A Borrajongó

Quinta do Vale Dona Maria

2013. augusztus 23. 06:00 - akov

A Quinta do Vale Dona Maria a Quinta do Noval kapcsán már említett Van Zeller családhoz, azon belül is a „minden lében kanál” Christiano Van Zellerhez kötődik. Amikor 1993-ban a Van Zellereket is utolérte a történelmi Port-termelő családokat sújtó szétaprózódás-széthúzás, kénytelenek voltak a Quinta do Novalt értékesíteni. Christiano azonban nem hagyta magát, esze ágában sem volt kiszállni a predesztinált birtokosi szerepből. Inkább felesége, Joana Lemos családjának régi birtoka, a Quinta do Vale D. Maria felé fordította figyelmét. A Lemos família 150 éve rendelkezett a birtok felett, amelyet akkor már két évtizede a Graham’s bérelt. A kilencvenes évek elejére a termőterületek jelentősen lecsökkentek és a birtokközpont is omladozásnak indult. 1996-ban aztán Christiano kivásárolta a Lemosokat és tudatos építkezésbe kezdett. Hozzáláttak a romos épületek felújításának, gondosan válogatott öreg tőkés területeket vettek, valamint rekonstruálták a meglévőket. Főszereplőnk ezzel párhuzamosan több borászatban is kulcspozícióban volt (pl. Quinta do Vallado, Quinta da Portela), valamint másokkal közös (pl. Fonseca) finanszírozású projektekbe vágott. Alig egy évtized kellett, hogy a Novalnak kényszerűen hátat fordító Christiano Van Zeller új vállalkozása révbe érjen. A száraz vörösbort zászlajára tűző Quinta do Vale D. Maria ma a legrespektáltabb termelők sorát gyarapítja.

qvdm_silvas_view.jpg

Tovább
1 komment

Nemzeti Borfrusztra

2013. augusztus 22. 06:00 - akov

micus.jpgAugusztus 20-a alkalmából rendezték meg a Nemzeti Bormustrát, amely magyar fajtákból készült borok és magyar ízek végtelen sorát ígérte az erre éhes látogatónak. A kóstoló egyben utánozhatatlan helyszínt is kínált, hiszen a Váci utcában, egy exkluzívnak tetsző épület tetőteraszán került megrendezésre. A szervezők csúcspontként a Nemzet Tűzijátékát jelölték meg, előre megfestve a robbanó rakéták fénye alatt hungarikumozó úri közönséget. Ez eddig maga a mennyország ígérete, de a valóság sajnos másmilyen ecsettel dolgozott.

Tovább
35 komment

Sauvignon blanc minisor

2013. augusztus 21. 06:00 - pardi norbi

A sauvignon blanc-nal nem indult problémamentesen a kapcsolatom. Ez főleg annak tudható be, hogy sokáig kizárólag magyar italokkal próbálkoztam, és be kell valljam, a mai napig nem ittam igazán nekem tetsző honi sauvignon-t. Simon József 2002-es bora tetszett leginkább, de az is inkább egy remek fehér volt, mint a fajta kiemelkedő képviselője. Aztán mikor sikerült beszerezni néhány chilei meg új-zélandi palackot, egycsapásra megváltoztak a dolgok és főleg utóbbiaknak kifejezett kedvelője lettem. Főleg nyáron, melegben. Ahogy telt-múlt az idő, a fajta kevésbé hedonikus, inkább precíz és ásványos, általam szintén nagyon kedvelt változataival is sikerült egész nagy példányszámban összefutnom: a loire-i borokkal. A harmadik, személyesen preferált sauvignon-os vidék Bordeaux, innen sajnos a mai napig nagyon korlátozottak a tapasztalataim. Ezúttal mindhárom területről vásároltam egy-egy palackot, és egymás mellett kóstoltam őket.

Tovább
3 komment
süti beállítások módosítása