A Borrajongó

Tegnap ittam - Janus Bordó Birtokbor 2015

2017. március 01. 06:00 - furmintfan

Szél Géza és Pécsi-Szabó Miklós pincészete, a Janus Borászat a villányi termelők újabb hullámának egyik képviselője korábban a borfesztiválok rendszeres kiállítója volt, mostanában azonban kicsit mintha a háttérbe vonultak volna. Ez talán azzal is összefügg, hogy a borászat "frontembere", Pécsi-Szabó Dénes időközben feltörekvő fiatal magyar zenekarok menedzselésével is foglalkozni kezdett. A pince egyébként is számos ágon kapcsolódik a zenéhez, több zenés rendezvényt is szerveztek a Túrony mellett elhelyezkedő birtokközpontra, a Janus Bordó 2008 a Pannon Filharmonikusok bora volt (stb., stb.), és az itt kóstolt bor címkéjének szövegén is bőven található zenei utalás.
Ami a birtok rövid történetét illeti: a két pécsi jóbarát 2004-ben 12 hektárt telepített a borvidék nyugati szegletében található Tenkes-hegy délnyugati fekvésű fennsíkján. A termelt fajták: portugieser, pinot noir, merlot, cabernet franc, cabernet sauvignon, syrah, sauvignon blanc és sárgamuskotály. A pincészet hitvallása szerint a hagyományok tisztelete mellett tekint a jövőbe, a cél kifinomult, letisztult megjelenésű borok készítése.

janusbordo2015.jpg

A Bordó korábban valóban a három fő bordeaux-i fajta házasítása volt, most a címke tanúsága szerint öt fajtából áll. Sejtésem szerint a bordeaux-i trió maradt, és a portugieser/pinot noir/syrah hármasból is képviselteti magát két fajta (inkább előbbi kettőre tippelnék, de mindez puszta találgatás). A design is átalakult egy kicsit, a korábbi parafás lezárást pedig felváltotta a csavarzár.

Édeskés, kellemes illat fogad a pohárban: édesfűszerek, erdei gyümölcsök, cseresznye, szeder, málna, meggy. A korty könnyed, laza szövésű, de a pörgős savaknak és a finomszemcsés tanninnak köszönhetően van tartása. Utóbbi mondjuk lehetne simább érzetű, de nem is bántó. Ízben savanykásabb, fanyarabb gyümölcsökkel operál, mint illatban: leginkább meggyes, halványan fűszeres, leheletnyi csokival. Összességében véve szerethető anyag, nem is akar többnek látszani, mint ami: egy évszaktól és alkalomtól függetlenül jól iható vörösbor. 5p (2005 Ft - Veritas, jelenleg azonban éppen akciós, így ma és holnap még egy ezresért fogható!)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://borrajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr6912294687

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A minőséget gargalizáld 2017.03.06. 14:31:07

Mit üzen a web?Heti alkoholos hírek, költemények. Mi befolyik, az rögtön kifolyik. A Heti sajtó úgy bánik mindennel, mi folyékony hírérték, ahogy a csövön kifér, de mi tölcsérrel alányúlunk! Hétszentség'17/9 2017. 02. 27. Elképesztő, de Angli...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása