Bár mostanában viszonylag ritkábban szerepel a nyomtatott és online sajtóban, a 2003-as Év Bortermelője címmel kitüntetett Árvay János az elsők között ismerte fel a dűlőszelektált száraz borok potenciálját és fontosságát Tokaj-Hegyalján. Dolgozott a Tokaji Borkombinátnál, majd 1992-ben a Disznókő Pincészethez igazolt. Eközben a család rátkai szőlőterületei is folyamatosan gyarapodtak és 1995-től csak palackozva kerültek piacra az Árvay-borok. A következő állomás - 1999-től 2008 végéig - a Sauska Krisztiánnal közös tulajdonú, tokaji székhelyű Árvay és Társa Kft., amelynek termékei Hétfürtös néven kerültek forgalomba.

2009 januárjában Árvay János hazatért Rátkára és azóta a családi birtokot irányítja. A második generáció, Angelika és Szabolcs is kiveszi részét a munkából, „Angi” és „Édesem”, illetve „Szabi” néven saját készítésű boruk is megtalálható a szortimentben. Az Árvay-család jelenleg 17 hektáron gazdálkodik: Rátkán a Padihegy, az Istenhegy, a Középhegy és a Meggyes dűlőkben, Mádon az Úrágyában és Mezőzomboron a Királyokban vannak szőlőik, amelyeknek művelésénél törekszenek a természetközeli megoldások alkalmazására.

Április első szerdájára egy szűk baráti körben eltöltött estére igen izgalmasnak ígérkező tokaji kóstolósor került az asztalra. A borok kortyolgatása mellett egy kis kacsamáj is készült. A két száraz tételt a 2005-ös évjárat kötötte össze, a két édeset pedig a borász személye: Bárdos Sarolta a Gróf Degenfeld Szőlőbirtok, majd a Béres Pincészet és Szőlőbirtok borásza volt, mielőtt úgy döntött, hogy kizárólag a családi borászatra, a Tokaj Nobilis Szőlőbirtokra összpontosít.

A mádi Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészet elindulása óta nagyon céltudatosan működik minden területen. Semmit nem bíznak a véletlenre. Mád legjobbak területei közé sorolt dűlőkben rendelkeznek területekkel, a borászati munkákat két olyan szakember irányítja mint Balassa István és ifj. Szepsy István, a szortiment fokozatosan bővül, a borászatot is folyamatosan fejlesztik. A tulajdonosi körnek láthatóan szívügye a pincészet és a mádi bor: a borászat életre hívásán túl az Első Mádi Borház és a Gusteau Kulináris Élményműhely létrehozásával nagy mértékben hozzájárultak Mád, mint turisztikai célpont borvidéken belüli kiemelkedéséhez is.

Tavaly május 1-jén a pincészet utaztatta Mádra az online borsajtó munkatársait egy dűlőtúrára, idén ők jöttek Budapestre, hogy a gasztronómiai partnerek megismerkedjenek az új tételekkel.

A pénteki monstre sauvignon-blanc kóstolót követően a hétvége a továbbiakban már leginkább tokaji borokkal telt. Szombaton és vasárnap is egy-egy borászatot látogattam meg, mindkét vizit már régóta szerepelt a terveim között.
A Holdvölgy Borászatot körüllengő titkozatosság már évekkel ezelőtt nagyon kíváncsivá tett, amikor még Berecz Stéphanie volt a borász, de a borokat Magyarországon még nem forgalmazták, a pincét pedig nem állt készen vendégek fogadására. A Gizella Pince tulajdonos-borászával, Szilágyi Lászlóval számtalanszor találkoztunk, ha éppen Budapesten kóstoltatta borait, de amikor a borvidéken jártam, soha nem tudtuk összehozni a találkozót.
Szombaton délután a Sárga Borházban elköltött ebéd után Gincsai Tamással jártuk be a Holdvölgy pincelabirintusát, vasárnap délelőtt pedig Szilágyi László idegenvezetése mellett a Szil-völgyben tett dűlőtúra után a Gizella-borokkal kötöttem szorosabb barátságot.

Idén április végén második alkalommal rendezik meg a sárospataki Rákóczi-várban a Nagy Tokaji Borárverést. Az első alkalommal a 22 egyedi, csak az árverésen hozzáférhető tételből 13 talált gazdára. Idén 20 termelő ugyancsak 22 különböző, egy-egy 136 literes gönci hordónyi tétele kerül kalapács alá 2014. április 26-án. A bevétel egy részét a borvidék újjáépítésére használják fel

Akárcsak az előző évben, a Nagy Tokaji Borárverés a Tokaji Tavasz nevű rendezvény központi eseménye lesz. A Tokaji Tavasz egy komplett hétvégére kínál programot az érdeklődőknek: buszos dűlőtúra Szepsy Istvánnal, borvacsora, az árverési tételek kóstolója, az aukció, és a Tokaji Borlovagrend újdonsült tagjainak avatási ceremóniája.

A VinCE zárónapján megrendezésre került előadásnak a Tokaj-kedvelők és édesszájúak örülhettek elsősorban, hiszen három élvonalbeli mádi pincészet - a Barta Pince, a Holdvölgy és a Szepsy Pince - mutatta be a 2008-as évjáratból készített édes szamorodniját és 6 puttonyos aszúját.

2008-at az eddigi utolsó klasszikus – mennyiségben és minőségben is jelentősnek mondható – aszús évjáratként tartják számon a borvidéken. A forró és párás nyarat szeptember elején hőség, majd a hónap második felében sok eső követte. Októberben és november elején a sok napsütés mellett a kevés csapadék ellenére is párás levegő kedvezett a botritisz elterjedésének. Az édes borokban a cukortartalom általában az átlagosnál magasabb lett, ugyanakkor savak is igen szépen megmaradtak, és a botritisz is nagy mennyiségben jelent meg a fürtökön.

A borokat a pincészetek képviseletében Barta Károly, Gincsai Tamás és Szepsy István is elkísérte.

Februárban Budapesten nem volt hiány boros rendezvényekben, hiszen ebben a hónapban került megrendezésre például a Borjour Magnum és Bikavér Párbaj is, a Furmint Február rendezvénysorozatának köszönhetően a fajta kedvelői akár hetente több alkalommal is a furmintos palackok mélyére nézhettek a különböző kóstolókon.

A Galéria12 Kávézó február utolsó előtti napjára meghirdetett Bott Pince-kóstolója az igen mozgalmas hónap méltó lezárásának ígérkezett, ráadásul Bodó Judit és Bodó József meglepetést is ígért a vendégeknek.

A Borjour Magnumon kóstolt bükki és mátrai borokról már írtam külön itt. Úgy gondolom, a többi bor is megérdemli, hogy megemlékezzek róluk, de ezt már nem szedném szét több posztra, elég terjedelmes egyveleg következik tehát. Mint említettem, vörösborokra nem nagyon jutott időm, cserébe viszont legalább szakítottam „majd a végén visszajövök megkóstolni az édeseket is” című történettel, mert ez idő hiányában sosem működött. Nem bántam meg.

Volt néhány bor, amelyet kóstoltam már idén, és írtam is róluk, ezeket feleslegesnek tartottam újra feltüntetni, egy kivétellel. Pontokat nem írtam, amelyik bor különösebben tetszett, csillagot kapott a neve mellé.

Nem jellemző, hogy a Tescoban vásárolnék borokat, de időnként lehet olyan vételekre bukkanni, melyek több, mint érdekesek. Mostanában is ez történt és be is vásároltam néhány dolgot. Első körben két aszúról írnék, melyekre feltétlen érdemes rápróbálni.

Ch. Megyer: Tokaji Aszú  5 puttonyos 2007

5 ezer Ft.-ról volt leárazva 2500 Ft.-ra. Még ha nem is számít a csúcsok csúcsának ez a bor a kategóriájában, de akkor is rendkívül alkalmi vételnek tűnt egy megbízható 5 puttonyosért ez az összeg.

Birsalmasajt, narancs, aszalt kajszi. Pici mézesség, vajkaramella, finom botritisz, szép palackbuké. Nehezen szálazhatóan összetett,  vonzó, egyszerre ígér még fiatalos bájt és puha, érett krémességet. Túlzások nélküli korty. Nem túl édes, de jó intenzitású ízek. Kirívó mélységről, sűrűségről nincs szó, az egész arányosan telt, közepesnél valamivel hosszabb. A textúra finoman krémes, a felszínek simák, csiszoltak. A savak talán lehetnének izmosabbak, de lehet, hogy pont így lesz ilyen kellemesen kerek. Erős 6 pontnál nem nagyobb az anyag, de nagyon élvezetes most. Én úgy éreztem, hogy elcsíphettem a csúcsán (ahol feltehetően még időzni fog egy darabig, mindazonáltal én most javaslom fogyasztani, nem érlelném tovább).

Tokaj Oremus: Tokaji Aszú 5 puttonyos 2006

Az akciók legnagyobb durranása. 10 ezer Ft-ról volt leárazva konkrétan 3290 Ft.-ra.!!! Presztízst tekintve itt már kategórián belül bizony a felsőházban járunk.

Tiszta illat sárgabarackkal, mézzel, méhviasszal, némi kapros fűszerezettséggel. Nagy test, komoly íz-intenzitás, mélység. Kristályosan tömör szerkezet, hosszan fejlődő korty. Izmos, kemény savak nemcsak könnyedén ellensúlyozzák a bor gazdagságát, sűrűségét, de úgy tűnik némi élt is visznek az összképbe. Remek anyag, bár jelenleg még szűk 7 pontra adnám, de kerekedve, komplexitást gyűjtve minden esélye megvan feljebb kerülni az elkövetkező sok-sok évben, évtizedben.  (disclaimer: ez a jegyzet nem egy akciós palack kóstolása nyomán, hanem még december végén született egy teljes áron a Bortársaságnál vásárolt palack megbontásakor)

Samuel Tinon meglátogatását követően a Dereszla felé vettem az irányt. Egy másik nagy szürke folt a fejemben. Viszonylag kevés bort ittam tőlük, ezért nem is alakult ki semmiféle konkrét benyomásom a pincészettel kapcsolatban. Pedig a Bodrogkeresztúron található Dereszla nagy múltú alapokra rendezkedett be, a hasonnevű dombot átszövő, mintegy kilométernél is hosszabb, háromszintes pincerendszer egyes részeiről már a 15. századból vannak feljegyzések. A Zsigmond királyunk tulajdonából induló pincejáratokat később a Hunyadiak, majd Bocskai, aztán Bethlen, később pedig a Rákócziak tulajdonában találjuk. A Vinotéka falába fúródott ágyúgolyó az 1849-es bodrogkeresztúri ütközetet is megörökítette. Szó szerint tehát a fél magyar történelem átzúgott itt és eddig senki nem tudta megakadályozni, hogy a pincét ma is arra használják, amire való. A Dereszla modernkori története 2000-ben kezdődött el, amikor is a champagne-i illetőségű d’Aulan család komolyabb szándékkal látott a jövőépítéshez. Korábban a híres Piper-Heidsiecket vagy egy évszázadig tulajdonló d’Aulan család ma egy borászati vállalkozásokat tömörítő csoportot (Edonia) igazgat. A hozzájuk tartozó pincészetek nevei ismerősen csenghetnek: Alta Vista (Mendoza, Argentína), Château Sansonnet (Saint-Émilion), Château Valrose (Saint-Estèphe), Champagne Becker, valamint a Calvados-t előállító Marquis d’Aguesseau.

Az elmúlt hétvégén pénteken és szombaton is összejöttünk néhány közeli baráttal, első este egy születésnap apropóján, majd másnap egy közös ebédre és némi karácsonyi készülődésre. Mindkét alkalommal igyekeztünk jó borokkal kísérni a beszélgetést, ebédet, miegymást.
(A második nap borairól csak utólag, emlékezetből vetettem papírra benyomásaimat.)

