Az abszolúte minimális jégbor-tapasztalatomra bőven ráfér a ráncfelvarrás, így nem gondolkodtam sokat azon beüljek-e a VinCE jégboros mesterkurzusára. Előadónk, Tony Aspler Kanada első számú borírója, egyben borblogger, és nem mellesleg a borkrimi műfajának talán első és egyetlen képviselője. Indításként kaptunk némi áttekintést a jégbor múltjáról. Az első történelem jegyezte jégbor Franconiában (Németország) készült 1794-ben. Ki tudja miért? Ki volna az a masszívan elmebajos, aki pengeélre lökné a család jövő évi borfogyasztását? Akárhogy is történt, okos emberek rájöttek, hogy a tél derekáig a tőkén hagyott szőlőszemekben a víz megfagy és fagyott állapotban préselve igen komoly cukorfokú, szép savtartalmú must lesz az eredmény.

Úgy tűnik, hogy a március idusa adta hosszú hétvégén Eger lett a sztár. Rengetegen gondolták itt tölteni az első igazán tavasziasnak ígérkező napokat. A szálláshelyek szépen megteltek, az utcákat pedig elborította a napra éhes közönség. Utólag kiderült, hogy Drbartával forró kásaként kerülgettük egymást, míg más ismerősökkel a legkietlenebb helyeken futottunk össze. Elsőként az Egerszalókon található St. Andrea Szőlőbirtok volt a cél, már évek óta törekedtünk ide eljutni, de csak most sikerült a „jót gyakorolni”. A birtok arcát abszolút meghatározó Lőrincz György 1999-ben érte el első komoly sikereit az Egri, majd később az Országos Borversenyen. A családi fogyasztásra megtermelt kisebb bormennyiségtől 10 év alatt, rögökkel „kibélelt” ösvényen jutott el a ma 30 hektáros, kb. évi 170.000 palackot előállító középbirtok méretig.

Szentesi József egy baráti kóstolóra hívott meg, hogy egy kellemes kis társasággal megnézzük miként fejlődnek a korábbi évjáratok palackba zárt tételei. Természetesen a Gazda bepillantást engedett a kiváló 2011-es évjárat alakulgató boraiba is, így a lehető legteljesebb képet kaphattuk a Szentesi Pince szerteágazó és határokat újrarajzoló tevékenységéről. A velencei Nadap, továbbá Etyek és Mór környékén lévő területeken szigorú terméskorlátozás mellett, főként régi magyar fajták fáradoznak azon, hogy a bennük rejlő potenciál (ismét) napvilágra kerülhessen. A borkészítés a lehető legtermészetesebb, az erjedés spontán, a kénhasználat minimális. A sallangoktól mentes és tiszta borkészítési eljárás különösképpen alkalmas arra, hogy az elmúlt időszakban a kihalás szélére sodort régi fajták legszebb arcát megmutassa.

Ismerős, mikor néhány kellemes vecsernyéléshez vásárolt palack csak úgy megragad a készletben és sakkban tartja a borhűtőt vagy már eszeveszettül kanyarodik fel a pince falára? Teszegetjük ide, rakogatjuk oda és egyszerűen nem kerekedik alkalom a felbontásukhoz. Előbb-utóbb tartani lehet attól, hogy a vendégek már megsértődnének érte, a haveri kóstolótársaság érdeklődési „görbéjét” meg szimplán alulról súrolják. Pár kedves barátom találta magát ebben a felettébb kellemetlen helyzetben és gondolták összerántanak egy könnyed, gyermeki várakozásoktól mentes szeánszot. Közelebbi tematika nincs, csak szertelen csapongás térben és időben. A határokat ezúttal a borkészletező kispajtásokat markában tartó láthatatlan erő, a félelem rajzolta fel.

Losonci Bálint a legszimpatikusabb borászok egyike, akit van szerencsém személyesen is ismerni. Csak jót lehet róla mondani, közvetlenség, őszinteség, minőségre-törekvés, elhivatottság, tudásvágy, szerénység, jó értelembe vett alázat.

A példa értékű hozzáállás mellett meg kellett, hogy jöjjenek az első sikerek is, talán a 2007-es évjárat dűlős kékfrankosai hozták meg a hazai borkedvelők körében az elismertséget.

Magam részéről megvallva, felvállalva egyesek unszimpátiáját, szerettem ezeket a borokat, de nem éreztem még annyira átütőnek, ahogy az azt követően kóstolt tételeket sem.

