A mai írás fókuszpontjában igazából nem egy borvidék, hanem inkább egy hajdan a borászatáról is nevezetes település lesz. Bármilyen hihetetlennek tűnik ez ma, Szentendre egykor virágzó borkultúrának adott otthont, az óváros tele volt működő borospincékkel, a szentendrei vörös néven ismert kék szőlőből készült édes aszúbor pedig Európa-szerte hírnévre tett szert. Szentendre különleges vulkanikus eredetű talaja mellett speciális mikroklímája, a hűvös, a Pilisből leszálló szárító hatású levegő és a sok víz közelsége miatt egyaránt remek adottságokkal rendelkezett.
Ez ma már csak a dicső múlt, amelyet nehéz feladat közel 140 év távlatából rekonstruálni, még akkor is, ha a földrajzi adottságok nem változtak. Néhány éve két vállalkozó kedvű barát nem kisebb feladatot tűzött ki, minthogy újjáélesztik - ha a korábbinál kisebb méretekben is - a szentendrei borászati hagyományokat. Az ő pincészetük a Kőhegybor, a pince rövid története mellett pedig a város szőlő- és bortermelői múltjára is visszatekintünk.

A Fill The WineBox csapata úgy gondolta, hogy a nyár sem telhet el "MiniVino" nélkül, úgyhogy július elejére ismét összegyűjtöttek egy csokorra való bort különböző országokból. A Ferenc téren található borbárban ezúttal - a nyári hőséghez igazodva - főleg sauvignon blanc-okat lehetett kóstolni itthonról és külföldről egyaránt, de természetesen más fajták is képviseltették magukat. Nem maradhattak el az állandó résztvevő spanyol és portugál borok sem, ráadásul köztük volt az ikonikus Clos Mogador egyik bora is.

(A címlapfotót a borbár facebook-oldaláról vettem kölcsön, fotó: Hubai Orsi)

Az Etyeki Kúria által megrendezett ChardonnÉJ immár biztos ponttá vált az éves boros programok között, bár nekem tavaly pont úgy alakult a programom, hogy nem tudtam részt venni a júniusi chardonnay-mustrán. Idén viszont ismét ott voltam, mesterkurzuson, sétáló kóstolón, az utána következő koncert és buli elején egyaránt, úgyhogy most megpróbálom átadni a tapasztalatokat.

Még májusban sikerült egy elég szélesre duzzadt magyar kékfrankos sort összehozni, ahol szinte a legtöbb ilyen szempontból jelentős borvidék képviseltette magát. A sor végén nem voltunk felhőtlenül boldogok (ahogy szinte pontosan 2 évvel ezelőtt tartott 2013-as kékfrankosok okán szervezett szeánszon sem), voltak csalódások, de azért akadtak szép borok, összességében azért többet vártunk. A borokat vakon kóstoltunk, nekem volt alkalmam néhány tételt visszakóstolni másnap is, ahol ez változtatott a végeredményen, azt jelzem (volt rá példa).

Régen jártam már Szentesi Józsefnél, és egyébként is tervezgettem már egy következő látogatást, így éppen kapóra jött, amikor május elején a baráti kör egy kis részének boros programot kellett szervezni és a borásznak is megfelelt az időpont. Kevesen voltunk, így gazdaságossági és alkoholtűrési szempontokat egyaránt figyelembe véve most "csak" 11 bort sikerült megkóstolni, különös hangsúlyt fektetve természetesen a pince különleges magyar fajtáira.

Régen jártam már Etyeken, olyannyira, hogy tavaly például el addig halogattam a tervezett etyeki kirándulást, hogy el is maradt. Március utolsó napjai igazi kirándulóidőt hoztak, egyértelmű volt, hogy nem a négy fal között fogom tölteni a hétvégét, így szombaton késő délelőtt fel is kerekedtem, hogy behozzam valamelyest a lemaradást.
A realitás talaján maradva végül két pince meglátogatását terveztem, ezzel kellemesen el is telt a délután. Két régi ismerőst kerestem fel, Nádas Szilárdot a Nádas Borműhelynél és Szövényi Áront az Anonym Pincénél.
 

A legutóbbi Borsmenta Sajtóklub kóstolón a pinot noir volt az aktuális téma: 13 bort kóstoltunk különböző borvidékekről, különböző évjáratokból a Kóstolom Borbárban. A magyar pinot nem egyszerű téma, alapvetően kényes fajtáról beszélünk, amellyel sokan próbálkoznak itthon, de viszonylag ritkán hallani/olvasni magyar pinot noir-t felmagasztaló kritikát. Bár a lenti sorból hiányzott néhány pinot-szempontból jelentősnek számító borvidék és pince, így is színes körképet kaptunk.

