Az idei második magyar egyveleg a szokásosnál is terjedelmesebb lett, köszönhetően annak, hogy néhány pincétől több tétel is bekerült a válogatásba, például a Royal Tokajitól szinte egy mini kóstolós sor is. Sok tokaji és balatoni fehér, többnyire könnyedebb vörösborok, egy-egy pezsgő és rosé és néhány édes tétel szerepel ebben a merítésben.
Az olasz csizma sarkában található Puglia zászlóshajó szőlőfajtája a primitivo, amely cudarabb idők után az utóbbi pár évtizedben reneszánszát éli. A korábban leginkább tömegborokba és házasításokba szánt fajta az 1990-es évek legvégétől egyre nagyobb népszerűségre tett szert - nem kis részben az amerikai zinfandel sikerének köszönhetően -, ami a termelőket is inspirálta. Ez egyrészt rövid időn belül megállította a termőterület csökkenését, másrészt a megváltozott céloknak köszönhetően magasabb minőséget is eredményezett.
A fajta borai általában sötét színűek, érett gyümölcsösséget hordoznak, potenciálisan magas alkohollal, olyannyira, hogy gyakran még 15-16% alkohol mellett is marad bennük egy kevés maradékcukor. Ami egyeseknek örömforrás, az másoknak kevésbé. Kritikaként gyakran elhangzik ezekkel a borokkal kapcsolatban, hogy túl alkoholosak, lekvárosak és komplexitást nem nyújtanak, ezen egyes termelők korábbi szürettel igyekeznek javítani.
Két könnyedebb, acéltartályban iskolázott, mondhatni "alap" primitivo következik, a 2023-as évjáratból.
Júniusban az egyik legkomolyabb múltra visszatekintő pfalz-i pincészet, a Weingut Dr. Bürklin-Wolf volt a Bortársaság Borsuli vendége. A Dr. Bürklin-Wolf borok talán pont kerek 10 éve jelentek meg a kereskedés kínálatában, néhány másik német pincészet mellett. Ha minden igaz, a Bortársaság Borsuliban sem először jártak "Borász a házban" eseményen, mindenesetre nekem ez volt az első ilyen alkalom és a pince boraiból sem kóstoltam még eddig ennyire széles merítést.
Fabian Fleckenstein export manager mutatta be nekünk a borokat és a borászatot.
Újabb külföldi mini-mix következik, ezúttal Horvátországból. A tavalyi dalmáciai kiruccanás után idén júniusban az Isztriai-félszigeten töltöttem el a pünkösdi hosszú hétvégét. Természetesen a helyi borokkal való ismerkedés sem maradhatott el, leginkább a könnyedebbre hangolt fehérek csúsztak a koranyári melegben, de estefelé 1-1 vörösbor is legurult a vacsora mellé.
(Rovinj a tenger felől)
Június végén-július elején beköszöntött a kánikula, ez az időszak nem igazán kedvezett a vörösbor fogyasztásnak, ezen a héten inkább beleférhetett testesebb vörösek után nyúlni. Nekem viszont van még bőven lemaradásom az elmúlt hetek, hónapok élményeinek rögzítésével, úgyhogy a fehérboros hullámot meg-megtörve vörösbor párosok is feltűnnek majd a blog hasábjain.
Ma két Ribera del Duero vidékéről származó bor következik a sorban, két Crianza a 2019-es évjáratból.
2023 nyarán járta a be borsajtót a Pécsi borvidéken gazdálkodó Szabó Zoltán bejelentése, miszerint bezárja a saját borászatát és ezentúl Ausztriában dolgozik majd egy borászatnál. Tavaly egy palack és egy rövid írás keretében én is "elbúcsúztattam" a borászt (aki azért készít még bort hosszúhetényi szőlőjéből). Az utolsó palackom tőle viszont csak most nyílt ki, a bor pedig annyira tetszett, hogy úgy éreztem, megér egy külön bejegyzést.
A dűlőpáros sorozatban új-zélandi sauvignon blanc-ok következnek, az ország zászlóshajó borvidékéről, Marlborough-ból. A szigetország borai között egyre gyakrabban találkozni dűlő- vagy parcellaszelektált sauvignon blanc-okkal, amelyek az egyes termőhelyek közötti különbségeket igyekeznek megvillantani. Most a Te Pā pincészettől választottam két tételt az összehasonlításhoz.
Június elején ismét sikerült egy régóta tervezett kóstolót megtartani kis borklubunk berkein belül: osztrák grüner veltliner és riesling párokat kóstoltunk, a középső és felső polcokról. A koncepció szerint a párosok egyik tagja Wachau valamelyik neves borászatától érkezett, míg a kihívó Ausztria valamelyik másik leginkább fehérboros borvidékéről. Jelen esetben ez (kétszer) Kamptal-t, Kremstal-t és Traisental-t jelentette. Igyekeztem megbízható, elismert termelőktől válogatni, lehetőleg úgy, hogy azért ne dőljön be senkinél a családi kassza (ebben sokat segített, hogy a borok nagy része nem friss beszerzés volt).
Borozgatás alatt általában bele sem gondol az egyszeri fogyasztó, mennyi rizikófaktorral kell számolnia a termelőnek, amíg a tőkéről a pincébe kerül a bornak szánt alapanyag. Az időjárás, a betegségek, a kártevők mind-mind megnehezíthetik a szőlész dolgát. A nemesítők a rezisztens fajták létrehozásával a kockázati faktorok egy részét igyekeznek kiiktatni az egyenletből. Ezek a szőlőfajták ellenállnak a gombás betegségeknek, és akár a fagynak is, vegyszermentesen vagy legalább jóval kevesebb növényvédő szer alkalmazása mellett termeszthetőek, így a költségeken is lehet spórolni és az egyre inkább (legalábbis kommunikációs szinten) egészségközpontú világban a vegyszermentesség is előny lehet a fogyasztók meghódításában.
A rezisztens szőlőfajtákkal a hazai nagyközönség még alig-alig találkozik, bár több hazai borászatnál és a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetben is folynak velük kísérletek. Ezek azonban a nagy áruházak polcain még kevés nyomot hagynak, így meglepetésként ért, amikor az Aldi kínálatában feltűnt ez a két Feind bor. A pincészet 4 hektáron telepített 2022-ben rezisztens fajtákat, így alighanem a szűztermések kerültek palackba 2024-ben. A kíváncsiságtól hajtva beemeltem a két bort a kosárba és pár napon belül ki is bontottam őket.
Ismét egy mini-egyveleg következik, ezúttal két észak-olasz régió fehérborai kerültek egy válogatásba.Lombardia leginkább Milánóról és alpesi tavairól híres, míg Liguria az olasz Riviérának ad otthont, mindkét régió számos turisztikai nevezetességgel rendelkezik. Ami a borokat illeti, Lombardiából Franciacorta DOCG palackos erjesztésű pezsgői tettek szert a legnagyobb nemzetközi ismertségre és elismertségre, de a változatos domborzati viszonyoknak köszönhetően számos különböző eredetvédelmi körzetben találunk fehér, rosé és vörösborokat is. Liguria tengerhez közeli régiója szintén több eredetvédelmi körzetet ölel fel, talán a picinyke Cinque Terre DOC mondható a legjelentősebbnek.
Liguria a magasból
A Franciacortákat most meghagyom a nagy egyvelegnek, ebben a válogatásban csak csendes borok szerepelnek. Éppen egy tucat tétel bor fért bele a válogatásba, akadtak közöttük komoly meglepetések is.
A második külföldi egyvelegben ezúttal a vörösborok lesznek túlsúlyban, elsősorban spanyol és olasz boroknak köszönhetően. A fehérborok több mint fele most Európán kívülről származik és ritka eset, de egy külföldi édes tétel is szerepel a válogatásban.