A nemrégiben piacra került tételeivel el voltam még maradva, ezt a múlt héten igyekeztem pótolni. Annyit elárulok előre, hogy az "áttörés-feeling" megérkezett. :)

Bővebben:

Az elmúlt egy hétben csak azok nem hallottak a mátrai Tőkésekről, akik befogták a fülüket. Pedig nem érdemes füldugót hordani, mert a borok egyre jobbak és úgy tűnik a referenciatételek is lassan megszületnek. Sajnos a Tőkéskóstoló napján engem a náthától, a fáradtságig és a fogorvosig minden sújtott, sőt rendesen el is késtem, így maradt összesen fél órám, hogy végigverekedjem magam a Mátra vezető borain. Lidocainnal és antibiotikummal fényezett szájam és az idő rövidsége olyan ámokfutásra késztetett, ami Antonio Galloni burgundiai túráját is megszégyenítette volna. Viszont engem nem ezért fizetnek, így inkább nem is írok róla. Annyit azonban nem tudok elhallgatni, hogy Losonci Bálint és Szecskő Tamás borai egyre jobbak, kialakulóban van a termelők stílusa, a borok tiszták, koncentráltak és jól fogyaszthatók. Pár héttel a Tőkések Budapesti expozéja előtt Losonci Bálint egy baráti közös kóstolóra egy olyan címke nélküli borral állított be, amely az erős nemzetközi sor után is mindenkit szíven ütött.

Nem tudom, hogy bevezetni a posztot. Családi eseményen nyitottam egy-két bort a készletből. Fejben jegyzeteltem, majd később papírra vetettem.

Íme:

A magasan jegyzett burgenlandi borászat alap tétele. A múltkori kékfrankos-sorunkba került termőhely-szelektált tétellel egyszerre vásároltam, mivel akkor az nem nyújtott túl emlékezeteset, nem láttam értelmét ezt a másikat sokáig tartogatni.

Hiánypótló volt már kis társaságunk számára egy kimerítő kékfrankos-kóstoló.

A most következő sort többen raktuk össze, bárminemű tudományos igény nélkül, amúgy kinek mi van otthon módra. Ahhoz képest érdekes válogatás jött össze, tartalmaz úgymond "köztiszteletnek" örvendő tételeket is, illetve kevésbé mainstream-belieket is, valamint egy igen jó nevű osztrák referenciát is.

A kóstolás vakon történt, az alábbi sorrendben:

Soha nem hallottam korábban erről a termelőről. A Filoxéra Bortékában viszont a minap oly nagy szeretettel ajánlották a tételt, hogy győzött a kíváncsiság. Kékfrankos, cabernet sauvignon, merlot, menoire cuvée. Az alapanyag egy része a Nagy-Egedről származik. Érdekesség még, hogy több évjáratból házasított tétel.

Az elmúlt hétvégét Sopronban töltöttük barátainknál. Jó alkalomnak ígérkezett két év után ismét eljutni Fertőrákosra.

Akármilyen hihetetlen, ezúttal elsősorban az étkek érdekeltek. Két éve ugyanis emlékezetesen jót ettem ott, és bármilyen jobb bisztróba eljutottam azóta, mindig emlegetem, hogy jó-jó, de mégse olyan jó, mint a Ráspi. Igen kíváncsi lettem, hogy a Ráspi vajon van-e még olyan jó, mint a Ráspi? :)

A vacsora közben persze boroztam is. Bár nem jegyzeteltem, de másnap mégis leírtam az emlékeimet, benyomásaimat. Jelzem előre, hogy mindegyikből csupán kóstolómennyiséget vettem magamhoz, visszakóstolás sem volt, nem is csak a borokra figyeltem. A kevésbé alapos kóstolás végett a pontokat nem szedtem vastagon.

Íme a jegyzet: 

A borfeszten, mint látható sok bor jön szembe rövid idő alatt, így tényleg csak futó benyomásokat lehet rögzíteni.

Kedd esti kóstolások jegyzetei következnek. A végére itt is elfáradtam, nem igazán tudtam az utolsó tételekre koncentrálni.

Folytatás következik ismét Szegedről. 

A mostani adag még ugyanazon nap (vasárnap) termése, mint a legutóbbi rész, csak a jegyzetekkel kissé el vagyok maradva. Mivel láthatóan az aznapi kóstólás igen sűrű lett, így kérem elnézni, hogy az utolsó tételeknél nagyon leegyszerűsödtek a jegyzetek, illetve már pontot se volt energiám írni.

