Ritka, hogy a borral kapcsolatos hírek és információk átlépik a magunkfajta szubkulturális fórumokat úgy, hogy lendületből letarolják az üzleti-, bulvár- és közéleti sajtó hasábjait is. Tavaly decemberben, még az úgynevezett gazdaságünnepi karácsony-nagyüzem előtt mégis valami ilyesmi történt, ráadásul az ország egyik legszélesebb körben ismert – és kedvelt – villányi borászatával.
Ebben a bejegyzésben nem kívánok összeesküvés-elméleteket gyártani, csupán négyhónapnyi indokolatlan hallgatás után a tényekre alapozva meg kívánom törni a csendet. Nézzük át, hogy mit tudunk, és hangsúlyozottan nem szakértői, hanem sokkal inkább fogyasztói szemmel beszéljünk arról, miért problémás az, amiről és ahogyan viszont egyáltalán semmit sem tudunk.
Induljunk ki a közkincsszerű tényekből. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) az ország élelmiszerlánc-biztonságának felügyeletéért felelős állami szervezeteként 2017. november 29-én helyszíni ellenőrzést végzett a dunakeszire bejegyzett Sauska és Társa Kft. villányi borüzemében. Az ellenőrzés eredményeképpen a hatóság elrendelte borászat 45, azaz negyvenöt termékének forgalomból történő azonnali visszahívását.
A 2017. december hatodikán a NÉBIH jogsértési listáján megjelent tájékoztatás szerint a visszahívás a borászat közel teljes termékpalettáját érintette az alapszintű portugiesertől kezdve az általam is sokszor dicsért Cuvée 7 érintésével egészen a csúcsmerlot-ig. A visszahívásban érintett borok évjáratban is változatos képet mutatnak: a skála öt évet érint, ’12-vel indul és ’16-tal ér véget.
A visszahívást a NÉBIH a következőképpen indokolja:
„Borászati hatósági nyilvántartásban fellehető négyjegyű forgalomba hozatali engedély-azonosítók nem feleltethetőek meg az ügyfél által előállított és forgalmazott 45 borászati termék-tétellel. A bortételeket az ügyfél engedély nélkül hozta közfogyasztásra forgalomba, jogsértő módon tüntetette fel a hamis, más ügyfél részére kiadott forgalomba hozatali azonosítókat. A tételekre vonatkozó hivatalos nyilvántartása nem felel meg a vonatkozó jogszabályi előírásoknak.”
A visszahívás után, de még a hivatalos és nyilvános hatósági jogsértés-jelentés előtt a borászat a Facebook-oldalán egy közleményt jelentetett meg, amely a borok fogyaszthatóságának hangsúlyozása mellett a sajnos ilyenkor megszokott módon semmitmondóra sikerült. Kritikusabb olvasóként könnyen lehet olyasfajta érzésünk, hogy a szöveg nem az érdemi tájékoztatás, hanem sokkal inkább az ügy jelentőségének előzetes kommunikációs csökkentésére hivatott megszületni.
Az ügy következtében a karácsonyi időszakra a villányi Sauska-borok gyakorlatilag teljesen eltűntek a kereskedő polcairól, helyüket egy – időközben eltávolított – közlemény vette át, amely az előbb már említett szöveghez hasonló, de az is lehet, hogy azzal pontosan megegyező volt, természetesen érdemi konkrétumok nélkül. A bejegyzés írása közben én is meglepődve tapasztaltam, hogy időközben bizonyos villányi Sauska-borok – melyeknek egyébként egyike sem érintett a visszahívásban – visszakerültek a borbolt-polcokra.
A történet hivatalos, tényszerű része nagyjából ennyi. Kaptunk tehát egy hatósági közleményt, valamint egy érdemi információkkal nem szolgáló, kármentő borászati nyilatkozatot, melyek segítségével el kellene döntenünk, hogy mi történt, és hogy fogyasztóként érdemes-e költenünk a pénzünket villányi Sauskákra.
Jómagam nem vagyok se borász, se jogász, így hát megpróbáltam csak és kizárólag felületesen utánajárni ennek az engedélyezés-technikai jellegű és a fogyaszthatósággal semmiféle összefüggésben sem álló kérdésnek. A NÉBIH közleménye szerint a borokkal az azokon szereplő négyjegyű forgalomba hozatali engedély-azonosító volt a gond, tehát a palackokon feltüntetett azonosítók nem egyeztek meg a borászat által a NÉBIH (nyilvántartása?) szerint előállított és forgalmazott negyvenöt tétellel. Haladjunk tovább: a palackokon ráadásul nem téves, hibás azonosítókat tüntettek fel, hanem létező, más ügyfél részére kiadottakat.
Véleményem szerint a nem túl gyakorlott, de legalább érdeklődően figyelő fogyasztószemek ebből is világosan látják, hogy a probléma nem a borok minőségével, a palackban elhelyezkedő anyag fogyaszthatóságával, adott esetben érzékszervi élvezeti értékével áll összefüggésben. Ha fogyasztóként legalább felületesen meg akarjuk érteni, hogy a forgalomba hozatali engedély azonosítója, és így a forgalomba hozatali engedély a bor mely paramétereit érinti, futnunk kell egy kört a vonatkozó 127/2009. (IX. 29.) FVM rendelet szövegében. Ezek szerint (39. §, (2)):
„A NÉBIH […] kiadja a forgalomba hozatali engedélyt, amelyen feltünteti a forgalomba hozatali engedély azonosítóját, továbbá a 38. § (2) bekezdése a) pontja szerint benyújtott származási bizonyítványon megadott, a forgalomba hozandó borászati terméken jelölhető:
- oltalom alatt álló eredetmegjelölést vagy földrajzi jelzést,
- az 55. §-ban meghatározott hagyományos kifejezést kifejezéseket,
- a 607/2009/EK bizottsági rendelet 66. cikkében meghatározott bizonyos előállítási eljárásokra utaló kifejezést, kifejezéseket,
- az 56. §-ban meghatározott egyéb korlátozottan használható kifejezést, kifejezéseket,
- borszőlőfajta vagy borszőlőfajták nevét,
- évjáratot vagy
- a termékleírásban szabályozott kifejezést, kifejezéseket.”
A négyjegyű forgalomba hozatali engedély azonosító tehát egyértelműen azonosítja az adott borhoz tartozó forgalomba hozatali engedélyt, amely érinti a bor évjáratát, a szőlőalapanyagot és a földrajzi megjelölést, ahonnan az alapanyag származik. Úgy tűnik tehát, hogy a visszahívott negyvenöt Sauska-tétel esetében nem biztos, hogy a palack tartalmának megfelelő évjáratú, alapanyagú és földrajzi megjelölésű borhoz tartozó azonosító van a palackon. Az viszont a NÉBIH-közlemény szerint bizonyos, hogy más ügyfél számára kiadott, és így érvényes, létező forgalomba hozatali engedélyhez tartozó azonosítót tüntettek fel.
Ez könnyen értelmezhető egy egyszerű adminisztrációs hibának, amely furcsamód negyvenöt tétel és öt év érintésével végig a rendszerben maradt, de ennél sokkal súlyosabb aspektus is számításba jöhet. Kérdések merülhetnek fel a bor évjáratával, oltalom alatt álló eredetmegjelölésével és az alapanyaggal kapcsolatban is. Ilyesfajta aspektusok is számításba jöhetnek, ugyanis a borászat kármentő-közleményén túl érdemi információink, konkrétumaink nincsenek, ez pedig felvet kérdéseket, szül némi bizonytalanságot és elemi szintű károkat tesz abban a dologban, ami talán a bor tekintetében a legfontosabb: a borász és a fogyasztó közötti őszinte, bizalmi viszonyban.
A bor ugyanis egy bizalmi termék. Közvetíti a szőlő, a termőhely és a borász értékeit, olyan földrajzi és kulturális gyökerekkel rendelkezik, melyekre joggal és büszkén tekinthetünk nemzeti értékként. A szigorú és alapos állami szabályozásnak és az évtizedek, sőt, bizonyos esetekben évszázadok kemény munkájával felépült borász-fogyasztó kapcsolatoknak köszönhetően hiszünk és bízunk benne, hogy az és úgy van a palackban, ahogy az rá van írva. Kulcsfontosságú kérdés ez, hiszen a bor nem csak egy alkoholos ital. Az alapanyagként szolgáló szőlő a borvidék organikus része, jó esetben közvetíti a borász és a termőhely értékeit is. A pincében zajló (vagy éppen nem zajló) folyamatok jól jellemzik a borászt, aki később felépíti borvállalkozásának karakterét és eljuttatja a fogyasztóihoz a borokat, így adva tovább egy darabot önmaga filozófiájából és a borvidékből egyaránt.
A fogyasztói bizalmat még az őszinteség, a folyamatos kommunikáció és a borok eredetének hatósági ellenőrzése ellenére is éppen olyan nehéz felépíteni, mint amennyire könnyű lerombolni. A bizalom megtartása pedig őszinte, egyenes kommunikációt követel, még akkor is ha hiba kerül a rendszerbe. Akár termelői, akár fogyasztói részről. A problémák szőnyeg alá söprése, a hiteles, őszinte kommunikáció hiánya permanens bizalmat szül, és visszafordíthatatlan folyamatokat indít meg. Lehet persze abban bízni, hogy az első hullámok hamar lecsengenek, majd megy tovább minden, de a sebek bizony így is meg fognak maradni.
A villányi Sauska-ügy botrányszerűségét nem is elsősorban a negyvenöt tétel forgalomból történő visszahívása adja. A probléma sokkal inkább az, ami utána következett. A válságenyhítő kommunikáció, vagy éppen nem-kommunikáció ezernyi kérdést szült a fogyasztókban, így bennem is. A kérdésekre máig sem kaptunk érdemleges választ, ez pedig rengeteg pletykának adott teret és ad teret a mai napig, melyekről érdemi információ hiányában nem tudjuk eldönteni, hogy igazak-e vagy sem.
Fogyasztóként pedig joggal lehetünk csalódottak és érezhetjük úgy, hogy magunkra lettünk hagyva. A bizalmunkkal és a kérdéssel, hogy merre tovább.
Kollár Zoltán festményét innen vettem kölcsön.