Nagy lendülettel járta be a magyar sajtót a Dereszla Aszú 5p 2007 fenomenális amerikai sikere. A bor ugyanis megcsinálta azt, ami eddig egyetlen magyar pincészetnek sem sikerült. A főként külpiacokra termelő – ennél fogva itthon alig ismert – pincészet a Wine Spectator Top 100 első traktusában végzett. A listára kerülő termelők általában szeretik úgy interpretálni a dolgot, hogy a világ legjobb száz borába válogatták őket. Ezzel ellentétben a Wine Spectator Top 100 abszolút nem ezt célozza. A lista azokat a borokat igyekszik összeszedni, amelyek kimagasló minőséget képviselnek, jó vagy elfogadható árukkal és megtermelt mennyiségükkel széles körben hozzáférhetők. Nem sokkal a nagyszerű hír után volt szerencsém a Dereszla Pincészetnél járni, ahol Bai Edit borásszal rengeteget kóstoltunk és beszélgettünk. Beszámoló majd később, most fókuszáljunk a Wine Spectator Top 100 huszadik helyét és a híres magazin 95 pontját megcsípő aszúra!

A Bor Mindenkié és a Palack Borbár csapata november utolsó hétvégéjén tartotta meg mini borfesztivál-sorozatának első rendezvényét, a „Fiatal, szerethető Tokaj”-t. Az öt tokaji pincészet részvételével megtartott sétáló kóstolónak a Palack Borbár melletti Próféta Galéria adott helyet, ahol minden egyes borászatot személyesen a borász vagy a tulajdonos képviselt.

A rendezvény célja, hogy lehetőséget biztosítson az adott borvidék borainak és borászainak megismerésére, a borász és a fogyasztó közötti közvetlen kapcsolat megteremtésére, amire egy tömegkóstoló nem feltétlenül teremti meg a megfelelő körülményeket. A szervezők külön hangsúlyt fektetnek a minőségi borok világával éppen csak ismerkedők csoportjára.

(A képet a Palack facebook-oldaláról vettem kölcsön)

A Mindszenthavi Mulatság meglátogatása előtt és után igyekeztem kihasználni a rendelkezésre álló időt, és mindkét napra sikerült is tartalmas programot összehozni. A péntek délutánt és estét Tokajban töltöttem, kihasználva a kínálkozó alkalmat, hogy meglátogassak két borászatot, ahol eddig még nem jártam. Péntek estére Prácser Miklóssal,  az Erzsébet Pince fiatal borászával beszéltem meg találkozót, de mivel korán érkeztem, a rendelkezésemre álló időben tettem egy kis sétát a Szerelmi-pincesor környékén, majd  beugrottam a Hímesudvarhoz kóstolni. 

Idén október közepén negyedik alkalommal tartották meg Bodrogkeresztúron a Mindszenthavi Mulatságot. A rendezvényre már tavaly is szerettem volna eljutni, akkor azonban egy rosszul időzített torokgyulladás megfúrta a kirándulást. Ebben az évben azonban semmi nem állt az utamba, az időjárás ragyogó volt, a torokgyulladás pedig kedvesen megvárta, hogy visszaérjek Budapestre, csak utána indított egész pályás letámadást. Péntek délután érkeztem Tokajba, vasárnap délután indultam haza, így volt időm más pincészetek meglátogatására is. Első körben azonban a fesztiválon töltött szombati napról emlékeznék meg.

Egy ideje már érzem, feltételezem a kedves olvasók is érzik, hogy mostanság a blog megtöltése tartalommal egyre inkább fáradtságosnak bizonyul. A részemről legalábbis. Ne aggódjanak, jó egészségnek örvendek, kóstolok is rendesen, a borok világa még mindig sok izgalmat tartogat részemre, ugyanakkor a blogolás iránti lelkesedésem jelentősen megcsappant mára. Ritkulnak a posztok, sokszor „szinte” munkának érzem már csinálni, egyre kevésbé akaródzik írni, jegyzetelni, agyalni. 

Személyes információkat kiteregetve megosztanám, hogy egy hete immár nemcsak a fiús, hanem a lányos apukák táborát is erősítem. :) Nagy boldogság ez, ugyanakkor belátható, hogy az időmet tekintve is sokkal elfoglaltabb leszek a jövőben, így megragadnám ezt az „apropót”, hogy befejezzem azt, aminek már kezdett erőlködés-szaga lenni. Persze soha ne mondd, hogy soha, azt sem tudhatom előre, hogy mennyire fog ez az egész hiányozni, de most úgy érzem kipróbálnám újra milyen blogolás-mentesen "civilként" élni. :)

Nem panaszkodom. Többet kaptam a blogolástól, mint valaha reméltem a kezdetek környékén. A teljesen tapasztalatlanul, lényegében brahiból való indítás után három és fél évvel naponta több százan látogatják ezt az oldalt, rengeteg pozitív visszajelzést kaptam fogyasztóktól szakmabeliektől egyaránt, külön megtisztelő, hogy kedvenc hazai borászatom már többször „kölcsönkért” egy-egy borleírásomat a hírlevelükbe.  

Utolsó posztomban a fent bejelentett örömteli esemény kapcsán tartott hedonisztikus „tejfakasztók” felhozatalát szeretném megosztani.

Igen kedves bor ez számomra, már több éve van hozzá olykor szerencsém. Kezdetekben is meghatározó élmény volt és a napokban kóstolt utolsó palack is nagyot szólt. A sorozatban megszokott módon összeszedegettem ez alkalomból az összes eddigi találkozás emlékét.

Szombat délelőtt történt a tulajdonképpeni "necsakírja". Kivezényeltek bennünket a Kulcsár dűlőbe, ahol egész délelőtt oltványokat pótoltunk. Mit ne mondjak, elég fárasztó dolog, pláne a fizikai munkához egyáltalán nem szokott papír-bloggereknek. De a "mélypont" után jóra fordult sorunk, délután már kizárólag az volt a feladatunk, hogy finomakat együnk és főleg igyunk.

Este ismét a Bodó-portánál gyűlt össze  a díszes társaság kemény szellemi munkára egy kimerítő 2006-os évjárat-kóstoló képében. Vakon kaptuk a borokat és hogy ne terheljük túl a rövid-távú memóriát minden ötödik tétel után leleplezés (és persze esetenként nagy fölhördülés) következett. Ezúttal megpróbálkoztam hozzávetőleges pontokat is írni.

Íme a sor:

Ne csak írja...Ismét ezzel a jelszóval tölthettem egy hétvégét Tokajban, illetve főleg Bodrogkisfaludon. Aki a korábbi részeket már olvasta, nagyjából sejtheti miről van szó. Aki esetleg még nem olvasott itt ilyesmit, annak dióhéjban annyit, hogy a Bodó-Bott házaspár invitálására olykor összegyűlik néhány velük már évek óta baráti kapcsolatot ápoló mihaszna, városi léthez szokott puhány borblogger, akiket terv szerint jól megdolgoztatnak, hogy szinten tartsák bennük a tiszteletet a szőlész-borászok kétkezi munkájának irányába.

Mielőtt esetleg bárki megsajnálna bennünket a kemény meló csak a kisebbik részét teszi ki az itt töltött időnek, nagyrészt ugyanis orrba-szájba kóstolunk, iszunk, finomakat eszünk és egyáltalán igen jól érezzük magunkat.

A hivatalos program megkezdése előtt persze igyekeztünk kihasználni a rendelkezésre álló időt és néhány pincelátogatással tartalmasabbá tenni a tokaji hétvégét. Most ezekről fogok írni, megosztva a kóstolt borok jegyzeteit.