Februárban megszondáztunk ismerősökkel még egy furmint-sort, méghozzá néhány chardonnay-val vegyítve, a 2015-ös évjáratból gyűjtögetve. A két fajta borainak egy sorban kóstolása rögtönzött ölet volt, így viszont tényleg rengeteg bor gyűlt össze. A Galéria 12-ben kóstoltunk, vakon.

Az év utolsó napján érkezik a hagyományos dupla toplista második része, a kedvenc hazai borainkkal. Természetesen továbbra is várjuk az olvasói listákat, kedvenceket, meghatározó élményeket is kommentben.

Az Etyeki Kúria ha nem is a kezdetektől - hiszen a Kúriánál és egyúttal az egész borvidéken az első pinot noir tőkéket 2001-ben ültették el -, de régóta nagy hangsúlyt fektet a pinot noir-ra, ám most szintet léptek egy válogatástétel bevezetésével, amelyet egy mini vertikálist lefedő díszdobozos kiszerelésben is meg lehet vásárolni.  A hat palack bort tartalmazó fadobozos válogatásból 150 darab kerül kereskedelmi forgalomba, a pincénél és a Bortársaságnál elérhető.
A pincészet ennek apropójából egy szűk körű sajtóbemutatót szervezett a Palack borbárba, ahol végig is kóstoltuk a borokat, Mérész Sándor főborász és Nagy Vince kereskedelmi és cégvezető vezényletével.
 

No, ideje volt már valami írásfélét kipréselni magamból.:) Véletlen se törekedtem túltolni, csak úgy lazán, erőlködésmentesen, a legkezdetibb posztokra emlékeztetően kizárólag, hogy milyenek voltak a borok és nullához közelítő háttérinfót.

A téma annyi volt, hogy pinot noir-okat kóstoltunk vakon. Magyarok, franciák, új-zélandiak. Nem akartam nagy szórást, így árban kb. 5 és 10 ezer Ft. között igyekeztem maradni, a hazaiak jellemzően az előbbi, a külföldiek inkább az utóbbi értékhez voltak közelebb. 

Nézzük:

A Szentesi József, Barta Károly, Farkas Krisztián és Takács Alexandrosz által alapított Artizan bor- és sörkereskedés a közelmúltban megnyitotta üzletét és egyben borbárját is az Arany János utcában MyWine Bar & Shop néven (itt egy érdekes cikk a kereskedésről). Az üzletben a kereskedés teljes kínálata elérhető, valamint sonka, sajt és szalámi is kapható a borok és sörök mellé.

A borbár természetesen kóstolóknak is helyet ad majd, szeptemberben az első kóstolóesten 7+1 pince (2HA, Attila Pince, Barta Pince, Bodrog Borműhely, Centurio Szőlőbirtok, Cseri Pincészet, Nagygombos Borászat-Gróf Grassalkovich, Szentesi Pince) borait lehetett végigkóstolni. Távirati stílusban, egy-egy zárójeles pontszámmal emlékeznék meg az estéről és a borokról.

Április már szinte hagyományosan a kékfrankos hónapja itthon, évek óta ebben a hónapban kerül megrendezésre a legtöbb, a fajtára koncentráló esemény, kezdve a megboldogult Kékfrankos Naptól a Kékfrankos Most!-ból lett Kékfrankos Április-ig. Ráadásul a tavalyi furmintév után 2018-at központilag kikiáltották a Kékfrankos Évének, jelentsen ez akármit is.
Az utolsó előtti pillanatban úgy döntöttem, hogy az esti programom előtt én is szaladok egy nagy kört az idei Kékfrankos Áprilison a Gellért Hotelben. Komoly jegyzetek nem készültek, de egy gyors beszámolót azért bepötyögtem a rend kedvéért. 

Úgy tűnik, már hagyomány lesz belőle, hogy évente (legalább) egyszer összegyűlik egy csapat borkedvelő és egy csokorra való magyar és külföldi rajnai rizling és igyekszünk levonni a tanulságokat. Tavalyelőtt Bernáth József szervezte meg a szeánszot és dobta be a borok nagy részét, tavaly én gyűjtögettem össze a 2015-ös honi rajnaikat egy kis külföldi kitekintéssel. Idén - ismét Józsi szervezésében - is összejött egy terjedelmesebb sor, többnyire magyar borokból és frissebb évjáratokból, néhány kakukktojással. 

Kettőezer-tizenhét végnapjai ismét ürügyet szolgáltatnak arra, hogy szerkesztőségileg összeszedjük azokat a borokat, amelyek bizonyos okok miatt emlékezetesek voltak. A továbbkattintás után elsőként a magyarokat gyűjtöttük csokorba a szokásos módon. Most pedig boldog(abb) új évet kívánva szeretnénk megköszönni az idei figyelmet, támogatást, követést, egyetértést és kritizálást. Buzdítanánk továbbá minden kedves olvasót és követőt a saját kedvenceinek megosztására akár itt, hozzászólás-formában, akár a legnagyobb közösségi portálon elhelyezett bejegyzés alatt, kommentben. Holnap jövünk a külföldiekkel, egyébként pedig jövőre minden bizonnyal újra találkozunk.

Sajnos nem tudom osztani az újbor rajongók boldog várakozását így november idusán. Az egész felállást paradoxnak érzem, hogy pont akkor jönnek ki a legjobb nyári borok, amikor a legkevésbé van rájuk szükségem. Fene se akar a november végi ködös szürkeségben pillekönnyű borocskákat inni, ilyeneket július közepén kívánnák igazán. Na mindegy, szolidaritásból beszálltam én is a heti témába rovatunkba és fent említett averzióm ellenére egész bizakodó voltam az Etyeki Kúria borához. Az egyik első emlékezetesen jó fehérbor élményemet jónéhány éve a szomszéd birtokon Hernyákéknál szűrték, ugyanebben a felállásban (szürkebarát és királyleányka). Igaz az egy jóval komolyabb interpretáció volt, de azóta is eszményi házasságnak tartom a két fajta házasítását. A lustább és teltebb szürkebarát mellé a királyleányka hivatott bónusz illatokat és ízeket csempészni a házasításba. Ez a bor nem ígér sokat, de azt magabiztosan teljesíti. Penge savak, hibátlan tisztaság, virágos illat, és kellemes korty. Az ára lehetne barátságosabb, (1500 körül van) ha ezer körül árulnák, jó kis beszoktató mézesmadzag lehetne a pince komolyabb darabjaihoz. Így borvidéken belül a Nyakas Pince fajtaborai (chardonnay és sauvignon blanc) általában jobb ár/érték aránnyal bírnak, bár abból épp’ most gyengébb ‘16-os az aktuális évjárat, így az idei év egy kivétel ebből a szempontból. Erős 4 pont.    Adatlap

Közismert brit tudósok szerint nem szükséges meggyőzési szempontból hatékony ürügyeket keresni néhány közepesnél nagyobb vörösbor meglékelésére. A bizonyítást még én sem olvastam el önmaga teljességében, de a szakértőkbe vetett bizalmam feltétlen, így dilemmáktól mentesen mondtam igent, amikor felmerült egy hetet és szomszédi viszonyt indító félkötetlen borozás lehetősége. Az eredeti tervek szerint tizenhármas kékfrankosok forogtak volna a poharakban, de ez spontán módon meghiúsult, így maradt a kizárólagosan belföldi fajtatematika. Nagyobb tanulságokkal, a világot és a fajtát megváltó gondolatokkal nem tudok szolgálni, ellenben itt van néhány friss jegyzet a többkörös érzékszervi vizsgálataimról. Kaptunk háromféle kékfrankos-karaktert, ráadásul a saját ligájában mindegyik nagynak és élményszerűnek tűnt.

Az Etyeki Kúria 2017 elején új borcsaládot indított útjára, "Mérész Sándor Projekt" néven. A Kúria főborászáról elnevezett sorozat eddig két tagot számlál: a 2015-ös évjáratból egy zöldveltelini, 2016-ból (eddig) egy sauvignon blanc-t rendeztek a pincészet többi borától merőben eltérő dizájnnal készült címke alá. A "Projekt" borok korlátozott palackszámban készülnek és valamilyen újdonságot hordoznak a már jól bejáratott Kúria-portfólió tagjaihoz képest. A zöldveltelinivel például új fajtabor került a szortimentbe, a sauvignon blanc pedig készítési módjában és stílusában tér el a pince "alap" sauvignon blanc-jától.

Gervai János kis pincészetéről jó másfél éve írtam először, akkor a 2014-es és 2013-as borokat, valamint a 2015-ös mintákat kóstoltuk végig, az időjárás miatt szőlőbe nem mentünk. János júliusban felhívott, hogy ha van kedvem és időm, valamikor szívesen megmutatja a szőlőt és a 2016-os borokat, én pedig kaptam az alkalmon. Egy szombati napon be is vágtuk magunkat a kocsiba, hogy kis túránk után az Onyx délutáni-esti műszakjának megkezdése előtt még visszaérjünk a fővárosba. Gervai János ugyanis az Onyx head sommelier-jeként elég elfoglalt ember, ráadásul szinte teljes szabadidejét a pincének és a szőlőnek szenteli, másra nem nagyon jut idő. Pedig a lepalackozott bormennyiség növekedésével a kereskedelemmel, marketinggel, arculattervezéssel is foglalkozni kell, ehelyett leginkább a támberendezések vagy az ültetvények rendbehozatala köti le az energiáját. 

Etyek három fő szőlőfajtája a chardonnay, a sauvignon blanc és a pinot noir, és idén az Etyeki Kúria mindhárom fajta köré kanyarított egy kisebb vagy nagyobb rendezvényt. A 2010 óta minden évben megrendezett pinot noir-vertikális már hagyomány, a sauvignon blanc-nak a borterasz tavaszi tesztüzemével egybekötve szenteltek egy hétvégét, a ChardonnÉJ névre keresztelt nyári kóstoló alkalmából pedig idén már harmadjára töltötték meg az érdeklődők a pincészet épületei előtti utcácskákat.  

Sarkítási szándék helyett inkább az egyszerűség kedvéért merem személyes benyomásokra alapozva állítani, hogy magyarföldi sauvignon blanc-t hálásabb és szórakoztatóbb feladat úgymond inni, mintsem kóstolni. Legtöbbször ugyanis az van, hogy a technológiai precizitás oltárán feláldozódik az egyéniség, amely többnyire olyan borokat eredményez, amelyeket boldog-boldogtalan bárhol és bármikor döntene lefelé a nyárközepi forróságban, miközben mindezen előnyökhöz nem társul semmiféle egyéniség, karakter. Ez persze nem feltétlenül baj, sőt. Felesleges lenne mennyiségi értelemben túlbonyolítani, netán magyarosítani a fajtát, hiszen úgyis félcsepp lenne a nemzetközi sauvignon-tengerben, az pedig kevés a határtalan borpiacra történő kilépésre. A fajta ettől függetlenül beszél magyarul, közérthetően, ráadásul igény is mutatkozik rá a belföldi piacon, eszembe sem jutna tehát értetlenkedni ebben a tekintetben.

Nincs könnyű dolga az egyszeri borfogyasztónak, ha a pinot noir az egyik kedvenc fajtája. A kékszőlők királynője ugyanis ritka kényes jószág, s nehezen mutatja magát meg tökéletes szépségében, amikor pedig igen, azért gyakran borsos árat kell kicsengetni. Itthon számos borvidékünkön próbálkoznak a fajtával - még Tokaj sem kivétel - de az eredmények eddig minimum felemásak, a "pannon pinot" nem feltétlenül egy sikertörténet, legalábbis azoknak, akik a burgundi pinot-k magyar testvéreire vágynak. Persze a pinor noir-nak is sok arca van, mást mutat Burgundiában, mást mutat Új-Zélandon belül Central Otago-ban vagy Marlborough-ban, mást mutat az USA-ban Oregon-ban vagy California egyes területein, Ausztráliaban Yarra Valley-ben vagy Tasmaniában, vagy éppen nálunk Etyeken és Villányban, így talán mindenki megtalálja a saját kedvére való interpretációját a fajtának.

(A fotót innen metszettem)

A lenti (két) sorban igazából nincs semmi különös, összegyűlt egy csokorra való 2013-as pinot noir otthon, két komplett tematikus sort is kitéve. Végül a borok nem mind együtt, két teljes sorban, hanem többnyire kettesével-hármasával kerültek kibontásra, de úgy gondoltam, hogy egy ilyen dupla soros mini egyvelegben a legkézenfekvőbb megírni a tapasztalataimat.

Egy ideje már a klubban a Kárpát-medencei fajták ápolgatása szegediszomelijé barátunk reszortja. Így olaszrizling, Szentesi-ritkaságok, kékfrankos kóstolók után ezúttal egy kadarka-sorral örvendeztetett meg bennünket. 

Évjárat megkötés nem volt. Innen is, onnan is válogatott barátunk, lehetőséghez jutottak felkapottabb, valamint számomra ismeretlenebb, vagy csak érintőlegesen ismert nevek is.

Vakon kóstoltunk.

Mivel a sort nem én állítottam össze, így háttérinfókat se gyűjtöttem róla, amiről lustaság okán így utólag is lemondanék. Következzen tehát néhány kadarka-jegyzet csak úgy lecsupaszítva.