Íme:

Folytatás köv:

Ostoroson Orsolyáék érdekes kísérletet valósítottak meg. A Nagygalagonyás dűlőben található kékfrankos egyik részénél 80 dkg/tőke, a másik résznél 40 dkg/tőke terhelést alkalmaztak, és az így nyert borokat külön palackozták. Tehát fajta, évjárat, terroir megegyezik, így az összehasonlítás árnyalása egyedül a terhelés függvényében történik. (érdekes volna még tudni, hogy szüreti időpontban volt -e különbség)

        Csutorás Ferenc fiatal egri borász borait mintegy hat éve ismerem. Talán nem tartoznak a legcizelláltabb magyar borok közé, viszont fontosak számomra, mert nagyon jól fogyaszthatóak, jól társíthatók ételekhez, és mint az elmúlt évek mutatták, időtállóak is. Úgyhogy jelentős mennyiségben iszogattam is belőlük, és őrzök számos palackot az utóbbi hét évjáratból. A 68-as kékfrankosból (ekkor telepítette a borász nagypapája a Kerekszilvás dűlőbe a szőlőt) az első önálló bort a 2004-es évből kóstoltam, azóta pedig igyekszem minden egyes évjáratot megízlelni. A 2008-as nemrégen került piacra és a hétvégén meg is kóstoltam. Sötét bíborszínű. Hűvösnek ható illata közepesen intenzív, meggyes, vörösáfonyás aromákkal és kellemes szegfűszeges-fahéjas fűszerekkel. A korty kifejezetten dinamikus, élénk, emelkedett savtartalommal és közepes mennyiségű érett bársonyos tanninnal. Aromatikáját tekintve, a meggyes-ibolyás-fűszeres vonalon mozog. Zamatos bor, kifejezetten egri karakterrel. Fiatal még, a tapasztalatok alapján szépen fog érni, jelenleg erős 5 pontot kap. Szegeden, a Dugonics téren rövidesen megnyitó Filoxéra Bortékában lehet majd hozzájutni (szerintem 2000 forint körüli áron).    

Folytatván a frissen kijött Szentesi-borok kóstolását, most következzen két vörös házasítás:

Nem sok mindenkinek lehet túl sok tapasztalata rubintos-téren. Hirtelen nem is ugrik be más termelő, akinek lenne piacon bora ebből a kadarkából és kékfrankosból keresztezett fajtából. Szecskő Tamástól viszont immár évről évre várhatjuk az újabb évjáratot.

Az elmúlt néhány hónapban háromszor is volt szerencsém egy-egy hosszabb borsort kóstolni az ifjabb Franz balfi pincéjéből kikerült borokból. Ezúttal nagyrészt kifejezetten érett borokat vizsgáltunk. Sokadszort nyert megállapítást, hogy a Weninger borok szépen érnek (6-8-10 év elteltével szebbek, összetettebbek lesznek, nem pedig erősen lefelé ívelő pályán mozognak) és ez kevés magyar vörösborról mondható el. Összesen 10 bort kóstoltunk, ebből kettőt vakon. Pechünkre egy tétel totálisan dugós volt, egy pedig határeset. Az alábbi borok kerültek sorra:

A múlt héten megtörtént az Úrráteszi kóstolása, most kiegészültünk az elmaradhatatlan társsal, a Gereggel is:

Losonci: Gyöngyöspatai kékfrankos Gereg 2008

Már jó ideje szükségem volt hiánypótlásra Losonci-borok, egyáltalán mátrai borok kapcsán. A közelmúltban sikerült végre néhány tételt beszerezni.

Első nekifutásra a még kereskedelmi forgalomba nem került (de már hamarosan kijövő) 2008-as Úrráteszi-kékfrankost sikerült megkóstolni.

Én azon kevesek közé tatozom, akiknek a 07-esek közül jobban tetszett az Úrráteszi kifinomult, érzékenyebb világa, mint a Gereg egyértelműbb gazdagsága. Bár azt éreztem, hogy nem változtatná meg ezt az egyéniségét, ha egy picivel vastagabb lehetett volna.

Következzen a 08-as:

Hála ironman-nek időről időre újabb tapasztalatokhoz juthatok Orsolya-fronton. Ezúttal kettő vörösborhoz volt szerencsém: