Az év első kóstolóján nagy volt rajtam a teher. Az évzáró kóstolónk ugyanis félelmetesen elvárás alatt teljesített, így most feltétlen valami komolyat szerettem volna az asztalra tenni. Nehogy még a végén szétszéledjen a klub "na ide se jövök többet" alapon. :)

A tematika nem bonyolult, 2011-es évjáratú nagy fehérek a készletemből. Stílus, fajta, borvidék nem számít, csak jó legyen. Hogy miért pont 2011-es? Leginkább azért, mert ebből volt a legnagyobb választék itthon. Illetve, hogy ésszerű választ is adjak magamnak, mostanában rájöttem, hogy általában nagynak szánt borok esetén az 5 év körüli borok a legkevésbé kockázatosak. Ennyi idő alatt biztosan levetik fiatalkori rakoncátlanságukat, alkotóiknak össze kell, hogy álljanak, nem lehet kifogás, hogy túl fiatal, nézzük majd meg ekkor meg akkor, ugyanakkor egy komoly borból ennyi idő alatt még nem szabd, hogy eltűnjenek a gyümölcsök és ha már meg is jelenik némi palackbuké még nem szabadna, hogy full tercier legyen az egész, ami ugye vagy jól sül el, vagy nem, és ami miatt az idősebb borok kóstolása lehet kétesélyes.

Annak érdekében, hogy a sor biztos jó legyen zömmel olyan borokat igyekeztem válogatni, melyeket már kóstoltam, szerettem és legalább egykoron úgy gondoltam, hogy van értelme eltenni belőlük néhány évre.

Íme a kóstolónk (vakon nyomtuk): 

Karácsonyi ajánló következik. Általában sokputtonyos aszúkat és veretes vörösborokat lehet a különböző a karácsonyi borajánlókban találni, de ezúttal egy teljesen más, de az ünnepekre legalább annyira ajánlható borra hívnám fel a figyelmet. Láttam már olyat boros címkét, ahol nemes egyszerűséggel “minden alkalomra” ajánlják a palackban lakozó nedűt, ha én nem is mennék el ilyen magasságokig az ajánlómmal, de azért azt ki merem jelenteni, hogy majdnem minden tipikus karácsonyi étel mellé megy. Elsősorban a klasszik magyar sorra gondolok: halászlé, paprikás hal, töltött káposzta, kacsa-liba sültek, szinte tényleg bármi. Lazítja a gyomrot, meghozza az étvágyat, kiemeli a paprikás ízeket, ledolgozza a zsírt. A slusszpoén az, hogy végig azt hittem, hogy csak a co2vel működik ennyire a dolog, de amikor másnap az egyetlen pohárnyi kis maradékot besziporkáztam, akkor jöttem rá, hogy ez bizony szénsav nélkül is egy elég komoly siller bor. Zéró tutti-frutis cukimukiság, kőkeményen vörösboros karakter, persze tannin nélkül. Puritán, tiszta, de ugyanakkor barátságos és élvezetes bor.

Időről időre felvetül a pontozási rendszer esetlegessége, nemcsak hogy a szubjektivitása okán, de olyan aspektusból is, hogy az élményfaktort nehéz kódolni numerikus rendszerekbe. Mindenki járt már úgy, hogy egy 4 pontos borból betárazott 2 kartonnal, mert olyan élvezetes volt a fogyasztása, viszont úgy is, hogy egy klasszis kategóriásból már nem kellett a második pohár. Na már most, a 4 pontnál magasabb kategóriák kritériumait nem feltétlenül teljesítő, de ennek ellenére vagy éppen ezért, a tisztességes ivóbor kategóriát keresve sem testesíti meg jobban semmi a címszereplő Kislaki piros habzóbornál. Az év legjobb 4 pontos bora.

A nyár végi házi "chardonnay-szemléről" szóló beszámolóban beharangoztam, hogy lesz folytatás. Tovább kellett várni az alkalomra, mint akkor sejtettem, de november utolsó napjára végül összeállt a borsor. 7 borvidékről 10+1 palack magyar chardonnay-t gyűjtöttünk össze, a belövő tételt leszámítva mindegyikük a 2013-as évjáratból érkezett.
Vakon kóstoltunk. Reméltem, hogy a múltkori sor által keltett meglehetősen változó élményeket az általában jónak mondott 2013-as évjáratból származó csapat feledtetni fogja. Az itt szereplő borok közül többet kóstoltam már korábban, ezeket többnyire fel is ismertem. Jó esetben tartották a szintet, néhányuk viszont most gyengébben szerepelt, mint legutóbbi találkozásunkkor. Sajnos összességében véve nem sikerült a vegyes benyomásokat felülírni, bár azért azt sem állítanám, hogy óriásit csalódtam volna. 

Már megint egy rajnai-olasz sor, de én nem bántam, szerintem ugyanolyan érdekes és tanulságos lehet egy vegyes fehér sor is, mint egy fajtatiszta. Nem is merném állítani, hogy minden esetben olyan szembeötlő a két fajta különbsége, vakon sokszor az első szippantásra magabiztosan megtippelem melyik a német és melyik a magyar rajnai, ellenben néha nem is olyan egyszerű kitalálni egy hazai borász két fajta bora közül melyik az olasz.

A kóstoló vakon történt. Bár az előadás elején külön figyelmeztettek, hogy ne hagyjuk hogy az aromatika megvezessen bennünket, maradjuk a BLIC szentnégység határain belül, de nekem ez mindig nehezen megy, továbbmegyek, nem is igen szeretek kizárólag ebben a koordinátarendszerben gondolkozni. Egyetértek abban, hogy egy bor alapjait jól meg lehet fogni ezen kritériumok mentén, de egye meg a fene az egészet, ha nincs jó illata és íze, vagy legalább érdekes karaktere.

Egy ilyen kóstolón fejet hajtok egy olyan bor előtt ami tökéletes arányokat villant, de ha aromatitkilag nem nyűgöz le, akkor biztosan nem vinném haza, márpedig nekem sok esetben a legnagyobb bajom a “komolyabb” (Megfelelő alapanyag, hordós érlelés) olaszrizlingekkel pont ebből fakad. Nagyjából olyan seízűek, ezért is kapják sokszor az ásványos jelzőt, jobb híján. A szeánsz nekem nem hozott újszerű tanulságot: a rajnai jobb fajta mint az olasz, a németek pedig még mindig jobbak ebben a műfajban mint mi (vagy bárki más).

Azt hiszem nyugodtan kijelenthetjük, hogy a chardonnay - már legalábbis ami a témába vágó posztok mennyiségét illeti - nem tartozik a legfelkapottabb fajták közé a magyar borbloggerek körében. Talán éppen az egykor rszabi által fémjelzett bordogságon olvastam valahol, hogy a kommentelők hiányolták a chardonnay-ról szóló írásokat, és egy - igen kellemes meglepetést okozó - etyeki tétel kapcsán én is utaltam rá, hogy nem ez a fajta az, aminek a borait gyakran leemelem a polcról. Néha viszont szeretek (és szükségesnek is érzem) kilépni a komfortzónámból és persze a látókör tágítása sem árt, úgyhogy egy ideje már készülök rá, hogy egymás mellett megkóstoljak néhány hazai és külföldi tételt.
Lassan is össze is gyűlt a megfelelő mennyiségű alapanyag, de időközben a surranópályán beelőztek. Egy szintén borkedvelő barátom hívott fel alig két hete azzal, hogy összegyűjtött egy csokor chardonnay-t, és összehívna egy kisebb csapatot kóstolni, így a mostani hetem első estéje főleg a chardonnay jegyében telt. Az én "gyűjteményem" még pihen egy kis ideig, de ami késik, az jön: lesz folytatás.

Budapesti bandával már igen, de Szegeden még nem tartottunk sauvignon blanc kóstolót, így mindenképp hiánypótló volt számunkra.

Egyszerű tematika, sauvignon blanc, vagy sauvignon blanc-domináns házasítások, külföldiek, hazaiak vegyesen, sem évjárati, sem árkategória szerinti egyezésre nem törekedtem. Vakon kóstoltuk a borokat, ebben a sorrendben jöttek:

Járt már néhányszor Burgundia kis szegedi „klubunkban”, de valahogy mindig a pinot oldalról közelítettük a kérdést. Épp időszerű volt már a másik szemszögből is villantani valamit a díszes társaságnak Burgundia nagyságából. Annál is inkább, mert ha belegondolok, az elmúlt 5 évben egyszer se volt célirányosan chardonnay-ra épülő kóstolónk.

Az volt a terv, hogy több appellációt, évjáratot érintve haladjunk egyre magasabbra, persze módjával, figyelve arra, hogy a költségek tűréshatáron belül mozogjanak. Többen kérték, hogy próbáljak néhány kimagaslónak tartott hazai chardonnay-t is csempészni a sorba. Igyekeztem ennek eleget tenni, de óva intek bárkit, hogy a kóstolót hazai VS burgundi párbajnak értékelje, sem árban, sem szintben nem összemérni való tételekről van szó, így tényleg csak a játék kedvéért történt. A teljesen különböző kategóriájú tételek jelenléte miatt nem vakon kóstoltunk, igyekeztem várható érték szerint sorba rakni a tételeket.

Következzék a sor:

Ilyen már úgyis rég volt, jöjjön hát egy kis egyveleg szeptember elejére, néhány nyáron kóstolt, de a blogon meg nem énekelt borról. Jutott bele hazai és külföldi, olcsóbb és drágább, frissebb és korosabb, egyszerűbb és komplexebb. Ahogy a napokban elnéztem a hiperek szokásos szeptemberi akcióit, néhány tételhez most ezek keretében is hozzá lehet jutni, így ahol tudtam, az akciós árat és lelőhelyet is feltüntettem.

Konyári Pince: Páva 2009

Cabernet sauvignon + cabernet franc. 12 000 Ft., elég borsos és ma már nem is ez a pince legdrágább bora. Illatában feketeribizli krém, tejszín, füst, pörkölt magvak, kávé, fekete olíva. Jó intenzitás, viszont afféle „univerzális nagyvörös” hangulatú, ahol a karaktert tekintve a hordó mindent visz, még ha alapvetően minőségi jegyeket is kölcsönöz az egyébként érezhetően szép alapanyagnak. Szájban nagy test, sűrű, krémes konzisztencia. Szilárd váz, sok tanninnal, kissé fiatalosan tapadós kivitelben. Ízében viszonylag intenzív, itt is a -vastag gyümölcs jól bebugyolálva sok-sok fával- jellegű zamatokat kapjuk . A glicerinen és a viszkozitáson túl is van benne korrekt „szerkezeti súly”, tömörség, de ezen a téren annyira nagyon azért nem komoly, mint amennyire egy 40 euros bortól elvárnám. Tisztességes hossz, viszonylag csiszolt, elég jó minőségű alkotók, érezhetően melegítő alkohol az utóízben. Mint alapanyag nagyjából a hat és hét pont határán, a kifejező-értékét is számba véve viszont nem igazán tudom klasszisként értelmezni. Legyen erős 6 pont. (88)

Jöjjön egy csokor bor az elmúlt néhány hónap fogyasztásából csak úgy vegyesen. Zömmel nem jegyzeteltem a fogyasztásuk alatt, nem is agyaltam pontokon mivel nem is nagyon terveztem megírni őket. Általában jóval később, emlékezetből vetettem a tapasztaltakat papírra, így inkább rövidebb, kevésbé alapos leírásokra lehet számítani, a pontokat se szedtem vastagon, helyenként, ahol nem volt kedvem meg egyáltalán nem is írtam.

Piros és kék bogyós gyümölcsök, sokféle fűszer, szegfűszeg, puncs, karamellizált pörkölt magvak. Nem túl intenzív, vagy mélyről jövő, de kétségtelenül vannak színek, mégha ennek hátteréül nagyobb részt  a hordóra gyanakodnék, mint az alapanyagra. Közepes, vagy attól picit nagyobb test. Közepes ízintenzitás, megtaláljuk itt is az erdei gyümölcsöket, de messze nem olyan koncentrációban, ami könnyen elbírná a jelenlevő fát, mely így abszolút ráül az ízvilágra. Viszonylag lazábban kitöltött kortyközép, egyszerű lefutású, cizelláltságtól, kanyaroktól mentes, közepesen hosszú lecsengés. Elég puha savak és tanninok, sima tapintatú részletek, jó egyensúly. 4-5 pont.

Domaine des Croix: Aloxe-Corton Les Boutiéres 2010

Piros bogyós gyümölcsök, főleg cseresznye közepes koncentrációban, viszont elég jelentős hordóval is megküldve vanília és pörkölési aromák képében. Szájban is ilyen. Közepes test, közepes intenzitás. Alapvetően tiszta, dominálnak a gyümölcsök, de jobban jelen van a fa, mint várnám. Semmi különös szerkezet,  az ízek fokozatosan kiürülnek, közepesen hosszú lecsengés. Nincs különösebb említésre méltó kortyfejlődés, cizelláltság, vagy kanyar. Finom, jóivású, kajához is jól mehet, de ez nagyon kevés. Ebben az árkategóriában sokkal jobb burgundi borokat is lehet találni. 5 pont. 8500 Ft, Bortársaság.

Kislaki Bormanufaktúra (Légli Géza): Pinot Noir Válogatás 2011

Sokkal vonzóbb illat, koncentráltabb gyümölcs ígéretével, főleg kék bogyósok, áfonya, kékszőlő mellette szegfűszeges-borsos fűszeresség. Közepes méretű, arányos test. Ízben kissé visszafogottabb, mint amit az illat ígért, illetve, mint emlékeimben, sőt még az előző borhoz képest is.  A szerkezet viszont egy lépéssel komolyabb, mint az előbb, mutat némi cizelláltságot, fókuszt. A savak feszesebbek, a tannin itt se túl sok, de nem észrevétlen, ugyanakkor finomszemcsés, jól integrált. Közepesnél alig hosszabb lecsengés. 5.5-6 pont, most nem éreztem, hogy tisztán meglenne az utóbbi. 4300 Ft, Kézműves Borok Háza.

Szeretnivaló illat, szilva, kékszőlő, szegfűszeg. Közepes test, tiszta, nagyon primer gyümölcsélmény. Mondhatnánk, hogy pofonegyszerű, üdítőitalos, merthogy olyan magától értetődően finom és annyira könnyen csúszik, de azért ha megfigyeljük a megszokott újbor-kategórián jócskán túlmutat a gyümölcs koncentrációja, a korty hossza is eléri a közepest. Kellemesen fanyar utóíz, a nem elhanyagolható mennyiségű fiatal tannin emlékével.  Megvan 5 pont. Ajánlott!

Önéletrajzi elemeket megosztva elmesélem, hogy kezdő borrajongóként a Légli Landord 2006 volt az első száraz fehérbor, amitől gyakorlatilag leszakadt az állam. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, a mérce is folyamatosan kúszott egyre följebb, meg hát nem is épp a hazai hordós chardonnay-k vonala lett az én utam, de a Landord újabb és újabb évjáratait már csak a nosztalgia végett is meg szoktam nézegetni.

Alma, ananász, vanília és egyéb édes fűszerek. Közepesnél picivel nagyobb test. Viszonylag telt ízek. Alapvetően dominálnak a gyümölcsök, érett, lédús fehérhúsúak itt is, de azért jól észrevehetően ott van a hordó is, kicsit populárisnak ható fűszeresség képében. Közepesen tömör szerkezet, élénk, érett savak kísérik a lassan halkuló ízeket, közepesnél valamivel hosszabb lecsengés, az utóízben pici , nem zavaró cseresség is felfedezhető. Finom,  egyensúlyos,  jól elkészített  koncentrált bor. Túl sok karizmát és dimenziót azért nem kell benne keresni. Eléri a 6 pontot.

Konyári: Szárhegy 2011

Élénk illat nyári almával, citrusokkal, fehér virágokkal, kőporossággal. Első nap némi sauvignon-os vegetalitás is játszik, másnap ez nem érződik. Közepesen, vagy attól picit nagyobb test, tiszta, enyhén krémes konzisztencia.  Friss gyümölcsös ízek, némi minerális fűszeresség, tényleg csak érintésnyi hordó. Szépen strukturált köntös, cizellált savak, kellemes közepi koncentráció, közepesnél picit hosszabb lecsengés. Megszokott stílus és minőség, én szoktam szeretni. 6 pont.

Laposa: Badacsonyi kéknyelű 2011

Semlegesebb hangulatú fehér-húsú gyümölcsök, sós, kissé fülledt felhő. Közepesen telt korty, szintén közepes ízintenzitás. Feszes savak, se nem tömör, se nem laza szerkezet. Közepesen hosszú lecsengés, sóssággal, némi cserességgel. Letisztult világú, egyensúlyos bor, ugyanakkor nem igazán tudom elképzelni, hogy melyik részéért tud bárki rajongani. 5 pont.

Akov kolléga pezsgős posztja után még a témában maradnék.

Az ünnepek közeledtével eluralkodott rajtam (is) valamiféle pezsgő-fogyasztási kényszer. :) Keresi az ember az igazit, ami majd megfelelő lesz Szilveszterre. :)

Az elmúlt néhány hétben az alábbiakat bontottam meg. A kóstolások nem egyszerre történtek, viszont a tematika hasonlósága végett egy posztban gondoltam közölni a jegyzeteket.

Szeretném hangsúlyozni, hogy bár írtam pontokat, de ebben a témában még elég érintőlegesek tapasztalataim, így kéretik az értékeléseket a helyén kezelni. Annyi mindenesetre már világos, hogy az ár-érték arányok nem ugyanazon skála mentén haladnak, mint a csendes borok esetén. Ez egyszerűen drágább műfaj. (Természetesen a hagyományos, "méthode traditionelle", azaz palackos erjesztésű-érlelésű pezsgőkről beszélünk.) Egy öt pontos pezsgőnek már lehet nagyon örülni, és elfogadni, hogy azért is egész biztosan jó néhány ezrest fizetni kell. Egy 6-7 pont környéki pezsgő palackára teljesen elfogadható, hogy az 5-10 ezer forintos tartományban mozog, ha pedig konkrétan champagne-ban gondolkodunk, akkor pedig az utóbbi összegnél indul.

Következzenek akkor a közelmúlt pezsgői:

A hangzatos név nem egy fennkölt latin szót takar, hanem a balatonboglári pince új fehér csúcsházasításában résztvevő fajták kezdőbetűit, azaz chardonnay, riesling és sauvignon blanc.

Általában nem igazán nagy kedvencem az olaszrizling. Nem rajongok különösebben a primer zamataiért, vannak sokkal gazdagabban aromás fajták. Ugyanakkor azt se érzem, hogy struktúra szempontjából igazán nagy bort adó fajta lenne, nem látom a tömör, mély,  precíz, acélosan beleköthetetlen „szerkezeti borok” képviselőit sem.  Ritkán ideális a savszerkezet, ha érett az alapanyag, akkor sokszor laposak, leülősek a savak, ha meg nem elég érett, akkor vékony és nem igazán tartalmas a bor. Persze vannak remek tételek, illetve leginkább még  gyerekcipőben jár a tudás a fajtában rejlő lehetőségekről. Én mindenestre azok táborát erősítem, akik szerint jelenleg a tokaji furmint előrébb áll a száraz fehérek „világranglistáján” , mint általában az olaszrizling.

 No megvolt a várva várt beharangozott német-riesling kóstolónk. Annyi változás volt az előzetes infokhoz képest, hogy többen jelezték szeretnének magyar bort is látni a sorban, referencia végett. Így történt, hogy bekerült egy Pannonhalmi PRIOR és a frissen megjelent Légli Gesztenyés is.

Óriási elmaradásom van pezsgők tekintetében. Igyekszem a jövőben többet kóstolni, ezt alátámasztandó, nyitva is hagytam a témát.

Szegeden nem túl régiben nyílt egy új borszaküzlet, mely elsősorban kézműves fronton igyekszik megismertetni a várossal azokat a tételeket, melyek az ország borrajongói között már jól ismertek, de nálunk mégse voltak eddig hozzáférhetőek.

Nekem is vannak mostanában elmaradásaim, így a napokban megpróbálkaztam két olyan termelő borával, akik munkásságáról érintőleges tapasztalataim vannak.

Úgy alakult, hogy a minap ölünkbe pottyant egy pinot noir-sor kóstolásának lehetősége a szentesi Gólyás Borházat működtető Kálmán Tibor jóvoltából.

Történt ugyanis, hogy Tibor "kóstolótársakat" keresett a birtokában levő sor kóstolásához. Így kerültünk mi a képbe. :)

A borokat full-vakon kóstoltuk, azaz lövésünk nem volt, hogy mely tételekből áll sorunk, Tibor csak annyit jelzett, hogy pinot-k lesznek, illetve ne várjunk különösebben "nagyágyúkat".

Egy ilyen kóstoló mindig sok érdekességgel és tanulsággal szolgál, így köszönjük Tibornak ezúton is a lehetőséget.

Következzen a sor:

Úgy néz ki mostanság a könnyebb, gyümölcsösebb, elegánsabb fehérborok divatja zajlik. Szerzőtársamhoz hasonlóan én is ilyesmiket nyitottam a héten, stílusuk alapján helyet kaphattak volna akár a tegnapi poszt borai között is.