Bevallom általában nem vagyok nagy rajongója a 3 puttonyos aszú műfajának. Nem mondom, hogy behatóan tanulmányoztam volna a kínálatot, de benyomásaim szerint sokszor túlságosan is visszafogott gazdagságú borok, melyhez egyszerűen nagyon nem passzol a műfajjal viszont rendre együtt járó cseresebb, olykor nehézkesebb felépítés. Akkor már sokkal inkább egy megbízható late harvest az árkategórián belül, az aszú nevet meg hagyjuk meg tényleg a piramis tetejének. Az Oremus jelenleg forgalomban levő 3 puttonyosa után viszont új értelmet nyert számomra ez a kategória.

Nagyon vonzó illat, koncentrált sárgabarack friss, és nagyon enyhén aszalódott formában, mellette, leheletnyi kapros-zöldfűszeres díszítés. Szájban nagyon arányos a méreteit tekintve, az ízei viszont kifejezetten intenzívek, tömény friss kajszival itt is elsősorban. Élénk savak adnak lendületet és emelik ki a bor zamatosságát, a lecsengés is közepesnél hosszabb. Kifogástalan egyensúly, tisztaság és letisztultság, csiszolt tapintat, finom felszínű, abszolút integrált cseresség.  A kategóriáját tekintve nem tudok belekötni, illetve külön öröm számomra a hiánypótló jellege. Megfizethető áron könnyen iható, de minőséget tekintve kompromisszumok nélküli aszúélmény  akár önmagunknak, akár bármely vendégünknek, legyen laikus, vagy értőbb a borok tekintetében. 6.5-7 pont.

A december kiemelten boros hónap. Egymást váltják a jeles alkalmak, felpezsdül a társasági élet, ilyenkor pedig egyik palack nyílik a másik után.

Az elmúlt hetekben ezeket a borokat kóstoltam és fogyasztottam. Általában nem voltam túl jegyzetelős kedvemben, zömmel napok után vetettem csak papírra az emlékeimet, így a leírások kicsit rövidebbek a szokottaknál.

Pár boros cimborával ültünk le körbe, hogy megünnepeljük: idén is lesz Karácsony. A feladat rettentően egyszerű volt. Semmi tematika, semmi gondolkodás, csak mindenki hozzon egy komoly bort. Fehér, vörös vagy édes, ami éppen kezünk akadt. Két borral szerepeltem – nem járok ugyanis egyedül –, nézzük miképpen.

A Terroir Club Karácsony közeledtével ezúttal is szervezett egy remek kis exkluzív sort. Nem tudom, hogy mi volt a sor összeállításának pontos koncepciója, de alapvetően arról szólt, hogy megnéztünk néhány teljesen különböző stílusú, régebbi évjáratokból származó többnyire prémium kategóriás tételt. 

Az átlagos szint ismét igen magasan volt, miközben az eltérő stílusban megvalósuló klasszisok igazán színessé tették az estét. Köszönet érte, én nagyon jól éreztem magam!

Folytatódik az on-topik, azaz vissza a tokaji borokhoz. Másnap az első út überkirálynagykedvenckihagyhatatlan Bodóékhoz vezetett, ahol elsősorban a már lepalackozott 11-eseket kóstoltuk.

Várva várt tokaji hétvégénk első állomása Asztalos Zoltánhoz vezetett. Többször volt szerencsénk 2008-as boraihoz, a Vióka már több illusztris sorban is meglepően jól teljesített. Az újabb évjáratok viszont nem nagyon akarnak jönni, így a "távoli" fogyasztó szempontjából úgy tűnik mintha valami megállt volna. Erről persze szó nincs, csak egyszerűen nagyon apró léptekben történik az építkezés.                                                     

Először a Vióka dűlőhöz vezetett utunk. Nagyon szép fekvése van, tökéletesen délre néz, belátható róla egész Hegyalja. Megérte a látványért keresztülvergődni a vadregényesen futóműgyilkos dűlőutakon. Sajnos a kép nem tudja visszaadni, valószínűleg az én pancserségem okán.

Utána a bájos környezetben található kácsárdi házikóhoz mentünk, mintha egy másik korba érkeztünk volna. Itt történt a most következő kóstoló is, ahol elég alaposan átnéztük a szortimentet, a két 2008-as Vióka kivételével még hordóminták képében.