Személyesen sajnos sosem jártam még a Tokaj Oremusnál, de a tolcsvai birtok borainak régóta nagy kedvelője és rendszeres fogyasztója vagyok. Kevés olyan nagyobb méretű pincészet van Tokaj-Hegyalján, amelynek termékpalettájáról jóformán minden tétel stabilan a borvidék legjobbjai között van szárazban és édesben egyaránt, de úgy gondolom, hogy az Oremust mindenképpen ide kell sorolni. A Vega Sicilia tokaji testvérbirtokát 1993-ban alapította a spanyol Alvarez-család, a birtokigazgató tisztségét a kezdetektől fogva Bacsó András tölti be. A pincészet több település határában, összesen mintegy 115 hektár szőlőterülettel rendelkezik. A szortiment hosszú idők óta jól követhető és letisztult képet mutat: szárazban ott a jól ismert Mandolás Furmint és a kevéssé ismert, leginkább csak a birtoknál kapható Tília Hárslevelű, édesben a Szamorodni, a Late Harvest és az aszúk.
Hosszabb ideje tervezgetek már egy Oremus vertikális kóstolót, és mind Mandolásból, mind Szamorodniból össze is jött elég tétel, amelyet először két további Mandolással, majd egyik kóstolótársunk közreműködésével a Szamorodni első két évjáratával egészítettünk ki, mindkét esetben a pincészet nagylelkű felajánlásaiból. A Képzeld el! borbárban ültünk össze szeptember elején, hogy végigkóstoljuk a tekintélyesre duzzadt sort. A kóstolón Akov és Táncolómedve is részt vett, a befogadhatóbb terjedelem érdekében úgy egyeztünk meg, hogy Táncolómedvével összeszedett gondolatainkat, jegyzeteinket tesszük közszemlére.

Kivételesen jól indult július utolsó hete: a Holdvölgy Borászat birtokközpontjában vehettem részt egy szűk körű kóstolón a pincészet csapatával. A mádi pincészet borai a közelmúltban két rangos elismerést is besöpörtek: a 2012-es Exaltation a 2015-ös Muscat de Mond-on 7. helyezést ért el a 209 nevezett bor közül, a 2011-es évjáratú Culture 6 Puttonyos Aszút pedig a 2015-ös Decanter World Wine Awards aranyérmes és regionális trófea-győztes borává választották. Ennek örömére a pincészet hamarosan egy exkluzív (500 karton) 6 palackos aszú-válogatást hoz forgalomba, amelyben 6 különböző évjárat (2006-2011) 6 puttonyos aszújának 1-1 palackja kap helyet. A Holdvölgy aszúi mindig az előírtnál hosszabb érlelési idő (legalább 3 év hordóban+3 év palackban) után kerülnek piacra, így ez kivételes lehetőség lesz a pincészet minden egyes aszújának 1-1 palackját tartalmazó válogatást megvásárlására. A különleges borcsomag összeállításának alkalmából a pincészet szakmai stábjának nagy része Mádon összeült egy vertikális aszú-kóstolóra, és felajánlották, hogy ha van kedvem, csatlakozzak hozzájuk. Természetesen egy ilyen ajánlatra nem mondtam nemet.

Nem tudtam szó nélkül elmenni emellett a téma mellett, ami jó néhány napig behálózta a hazai boros közéletet. Nincs semmilyen eget rengető érv vagy ellenérv a tarsolyomban, de Szepsy István következő terve elég grandiózusnak tűnik ahhoz, hogy néhány év múlva a kétezres Úrágya jelentőségéhez hasonlítsuk majd.

“A több ezer eurós ár magával hozza a prémium minőséget?”

Szerintem bődületes felkészületlenség Szepsynek aszúval kapcsolatban ilyen kérdést feltenni, ugyanis a csúcsminőség már rég, legalább 15 éve itt van és ebben az érdemben Szepsy István az egyik főszereplője. Nem is értem, hogy miért nem tudta egyértelműen leszögezni a mester már az elején, hogy a világszínvonal már réges-rég megvan, ez a lépés csak egy marketing eszköz lesz az új szemléletben készült aszúkkal kapcsolatban. Azt, hogy mit fog tenni ez a kísérlet a Szepsy márkával, az aszúval, Máddal vagy az egész borvidékkel, nem tudom. Senki sem tudhatja még. Abban viszont majdnem biztos vagyok, hogy a hazai fogyasztók körében nem lesz szinte semmilyen változás, de nem baj, mert nem is mi leszünk a célcsoport. Azt pedig, hogy a külföldi véleményformálók vagy átlagfogyasztók ingerküszöbét eléri-e ez a fogás, végképp nem fogom megtippelni. Jelenleg az interjú és a cikkek alapján az tűnik biztosnak, hogy az eddigi aszúk minősége és ára sem fog változni.

Annak idején Alkonyi Lászlónak is felvetették, miért öl ennyi energiát a dűlő kérdésbe, amikor az alapok még hiányoznak, pet palackos lőrék vannak tokaji borkülönlegességnek álcázva, a tokaji kereskedőház minősége átlagos és még ezer és más nincs rendben a borvidéken. Akkor is voltak olyan hangok, melyek szerint először a fejekben, utána a szőlőkben és a pincékben kellene rendet tenni és csak utána kellene foglalkozni a besorolással, a marketinggel és a piaci megjelenéssel. Ebben is van igazság, de a dűlő besorolásnak mégiscsak lett pozitív hatása, igaz, részben csak közvetett. A néhány tucat tokaji éltermelő közül szinte már mindenki a dűlőkre hegyezi ki a száraz borok arculatát és ez sok esetben tényleg konstans, jó minőséget és stílust eredményez. És mit csináljon Szepsy mester, ha ő már év(tizedek) óta rendet rakott a saját portáján, de a borvidéknek csak egy része követte a minőségi törekvéseit?

Személy szerint engem sosem zavart, ha egy termelő a csúcsborát sztratoszférikus magasságba árazta, igaz, eddig a sztratoszféra elég alacsonyan lebegett a magyar borok világában. Nem akadtam ki az Attila cuvée 25.000 Ft-os árán, sem a Ráspi Máté 50 ezres árcéduláján, ez persze már más liga, de ugyanúgy nem fogja érinteni az életemet ez sem semmilyen szinten. Sokkal rosszabbul érint az, amikor valaki kiárazza magát a a látókörömből. Ilyen szempontból sokkal inkább elkeserít az a tény, hogy ötezer forint alatt már jó ideje nincs Szepsy élmény. Utoljára talán a ‘07-es vagy ‘08-as birtokbor volt ezalatt a határ alatt.

Szepsy István elfáradt vagy csak elvesztette a türelmét? Lehet, nem is csodálkoznék rajta. A pénz nem értékmérő, maximum értékjelző indikátor, ami lehet valós vagy hamis jelzés is, ami mögött vagy van tényleges tartalom vagy csak egy üres lufi az egész. Abban biztos vagyok, hogy a Szepsy édesborok biztosan megérdemlik a legnagyobb szintű elismertséget, csak abban nem vagyok biztos, hogy ez a lépés elhozza most ezt a számára.

A képet a Bortársaság honlapjáról kölcsönöztem.

Folytatom a július közepén tett három napos hegyaljai kis körutamról szóló beszámolót, amelynek első része a Tokajban, Tarcalon és Bodrogkeresztúron meglátogatott pincéknél szerzett élményeknek állított emléket. A folytatásban szintén Tokajban kezdünk, majd egy mádi kitérő után Szerencsen ér véget a bortúra. Elsősorban mostanában debütáló vagy még megjelenés előtt álló tételekről lesz szó, és az édes borok legalább akkora hangsúlyt kapnak majd ebben a részben, mint a szárazak.

(A Birsalmás és az Úrágya)

Ezúttal egy kicsit csalok, a sorozat következő részeiben ugyanis nem hétvégi látogatásokról számolok be, hanem a július kellős közepén nettó két nap alatt - szerda délutántól péntek délutánig - rendezett ámokfutás tapasztalatait osztanám meg az érdeklődőkkel. Ámokfutás volt, mert szinte megállás nélkül kóstoltunk, dűlőt jártunk, vagy úton voltunk egyik pincéből a másikba. Néha azért aludtunk is, bár nem sokat. A rendelkezésre álló rövid idő alatt kereken 10 pincészet boraiból kóstoltunk, volt ebben egy boros villámbemutató, néhány tételes szemezgetés, teljes vertikális sor és több évjáratot átölelő kóstoló egyaránt. Megpróbáltam valamiféle rendszert vinni a sűrű program dokumentálásába, nem teljesen időrendben haladunk, de remélem, hogy követhető lesz.

(Teleki, Tokaj)

Tállya Tokaj-Hegyalja hosszú időn keresztül szunnyadó és régi dicsfényét kereső gyöngyszeme, amelyet igazán csak a legutóbbi években kezdtek el újra felfedezni maguknak a borászok és a befektetők. Az 1730-as Bél Mátyás-féle hegyaljai dűlő-besorolásban Tokajjal, Tarcallal és Tolcsvával egyetemben Tállya szőlőit említették a legkiválóbbnak az egész borvidéken, hiszen az említett besorolás szerint Tállya számos első- és másodosztályú dűlővel rendelkezik. Míg azonban a rendszerváltást követően a borvidék több településére gyorsabban rátaláltak a lelkes borászok és referenciaborokként elkönyvelhető tételek is születtek Tokaj, Tarcal, Mád, Bodrogkeresztúr vagy Erdőbénye dűlőiről, Tállya lemaradt mögöttük.

Egy-két „fecske” ugyan már korábban megjelent a településen, Tállya rejtőzködését azonban jól mutatja, hogy Tokaj-Hegyalja modern kori történetének két nagy alakja is csak mostanában ismerte fel a dűlőiben rejlő lehetőségeket. Szepsy István 2013-ban palackozott először önállóan tállyai dűlők terméséből készült borokat. Az Alkonyi László által fémjelzett Kaláka Pince ugyancsak a 2013-as évjárattal debütált tállyai területekről készített boraival. A szakíróból lett borász azonban a borkészítésen túl más módon is komoly szerepet vállalt Tállya életében. Alkonyi hívott egyre több befektetőt a faluba, azzal a nem határozott céllal, hogy létrejöjjön 15-20 magas minőségű bort palackozó birtok. Alkonyi szerint, ha minden tállyai dűlő gazdára lelne, és ezekről a területekről megfelelő minőségű referenciaborok készülnének, az idelátogató borkedvelőének több pincészetet is meg kellene látogatnia, ha a tállyai borral komolyabban meg szeretnének ismerkedni.

Néhány dolgos ember kitartó munkájának köszönhetően az utóbbi években Tállyán valóban megmozdult valami: érkeznek a befektetők, fejlődnek a birtokok, több termelő összefogásával elkészült egy településszintű bor, közösségi programokat – borbár, koncertek, alkotótábor – szerveznek, újjáéledt az Oroszlános Borvendéglő és Borhotel, amely mondhatni a település szíveként funkcionál. Tállya tehát lassan ébredezik és igyekszik méltó helyét elfoglalni a borvidéken.

Tavaly egy rövid tanulmányi kirándulás keretében Homoky Dorkánál és Alkonyi Lászlónál tettünk látogatást egy kis csoporttal. Kézenfekvő volt, hogy amikor körvonalazódott a tállyai túra időpontja, a tősgyökeres tállyai Homoky Dorkát kérjem meg, hogy legyen az útikalauzom egy nap erejéig.

Mád, Batthyány utca... nos, végre ez a perc is elérkezett... Jártam már Szepsyék portáján jó két évvel ezelőtt, de akkor merőben más körülmények között: a Szent Orbán napja alkalmából megrendezett nyitott pincék keretében, sok-sok más vendéggel együtt. Szepsy Istvánnal találkozni, néha egy kicsit beszélgetni akkor és azóta is volt néhányszor alkalmam, de lent a pincében eddig még sosem voltam. Most viszont egy kis csoport részeként lehetek itt, az pedig egészen más élmény. (Ezúton is köszönet táncoló medvének; tulajdonképpen ő szervezte meg a kóstolót, de sajnos végül nem tudott velünk tartani.)

(Kilátás a Nyulászóról)

Nem régiben Tokaj-Hegyalján töltöttünk családilag néhány napot. Egy jó 20 perc erejéig elkanyarodtunk Olaszliszkára is, Samuel Tinon-hoz. Kóstolni luxus lett volna két nyűgös gyerekkel az oldalamon, de sikerült egy jó kartonnyi bort összeválogatni melyeket később itthon, a klubban vettük szemügyre többek között Pardi Norbival együtt. Soha nem kóstoltam korábban semmit a pincétől, de már nagyon régóta kíváncsi voltam rájuk.
Háttér-információkat tekintve abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy Akov egy remek, kimerítő, minden igényt kielégítő írást prezentált már Samuel Tinonról, így nekem elég egy link, így ni, majd jöhetnek tisztán a kóstolási jegyzetek.

A Bodrog Borműhely meglátogatása már régi adósságom volt. Hajdú Jánossal a tavalyelőtti Mindszenthavi Mulatságon jól elbeszélgettünk, utána összefutottunk a tavalyi Nagy Tokaji Borárverésen is, egy helyszíni kóstoló már többször szóba került. A borokkal "fesztivál-kóstolás" szintjén többé-kevésbé képben voltam, hála a Furmint Februárnak, a Hárslevelűk Éjszakájának és a Tokaj Grandnak, és egy-két random találkozásnak, de nyugodtabb körülmények között, teljes vertikumában sosem kóstoltam végig a kínálatot. Legfőbb ideje volt, mert a borok kimondottan tetszettek. Végül idén áprilisban sikerült egy teljes délutánt a komolyabb ismerkedésre szánni Bodrogkisfaludon.
Hajdú János és Farkas Krisztián a főiskolán ismerkedtek meg, majd a két barát 2007-ben alapította meg a Bodrog Borműhelyt. A saját ültetvények mellett bérelnek is területeket, Bodrogkeresztúr-Bodrogkisfalud, illetve Tokaj-Tarcal szomszédságában elterülő dűlők borait zárják palackba. A borok neutrális karakterű fajélesztővel erjednek, többnyire használt hordóban érlelődnek, néhány tételnél kisebb arányban új hordókat bevetnek. A dűlős száraz fajtaborok mellett a Miklós Csabi ötlete alapján Mesés névre hallgató késői szüret és megfelelő évjáratokban aszú alkotja a szortimentet. 

(Kilátás a Lapis-tetőről)

Az Olaszrizling Október, a Kékfrankos Most!, a Bordeaux Blend és a Magyar Borok Bálja mögött álló Winelovers új rendezvénnyel bővítette a nagyszabású kóstolók palettáját, a március végén debütáló Tokaj Grand-dal. Azon kívül, hogy természetesen a legnevesebb hegyaljai termelők néhány kivételtől eltekintve kiállítóként megjelentek a rendezvényen, a különtermekben mesterkurzusok színesítették az eseményt. A Corinthia Grand Hotel Royal, mint helyszín, a VinCÉ-n már bizonyított és ismét helyt állt, a szervezés és a lebonyolítás profi volt. A Tokaj Grand különösen nagy gondot fordított arra, hogy a borvidéket és annak meghatározó rendezvényeit is megismertesse a nagyközönséggel, így ezeket - Tokaji Tavasz, Bor, mámor, Bénye, Tokaji Ősz és Mindszenthavi Mulatság - az események főszervezői külön-külön mesterkurzusok keretében mutatták be a vendégeknek.
Mielőtt szétváltak útjaink, akovval a Tokaji Tavasz - Nagy Tokaji Borárverés sajtótájékoztatóján és a Bor, mámor, Bénye beharangozó kóstolóján hangolódtunk rá a tokaji borokra. 

A Tokaj Grand talán legizgalmasabb felvonásának a Disznókő 5 puttonyos Aszú vertikális ígérkezett. Már előre fentem rá a fogam, ritka alkalom ugyanis a kilencvenes évek aszúiból kóstolni, és amikor a múltban mégis lehetett, én menetrendszerűen maradtam le róla. A mesterkurzust Mészáros László főborász és birtokigazgató, illetve Kovács Zoltán borász és termelési vezető celebrálták.

A Bortársaság 2012 decemberében indította el a Tokaji Évjáratkörképet, amelynek keretében két kóstoló alkalmával 9 borász mutatta be 2011-es évjáratú borait és egy külön kiadvány is megjelent a borászokról és boraikról. 2014 elején a 2012-es évjárat mutatkozott be, így a mostani harmadik körkép már egy sorozat részenék tekinthető. A 2014-es évjárat nehézségeinek ismeretében kicsit félek, hogy a sorozat ezután megszakad, de egyelőre a 2013-as borokon a sor.
Az eddigi évekhez hasonlóan a borászok két csoportra osztva, két különböző időpontban mutatták be a borokat. Új pincészet is feltűnt a kínálatban, így tízre bővült a körképben szereplő borászatok száma. 2013 az évjárati hatástól eltekintve is fordulatot jelentett több pincészetnél: technológiai újítások, stílusváltás, új területek, különleges tételek...

Vineum: Tokaji aszú 6 puttonyos 2008

Még a tavalyi szegedi borfesztiválon találkoztam ezzel a borral a Tállya Wines standjánál, és nagyon sajnáltam utólag, hogy nem vettem belőle.  A minap viszont egy CBA Prímába vetett a sors és viszontláttam. Igaz, az ára 6300 Ft-ra nőtt a fesztiválon feljegyzett 4 ezer akárhányról, de cserébe még nagyobb élmény volt, mint akkor.

Mély, komplex illat. Birsalmasajt, mazsola, aszalt füge, datolya, zöld diós-kapros fűszeresség, méz, törökméz, karamella, diós grillázs. Nagy test, olajos sűrűség, mély, gazdag íz. Az indítás intenzitásán túl szerkezetre is komoly, tömörsége hosszan bontakozik. Fajsúlyos, élénk savak szárnyukra veszik a gazdagságot, jólesően átjárják a kortyot.  Igen hosszú lecsengés, finom felszínű cserességgel a végén. Egészen komoly aszú.  Erős 7 pont.  Lehet egyesek hibának rónák fel, hogy talán előrehaladottabb érzetű a koránál, én ezt inkább úgy élem meg, hogy csúcs-közeli állapotban van máris, kiteljesedett komplexitással. Sok hasonló, vagy még magasabb kvalitású aszú ilyen korban még zárkózott, mozdulatlan és az Isten tudja csak mikor lépnek tovább ebből a stádiumból. Nem tudok aszúban ehhez fogható vételt. (kivéve ha a Tesco épp 3 ezerért kiszórja a tízrugós Oremusokat)

Idei első "hegyaljai hétvégés" bejegyzésem két szereplője egy kis családi pincészet és egy nagyrészt külföldi tulajdonban álló birtok lesz. Mielőtt azonban rátérnék a konkrét borélményekre, nem mehetek el említés nélkül amellett, hogy mi is volt a fő oka annak, hogy a Nagy Furmint Február Kóstolót követően szinte rögtön Bodrogkeresztúrra, Bodrogkisfaludra látogattam.

(Kilátás a Barakonyi-dűlőből)

Egy ideje tartozom már ezzel a beszámolóval, hiszen két hónap telt el az esemény óta, de valahogy nehezen állt össze a fejemben, mit és mennyit is lehetne, kellene írni az eseményről. Egy biztos: hosszúra sikerült a visszaemlékezés.

A Tokaji Ősz a borvidék legfontosabb rendezvénye, amelyet tavaly óta a Tokaj Alapítvány és a tokaj.hu szervez. A programsorozat központjában természetesen a tokaji bor áll, az ehhez kapcsolódó gasztronómiai és zenés programokkal összekötve. Az idelátogatók több csoportba osztva ismerkedhetnek a hegyaljai borászokkal, borászatokkal, boraikkal és a nevesebb helyi éttermek fogásaival.

A XI. Tokaji Ősz az aszúszemek, töppedt szemek és egészséges szemek egybe szüretelésével születő édes bort jelölte meg a rendezvény központi témájaként, így a borvacsorák menüsorai is elsősorban ilyen borokra és az azokhoz illő fogásokra épültek.

A hétvége a pénteki „0. nappal” indul, amelynek tematikája inkább a borvidéket jobban ismerő érdeklődőknek szól: egy aktuális témát boncolgató beszélgetés, majd egy adott borvidéki településhez kötődő kóstoló. A program gerincét a szombati és vasárnapi események képezik. A Gróf Degenfeld Kastélyszálló ad otthont a szombati ünnepélyes megnyitónak, amelyet a szálló parkjában felszolgált ebéd és borkóstoló követ. Este patinás helyszíneken tartott borvacsorákon a borvidék legjobb séfjei által megálmodott menüvel, valamint a vendéglátó és a vendégborászat boraival kényeztetik a vendégeket. Vasárnap a reggeli után borkóstolással egybekötött dűlőtúrák következnek, végül pedig a zárórendezvény keretében ebéd és egy miniborfesztivál búcsúztatja a résztvevőket.

A pénteki beszélgetésre mindenképpen ellátogattam volna, de a rendezvény előtt pár nappal megcsörrent a telefonom és kellemes meglepetés ért: Prácser Hajnalka és Prácser Miklós, azaz az Erzsébet Pince kedves meghívásának köszönhetően a vasárnapi zárórendezvényen is részt vehettem. Szombaton külön utakon jártam, arról majd máskor, de most nézzük mit kínált a 2014-es Tokaji Ősz nyitó- és zárónapja. Vigyázat: maraton!

Szerencs irányából Tarcal felé közeledve bal kéz felé fehér kápolna tűnik fel egy szőlőültetvényekkel borított dombon a Tokaj-hegy árnyékában. A korábban Henye-hegyként ismert dombot 1749-ben, Mária Terézia uralkodása alatt, Grassalkovich György javaslata nyomán keresztelték át Terézia-hegyre, a területén található dűlővel együtt. A kápolnát Ávilai Szent Teréz, a 16. században Spanyolországban élt karmelita rendi szerzetesnő tiszteletére szentelték fel. A korábban nem sokra becsült területet az 1749-et követően készült dűlő-besorolások mind I. osztályú termőhelyként tartották számon.

A Terézia-domb alatt, Tarcal határában találjuk a Gróf Degenfeld Szőlőbirtok központját, amely egy 1872-ben királyi parancsra létrehozott vincellérképző épületegyütteséből lett kialakítva. A hajdani iskola épületében ma a Gróf Degenfeld Kastélyszálló működik, a mögötte található pince feletti régi présházban irodákat hoztak létre, az ehhez kapcsolódó új épület pedig a borászatnak ad otthont. Ebben a festői környezetben rendezte meg a Gróf Degenfeld Szőlőbirtok október utolsó előtti hétvégéjén a Terézia-napot, amely valójában két napon keresztül kínált igen gazdag és sokszínű programot a résztvevőknek. Pénteken dűlőtúra, a Terézia-kápolnánál istentisztelet, kóstoló, majd este – Áts Károly vezérletével – borászpóker várta a látogatókat. Szombaton napközben lovagoltatás, gyermekjátszóház, sakkverseny, velocipéd-verseny, hőlégballon-kilátó kapott helyet a szálloda parkjában, este pedig koncert és borkaszinó szórakoztatta a nagyérdeműt.

Tokaj-Hegyalján az egész borvidéket megmozgató (Tokaji Ősz), vagy legalábbis megmozgatni igyekvő (Tokaji Borárverés) rendezvények mellett az utóbbi években szépen szaporodnak az egyes települések kisebb közösségei által szervezett minifesztiválok is. Mád jelenleg ebben is élen jár, bár a legismertebb esemény még mindig Erdőbényéhez kötődik. Tokaj városa is egyre több rendezvénynek ad otthont, és Bodrogkeresztúr-Bodrogkisfalud is megszervezte a saját kis szüreti mulatságát az utóbbi öt évben.

Tavaly sikerült először eljutnom a bodrogkeresztúri Mindszenthavi Mulatságra, de a környék szépsége, a  családias hangulat, a résztvevők és kiállítók kedvessége, vendégszeretete azonnal magával ragadott, így nem volt kérdés, hogy ebben az évben is ellátogatok a fesztiválra. Az időjárás szerencsére idén is kegyes volt: szikrázó napsütés és kellemes meleg, igazi vénasszonyok nyara fogadta a vendégeket. A programok szokás szerint a szombati napra koncentrálódtak, bár több pincészet nyitva tartott vasárnap is, és aznapra alternatívaként ott volt a havi rendszerességgel a Sárga Borháznál megrendezett Tokaj-Hegyalja Piac is.

Idén nagyobb baráti társasággal érkeztem a fesztiválra, így visszavettem a tempóból. Nem rohangáltunk borászatról borászatra, igyekeztem nyugodtan kiélvezni a remek társaságot, gyönyörű tájat, a borokat, az ételeket. Természetesen azért így sem múlhatott el a mulatság kóstoló nélkül, végül két pincészet - a Tokaj Nobilis és Bott Pince - szortimentjét szondáztuk végig. 

(Bodrogkeresztúr és a Tokaj-hegy a Dereszláról)

Van az úgy, hogy a kisebb vagyonokból összepakolt csúcsboros sorok magaslatairól fejest ugrunk a plebsz közé, és körülnézünk, hogy mi a helyzet az alsó szegmensben. Tesszük mindezt kíváncsiságból és közszolgálatból egyaránt. Közhely, hogy az alapszéria a fehér spektrum tekintetében izgalmasabb és kockázatmentesebb, ugyanakkor célszerű szem előtt tartani, hogy a hétköznap borisszájának a bor színe – még mindig – vörös. Miután Szekszárd rendesen belehúzott az elmúlt években, elejét vettük a találgatásoknak, és megnéztük, mit tud hazánk sokak szerint legígéretesebb vörösboros vidéke az alapoknál. Hipotézisünkben két eset áll fenn: vagy hordó aljáról összeöntött, s így minőség tekintetében megkérdőjelezhető kármentés történik, amit a címke, a termelő neve tesz értékessé, vagy tényleg pislákol a jóra törekvés lángja a kétezer forintos környezetben is. Az őszinteség kárára menne, ha azt állítanám, hogy nem a bizalom bizonyos szintű hiánya miatt tettünk a vasárnapi sor végére két tokajit, így édesítve meg a kockázatos próbálkozás esetleges keserűségét. Az évjárat alapján összehúzott ('11-es) összkép a négyboros nekifutás alapján szélsőséges, inhomogén, így furmintfannal közös beszámolónk alapján vonja le mindenki maga a következtetéseket, ha akarja.

Utolsó nyári hegyaljai hétvégém jelentős részben a hiánypótlás jegyében telt. Egy héttel indulás előtt két fix programom volt: egy kis dűlőtúra a Szil-völgyben és a 2013-as borok kóstolója Szilágyi Lászlóval a Gizella Pincében, valamint egy késői ebéd/korai vacsora az Anyukám Mondtában. Előbbit már régóta terveztük, de az időjárás mindig közbeszólt, kárpótlásul így legalább minden 2013-as dűlős bort palackból kóstolhattam. Utóbbi már egy ideje szerepelt a bakancslistámon, addig sajnos nem jártam még az itthon már-már legendás hírű encsi étteremben. Szintén a hiánypótlás jegyében indulás előtt pár nappal sikerült egy villámlátogatást megszerveznem Demeter Zoltánhoz szombat délutánra és még egy maroknyi Hétszőlő tételre is jutott időm.

Ez a jegyzet is kallódik már egy ideje: még június elején látogattam meg egy hétvége alkalmával a három pincét. A Holdvölgynél a pincét már alaposan megismertem márciusban, most a dűlőkön és egy vertikális hárslevelű-kóstolón volt a sor. Barta Károllyal még májusban, a Szent Orbán ünnepen beszéltem meg, hogy hamarosan visszatérek egy dűlőtúrával összekötött kóstolóra. A Mádon töltött pénteki és szombati napot követően vasárnap még tettem egy gyors kört Tokajban is az Erzsébet Pincénél, majd búcsúzóul egy kicsit időztem a Tokaji Borfesztiválon is.

 (Öreg Király)

Megint csalok, igazából ez is két hétvége „krónikája”, már legalábbis ami a Balassa borokra eső részüket illeti. Májusban teljesen véletlenül találkoztunk Balassa Istvánnal Mádon, ekkor a 2011-es, 2010-es, 2009-es évjáratok boraiból szemezgettünk. A második kóstolóra két hónappal később került sor, akkor a 2012-es borokat és a 2009-es aszút vettük górcső alá. Mindkét kóstolót megelőzte egy rövid dűlőtúra. Májusban gyalogosan a Nyulászó és a Szent Tamás ültetvényei között vezetett utunk, júliusban autóval tettünk egy nagy kört: Dorgó, Thurzó, Bomboly, Szent Tamás.

Balassa István folyamatosan járja a borvidéket, így talált rá több kicsi, de remek adottságú parcellára, ahol boraival képes lehet megmutatni az adott fekvés egyedi vonásait, szortimentjén keresztül pedig a borvidék sokszínűségébe is betekintést enged. A borász szándékosan az összetettebb geológiai adottságokkal rendelkező termőhelyeket keresi, amelyek a boroknak is sajátos arculatot kölcsönöznek. A Thurzó borainak sajátos karakterét a vékony löszréteg alatt rejtőző piroxén-dácitos alapkőzet adja, a Mézes-Mályon szinte az összes, a borvidéken fellelhető vulkanikus kőzet megtalálható, míg a Dorgón riolit, perlit, hidro-kvarcit, riolittufa is megtalálható.

A múltkori 12-es tokaji sor kapcsán előkerült a klubban, hogy Bottéktól mindig csak szemezgetünk, mindig csak hosszabb sorokban, sokszor vakon kerülnek borok a tisztelt kollégák elé, miért nem tartok már nekik egyszer egy átfogóbb, tisztán az ő munkásságukra irányuló kóstolót. A felkérést természetesen elfogadtam és saját készletemből, illetve TiBorbarát kínálatát is igénybe véve nekiláttam egy kimerítő Bott-sor megalkotásának.

Terv volt, hogy több dűlő, több évjárat is jelen legyen és az is, hogy alapvetően felfelé ívelése legyen a sornak. Emiatt nem a megszokott módon a fiatalabbtól az idősebb felé irányulva kóstoltunk, hanem kissé össze-vissza. A sor vége felé következzen egy-két különlegesség, majd egy szamorodnival és egy aszúval zárni az estét.

A Tokaj Renaissance Egyesület éves budapesti borbemutatója, a hagyományosan tavasszal megrendezésre kerülő Tokaj Nyitány idén több szempontból is megújult. Ismét a Borjour csapata szervezte a kóstolót, de szinte minden más változott. Április helyett júniusban került sor a rendezvényre. A kóstoló új helyszínre, az Ybl Palota belső udvarára és különtermeibe költözött. A jegyárakat csökkentették, viszont az aszúkat egy külön helyiségben, fizetős rendszerben lehetett kóstolni. A mesterkurzusok ingyenesek voltak, csak regisztrálni kellett, természetesen gyorsan be is telt mindkettő. Minden jel arra mutat, hogy a Renaissance a törzsközönség mellett igyekszik új arcokat megszólítani, több fiatalt vonzani a rendezvényre.

Mindkét mesterkurzus témája izgalmasnak ígérkezett: a tokaji pezsgők és a 2010-es évjárat aszúi kerültek reflektorfénybe.