tudtunk az idő-faktor miatt összehozni, viszont  sikerült egy szép sorra való borhoz hozzájutni, melyeket azután otthon teszteltük a társasággal.

És végül következzen a szemle utolsó posztja a blogon már sokat emlegetett Bott és Kikelet pincéknél tett látogatásról.

Juditéknál és Stephaniéknál is szélesedett a dűlőportfolió, a korábbiaknál így most több tétel volt kóstolható. Az viszont még képlékeny, hogy melyek fognak önállóan, illetve birtokbor formájában piacra kerülni. Ami fix, szép dolgoknak nézhetünk elébe 11-ből.

Következzenek a jegyzetek:

Demeter Zoltánt feltehetőleg senkinek nem kell bemutatni. Nem hiszem, hogy túl sokan megkérdőjeleznék, hogy a tokaji legelső vonal egyik legkiemelkedőbb alakjáról van szó.

Ezúttal is elsősorban 11-eseket kóstoltunk, melyek között igen sokféle arccal lehetett találkozni. 

Íme:

 A gigászi kóstolón túl is elég mozgalmas volt a tokaji kiruccanásunk. Összesen öt pincénél sikerült tiszteletünket tenni, és szép merítést kóstolni.

Elsősorban a még hordóban pihenő tizenegyes évjáratú borokat néztük végig, és szó ami szó, igen ígéretesnek tűnik az új évjárat. Ahol kóstoltunk egyebet is, a cím ellenére azt is megosztom, olykor pontszám kíséretében.

Következzen a Gizella és Orsolyák pincében tett látogatások kivonata:

Először afféle "off-dry" kóstolónak indult a téma. Az a gondolat indította el, hogy a korábban kóstolt és fincsinek találtatott Bott Birtok-bor és Szecskő Juliannát stílusban közelebb éreztem egy német feinherb, vagy kabinett -rieslinghez, mint akármelyik hazai rajnait. Adódott hát az igény, hogy nézzük meg őket együtt egy német, a kategóriának megfelelő versenyző mellett is.

Utána kicsit kibővült a kör, és afféle sorvégi nagy durranásokról is gondoskodni kellett, melyek már kicsit se mondhatnók off-dry-nak, hanem már komoly édesek.

A sorban tehát annyi a közös, hogy mindegyik maradékcukros, és mindegyik 2010-es, illetve az, hogy mindegyik abszolút a direkt örömborozást szolgálja. :)

A sor:

Jó két és fél éve volt már szerencsém a borhoz, akkor még Árvay nevével volt fémjelezve. Aszalt kajszi, mazsola, vegyes virágméz, datolya, pici menta. Komplex, szépen érett bort sejtető illat. Telt, olajos konzisztenciájú korty, sima tapintatú textúra.  Jelentős édességgel megtámogatva intenzív ízekkel indít. Az illatnak megfelelő karakterek bukkannak fel szájban is, aszalt sárgabarack, töppedt szőlő, fügés-datolyás-törökmézes díszítések. Közepes, vagy picit hosszabb lecsengés. Savai szélesek, érettek, citrusos ízűek, kicsit szétterülősek, lehetnének fókuszáltabbak. Gazdag, komplex, de lazább szerkezetű bor.  Stabil 6 pont azért mindenképp jár. (87-88)

Muskotályos szőlő, kajszi, trópusi gyümölcsök, töppedt szőlő, méz az illatban. Tiszta, intenzív, bár nem annyira komplex, mint leírva tűnik. Közepesen telt korty. Finoman krémes, tiszta, sima tapintatú konzisztencia. Finom állagú, puha, de a stílushoz épp elegendő sav, lazább szerkezet. Telt, letisztult világú ízek, friss és aszaltabb gyümölcsökkel. A belépő intenzitása elég szemrevaló, de a kortyközépre már nem tartogat újabb kibontakozásra váró tartalmakat, alig közepes hosszúságú a lecsengés. Az utóíz tiszta, és a tényleges korty hosszához képest elég sokáig őrzi az ízek emlékét.  5-6 pontnál többet nem gondolnék rá adni, de nagyon finom, nagyon csúszik, az örömfaktor magasabb a megjelölt értéknél. Kiváló, bevezető-szintű bor, a minőségi tokaji édesek világába.

 A komoly édesekkel való kényeztetés általában Karácsony környékén szokott nálunk sorra kerülni. Viszont úgy alakult, hogy a jelenleg  egyébként a tengerentúlon ténykedő, de az ünnepekre épp hazatérő jó Pardi Norbert épp január első napjait szándékozta Szegeden tölteni.

Így hát úgy döntöttük, hogy megvárjuk a hedonisztikusra tervezett sorral. Meg különben is, van tán olyan tradíció, hogy igyekszik az ember az év elején minden földi jóval ellátni magát, hogy hátha akkor ez lesz a jellemző az egész évben.

Nos mi az év első kóstolóján ehhez igyekeztük tartani magunkat. A koncepció egyszerű, vegyünk két brutál jónak tartott magyar édes bort, a technológiai közelítés végett szándékosan nem aszút, melléjük tenni innen-onnan származó, nemzetközileg nagyon elismert  versenyzőket egyaránt, összehasonlítgatni őket és örülni nekik.

Eredetileg ugyanabból az évjáratból szerettem volna mindet, ez majdnem sikerült is.

Íme a sor:

Chateau Doisy-Daene 2003 Cru Classé Sauternes

Nemrégiben kettő tételhez is volt szerencsém nagykedvenc Bottéktól. Az egyik érdekessége abban rejlik, hogy  épp most jelent meg a piacon   ( Terroir Club), így feltehetőleg elsőként tudósíthatok róla, a másik pedig már jó ideje nincs, viszont az említett Terroir Club limitált tételei között ismét megtalálható néhány palack erejéig.

Íme:

A Bodóéknál töltött "ne csak írja..." alkalmakon az is szokás, hogy egyéb borászokat is meghívnak, akik bemutatják a társaságnak a boraikat.

Ezúttal Dorogi István volt a vendég-előadó, szép hosszú sort hozott magával.

Íme:

Amint arról már érintőlegesen beszámoltam, volt szerencsém néhány napot a Loire mentén eltölteni.

Már a kirándulás előtt elterveztem, hogy haza fogok hozni egy chenin blanc-sort, és azokból tartani egy kóstolót.

A lista összeállításához előzetes információkat a Loire-t kiemelten kezelő Winedoctor oldaláról gyűjtöttem. Email-ben is kértem tőle javaslatokat, készségesen, kimerítően és extrém gyorsasággal válaszolt.

A chenin blanc számomra nagyon kedvelt fajta, így nagyon örültem, hogy bővülhetnek a vele kapcsolatos tapasztalataim. Alapvetően nagyon érdekes és szerethető primer aromákkal bír, szerkezetileg számomra kifejezetten hasonlít a furminthoz. Sokoldalúságát alátámasztja, hogy lényegében nincs olyan fehér bor stílus, ami nem készülne belőle.

Következzen a sor:

Örvendetes kezdeményezése a Terroir Clubnak, hogy kis mennyiségben újra elérhetővé tesz néhány már jó ideje kifutott tételt. Nekem legalábbis mindenképp jó hír, hogy olyan borokhoz sikerült így hozzájutni, melyekről azt hittem, már végleg lecsúsztam.

A bor:

Általában nem igazán nagy kedvencem az olaszrizling. Nem rajongok különösebben a primer zamataiért, vannak sokkal gazdagabban aromás fajták. Ugyanakkor azt se érzem, hogy struktúra szempontjából igazán nagy bort adó fajta lenne, nem látom a tömör, mély,  precíz, acélosan beleköthetetlen „szerkezeti borok” képviselőit sem.  Ritkán ideális a savszerkezet, ha érett az alapanyag, akkor sokszor laposak, leülősek a savak, ha meg nem elég érett, akkor vékony és nem igazán tartalmas a bor. Persze vannak remek tételek, illetve leginkább még  gyerekcipőben jár a tudás a fajtában rejlő lehetőségekről. Én mindenestre azok táborát erősítem, akik szerint jelenleg a tokaji furmint előrébb áll a száraz fehérek „világranglistáján” , mint általában az olaszrizling.