Még májusban sikerült egy elég szélesre duzzadt magyar kékfrankos sort összehozni, ahol szinte a legtöbb ilyen szempontból jelentős borvidék képviseltette magát. A sor végén nem voltunk felhőtlenül boldogok (ahogy szinte pontosan 2 évvel ezelőtt tartott 2013-as kékfrankosok okán szervezett szeánszon sem), voltak csalódások, de azért akadtak szép borok, összességében azért többet vártunk. A borokat vakon kóstoltunk, nekem volt alkalmam néhány tételt visszakóstolni másnap is, ahol ez változtatott a végeredményen, azt jelzem (volt rá példa).

A Garda-tó Észak-Olaszország egyik legkedveltebb üdülőhelye, amely lélegzetelállító szépsége mellett a borkedvelőknek további érdekességeket is tartogat. A három tartományhoz - Trentino, Lombardia, Veneto - tartozó tó több eredetvédelem alatt álló borvidéket is határol, ezek közül az egyik Lugana DOC, amely különlegességét egy speciális geológiai eredetű terület és egyetlen sokoldalú szőlőfajta együttállásának köszönheti.
Lugana a Garda-tó déli részén található, nagyobb része Lombardiához, egy kisebb keleti szeglete Veneto-hoz tartozik. Lugana DOC 1967-ben kapta meg eredetvédelmi státuszát, a 2017-es adatok szerint 2113 ha szőlőterülettel rendelkezik, 196 termelővel, 113 palackozóval, évi nagyjából 20 millió palackos termeléssel. A Consorzio Tutela Lugana DOC 1990-ben alakult meg, azzal a céllal, hogy a felügyelje, védelmezze a helyi borkultúrát és borokat, valamint hírüket vigye a világban. Egy közép-európai turné keretében Magyarországra is ellátogattak, Carlo Veronese, a Consorzio Tutela Lugana DOC igazgatója és Herczeg Ágnes kalauzolt minket végig a borvidéken és borain a Casa Pomo d'Oro-ban.

Mindig öröm látni egy birtok első lépéseit, építkezését, fejlődését, még ha először csak a borosgazda szavain, telefonon és facebook-on látott fényképeken keresztül is. A végén azért persze az a legjobb érzés, ha az ember a kezébe fogja a bort, megissza, elismerően bólint és gratulál a borásznak. Ez a mai is egy ilyen szép kerek történet, ami pontosan így is zárult.
Németh Miklóssal sokszor összefutottam a Drop Shop vagy a Carpe Diem kóstolóin, vagy talán még többször csak szimplán a pultnál, ahogy az aktuális kínálatot szemlézgettük. Nagyjából az egyik első találkozásunk környékén tehetett szert a Kőröshegyen található birtokra, sokat mesélt  róla a maga végtelenül nyugodt, mégis lelkes módján, és persze fotókat is mutatott, azután elkészült a pince facebook-oldala is, azon is lehetett követni a birtok életét. Most pedig végre itt ez a bor is, amire nagyon kíváncsi voltam, és úgy tűnik, megérte rá várni.
Miklós hajdanán egyébként kötöttfogású birkózó volt, utána sokáig a vendéglátásban dolgozott, közben pedig rengeteg bort kóstolt az utóbbi bő 20 év alatt. Párjával 2015-től művelik Kőröshegyen a Borochegy dűlőben található ültetvényeket - oda is költöztek -, közel 4 hektáron, ahonnan 2016-ból olaszrizlinget (megtalálható a Radovin-nél) és kékfrankost palackoztak.
A Borochegyen a szőlők mintegy 200 méterrel a Balaton szintje felett, délnyugati fekvésben helyezkednek el. A talaj meglehetősen heterogén, homokos vályogtól az agyagos vályogig, magas mésztartalommal. Miklósék a szőlőt bio módon, minimális réz és kén használata mellett művelik, a talajt ritkán mozgatják, a sorközöket helyi gyomflóra takarja.
Hagyományos kosaras préssel préselnek, a fehérborok ülepítés után használt hordóban, illetve acéltartályban készülnek el (idővel a hordót talán teljesen el is hagyják majd), a vörösborok kádban erjednek, kézi csömöszölés mellett, majd palackozás előtt hosszan érlelődnek magyar és francia hordókban. Fehérben az olaszrizlingen és a rajnai rizlingen lesz a hangsúly, kék szőlők terén még folyik a kísérletezés, hogy mivel érdemes foglalkozni ezen a területen, a kadarka lesz az egyik kísérleti alany. Akárhogy is zárulnak a kísérletek, azt hiszem, ez a kékfrankos máris bizonyított.