A Bortársaság Borsuli immár 10 évvel ezelőtt indította el a "Felsőpolc" kóstolósorozatot, amelyen a legnagyobb presztízzsel rendelkező borvidékek komolyabb tételeivel lehetett közelebbről megismerkedni Fiáth Attila tolmácsolásában. (Ha úgy tetszik, ennek egyfajta pénztárcabarátabb megfelelője a "Fine Wines" eseménysorozat). Felsőpolc kóstolókra 35 alkalommal került sor az elmúlt 10 évben, a legtöbbször Champagne volt a téma. A kerek évforduló alkalmából Furják Andrea és Fiáth Attila egy szép ünnepi csokrot állított össze, elsősorban francia borokból - Champagne, Bordeaux és Burgundia helye a sorban nem volt kérdés -, de Németország, Olaszország és Spanyolország 1-1 klasszikus borvidéke és fajtája is helyet kapott a válogatásban. A nagy érdeklődésre tekintettel itt is gyorsan meghirdettek egy második alkalmat, én mág az első kóstolón jártam.
A sok Új-Zéland mellett régen kaptak már saját posztot francia sauvignon blanc-ok, most azonban egy borpárbaj erejéig visszatérnek a reflektorfénybe. Két sauvignon blanc-t kóstoltam a múlt héten, a Loire-völgyből, a borvidék két elismert termelőjétől, akik egyaránt sauvignon blanc-specialistának mondják magukat. Mindkét bor Touraine vidékén szüretelt alapanyagból készült, a 2023-as évjáratból, tartályban erjedtek és érlelődtek finomseprőn. Az utóbbi időben az európai sauvignon blanc-okat elkezdték kicsit intenzívebbre, populárisabbra hangolni, míg szofisztikáltabb újvilági sauvignon blanc-ok esetében a termelők igyekeznek kcisit letekerni a potmétereket és európai mintára többet megvillantani a terroir-ból. Hol áll a sorban a Pascal Jolivet Attitude és a Villebois Prestige?
Ma folytatódik a 2025-ös Gourmet Fesztiválról szóló beszámoló, három borvidék és három pincészet boraival. Történetesen - ahogy egyébként tavaly is - ismét a Bock Pince, a Veszprémi Érseki Pincészet és a Holdvölgy Birtok boraival.
Esőnap
A Bock és a Holdvölgy teljes standdal vettek részt a fesztiválon, így tőlük szélesebb merítést lehetett kóstolni, míg a Veszprémi Érseki Pincészet a VinCE standjánál vendégeskedett pénteken egy pop-up kóstoló erejéig. Rövid jegyzetek és a pillanatfelvétel alapján bevésett pontok következnek.
Ahogy tavaly, úgy idén is rászántam egy délutánt-estét, hogy megnézzem, mit lehet kóstolni a Gourmet Fesztiválon. Az esemény történetében gyakorlatilag kötelező elem évi legalább egy esőnap, amikor elázik az egész Millenáris, ez idén sem maradhatott el. Történetesen én éppen az özönvízt hozó pénteket választottam ki portyázásra, vendég kevés volt, de nyugodt kóstolgatásra nekem éppen ideálisak voltak a feltételek. A beszámoló terjedelmi okokból most is két részes lesz.
Az első részben a Bortársaságnál kóstolt tételek következnek, magyar és külföldi borok vegyesen. Régi ismerősök és ritkán látott nagyágyúk egyaránt szerepelnek az ad hoc válogatásban, pezsgőtől a komoly vörösborokig.
A KisBécs alapítói, Kálmán András és Gombolai Attila május végén komoly szakmai mesterkurzust szerveztek a Color-ban, amelyen két neves osztrák borász Birgit Eichinger és Birgit Braunstein - "Birgit & Birgit" - személyesen mutatta be borait a szakma képviselőinek. A vezetett nagykóstolóra hétfő délben sajnos nem tudtam elmenni, így szerdán egy "morzsaparti" keretében pótoltam, amit lehetett. A hivatalos mini kóstolósorban öt bor szerepelt, de kiegészítésképpen néhány plusz tételt is meg tudtam kóstolni, amit ezúton is nagyon köszönök a KisBécs-Color csapatának.
Birgit Braunstein és Birgit Eichinger (A képet a KisBécs facebook oldaláról kölcsönöztem)
Az Újvilág egyik legnagyobb sikertörténetét produkáló Új-Zéland boraival egyre több borkereskedés választékában találkozhatunk Magyarországon is, de a portfólió általában csak 2-3 pincészet néhány tételét öleli fel. Az Ab Ovo borkereskedés ezt a piaci rést használta ki és kezdett el több "kiwi" pince boraival is foglalkozni. A hangsúly természetesen a szigetország zászlóshajóján, a marlborough-i sauvignon blanc-on van, de más fehér szőlőfajtákból készült borok és pinot noir-ok is helyet kaptak a portfólióban, amely éppen mostanában frissült új évjáratokkal és néhány új tétellel.
Az Ab Ovo egy májusi mini portfólió bemutató keretében 12 új-zélandi bort hozott magával a Kávétársaság Nádor utcai üzletébe, ahol én is szépen végigmentem a borokon.
Májusban Magyarország egyik legkisebb borvidéke és annak legfontosabb birtoka került a reflektorfénybe a Bortársaság Borsuliban: a Pannonhalmi Apátsági Pincészet főborásza, Liptai Zsolt volt a Borász a házban eseménysorozat vendége. Liptai Zsolt neve az elmúlt bő 20 évben szinte egybeforrt a Főapátság pincészetével, hiszen a kezdetektől fogva egyengeti az egyházi birtok útját. Az már önmagában komoly fegyvertény, ha valaki ilyen hosszú ideje vezet egy borászatot, emellett Liptai Zsolt munkáját a szakma is elismeri, ezt bizonyítja, hogy 2024-ben elnyerte az Év Bortermelője díjat és a Borászok Borásza díj jelöltjei között is évről évre szerepel a neve.
Az este során megismertük a borászat és a borász eddigi pályáját, miközben átfogó képet kaptunk a pincészet portfóliójáról. Néhány forgalomban már nem kapható tételt is kóstoltunk.
Bárdos Sarolta, Berecz Stéphanie és Bodó Judit, azaz a Három Grácia, és családi borászataik, a Tokaj Nobilis, a Kikelet Pince és a Bott Pince nélkül ma már nem lenne teljes a Tokaji borvidék története. Mindhárom borász több, mint két évtizede dolgozik a borvidéken, mindhárman elnyerték már a Borászok Borásza díjat, nem csupán Tokaj, de az egész magyar borászvilág legszűkebb elitjébe tartoznak.
A három borász teljesen eltérő háttérrel érkezett Tokaj-Hegyaljára. Bárdos Saroltának megérkeznie sem kellett, hiszen ő itt született, korán eldöntötte, hogy a családi hagyományokat folytatva ő is borász lesz. Berecz Stéphanie a Loire-völgyből származik, Bordeaux-ban diplomázott, a Tokaji borvidékre egy szakmai gyakorlat keretében érkezett és itt is maradt. Bodó Judit a Csallóközben született, néhány külföldi kanyar után kötött ki Tokajban. Mindhárman dolgoztak egy-egy nagyobb borászat vezetőjeként, de már évek óta csak a családi birtokra koncentrálnak. Eközben mindhárman igyekeznek tenni a helyi közösségért és a borvidékért is. A Három Grácia pedig az ő külön kis összefogásuk, barátságuk jelképe, palackba töltve.
Immár közel két éve annak, hogy Tar Ferenc - a kereskedés fennállása óta először - Spanyolország boraival bővítette a FineWines.hu kínálatát. Erre tökéletes megoldásnak bizonyult az Uvas Felices, amely lényegében a barcelonai Vila Viniteca tulajdonosainak több borvidéket lefedő, hosszú távú projektsorozata. Az Uvas Felices keretében a tulajdonosok, Francisco Martí és Quim Vila jól ismert helyi borászokkal dolgoznak együtt, az adott borvidékre jellemző szőlőfajták kiemelésével, így számos különböző terroir és borstílus jelenik meg az egyedi hangulatú, figyelemfelkeltő címkékkel felöltöztetett palackokban.
Az elmúlt két évben több FineWines.hu kóstolón feltűntek ezek a borok, néhányszor főszereplőként, máskor a borsor vagy a sétáló kóstoló szerves részeként. Az együttműködés idén tavasszal azonban szintet lépett. Alicia Marzoa, az Uvas Felices export managere több napot töltött Budapesten és a potenciális partner találkozók mellett Tar Ferenccel két borestet is tartottak, egy általános Uvas Felices portfólió áttekintést és egy szuper prémium tételeket bemutató eseményt. Én az előbbin vettem részt, amelyen szép keresztmetszetét kaptuk az Uvas Felices választékának. (Mi még a rendelkezésre álló készletből kóstoltunk, de hamarosan megérkezik az új szállítmány a FineWines-hoz, az aktuális évjáratokkal.)
A régi magyar szőlőfajták iránt elkötelezett borászok és borkedvelők összefogásának köszönhetően 2025. május 8-án megrendezésre került az első Régi magyar szőlőfajták nagykóstoló, amelynek a Szent Angéla Gimnázium adott otthont. Hosszú, rögös út vezetett idáig, de úgy tűnik, hogy az évtizedek alatt feledésbe merült hagyományos szőlőfajtákat egyre többen karolják fel, és talán a köztudatba is visszakerülhetnek.
Mint azt sokan tudják, Szentesi József a budai vörösről olvasva merített inspirációt, és fedezte fel újra a csókaszőlőt és társait. A budaörsi borász a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetéből hozott 10 fehér- és 10 kékszőlő fajtával létesített egy kísérleti ültetvényt. Szentesi József előbb tapasztalatait, majd később a régi magyar fajták szőlőoltványait is megosztotta az érdeklődő borász kollégákkal. Ennek és persze a maroknyi kitartó és érdeklődő borásznak köszönhetően mára már az ország különböző borvidékein néhány tucat birtok telepített ezekből a szőlőfajtákból.
A közös érdeklődés révén több borász évek óta rendszeresen találkozik, közösen kóstolnak és együtt gondolkodnak, és ennek eredményeként februárban megalapították a Régi Magyar Szőlőfajtákért Egyesületet. Ebben a közösségi formában lehetőségük lesz a jövőben ezeknek a szőlőfajtáknak nagyobb támogatottságot biztosítani, a közös célokat pedig szervezettebben megvalósítani. A tagok értékes közös örökségként tekintenek ezekre a fajtákra, amelyek egyediségükkel érdekes színfoltként jelenhetnek meg a palettán. Minél több borászatnál jelennek meg ezek a fajták, annál több lehetőség lesz tapasztalatcserére, amely hosszabb távon a legjobban működő fajták, szőlészeti és borkészítési metódusok megválasztását is elősegítheti.
Természetesen a piacon elenyésző mennyiségben jelennek meg ezek a borok, már ha egyáltalán megjelennek. Egészen meghökkentő számok repkedtek az egyes standokon, nem ritka, hogy egy évjáratban 100 liternél is kevesebb készült ezekből a tételekből. Mivel a régi magyar szőlőfajták egyelőre csak kísérleti ültetvényként telepíthetőek, nem titkolt cél az engedélyeztetésük érdekében folytatott lobbitevékenység.
A kóstolón felsorakoztak a régi magyar szőlőfajtákkal foglalkozó borászok, közülük a legtöbben már palackoztak bort az általuk dédelgetett fajtákból, másoknál még ezután fog termőre fordulni a kísérleti ültetvény. A legtöbb kiállító "megszokott" Kárpát-medencei fajtákból készült boraival egészítette ki a sort, így szép színes paletta alakult ki.
A kóstoló nagyrészt családias hangulatban zajlott, a vártnál több vendéggel, legalábbis a legtöbb borász, akikkel beszéltem, meglepődött a létszámon. Ez is azt a meggyőződést erősíti, hogy van létjogosultsága a magyar fajták felkarolásának és az érdeklődő közönség is keresi ezeket a borokat. Aki persze tanninban gazdag, klasszikus értelemben vett "nagy vörösborokat" keresett, itt nem találta meg a számítását, a régi magyar fajtákból készült vörösborok inkább a remek savak, a gyümölcsösség, az egyedi fűszeresség, a finomabb rezdülések borai, míg a (egyébként kevésbé terjedő) fehérek is egészen meglepő aromatikát produkálnak.
Amikor Török Csaba kilépett a nagyközönség elé a 2HA Tabunello első hivatalos, 2007-es évjáratával, a Szent György-hegyi sangiovese még furcsa hóbortnak, egyesek szemében egyenesen szentségtörésnek tűnt. Azóta eltelt közel 20 év, és a Tabunello nem csupán megtalálta a rajongótáborát, de mondhatjuk, hogy kultikus státuszba is emelkedett itthon.
A 2HA legfontosabb boráról akov is, én is többször írtunk már a blog hasábjain, akov szervezett korábban két vertikális kóstolót is, és nemrég én is követtem a példáját.
A borhűtőben összegyűlt 5 évjáratnyi Tabunello, gondoltam ideje lenne őket egymás mellett megnézni. A kóstolóra meghívtam Török Csabát, aki két további borral lepett meg minket. Végül a szintén jelen lévő Kézdy Dánielnek és Tar Ferencnek köszönhetően még pár régebbi évjáratú fehér és egy sangiovese rosé egészítette ki a sort.
A mai írásban három chardonnay játssza a főszerepet, Új-Zélandról, Marlborough régióból. Marlborough a sauvignon blanc második hazájává és a fajtához kötődő új borstílus szinonímájává vált, de más szőlőfajtákkal is szép sikereket értek el. A borvidék ültetvényeinek több, mint 80%-át a sauvignon blanc uralja, a második legelterjedtebb fajta, a pinot noir már csak mintegy 8%-ot foglal el, a harmadik és a negyedik helyen a pinot gris és a chardonnay áll. A Marlborough-ban palackba zárt chardonnay-kra a papírforma szerint inkább a lendületes sav és a citrusos aromatika jellemző, persze általában hordóval kiegészítve.
Három neves borászattól válogattam borokat a 2019-es évjáratból, így már fejlettebb, a palackérés során további rétegekkel gazdagított, szépen összesimult tételekre számítottam.
Szép jó napot kívánok mindenkinek. Nagyon rég írtam ide bármit is, és valószínűleg ez továbbra is így lesz, de most mégis szívesen beszámolnék egy újabb keletű wachau-i felfedezésről.
Wachauban ugye leginkább ahhoz vagyunk hozzászokva, hogy minden olyan, ahogy mindig is volt. A Vinea Wachau 80-as években kelt eredetvédelmi kategóriái élnek, a borok stílusa kiforrott (legfeljebb egyes fanyalgók szerint mind ugyanolyan:)), a borászatok élén a generációk észrevétlenül követik egymást.
Annak ellenére, hogy a legtöbb termelő tagja a Vinea Wachau-nak, vannak olyanok akik úgy érzik ma már idejétmúltak a 80-as években létrehozott besorolások. Régen nem minden évben és nem minden fekvésben lehetett smaragd-alapanyagot szüretelni, ma már kis túlzással nagyobb kihívás összehozni egy steinfedert:). Jogosan merülhet fel kritika ma már azon nézettel szemben is, miszerint kizárólag az alapanyag cukortartalma alapján kerüljön-e egy bor magasabb, vagy alacsonyabb kategóriába. Merthogy valahol kimondva vagy kimondatlanul a smaragd bizony sokkal jobban mutat egy címkén mint a federspiel.
Ezek a hangok egyáltalán nem új keletűek. Olyan 15 plusz éve kezdte meg működését a Spitzer Grabenben két termelő Peter Veyder-Malberg és Martin Muthenthaler. Ez a Duna folyására merőlegesen nyíló völgy a borvidék legnyugatibb, leghűvösebb szeglete a legmagasabbak közé tartozó