A Borrajongó


Tegnap ittam - Kékajtó Kékfrankos 2016

2019. június 24. 06:00 - furmintfan

Mindig öröm látni egy birtok első lépéseit, építkezését, fejlődését, még ha először csak a borosgazda szavain, telefonon és facebook-on látott fényképeken keresztül is. A végén azért persze az a legjobb érzés, ha az ember a kezébe fogja a bort, megissza, elismerően bólint és gratulál a borásznak. Ez a mai is egy ilyen szép kerek történet, ami pontosan így is zárult.
Németh Miklóssal sokszor összefutottam a Drop Shop vagy a Carpe Diem kóstolóin, vagy talán még többször csak szimplán a pultnál, ahogy az aktuális kínálatot szemlézgettük. Nagyjából az egyik első találkozásunk környékén tehetett szert a Kőröshegyen található birtokra, sokat mesélt  róla a maga végtelenül nyugodt, mégis lelkes módján, és persze fotókat is mutatott, azután elkészült a pince facebook-oldala is, azon is lehetett követni a birtok életét. Most pedig végre itt ez a bor is, amire nagyon kíváncsi voltam, és úgy tűnik, megérte rá várni.
Miklós hajdanán egyébként kötöttfogású birkózó volt, utána sokáig a vendéglátásban dolgozott, közben pedig rengeteg bort kóstolt az utóbbi bő 20 év alatt. Párjával 2015-től művelik Kőröshegyen a Borochegy dűlőben található ültetvényeket - oda is költöztek -, közel 4 hektáron, ahonnan 2016-ból olaszrizlinget (megtalálható a Radovin-nél) és kékfrankost palackoztak.
A Borochegyen a szőlők mintegy 200 méterrel a Balaton szintje felett, délnyugati fekvésben helyezkednek el. A talaj meglehetősen heterogén, homokos vályogtól az agyagos vályogig, magas mésztartalommal. Miklósék a szőlőt bio módon, minimális réz és kén használata mellett művelik, a talajt ritkán mozgatják, a sorközöket helyi gyomflóra takarja.
Hagyományos kosaras préssel préselnek, a fehérborok ülepítés után használt hordóban, illetve acéltartályban készülnek el (idővel a hordót talán teljesen el is hagyják majd), a vörösborok kádban erjednek, kézi csömöszölés mellett, majd palackozás előtt hosszan érlelődnek magyar és francia hordókban. Fehérben az olaszrizlingen és a rajnai rizlingen lesz a hangsúly, kék szőlők terén még folyik a kísérletezés, hogy mivel érdemes foglalkozni ezen a területen, a kadarka lesz az egyik kísérleti alany. Akárhogy is zárulnak a kísérletek, azt hiszem, ez a kékfrankos máris bizonyított.

kekajtokekfrankos2016.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása