Sike Balázs egyik kedvenc szőlőfajtája a sauvignon blanc, nem véletlen, hogy általában két bort is készít belőle. Az egyik a Skizo borcsalád részét képezi és több helyről (2025-ben Badacsonytördemicről, Lesencfaluról és Kőröshegyről) származik az alapanyag, a másik kizárólag badacsonyi szőlőből készül és a borász saját nevét viselő széria tagja. Amennyire vissza tudok emlékezni, nekem sokszor a Skizo Sauvignon jött be jobban, a Sike Balázs név alatt futó bor a fajta zöldebb, hűvösebb, kevésbé gyümölcsös arcát mutatta. 2025-ben fordult a kocka. Idén tavasszal a Badacsony New Yorkban alkalmával még tartálymintaként kóstoltam ezt a bort, Balázs büszkén mutatta meg, és remélte, hogy a bor majd palackba letöltve is szépen megőrzi intenzitását és gazdagságát. Augusztusban két napot Badacsonyban töltöttem baráti társaságban is ebből a borból is elfogyott egy palackkal. Jelentem, szépen megőrizte a tavaszi formáját.

A harmadik 2026-os külföldi egyveleg erősen fehérbor-hangsúlyos lett, hozzávetőelegesen 2:1 a fehér és a vörös tételek aránya. Az itt szereplő első hat bort Bortársaság fine wines nemzetközi fehérboros eseményén kóstoltam, azegyveleg vége felé található borok pedig a Wein&Co. választékából származnak.

Az idei harmadik magyar és külföldi egyveleg jegyzeteinek összeszedésével alaposan megcsúsztam, nagyjából a tavasz második felében és a nyár első felében kóstolt borok tartoznak ide. A meleg napok beköszöntével erősen a fehér borok felé billent a mérleg nyelve, a vörösek közül maradtak a könnyedebb darabok és persze néhány rosé is bekerült a válogatásba.

Pár hete A Művelt Alkoholista hasábjain jelent meg alföldi merlot-tól egy nagy ívű és lelkes írás az Osváth Pincéről és boraikról, ami alaposan felcsigázta a már egyébként is meglévő érdeklődésemet. Osváth Istvánt még a Szent Donát előtt a Veritas borkereskedésből ismerem személyesen, boros rendezvényeken rendszeresen összefutunk és beszélgetünk, amennyire van lehetőség. Ehhez képest a boraival kapcsolatban alaposan le vagyok maradva, jó 5 éve kóstoltam utoljára Osváth bort, a 2020-as Kékfrankos Sillert, amire úgy emlékszem vissza, hogy rendben volt, de nem nyűgözött le. Még tavasszal vásároltam néhány Szent Donát bort Istvántól, és akkor egyúttal már a saját 2025-ös boraiból is vettem 1-1- palackkal. Azóta hónapok teltek el, de egy kellemesebb nyári napon végre két palackból kirepült a dugó.

Ismét egy vermentino duó következik a borpáros sorozatban, a francia-olasz rangadó után ezúttal két olasz tételt kóstoltunk egymás mellett. Mindkettő Toszkánából és a 2024-ből származik, árban pedig feljebb léptünk az előző vermentino kettőshöz képest. Mindkét tétel elérhető itthon is, nemrég volt évjáratváltás, már a 2025-ös kiadások vannak a polcokon.
Az Antinori borbirodalom Bolgheri-ben található birtoka a Tenuta Guado Al Tasso, ahol természetesen a vörösborokra helyezik a hangsúlyt, de készül itt egy fehérbor is, vermentio-ból. A La Spinetta családi birtok Piemontból indult, de 2001-ben Toszkánában is alapítottak egy testvérpincészetet, ez a Casanova della Spinetta, itt is egy fehérbor készül, vermentino-ból.

A hosszú bevezetőt ezúttal megspórolnám, Györgykovács Imréről úgyis sokszor sokan leírtak már minden szépet és jót. Két és fél éve személyes tolmácsolásában is volt szerencsém meghallgatni sok történetet és időben ide-oda utazni az évjáratok és szőlőfajták között.
Györgykovács Imrénél a tramini és a Somló együttállása olyan szinergiát eredményezett, amilyet ritkán tapasztalok, különösen annak fényében, hogy egyébként nem vagyok a fajta nagy rajongója. Ennél a bornál azonban a termőhely, a szőlő és a borász közösen valami egészen különlegeset tudnak létrehozni. Nem minden évjárat egyformán jó, természetesen, nagy vonalakban érvényesült az a Györgykovács-ökölszabály, hogy a páratlan évek borai általában jobbak.
Ez a vertikális szinte a véletlennek köszönhető, pár hónapja az otthoni készlet rendezgetése közben derült ki, hogy a legutolsó három évjáratból félretettem 1-1 palackot. Vendéglátónk kipótolta a sort egy régóta őrizgetett 2010-es kiadással, így egy nagy ugrással azt is meg tudtuk nézni, hogyan érhet ez a bor hosszú távon.

Újra korábbi évjáratú kékfrankosokról írok, ezúttal két neves osztrák termelő kapcsán, akik nagyjából 25 éve alakítják a blaufränkisch történetét. Roland Velich és burgenlandi borászata, a Moric talán a legismertebb név nemzetközi viszonylatban. Velich révén elévülhetetlen érdemeket szerzett az osztrák kékfrankos felfuttattásában, bár legutóbb egy egészen furcsa ügy kapcsán szerepelt a borsajtóban. Dorli Muhr szülőföldjén, Carnuntum kevésbé ismert borvidékén járatja csúcsra a fajtát, a birtok mellett Wine+Partners néven egy tanácsadó céget is vezet.
A két borászat belépő kékfrankosai kóstoltuk a 2021-es évjáratból. Már ezek a "belépő" kategóriás kékfrankosok is nagyon magas minőséget képviselnek és ez bizony az árcímkéken is tükröződik.

Elhunyt Garamvári Vencel, a Garamvári Szőlőbirtok alapítója, a magyar bor- és pezsgőkultúra egyik meghatározó alakja, 2006-ban az Év Bortermelője. Nyugodjék békében!

A fotót a Garamvári Szőlőbirtok facebook-oldaláról metszettem.

A "chilled red" divathullám az utóbbi időben egyre szélesebb körben terjed, potenciális válaszként a csökkenő vörösborfogyasztásra és a könnyedebb, gyümölcsösebb borok felé forduló fogyasztói közízlésre. Mert milyen egy jó vörösbor, aminek jól áll a hűtés? Gyümölcsös, könnyed, jó savakkal, alacsony alkohollal, visszafogott hordóval, nem túlzó tanninnal. Július egyik hűvösebb napján pont ilyen borokat kóstoltunk. A válogatás összességében jól sikerült, a boroknak tényleg jól állt a hűtés, bár a két komolyabb tétel egyébként normális vörösboros hőmérsékleten is szépen muzsikál.

Négy országból válogattam össze a mini kóstolósort. Magyarországot a Szent Donát képviselte egy vörös házasítással, a Tihanyi-félszigetről. Spanyolországból, azon belül Mallorcáról, helyi szőlőfajtákból készült könnyű vöröset választottam, a Vinicola 4 Kilos-tól. Ausztriából a Burgenland borvidékén tevékenykedő Weingut Kirchknopf könnyű vörös házasítását hoztam (amely valamiért szimplán csak Weinland megjelöléssel került forgalomba). Portugáliából, Bairrada borvidékéről érkezett az utolsó versenyző, a legendás Niepoort tulajdonában álló Quinta de Baixo birtokról, a helyi baga szőlőfajtából.

Nyáron kóstoló-uborkaszezon van, de a Kálvária Pincében nem állt meg teljesen az élet. Július végén Szilágyi László, a Gizella Pince tulajdonosa és borásza volt Kézdy Dániel budakalászi pincéjének vendége. Már hagyománynak számít, hogy évente egy ilyen kóstolóra sor kerül, bár én legutóbb 2023-ban tudtam részt venni. A Gizella borokat ugyan rendszeresen kóstolom, de Kézdy Dánielnél az aktuális tételeken túl mindig előkerülnek régi évjáratok is a pince mélyéről, most sem volt ez másként.

