Noha Svájc iható arcáról hazai szemszögből érthető okok miatt ritkábban írunk, azért több vendégposztunk is bizonyítja már, hogy érdemes figyelni a különutasként elkönyvelt európai ország borkimenetére is. Ha másért nem, legalább a látókörünk szélesebbre tágításáért. Magyarként nem vagyunk könnyű helyzetben. Egyrészt az ottani árszabás finoman szólva sincsen összhangban az átlagos pénztárcavastagságunkkal, másrészt a hazai kereskedések polcai sem roskadoznak a svájci boroktól.

Az érdeklődők számára tehát marad a rendelés és a személyes látogatás. Nekem ezúttal az utóbbiból jutott egy kisebb időszelet, így a genfi hétvége felé közelítve meragadtam a szabadidőalkalmat és elsétáltam a sarki üzletbe, hogy belekóstoljak a helyi alapszintbe. Bár mondhatni véletlenszerűen választottam, mégis kellemesen csalódtam.

Mivel kifejezetten rossz helyismerettel rendelkezem, kisebbfajta nehézséget okozott kideríteni, hogy mit rejt a sztochasztikusan kiválasztott, külsőségek tekintetében túl sok jóval nem kecsegtető palackom. Azt mindenesetre sikerült megfejtenem, hogy a bor alapanyaga a Svájcban igen fontos szerepet játszó chasselas (saszla vagy chrupka biela), amelyet egyenesen a Genfi-tó keleti csücske alatt található Yvorne-ból szűrtek bele a végtermékbe. 

A nevezett termelőről, valamint annak a szőlőben és a pincében alkalmazott technológiájáról az úgynevezett internet felsőbb rétegei hallgatnak. A keresési kudarcok miatt inkább visszafojtottam kíváncsiságomat, helyette inkább elcsavartam a palacknyakat és töltöttem.

A tucatra csiszolt külső szerencsére értékesebb, izgalmasabb belsőt takart. Színe citromsárga, illata visszafogott és kristálytiszta, az érett citrusfélék dominálják ananásszal és egyéb trópusi gyümölcsökkel és enyhe, de a karakterhez jól passzoló fűszerességgel. Ha az illat alapján tippelnem kellene, azt állítanám, hogy nem látott hordót. A korty egyensúlyos, érzetre száraz, savai nem zúznak, inkább csak kellemesen kerekítik az amúgy sűrűtől távol álló, de gyümölcsös összképet. Lágyabb karakterű, direkt, de nem tolakodó, jól fogyasztható bor, bár emlékezetesnek nem mondanám.

Ha mindenképpen korábbi élményekhez kellene hasonlítanom, akkor egy megszelídített chardonnay és olaszrizling közé tenném be félútra. Bár lehet, hogy emezt szívesebben fogyasztanám újra, mint azokat. Stabil 5 pont, árát viszont a nyugalom megőrzésének érdekében semmiképpen se fejezzük ki magyar forintban. (cca. 14 CHF, Lidl)