Nincs egy hónapja sem, hogy egy közel 20 éves, szépen érett tokaji bort kóstoltam, lamentáltam is rajta, hogy milyen ritka alkalom az ilyen, erre a múlt héten ismét hasonló élményben volt részem. Ráadásul duplán, a Szepsy Pincétől egy száraz furmint és egy édes szamorodni volt a két "áldozat". A két régóta érlelt palack Kézdy Dánielnél került elő, a Kálvária Pince kincseket rejtő egyik ágából. A Szepsy Szent Tamásnak ezt az évjáratát egyszer kóstoltam, több, mint 10 éve (az a palack sajnos nem volt túl jó formában), a Dániel Szamorodnit pedig sohasem.

A Szepsy Szent Tamás Furmint 2006 még a tokaji száraz furmint hőskorából származik, a borvidék termelői ekkortájt kezdtek igazán a dűlős száraz tokaji borok bűvkörébe kerülni, a hangsúly még inkább a koncentrált, testes, erőteljes borokra helyeződött. A Dániel Szamorodni 2003 abból a szempontból is érdekes, hogy vele párhuzamosan ebből az évjáratból készült Szepsy Cuvée is, amelyet 2007 után teljesen felváltott a pincénél az édes szamorodni.

Kedves barátaimnak köszönhetően július közepe tájékán váratlan meglepetésként egy egész sorra való Heimann bort kóstolhattam meg. Azon a héten a csúcshőmérséklet inkább 25 Celsius fok környékén tetőzött, Budapest belvárosa sem vált hőcsapdává, mint az utóbbi nyarakon egyre gyakrabban. Szóval azokban a napokban egyáltalán nem tűnt ördögtől való dolognak egy belvárosi ház gangjára kitelepedve megkóstolni jó társaságban kilenc vörösbort, különösen úgy, hogy utóbbiak is nagyon szépen teljesítettek. A sor kb. felét kadarkák és kékfrankosok tették ki, de természetesen a Barbár és kistestvére, a Barbarossa sem maradhattak ki.

Beszélgetés mellett igyekeztem valamennyit jegyzetelni is, ennyire futotta. Néhány tételt egyébként is kóstoltam már korábban, akár a közelmúltban, akár régebben.

Nemzetközi sauvignon blanc mini-körkép következik a 2024-es évjáratból. A négy bor közül kettő a fajta szempontjából klasszikusnak számító borvidékekről érkezett: a sauvignon blanc bölcsőjének számító Franciaországból, a Loire-völgyből, az "újhazából", Új-Zélandról, Marlborough-ból. A másik két bor Németországból és Spanyolországból származik. Előbbi a riesling egyik fellegvárában, Pfalz-ban készült, a másik pedig az inkább a verdejo kapcsán ismert Rueda-ból.

A 2025-ös évjárattal megújul a Veszprémi Érseki Pincészet borainak arculata. Az eddig Vesprim Infula név alatt futó belépő borok címkéjén a Vesprim marad meg, a két fajtabor pedig elhagyja a Mandorla nevet, csak a szőlőfajták nevét viselik majd. A címkék a veszprémi vár, az Érseki Palota és a székesegyház világának motívumait idézik fel. A fajtaborok címkéjén Koller Ignác püspök címere látható, amely az által építtetett veszprémi püspöki palota homlokzatán is megtalálható.
Az új évjáratból nemrég a rajnai rizlinget kóstoltam meg, ami a már jól bevált receptet követi. A szőlőt a mindszentkállai és a felsőörsi területekről válogatták, több szüreti időpontban. Az ülepített must acéltartályban erjedt, majd 4 hónapig finomseprőn érlelődött a bor. A rajnai rizling Benesch Antal birtokigazgató-borász egyik kedvenc fajtája. Valahol olvastam egy vele készült interjúban, hogy a rajnai rizlingben mindig az érett sárgabarack ízét keresi. A 2025-ös borban biztosan megtalálja.

A Time Out Market Budapest júliusi kóstolóján meglehetősen kedvező összegért lehetett végigkóstolni az új, várhatóan őszre aktualizált poharas borlapot. A koncepció szerint a legfontosabb hazai és nemzetközi szőlőfajták (vagy jellemző házasítások), borvidékek bemutatása a cél, kedvező áru tételekkel. Többnyire friss évjáratokról van szó, de 1-2 bornál szándékosan a korábbi, kifutó készlet utolsó kontingensét foglalták le. A pezsgő és az édes szamorodni esetében - mint a ház pezsgője és édes bora - a palackra a Time Out Market saját címkéje került fel.

Nem állítom, hogy minden esetben értettem, miért az adott tételre esett a választás, de nem is látok a kulisszák mögé. Tizenhárom, azaz pontosabban tizennégy bor szerepelt a sorban, mert az egyikből két évjáratot is kóstoltunk.

A Wachau villámtúráról szóló második írás egy mini egyveleget takar a Dürnsteinben és Krems an der Donauban kóstolt borokból. Kilenc pincészet kilenc bora, 4 grüner veltliner, 4 riesling és 1 gelber muskateller, főleg Federspiel-ek, vagy ennek megfelelő fajsúlyú borok, többnyire a friss 2025-ös évjáratból.

Az elmúlt 10 év alatt többször jártam Wachau-ban és a látogatás ideje kivétel nélkül a tavasz végére vagy a nyári hónapokra esett, ezért tavaly megfogadtam, hogy a következő túrát kora tavaszra (barackvirágzás) vagy őszre időzítem. Nem kizárt, hogy utóbbi még idén összejön, mindenesetre egy nyári viziten idén is túl vagyok. Júliusban egy koncert kedvéért egyébként is Bécsben töltöttem egy éjszakát, így megtoldottam a túrát még egy éjszakával Krems an der Donau-ban és így egy wachau-i villámlátogatás is belefért a hosszú hétvégébe. A következő két írás az ott kóstolt borokat örökíti meg. Az első rész főszereplője a borvidék legnagyobb borászata, a Domäne Wachau.

Ismét érlelt kékfrankosok következnek, ezúttal csak kettő, időben viszont visszamegyünk 2019-ig. Tihany és Nadap valószínűleg nem az első két klasszikus termőhely, ami a fajtáról eszünkbe jut, de úgy tűnik, mindkét területen jól működik a fajta. A Homola borok már hosszú évek óta Homonna Attila keze munkáját dicsérik, aki saját neve alatt is palackba zár kékfrankosokat a Balatonfüred-Csopaki borvidéken, hasonló stílusban. A Szentesi Pincét ugyan a régi magyar szőlőfajták kapcsán szokás leggyakrabban emlegetni, de a kékfankos is régóta a választék része és a kóstolókon is rendre a legjobbak között szerepel.

Eredetileg nem terveztem külön írást szentelni ennek a bornak, de annyira tetszett, hogy végül meggondoltam magam. A Lidl valamelyik olasz promóciós akciója keretében találtam rá, talán még április-május környékén, most került elő a palack, egy spaghetti alla nerano tökéletes kísérőjeként végezte. A kóstolással és az ajánlással így sajnos jó eséllyel megcsúsztam, de talán vannak még elfekvő készletek vagy lesz nálunk is következő évjáratból.
Campania régióban járunk, azon belül is Benevento körzetben, a tengerparttól távolabb, az azonos nevű város környékén. A két legfontosabb szőlőfajta a kékszőlő aglianico és a fehér falanghina. A falanghina egész Campania tipikus fajtája, most éppen reneszánszát éli, kiválóan érzi magát például a Vezúv vulkanikus talajjal fedett lejtőin. Olaszországban itt-ott (Puglia, Abruzzo) még előfordul, de máshol nem nagyon találkozni vele.
A La Guardiense egy 1960-ban alapított, szövetkezeti formában működő pincészet Campania borvidékén, amely 1500 hektáron mintegy 1000 termelőt tömörít. Elsősorban helyi fajtákkal foglalkoznak, tehát a falanghina is fontos szerepet játszik. Ők készítették ezt a tételt a Lidl-nek.

A vermentino a Földközi-tenger medencéjének nyugati részén, a Ligur-tenger és a Tirrén-tenger partvidékén - Liguriában, Toszkánában, Provence-ban - és szigetein - Korzikán és Szardínián - elterjedt fehér szőlőfajta. Eredete nem teljesen tisztázott, ahogy az sem, hogy a különböző termőhelyeken ismert szinonim nevek (rolle Provence-ben, pigato Liguriában, favorita Piemontban) egészen bizonyosan ugyanazt a szőlőfajtát jelölik-e.
A vermentino jellemzően friss savakkal rendelkező, üde, gyümölcsös borokat ad, de például Liguriában, a Cinque Terre vidékén passito eljárással édes bort is készítenek belőle, Provence-ban pedig a rosé-kba is házasítják.

A fajta egy olasz és egy francia képviselője került ma egymás mellé, még a 2024-es évjáratból, Toszkánából, illetve Franciaország Mediterranée régiójából, feltehetően azonban annak a partvidéket övező részéről.

A kékfrankos Magyarország legelterjedtebb és egyben talán legsokoldalúbb kékszőlő fajtája, szinte minden borvidékünkön előfordul és rosé-tól a prémium vörösborig számos stílusban megjelenik és szépen tudja tükrözni a termőhely karakterét is. A Kárpát-medence, sőt Közép-Európa több országában is fontos szőlőfajta, igazán csúcsra azonban nem mi járattuk, járatjuk, hanem osztrák szomszédaink. Az utóbbi időben látni lehet ígéretes közös kezdeményezeket is, a bécsi VieVinum-on például 8 ország (Ausztria, Csehország, Horvátország, Magyarország, Németország, Románia, Szlovákia, Szlovénia) közös kékfrankos-standdal készült.

A blogon régen szerepelt már nagyobb kékfrankos sor, most hat borvidék hat kékfrankosa következik a 2021-es évjáratból. A palackban töltött néhány év szépen összecsiszolta a borokat, közben a gyümölcsösség is megmaradt. A hat bor a fajta különböző arcait villantotta fel, összességében véve magas átlagszínvonal mellett.

2026-ban ismét megrendezésre került a Tar Ferenc által fémjelzett finewines.hu választékáról legszélesebb keresztmetszetet adó portfólió bemutató, ezúttal június 12-én, a LigetBudapesthez tartozó Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ Látogatóközpontjában lehetett kóstolgatni a borokat délutántól kora estig.

Szokás szerint több tematikus pult várta a vendégeket, mögöttük a hazai boros életben jól ismert arcok álltak és mutatták be a borokat. A buborékos tételek, a riesling-ek, a fehér+rosé válogatott, a vörösek, valamint az édes borok és a külön jeggyel kóstolható prémium tételek mind külön standot kaptak. Újdonságképpen Tar Ferenc a borklub tagságából hazai vendégkiállítókat is meghívott: a Nyilas Birtok, a Steigler Pincészet, a TR Művek és az Unger Bormanufaktúra tételei színesítették a kínálatot.

Az új-zélandi sauvignon blanc francia hordókban erjesztett és érlelt, akár hosszas érlelésre is alkalmas iskoláját a Cloudy Bay Te Koko első évjárat alapozta meg. Az elmúlt években a legtöbb marlborough-i borászat magáévá tette a módszert, a friss, ropogós, klasszikus sauvignon blanc mellett már ez az alternatív stílus is meghonosodott a szigetországban és egyre több ilyen tételhez lehet hozzájutni Magyarországon is.

Tartottunk már hasonló kóstolót, de azt hiszem, nálunk most először került egymás mellé a műfaj három klasszikusa, a Cloudy Bay Te Koko, a Dog Point Section 94 és a Greywacke Wild Sauvignon. Azóta több évjáratváltás is történt, de mi szándékosan pár év palackérlelés után kóstoltuk a borokat. A borkészítési metódus ugyan hasonló, a minőség is egységesen magas, a három sauvignon blanc-ban mégis teljesen máshol vannak a hangsúlyok, így nagyon izgalmas kóstolónk volt.

Az utóbbi években ritkábban volt szerencsém érett tokaji száraz borokhoz. Mivel én már csak elvétve szoktam hosszasan őrizgetni palackokat - már csak a kockázatkerülés miatt is - leginkább a borvidéken, valamilyen komolyabb kóstolón vagy Kézdy Dániel régi kincseket őrizgető pincéjében nyílik alkalmam ilyesmire. Ezt a palackot nem ott kóstoltuk, de ha minden igaz, közvetve onnan származik, és egy kisebb lélegzetű fehérboros sor levezetéseképpen került elő a házigazdának köszönhetően.

2006 kiváló évjárat volt a Tokaji borvidéken és az akkor még szárnyait bontogató száraz boros iskola és a dűlők faggatása szempontjából is sok fontos bor született ebből az évből. Azóta sok víz lefolyt a Tiszán és a Bodrogon, a tokaji száraz borok stílusa is sokat alakult, így különösen érdekes volt most megkóstolni egy kordokumentumot a "hőskorszakból".